Scout elfek, vagyis cserkészmanók

Gondolhatnánk azt is, hogy a Mikulás huncutkodó manói egy régi finn hagyomány alapján indultak térhódító útjukra, de ennél sokkal prózaibb a valóság: 2005-ben egy USA-beli anyuka (Carol Aebersold) és lánya (Chanda Bell) írták meg az Elf ont he Shelf: A Christmas tradition, vagyis Manó a polcon: egy karácsonyi hagyomány című könyvet, ami a manólegenda kiindulási alapja. Carol lánya, és Chanda testvére pedig marketinggel foglalkozik, szóval mondanom sem kell, azóta van egy hatalmas Elf-cégük, ami csak úgy ontja magából a manókat és a mindenféle manózási segédeszközöket. (Már Netflix sorozat is van, bár egyelőre nálunk nem elérhető.)

két karácsonyi manó áll egy becsomagolt tévé előtt
A huncut manók szerint becsomagolva szebb a tévé

Maga a történet tulajdonképpen annyi, hogy az elfek, vagyis manók a Mikulás segítői, barátai, akik vele élnek az Északi-sarkon, csakhogy hálaadás és karácsony között felderítőútra indulnak családokhoz, hogy meglessék, mennyire viselkednek jól a gyerekek. Napközben figyelik, hogy mi történik, azután este visszamennek egy kis varázslattal az Északi-sarkbeli otthonukba, hogy hajnalban, a varázslatos visszaút végén ki tudja, hol és hogyan landoljanak a hozzájuk tartozó családnál. Éppen ezért a feladat tulajdonképpen az, hogy minden reggel meg kell keresni, hova pottyant az érkező manó. Vagyis az eredeti elképzelés szerint ez egy cuki bújócska, csak nem emberekkel, hanem manókkal. A napközbeni megfigyelés miatt nevezik őket „scout”, vagyis felderítő, cserkészmanóknak.

Mivel sokan már gyerekként is paráztak a gondolattól, hogy a Mikulás sasolja őket, mennyire viselkednek jól… – és hát az öreg nyilván mindenkiben találna hibát, ha akarna –, úgyhogy mi például ezt a megfigyelő funkciót teljes mértékben kivesszük a történetből,

nálunk a Mikulás nemcsak a jó gyerekeknek hoz ajándékot, hanem mindenféle gyerekeknek, a Jézuskáról meg ne is beszéljünk. Vagyis a mi történetünk szerint azért jönnek a manók, hogy segítsenek a karácsonyi előkészületekben, és nagyon remélem, hogy fognak is, mert rohadtul le vagyunk maradva. Ja, és az USA-ban szokásos hálaadás utáni induló karácsonyi őrületre sem csatlakoztunk rá, 24 „csínyt” is épp elég lesz kitalálni, szóval december 1-jén indul az elf-kaland.

két karácsonyi manó áll az erkélyen, az üvegajtóra azt írták: "engedj be!"
A varázslatos utazással az a baj, hogy nem mindig pontos az érkezés

Egyébként az eredeti elfek természetesen a korábban említett, ma már valószínűleg milliárdos hölgyek által forgalmazott manók (minden ilyen manónak hasonló az árfekvése, én legalábbis nem érzek különbséget), de vannak „hamisítványok” is. Én, mivel későn kapcsoltam, nem is tudtam volna külföldről rendelni, ráadásul lánymanókat szerettem volna, úgyhogy szereztem két manószerű teremtményt egy szupermarketben. De hallottam olyanról, hogy valaki gumikacsákkal „manózik”, és valójában bárki lehet Mikulás-segéd, ez a lényege a varázslatnak. Meg csínyek.

De mik is azok a csínyek?!

A váratlan helyeken landoló elfek kalandjai aztán továbbfejlődtek, így eljutottunk oda, hogy az ébredező gyerekek nemcsak azt nem tudják, hol találják a manó barátjukat reggel, de arra is készülhetnek, hogy a kis manók valami huncutságot csináltak hajnalban. Hogy milyen huncutságot? Például ollóval

„csipketerítőt” alkottak egy tekercs vécépapírból. Vagy összefirkálták alkoholos filccel a családi fotó képkeretét: mindenkinek bajusza lett. Vagy varázslatos elfkakit, azaz csokidarabkákat pottyantottak a mosdókagylóba.

