Osztrigát enni: kihívás

Először egy randevún kóstoltam, és idegenkedtem tőle, mert mégiscsak élve kell lenyelni, meg mégiscsak egy nyálkás, sikamlós állatról van szó. El is képzeltem rögtön, hogy sikítozik a torkomban a szerencsétlen jószág, de a randipartnerem sokkal jobban tetszett annál, hogy finnyáskodni merjek, ezért a számhoz emeltem a megágyazott kagylóhéjat, vettem egy nagy levegőt, és legurítottam a nyelőcsövemen. Előbb azt gondoltam, hogy kell ez a francnak, később azonban, nagy durcásan csak sikerült hozzászoknom.

Mert bizony az osztrigaevést nem lehet azonnal megszeretni, először fel kell fogni azt az ízvilágot, ami egyszerre foglalja magába a tenger rendületlen frissességét, és az ínyenc érzékek minden kihívását.

A harmadik vagy a negyedik gurításnál (fene se számolja az ilyesmit, pláne egy randin) aztán megjött a kedvem, és azt gondoltam, hogy hű, ez baromi klassz. Jó, mondjuk, nem annyira, mint a kopogósra pirított mangalicacsülök sörös káposztával és persenő szélű krumplival, de ugyan, ki akarná az osztrigázást ilyesmivel összehasonlítani. Na, ugye.

Osztrigát enni: gyönyör

Aztán odabent a WMN-szerkesztőségben  hogy, hogy nem  éppen az afrodiziákumokra terelődött a szó, és köztük az osztrigára a kollégák egy része pedig rendületlenül nyígott, hogy ők bizony soha, de soha ebben az életben meg nem ennék, és pont azokat az ellenérveket sorolták, amiket én is éreztem az első alkalom előtt.

Majd eszembe jutott, hogy a kedvenc budai bisztrómban egészen különleges kísérőt adnak hozzá (ami nem a pezsgő, mert a pezsgő, ugye, elengedhetetlen kelléke ennek a műfajnak, ez nem is kérdés, szóval a pezsgő nem kísérő, hanem adottság), felhívtam az onnan ismerős séf haveromat, Ekler Viktort, hogy ugyan, legyen szíves, árulja már el, mi volt az a pacsmag, amivel megkísértette ezt az izgalmas étket. Ő pedig utasított, hogy szerezzek be snidlinget, salottahagymát, egy jóravaló petrezselymet, jóféle balzsamecetet és uzsgyi be a konyhába, vágjak mindent jó apróra.

Na igen ám, ez mind tök egyszerű, ujjcsettintésre megy, de mi lesz azzal, hogy a kagylót ki is kéne bontani. És akkor itt elérkezett életemben először az a helyzet, amikor megkértem egy férfit arra, hogy segítsen. Kapaszkodjatok meg. Mert bizony ehhez a műfajhoz férfikarok kellenek. De ez nem szégyen, legalábbis nekem nem derogált ebben az esetben az úgynevezett erősebbik nemre hagyatkozni. Erősebbik, értitek. 

Amíg Borcsa kegyetlen elánnal hasította apró szeletekre a hagymát és a petrezselymet, addig Gazsi szép sorban kibontotta az osztrigákat. Vigyázat! Külön figyelmeztetek mindenkit, hogy ehhez a szószhoz bizony tényleg nagyon apróra kell vágni a hozzávalókat, mert csak úgy lesz finom, ha minél mütyürebb a balzsamecetben a cucc. 

Amikor szépen mindent felszeleteltünk, akkor kipukkantottuk a direkt erre az alkalomra behűtött palackot. És ekkor újra elkezdődött a sipítozás, hogy fúúj, én ezt nem akarom lenyelni, annyira undi. Végül persze képes voltam úgy nézni rájuk, hogy abbahagyják. Sőt, aztán érdekes módon lelkesen cuppogtatták a kagylót, mindegyiknek ízlett, bár lehet, hogy a pezsgő miatt. (Nem győzöm elégszer ismételni magam, hogy senki, de senki ne merje pezsgő nélkül elfogyasztani, ugyanis a pezsgő olyan nemes kísérője ennek az egésznek, hogy ennél jobb szerelmetes párosítást keresve se találnánk ebben a „cintányéros cudar világ”-ban, pedig azért van szép számmal gyönyörűen összeillő pár!)

Micsoda szerencse, hogy pont volt kéznél a hűtőben két palack százaz termékelhelyezés!
Én amondó vagyok, hogy nem kell ehhez különösebben nagy alkalom, és jobb minél hamarabb túlesni az elsőn, pont azért, hogy minél előbb megtapasztald, az osztrigázás bizony bitang jó dolog, és nem csak a milliomosfeleségek kiváltsága!

Hozzávalók:

friss osztriga
balzsamecet
snidling
friss petrezselyem
salottahagyma
citrom
só, bors ízlés szerint

A zöldeket és a hagymát apróra vágom, sózom, borsozom, de csak óvatosan, belekeverem a balzsamecetbe, állni hagyom kis időre. Az osztrigákat kinyittatom egy férfival, majd rákanalazom ezt a finomságot, a számhoz emelem és lenyelem. Akinek nem jön be a szósz, az egye citrommal! 

Jó étvágyat hozzá!

Szentesi Éva