1. A szőrös papucs

Na most mondjátok meg, ennek mi értelme van?! Nyári papucs, mert ugye télen nem igazán lehetne ebben a hóban, fagyban, latyakban taposni, még akkor sem, ha fekete lenne. De nyár van, tehát effektíve meleg. Ha nem meleg, akkor meg vagy esik, és visszaesik a hőmérséklet húsz fokra, amikor már szintén megint megfázik benne az ember lába. De nem tudom felfogni, megérteni, ép ésszel értelmezni, hogy a negyven fokban, ebben odakint csatangolni milyen lehet, és pláne mire jó ez. Mert legalább szép lenne. De ronda is, és ide látom, hogy büdös is. Az UGG óta nem követett el ember nagyobb vétséget a stílus ellen. Egy dolgot tudok elképzelni: miután kidugtam az orrom a lépcsőházba, és meggyőződöm arról, hogy senki nem mászkál (tehát minimum hajnal 5 van), akkor sunyiban leviszem benne a szemetet. De másra egész biztos, hogy nem alkalmas.

2. A "hova lett a pulcsim" pulcsi

A képen Kimberly Kardashian kistesója, Kylie Jenner látható, aki idén tölti be a huszadik (!) életévét, és rajta pedig az mi? A kutya lerántotta az ágyról a pulóvert éccaka, kivitte magával és szétrágta? Vagy kellett rongynak az anyag port törölgetni? Anyám utoljára akkor vágta így szét az elnyűtt ruhákat, amikor takarítani akart. Na mindegy, ezt se értem. Persze nem akarok álszent lenni, van nekem is crop topom, amit magas derekú nadrággal szívesen hordok. De ez más. Ez katasztrófa! És balfaszul is néz ki!

3. A kötözött sonka cipő

Amikor tavaly nagy divat volt a gladiátor szandál, akkor kínomban vettem én is egyet. Legfőképpen azért, mert nem nagyon tudtam kitalálni opciót arra, hogy - miután egyik csinos magassarkúmba se tudok belebújni -, mit viseljek, ha elegánsan kell megjelennem valahol. Persze a gladiátorszandi sem az igazi, meg a papucs sem az. A csinos magassarkúkat semmi sem helyettesíti az életemben azóta se. Jól emlékszem, milyen hazamenni egy ilyenben néhány órás mulatozás után. Legszívesebben nekiesne az ember ollóval és kihajintaná a picsába, úgy ahogy van. Azt meg most külön elképzelem, ahogy fél óra alatt feladják a képen szereplő kötözött sonka cipőt Kimberlyre, aztán egy óra kell míg leszedik, mert a pántokra rádagad a megdagadt hús a kipirosodott bőr alatt. Uramisten, de szexi lehet!

4. A kötözött sonka has

Tavasszal egy kezemen tudtam volna megszámolni azoknak a lányoknak a számát, akik nem húzták ki a gatyájukból a nagy lyukú neccharisnyanadrágot. Minek megyek olyan helyre, igaz? Igaz! Suliban rettenetesen ciki volt a harisnya, dugdostuk bele a bugyinkba, meg letagadtuk, hogy van rajtunk, csak ki ne látsszon. Most meg... elég volt ezt a fotót posztolnia az instájára Kardashiannak, és fellendítette a neccharisnyabizniszt szerte a világon. Jövőre úgy fogják kibaszkodni a kukába a szőrös szlipperekkel együtt, hogy öröm lesz nézni. (Afrikában meg éheznek.)

5. Az "alul kilóg a csöcsöm, de nekem így jó" trikini

Egy számmal kisebb cicitakaró a strandon? Úgy a jó! Kinőtted a fürdőruhádat? Rá se ránts! Esetleg megvan még az, amit hetedikben hordtál, pubertás előtt? Jujj, mázlid van, gyorsan keresd elő. Mindegy, egy a lényeg, villanjon alul ki a melled, mert idén nyáron csak abban lehetsz beauty queen a Lupán!

7. Az eszement kontúrozás

A felismerhetetlenségig összevissza kenni az arcot különböző árnyalatú nyavalyákkal, arra van eszük. Olvasni, tájékozódni, értelmes dolgokat csinálni... arra meg nincs. De órákat elbaszni a tükör előtt ilyen baromságokra, na az megy. Aztán, amikor este meg lemossa, Kanye West (Kimberly hites ura) megijed a kanapén, hogy ki ez az idegen odahaza pendelyben. 

+1. A szőrös férfitest fürdőruha

Ez nem Kardashianék bűne, de ide tartozik, és no comment!

Szentesi Éva

Képek: instagram