-

Bevezetés a Nutscaping esztétikájába

A sajátságos hereportrékat elnézve, óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon mit akar üzenni közönségének a Férfi, aki önmagát ilyen egyedülálló módon, a természetbe helyezve örökíti meg? A Nutscaping artisztikai irányzatának definíciója szerint felszínes megközelítés lenne azt hinni, hogy a mogyiszelfi nem több, mint a herezacskó belógatása a gyönyörű tájba. Erről szó sincs,

a Nutscaping művészet, ami az alkotótól és a szemlélőtől egyaránt elhivatottságot és rugalmas befogadókészséget igényel.

Ősi félelmek manifesztációja

Azáltal, hogy a Férfi kétdimenziós keretbe foglalja a valóságot, fényképe a realitás illúzióját nyújtja. A fotográfia nem arról beszél, ami nincs többé, hanem arról, ami egészen biztosan volt.

A Férfinek tehát az impotenciától való veleszületett rettegése manifesztálódik e képekben, hiszen a fotót nézve tagadhatatlan: a dolog (azaz a maszkulinitás) egyszer, valamikor, de bizonyíthatóan ott volt.

A Nutscaper Ember tehát a közösségi oldalakra posztolt szőrös herezacskójával üzeni törtető világunk minden lakójának, a kollégáknak és főnököknek a multinál, az ambiciózus édesanyjának... és az örökké elégedetlen feleségének, hogy őt aztán senki nem nevezheti töketlennek! Ezáltal lesz a múlt ugyanolyan bizonyosság, mint a jelen.

A betaggelt táj

A Nutscaper művész nem rest áldozatot hozni az önkifejezésért. Meghódítja a vadont, meredek bércekre kapaszkodik, éles sziklákon hág keresztül, rettenthetetlenül nyomul előre, hogy végül találjon egy olyan pontot, mellyel férfiasságát bemutatva birtokviszonyt létesíthet. Ugyanazok az ősi ösztönök munkálnak benne, mint a kutyában, amikor körbevizeli a területét. A Férfi pőre heréjének megjelenítésével a táj adott szeletét sajátjának követeli. Egyúttal képessé válik rá, hogy az érzelmek bonyolult keverékét élje át: a kalandvágy, az exhibicionizmus, az infantilizmus és a lebukástól való félelem adrenalin-löketekkel pumpálja tele ülőmunkától elrenyhült vénáit.

Az anyatermészet komplexitása

A Nutscaper önnön akciójával szembefordul az urbanizálódás megállíthatatlan tendenciájával. Fotográfiájával fennen hirdeti, hogy képes egyensúlyban élni a természettel. Sőt: számára nemcsak e balansz létfontosságú, hanem az érintetlen tájjal való összeolvadása is. Csupasz bőrén akarja érezni a természet erejét, akár esik, akár fúj, akár a nap perzsel, ő bátran felkínálja tomporát az ősi elemeknek.

A kép második rétege azonban a Nővel mint anyával, asszonnyal és lánnyal való viszonyára is utal.

A Férfi azáltal, hogy kéretlenül is az anyatermészet arcába tolja zacsiját, egyúttal erőszakot is elkövet rajta.

A tudatalattiban bujkáló Ödipusz-komplexusa így a felszínre tör, és a vaku felvillanásával párhuzamosan megnyugvásra is talál.

Vágy az őszinteségre

Nem ok nélküli, ha e képek láttán József Attila sorai türemkednek gondolatainkba: „Oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző állat."

A Nutscaper Férfi, ahogy letolt nadrággal előrehajol, kiszolgáltatott helyzetével nemcsak önnön érzékenységére, de az emberiség sebezhetőségének elfogadására is biztat. Komplex módon képes megmutatni azt, hogy mily apró homokszemek vagyunk az univerzumban, de mégis képesek lehetünk a momentumban diadalmaskodni felette.

Kiüresedett világunkban szokatlan nézőpontot nyújt, alkotóként tótágast áll, így ami fent volt, az lekerül, ami lent volt, az felpucsít.

Fiala Borcsa

Idézetek: József Attila (Reménytelenül, Karóval jöttél, Nagyon fáj, Tudod, hogy nincs bocsánat, Levegőt)

Képek: nutscaping.com