Esetleg elhoztak egy kicsinyítőgépet a Mikulástól, és a szép nagy csokoládékból aprókat varázsolnak vele. Borotvahabból hóembert rajzoltak a fürdőszobai tükörre. Bepakolták az összes plüsst a mosógépbe. Szerintem mindenkinek vannak olyan ötletei, amik néha eredményeznek egy kis édességet vagy egy aprócska ajándékot, néha viszont „csak” egy vicces pillanatot, és nem olyan nagy erőfeszítés megvalósítani őket. Kicsit könnyebb feladat, ha a manó lába hajlítható, de a Pinterest az „elf on the shelf” keresésre nagyjából egymilliárd találatot ad ki, szóval lehet inspirálódni. (És amúgy a brand oldalán is van egy csomó ötlet, azért linkelem: ITT találjátok őket, mert szerintem ez tényleg csodás hagyomány.)

egy karácsonyi manó a mosdókagylóból pecázza ki a halacska krákereket
A manók igazán kreatívak tudnak lenni, ha éhesek

A csínyek nem csak a gyerekeket szórakoztatják, szerintem kitalálni is jó játék, ráadásul képzeljétek, vannak olyan elfek, akik estére meg mindenféle felnőtt csínyekkel készülnek a szülőknek, khm, khm.

Így kezdj neki

A legtöbbször az első reggelen az érkező elf hoz egy levelet, ebben bejelentkezik, hogy ezentúl jönni fog mindennap, elmondja, ki ő, és megkéri a leendő ünnepi szállásadóit, nevezzék el.

Az én Harry Potter-mániás lányaimhoz sok-sok „roxfortos” borítékkal érkezik majd két kislány manó, akik első nap, mondanom sem kell, a vécében landolnak.

De biztosan lesz még elfkaki csoki, a vacsorához szükséges, ámde valahogy kiszóródott lisztbe alkotott hóangyalka, kicsinyítő gép, tortillába tekert elfek (aznap az lesz a vacsora) és becsomagolt tévé is.

két karácsonyi manó pakolja a Kinder beunót egy "kicsinyítő gép" feliratú dobozba, aminek a másik végéből apró Kinder beunók potyognak ki
Nehogy valami igazán értékes is belekerüljön a manók kicsinyítő gépébe!

Már hetek óta gyűjtöm az ötleteket, és amit a fotó kedvéért most megcsináltam, azokat már félkész állapotban rakom el, szóval az a terv, hogy ez minden este plusz tíz percnyi feladat. Ha úgy döntötök, hogy belevágtok, vannak kifejezetten időhiányos szülőknek való gyűjtések, bár nekem az a tervem, hogy néha azért egy-egy nagyobb csínnyel is megpróbálkozunk. 

egy manó fenekéből egy rózsaszín lufi "puki" jön ki, a kezében pedig egy rózsaszín maoam van
Aki túl sok rágót eszik, lufit pukizik?!

két manó pálcikával eszi a színes spagetti gumicukorból készült "manó pad thait"
Speciális recept: manó pad thai gumicukorból

két manó rárajtolta magát alkoholos filccel egy családi fotóra
Úgy tűnik, a manók is szerettek volna rákerülni a családi fotóra... megoldották!

két manó törölközőn fekszik a fürdőkádban, szemükön zöld gumicukorból készült "uborka" - éppen szépségnapot tartanak
Kemény meló a karácsonyi manóskodás, úgyhogy néha be kell iktatni egy pihenőnapot...

két manó egy mécses fölött pillecukrot sütöget
Szerencsére a manók feltalálják magukat, a hidegre és az éhségre is megoldás egy kis tábortűz melletti pillecukorsütögetés

A tavalyi csínyeink egy részét megtaláljátok a Girlzonboard Insta-oldalamon kiemelésben, és összességében az a tapasztalatom, hogy néhány óra előzetes ötleteléssel és egy beszerző körúttal (tavaly kb. 20.000 forintot költöttem manóstul mindenre, de eleve elég sok kreatív és konyhai cuccom volt, amit hasznosítottam), és néhány tényleg megúszós csínnyel nem nagyobb falat, mint például egy élményes adventi naptár. Persze amikor éjfél után vagy hajnali ötkor pakolgattam a manókat ide-oda, akkor nem mindig volt őszinte a mosolyom, de a gyerekek lelkesedése kompenzálta ezt (és az alvás úgyis a puháknak való). Szóval én idén is izzítom a kis manóinkat, és már össze is írtam jó néhány csínyt.

A képek a szerző tulajdonában vannak

Tóth Flóra