Naomi első Vogue címlapja – brit Vogue, 1987

Noha gördülékenyen indult a modellkarrierje, mégis hamar szembe találta magát a diszkriminációval. Pályája kezdetén ugyanis a Dolce&Gabbana nem kívánta alkalmazni a bőrszíne miatt. Ekkor kelt védelmére Christy Turlington és Linda Evangelista, akik kijelentették, hogy „Ha Naomi nem kell, akkor mi sem jövünk!" Ezután 1987 decemberében szerepelt a brit Vogue címlapján, amely hatalmas mérföldkőnek számított a lap történetében, hiszen az 1966 óta megjelenő magazinnak ő volt az első fekete címlaplánya. Egy évvel később, 1988 augusztusában első fekete modellként, a francia Vogue borítójára is felkerült.

Igaz, ehhez az kellett, hogy jó barátja, Yves Saint–Laurent megfenyegesse a magazint. A tervező ugyanis közölte a lappal, hogy visszavonja a velük való közreműködést, ha továbbra sem alkalmaznak színes bőrű modelleket. Naomi az ezt követő évben az amerikaikat is meghódította. Ekkor lehetett az első fekete bőrű „covergirl" a szeptemberi Vogue-ban, mely köztudottan az év egyik legnagyobb eladott példányszámot produkáló lapja, amióta csak létezik a magazin. Ezekben az időkben vált ismertté az első topmodell-generáció: Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Linda Evangelista, Christy Turlington, mely Naomival együtt vált teljessé.

Az első topmodell–generáció, 1989

„Az én generációm, mint például Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Linda Evangelista vagy Christy Turlington, keményen megdolgoztunk mindenért. Csak akkor kaptunk munkát, ha mindent elvállaltunk, nem esett az ölünkbe semmi. De én nem bánom, hogy így alakult a karrierem, az biztos, hogy mindenért megküzdöttem.”

Naomi Campbell és Kate Moss

„Én vigyáztam rá, amikor elkezdte a pályáját. Velem lakott New Yorkban. Megvolt már a portfóliója, megkapta a jó munkákat, de el kellett magyaráznom neki, hogy milyenek azok az emberek, akikkel együtt dolgozik, és azt is, milyen viselkedést kíván ez a pálya. Még mindig nagyon jó barátnők vagyunk. Mind azok vagyunk, közel állunk egymáshoz” – nyilatkozta Kate Mossról. Természetesen a többi híres szupermodellre is utalt ebben a megszólalásában.

1991 márciusában az úgynevezett szupermodell-generáció egyik meghatározó pillanatában Evangelista, Crawford, Campbell, és Turlington egymással karöltve sétáltak a kifutón, Versace bemutatóján

Van úgy, hogy a nagyok is elesnek – Naomi híres orrabukása Vivienne Westwood kifutóján

„Az időm nagy részében tökéletesen kell kinéznem, ha nem akarom, hogy belém kössenek. Tökéletes frizura, smink, ruha. Pedig néha nekem is járna az, hogy kicsit lazíthassak, és önmagam lehessek. Hogy csak kiszaladjak smink és frizura nélkül egy kis kaját venni.”

naomi-campbell

„Nem érdekel, mit gondolnak rólam. Nem zavar, ha rosszul ítél meg a nyilvánosság. Ami számít, az az, amit a barátaim és én gondolunk.”

Naomi Campbell és Flavio Briatore

„Szerencsére mindig olyan férfiakkal találkozom, akik megfelelnek az elvárásaimnak. De azért egyre ritkább, hogy a férfiak ismerjék és alkalmazzák az udvariassági szabályokat. Pedig én imádom” – mondta ezt akkor, amikor a férfiak udvarlási szokásairól kérdezték.

naomi campbell

„Elhatároztam, amint tolakodók lesznek, kihívom a rendőrséget. Nekem is megvannak a jogaim, például a magánéletre.” – nyilatkozta a paparazzikról.

1998-ban a Time magazin bejelentette a szupermodell korszak végét. Ezután Campbell többnyire távol maradt a kifutók világától, de a nyomtatott sajtóban továbbra is szerepelt. A modellvilágban töltött több mint két évtized ellenére „a párduc” még mindig keresett maradt. Bár sokszor volt hangos a sajtó botrányaitól, és agresszív természetéről is rengetegen cikkeztek, a mai napig töretlen a karrierje, és valljuk be, külalakja mintha semmit nem változott volna ezalatt az idő alatt. Ugyanolyan ragyogó manöken, mint a kezdet kezdetén.

„Nem olvasok újságokat, én eladom őket” – Naomi Campbell