Hazudunk, mert egyszerűbb 

Mirror magazin beszámolója szerint minden harmadik brit küszködik valamilyen mentális nehézséggel a karácsonyi időszakban, mégis, ha a hogylétük felől érdeklődik a környezetük, a kétharmaduk biztosan azt fogja felelni, hogy minden a legnagyobb rendben. Nem olyan meglepő ez, hiszen, ha vásárlás közben összefutunk egy ismerőssel, kis eséllyel fogjuk kiteregetni előtte a mindennapi problémáinkat, és belekezdeni a panaszáradatba, sokkal egyszerűbb és kényelmesebb rávágni, hogy „Kösz, minden oké”. Ez már csak kulturális okokból is így van.

A statisztika is igazolja – egy kétezer felnőtt bevonásával készült közvélemény-kutatás szerint –, hogy nemzetként 213 milliószor (!) mondjuk ki naponta, hogy „Jól vagyok”, ám ami igazán érdekes, az az, hogy a résztvevők 87 százaléka gondolkodás nélkül vágta rá a választ a „Hogy vagy?” kérdésre, anélkül hogy akár egy másodpercet is szánt volna arra, hogy elgondolkodjon rajta, mit is érez valójában.

A megkérdezettek 34 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ünnepi időszakban rosszabbul érzi magát, és közülük 51 százalék véli úgy, hogy inkább nem terhel másokat ezzel, nehogy elrontsa a hangulatot.

A résztvevők 47 százaléka szerint a karácsonyi vacsora nem alkalmas időpont arra, hogy őszintén beszéljenek a nehézségeikről, a mentális hogylétükről. És ha mindez nem lenne elég, az alanyok fele úgy tartja, hogy az ünnepek alatt boldognak, vidámnak KELL lenni, ezért inkább magukra erőltetik a jókedvet. 

Hogy vagy? De tényleg

A tévé- és rádióműsor-vezető, valamint a mentális jóllétért kampányoló Roman Kemp a kutatás megbízójával, a különféle ropogtatnivalókat gyártó Walkers vállalattal és a Comic Relief jótékonysági szervezettel arra vállalkozott, hogy kísérletet tesz az emberek inspirálására annak érdekében, hogy merjenek nyíltabban és őszintébben beszélni önmagukról, és az érzéseikről.

Nyakában egy „Hogy vagy? De tényleg” feliratú táblával Kemp kivonult London utcáira, és aziránt tudakozódott, hogy a járókelők mennyire válaszolnak őszintén, ha felteszik nekik ezt a kérdést, és hajlandók-e az idén arra, hogy nem intézik el a választ annyival, hogy „Jól”. A megszólítottak közül többen is elismerték, hogy gyakran esnek abba a hibába, hogy robotpilótaként válaszolnak, ha valaki a hogylétük felől érdeklődik, leginkább azért, mert

nem akarnak másokat elszomorítani, nem tudják, hogyan reagálnának mások egy ilyen helyzetre, vagy egész egyszerűen nem szeretnének kellemetlen helyzetbe kerülni. 

Az említett tanulmány szerint egy brit egy nap alatt átlagosan négyszer mondja ki, hogy jól van, noha a világ jelenlegi hírei és az anyagi nehézségek súlyos terheket rónak mindannyiunkra. A megkérdezettek negyede pedig úgy véli, hogy a kérdező valójában nem is kíváncsi arra, a megkérdezett hogy van.

Az őszinte és nyílt válaszadás legfőbb akadálya pedig az, hogy kényszert érzünk, hogy megmagyarázzuk, miért is nem vagyunk jól, ehhez meg egész egyszerűen nincs kedvünk.

Ezzel szemben a résztvevők fele azt mondta, őszintén kíváncsi, hogy a másik hogy van, ha megkérdezi. Tehát csak mások részéről nem feltételez valódi érdeklődést, vagy nem remél őszinte együttérzést. 

Húzd ki magad a gödörből!

WMN Ünnp – 2022. november 28. – BJ

Én tehát már az adventi időszak elején arra biztatnék mindenkit, hogy találjon legalább egy embert a környezetében, akivel kölcsönösen megoszthatják egymással az érzéseiket, és legközelebb, ha valaki megkérdezi, hogy „Hogy vagy?”, legalább néhány pillanatot szánjunk annak végiggondolására, hogyan is vagyunk valójában.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / urbazon

Krajnyik Cintia