Azzal kezdem, hogy szerintem a közös élmény a legjobb ajándék… de: nemrég ennek szellemében megnéztem, hogy négyünknek mennyibe kerülnek a jegyek egy bizonyos mese előadásra, és kiderült: több mint 50.000 forint lenne. Megmondom őszintén, kisebb sokkot kaptam (és nem is vettem meg, azért írok róla).

Valami olyan apróság, amivel a közös családi otthont lehet szebbé tenni, szerintem mindenkinek ajándék.

Még a gyerekeknek is. Az alkotók, akiket összegyűjtöttem, mind foglalkoznak egészen egyedi, személyre szabott megrendelésekkel, amiket elkészíteni időigényes, de gyors helyzetmegoldásként lehet tőlük rendelni kész dekorációs dolgokat is. Ezekhez még hozzájuthattok az ünnepek előtt (ami meg nagyon tetszik, azt el lehet tenni jövő karácsonyra, csak írni kell egy emlékeztetőt a naptárba októberre, hogy ne felejtsétek el időben megrendelni).

Olcsó, látványos és környezettudatos – ajándéknak vagy csomagolásnak

Bár tudom, hogy az igazán környezettudatos hozzáállás az, hogy egyáltalán nem vásárolunk, de szerintem van különbség vásárlás és vásárlás között. Én még a plastic free july keretében rendeltem magamnak egy közepes csomag átlátszó, beköthető szájú zsákot, amiket a bevásárlástól kezdve az alternatív ajándékcsomagoláson át az uzsonnatárolásig rengeteg dologra használok. A Diaszatyik hatalmas színválasztékkal rendelkezik, ami nálam fontos szempont volt, a vászontáskákból is a színeseket kedvelem. Bár egy ideális világban mindenki maga varrja a saját kis tárolóit maradék anyagból, de nekem se maradék anyagom, se varrótudásom nincs. Így inkább ilyenekbe csomagolok, mert ez nem termel szemetet, és ha ajándék kerül egy-egy szatyiba, akkor mindig elmondom, hogy a csomagolás is ajándék.

Különleges printek

Say goodbye to summer in style 🌞 🌵 . . . #cactusprint #cactuspainting #cactusdecor #watercolorcactus #southwesternstyle #nurserydecor #nurseryart #nurserywallart #girlnursery #nurseryideas #artforkids #watercolorillustration #girlsroomdecor #kidsroominspiration #cactuslovers

Ez tényleg igazi utolsó pillanatos ajándék: a Cottonheartbaby néven instázó grafikus anyukától megvett printeket ugyanis letöltheted nagy felbontásban, és te magad nyomtatod ki. Akár vászonra is mehetnek, az kicsit drágább, de ha a papírra nyomtatott printhez hozzáadjuk a keretet, akkor szerintem ugyanott vagyunk árban. Van nyomtatható adventi naptár házikós készlet (ha ezt előbb megtalálom…), amit szerintem akár ünnepi dekorációnak is lehet használni. És vannak elképesztően cuki álarcok is, ami szerintem szuper ajándék olyan gyerekeknek, akiknek 1000 játékuk van. A személyes kedvencem a kaktuszos, de egyébként is teljesen odavagyok a kaktuszmintáért. Plusz elképzelem, ahogy egy szúrósabb napon feldobok egy kaktuszálarcot… Szóval ez munkatársaknak is ideális lehet.

Látványos feliratok

👋🏻 last call for #christmas gifts ✨ please place your international order before tomorrow night to ensure arrival in time. lagomworld.com . . . #individualsigns #wirenames #lagomworld #kidsroominspo #kidsroomdecor #kidsroomdesign #nurserydecor #babyroom #wiresign #wiredecoration #kinderkammer #drótdekoráció #drótfelirat #gyerekszoba #shopsmall #kidshop #tricotin #handmade #hungariandesign #budapest #momlife #slowlife #barnrum #oureverydaylife #anyavagyok

A Lagomworld fonallal borított drótjaiért évek óta rajongok, az egyik kedvenc otthoni dekorációm: a neveink és a lufi, amit mi is innen rendeltünk (vagyis, bocsánat, a Jézuska volt). Az egyedi feliratok már nem biztos, hogy beleférnek az ünnepek előtt, de vannak szivárványok, általános feliratok (gyerekszobába vagy bárhova) és elképesztően cuki állatfigurák. Én most is kacérkodom a kollekcióbővítés gondolatával.

Egyedi fatáblák – a családfától a családi naptárig

🦚 Menta 🦚 Újabb 3d falidekor táblát tudunk megmutatni nektek, ahol a menta szín is megjelenik. 🌿 Nektek hogy tetszik? #handmade #home #homedecor #decor #walldesign #design #handmade #wood #woodart #art #nature #livingroom #mfwooddesign #wooddesign

Az Mfwooddesigntól rendeltem már teljesen egyedi társast és csodaszép családfát, de a legújabb kedvencem a fakockákból álló dekoráció. Karácsonyra már csak vásárlási utalványt tudtok venni, de szerintem az a legjobb, mert annyi szuper fatáblájuk van, hogy mindenki talál olyat, amit el tud képzelni az otthonában. Vannak olyan ötletek, amik nemcsak látványosak, de praktikusak is, például a családi naptár, amin akár a gyerekek is követhetik az aktuális családi ünnepeket.

Ha jövő karácsonyra szeretnétek, akkor érdemes most elkezdeni átgondolni, hogy a családfára ki milyen jellemző apróságokkal kerüljön fel, mert én ezzel egy laza hónapot eltöltöttem. Megmutassam a mi családfánkat? Na, jó:

Egyedi fali dekoráció

🎀💞🎀Bella🎀💞🎀 Óriás masnis, minnie füles. . #cute #minniemouse #minnie #waltdisney #disney #babypink #bow #fonaldisz #faldekoráció #handmade #fonalaslany #alomfogo #dreamcatcher #instadaily #instagood #instagram #mik #ikozosseg #magyarig #instahun #bella

A Fonalas lány álomfogóira teljesen véletlenül találtam rá… és rögtön le is mentettem őket. Az idei karácsonyra már csak utalványt lehet venni (engem csak ez tart vissza, de ez sem sokáig, mert jövőre már időben fogok kapcsolni). Ezek a csodaszép, színes, névre szóló dekorációk szerintem még egy felnőtt hálószobában is simán elférnek, nemhogy egy gyerekszobában. Bár ezek a fonalból készült díszek nem teljesen fedik az eredetileg indián hagyományok alapján készülő álomcsapdákat, mégsem kell attól tartani, hogy akinek az ágya fölött ott lóg, az nem álmodik, ez ugyanis csak a rossz álmoktól óv.

Az idei karácsonyra ennyi a listám, de jövő héten még jövök néhány konyhai ajándékkal, amiket a legeslegutolsó pillanatban is el lehet készíteni.

Szerintetek hányszor írtam le, hogy csodaszép? De hát ha egyszer odavagyok ezekért a holmikért (ha esetleg a Jézuska is olvassa a cikket, válogasson bátran az én csomagomba)…

Ti milyen egyedi ötleteket találtatok? Osszuk meg, amink van, elvégre jövőre is lesz karácsony. Bár addig háromszor megtelik a telefonom gyerekfotókkal, de a jegyzeteket sosem törlöm, sőt, külön karácsony mappában gyűjtöm az ajándékötleteket (meg a menütervet is).

Tóth Flóra