10.00 Míííting, gyertek!

Heten vagyunk bent, kezdődik a meeting, maszkban motyogunk. Amióta maszkban motyogunk, azóta Flóra szerint „maszkráncai” keletkeztek.

Nekem rendszerint a vékony macskaszőr ragad bele észrevétlenül a maszkomba. Megfogadom, amint hazaérek, kivágom a macskát (hát hogyne), vagy csak lenyíratom, és kap tőlem még egy esélyt. Egy utolsót, amivel bebizonyíthatja a hűségét és szeretetét gazdája iránt, hogy nem fekszik rá a maszkomra még egyszer.

Miközben épp szőrcsomót köpök, megérkeznek az otthonról dolgozók is online. Kezdődik az értekezlet. Lezavarjuk rekordidő alatt, hogy mindenki mehessen dolgára, tizenegyre már kész is vagyunk.

11.00–12.00 Érkeznek a tökeink, kezdődik a podcastfelvétel

Tavaly a Fény utcai piacról hoztunk el hat-nyolc darabot, kemény meló volt, úgyhogy megfogadtuk: jövőre házhoz szállítással rendelünk. Így is történt. Tizenegykor csöngetett a futár, megérkezett kezében egyetlenegy darab tökkel, a tíz helyett.

– Tízet rendelt? Jé, valóban… de hiszen az van vagy ötven kiló! – jegyzi meg csodálkozva. Nekem sajnos csak egyet adtak, hívja az ügyfélszolgálatot – javasolja, majd elmegy.

Nevetek, fogom a fejem, tajtékzom.

Délre sikerült utolérnem az ügyfélszolgálatot. Tök nincs, de kárpótolnak, visszakapom a pénzem. Most vagy soha alapon kettőig kell varázsolnom az irodába minimum hét halloweeni tököt. Hogy miként hozok el harminc-negyven kilónyi tököt, még nem tudom. De megoldom.

Mindenki készült rá, megvettük a festékeket, eszközöket. Csupán a tökök hiányoznak. Amióta vírushelyzet van, úgy hiányoznak nekünk a közösségi programok, mint testnek a kenyér.

Közben elkezdődik a podcastfelvétel, a kupaktanács már a konyhában van. Innentől kezdve némán tajtékzom.

12.00–13.00

Judittal (marketingvezető) bevágódunk az autójába, akár egy akciófilmben. A többiek közben ezerrel gépelik a cikkeiket, hogy kettőre végezzenek. Semmi sem állíthat meg minket. Semmi.

Szentesi hív minket, kihangosítjuk, így miközben épp halloweeni tököket keresünk, megtartjuk az autóban a social media meetinget is.

Megvagyunk. Egy óra, megvannak a tökök, megvan az értekezlet, sőt még az ebédünk is. A többiek már várnak minket a kapuban, hogy felcipeljék a kocsiban lévő ipari mennyiségű tököt.

*Ebédszünet*

14.00 Mi van a táskámban?

Egy ilyen napon a táskám a következőképp néz ki: szintetikus hígító, festékek, laptop, maszkolószalag, ecsetek, pillanatragasztó, festőponyva. 

Két tököt festek, egyet magamnak, egyet DTK-nak. Azt mondja, „lepj meg”. Oké, főnök. Kihívás elfogadva!

Amíg a többiek elkezdik a festést, még megszerkesztek egy hírlevelet, fél füllel hallgatom őket.

14.30 Dóri, mi a jóistennek kell neked egy tökfestéshez hajszárító?

Dóri fogott egy tököt, amit lefestett fehérre, ráragasztott egy csomó zsírkrétát, hogy megolvassza hajszárítóval – így szólt a recept.

Csepelyi ezt látva jelzi neki, hogy ha tudja, mire készül, inkább hozott volna neki egy hőlégfúvót hajszárító helyett. De Dóri kitartó. Dóri nem kér a hőlégfúvóból. Dóri egy független, erős, fiatal nő. 

Persze nem csak Dóri maxolta ki a töközést. Flóra, akiben dúl a versenyszellem, tíz (!) dísztököt kért. (Legalább az övéi megérkeztek idejében.) „Unusual pumpkin” és „colorful pumpkin” jeligével kigyűjtött mindent az internetről, amit ezekre a kulcsszavakra dobott a gép, és belekezdett az embertelen munkába. 

14.45 Kinek van itt a legkisebb keze? Fogd meg a söröm!

Dorka nem tökölt sokat, határozott elképzelésekkel érkezett a festésre. SZFE-s tököt fogok faragni – mondta, majd fogott egy kést, és belevágott. A tökbe. Precízen kidolgozta ötletét: még egy piros-fehér szalagot is beszerzett hozzá a tüntetésről. Már csak egy kéz kellett hozzá, amit körbe tud rajzolni, és a vonalak mentén kivájni az ábrát.  

Miután a kezemet adtam a műhöz, belém hasított a felismerés: – Dorka, nem lett ez egy picit wilsonos a Számkivetettből? Talán, ha… Ááá, nem. Jó ez így. Jóó ez íígy! – visszakozom.

Dorka: – Jó… végül is. Ááá, csak nem… Különben is, magamnak csinálom, nem másoknak.

15.00 I have no idea what am I doing

Mindeközben Csepelyi a sarokból néz minket, magában somolyogva, lassúkat pislogva, mint egy nagymacska.

– Csepelyi, te nem kezded el? – kérdik tőle a többiek.

– Mindjárt, még előtte elmegyek a piacra virágért – mondja. – Vázát csinálok – teszi hozzá.

– Vázát?

– Vázát.

Elképzelésünk sincs róla, mivel fog előrukkolni.

Míg Csepelyi virágért megy, Dóri még mindig hajszárítózik. – OLVADJ MÁR MEG! – kiabálja a színes zsírkrétáknak, amik az istenért sem akarnak szót fogadni.

– Meg fognak, nyugi… csak az elején nehéz, amúgy picit vastagok a kréták, biztosan emiatt lehet – nyugtatom Dórit.

Flóra is teljesen flow-ba került.

Az ecsetjeit végighúzza az előtte heverő tíz dísztökön, mint valami sebész. Festék, tök, ecsettisztítás, másik festék, strassz, csillámpor. Tök, megint tisztítás. Fordít. Majd hirtelen megáll. Beleért a fehér tökbe a fekete. TÖRLÉST KÉREK!

A munka folytatódik tovább.

15.00 Radojka és a macskatök

Radojka áll közülünk a legjobban. Én még hírlevelet szerkesztek. Noha ez nem verseny, nagy eséllyel ő végezhet leghamarabb. A következő egy órában heroikus küzdelmet folytat a macska arcával. „Mitől macska egy macska? – teszi fel a platóni kérdést. – Hogyan alkossak egy tökből macskát? Mi hiányzik róla?”– gondolkodik hangosan.

„Szerintem kell rá még bajusz” – mondja egyikünk.

„Vagy rajzolj neki szempillát!” – javasolja másikunk.

Folyton úgy néz ki, mintha rohadtul csodálkozna valamin – mondja ő. „De az tök jó, van egy autentikus karaktere” – érvelünk mi. Válaszul Radojka előkap egy dekortapaszt, szemében őrült csillogást látunk: – Igen! Ez hiányzott!

Közben belekezdek én is a tökeimbe. Egyiket magamnak, a másikat Krisztának készítem, aki a szomszéd szobában dolgozik ezerrel.

A döntésem gyors és teljesen spontán volt, amikor találtam a hobbiboltban szép betűket, a feliratos tökök mellett döntöttem. Az egyik színes lesz, DTK-é matt fekete tök, fehér betűkkel.

So Williamsburg, such Art, much Hipster.

15.10 Csepelyi megérkezik, és mindenkit leiskoláz

Mutatjuk, hogyan kell négy lépésben kúl halloweeni tököt csinálni.

  1. Fogj egy kést, skalpold meg a tököd.
  2. Vájd ki.
  3. Rakj bele egy vázát/poharat/befőttesüveget vízzel.
  4. Rendezz bele virágokat.

Dőlj hátra.

Ez azért, lássuk be, elég kúl lett.

15.30 Akkor én most elmegyek a gyerekeimért

Flóra színről el. Negyven perc múlva két mini-Flórával tűnik fel, innentől kezdve hárman ügyködnek. Mialatt a Girlzonboard család dolgozik, szerencsétlen Dóri még mindig kitartóan küszködik az elemekkel, és hajszárítózik.

Ránézek, visszanéz rám: felfelé mutató hüvelykujjával jelzi, minden oké. A SÁRGA MÁR MEGOLVADT! – üvölti túl a hajszárítót.

Csenge teljes zenben szotyikat ragaszt a halloweeni tökre. Egy bagoly formájú tök készül. Vásárláskor találtunk neki egy albínó sütőtököt, Csepelyitől pedig apró faágakat és leveleket is kapott a díszítéshez, így csak vájnia és dekorálnia kellett, a szotyik egyenkénti felragasztgatása így is adott neki bőven feladatot.

A ragasztó nem volt együttműködő kedvében, az aprócska füleknek és lábaknak szánt szotyit már nem volt hajlandó összetapasztani. Szóval újra kellett tervezni.

A bölcs bagolyból így lett egy rénszarvas és egy denevér kikerázott szerelemgyereke.

16.20 *itch better have my candy back

Hígító- és sütőtökszag keveredik a levegőben. Dóri káromkodik mögöttem – ezúttal örömében, ugyanis végre elolvadt a kék zsírkréta is. Radojka mellettem továbbra is azon gondolkodik, hogy legyen-e bajsza a macskájának. Teszünk egy utolsó kísérletet, hogy meggyőzzük, legyen. Meggyőztük.

Én közben betűket ragasztok a tökre, próbálom őket egy sorba rendezni. Egyszer lehet csak felrakni őket.

A hajszárító közben elhallgat. Mi van, Dóri? – nézünk rá. – Kész, kész vagyok – mondja fáradtan. – Megolvadtak végre a k*rva zsírkréták.

Mindannyian elkészültünk. A tökök száradnak. Mi pedig elégedetten hátradőlünk.

Hát ez nagyon hiányzott már, gyerekek! 

Ha esetleg nem találtál kedvedre való ötletet, nézd meg tavalyi tökfestős cikkünket, abban is mutatunk nyolc másik inspirációt. 

Szőcs Lilla