„Egy kis vér nem állíthat meg semmiben!”

„Viccelsz? Drága ágyneműm van.”

„Jézusom, dehogy! Tudok várni.”

„Semmi olyan dolog nincs, amit egy ágyra terített törölköző ne tudna megoldani.”

Az idézetek különböző korú és szexuális orientációjú nőktől származnak, akiket a Cut videójában arról kérdeztek, szexeltek-e már menstruáció alatt. És amint az kiderült: amilyen sokfélék vagyunk a hétköznapokban, olyan sokféleképpen állunk hozzá ehhez a kérdéshez is.

Míg a hormonok miatt a nők egy része sokkal kívánósabb ezeken a napokon – és meg is adja magának, amire a teste vágyik –, mások számára a hangulatingadozás, a fájdalmak miatt elképzelhetetlen, hogy valaki egyáltalán hozzájuk érjen. Sokan emelték ki pozitívumként, hogy a vérzés ilyenkor természetes síkosítóként funkcionál, ami számukra csak növeli az élvezetet, de a válaszadók között voltak olyanok is, akik próbálták ugyan a dolgot, ám végül rájöttek, hogy túl „piszkos” számukra, a vér látványa szégyennel tölti el őket a partnerük előtt.

Hogy hogyan kezeljük az egész kérdést, azt nemcsak az előzetes tudásunk, a hiedelmeink, a kultúra és a családi környezet határozhatja meg, hanem a testünkkel való kapcsolat, valamint a partnerünk hozzáállása is. És természetesen hat rá a menstruáció régre visszanyúló tabusítása.

Évezredes tabukultúra ledöntése vár ránk

Még mindig vannak olyan kultúrák, amelyekben a menstruáló nőket tisztátalannak tartják: az ortodox zsidó hagyományok szerint például a férj csak akkor érintkezhet a feleségével, ha az átesett a menstruációt követő megtisztulási rituálén a női fürdőben, a mikvében. Nepálban chhaupadinak nevezték azt az ősi gyakorlatot, amelynek során a menstruáló vagy frissen szült nőket kunyhókba, istállókba száműzték az otthonaikból, mert úgy tartották, tisztátalanok. Ez idő alatt a nők nemcsak a fertőzésveszélynek és az állattámadásoknak voltak kitéve: 2016-ban egy tizenöt éves lány vesztette életét füstmérgezésben egy ilyen kunyhóban – tüzet rakott, hogy megmelegedjen a fűtetlen helyiségben. Ő volt az utolsó (ismert) halálos áldozata ennek a veszélyes nepáli hagyománynak, amelyet a kormány végül egy 2017-es rendelettel betiltott – a törvény 2018 augusztusában lépett hatályba. 

 

Persze más formában ugyan, de menstruációs tabukkal a fejlett országokban, a nyugati kultúrákban is találkozhatunk: vegyük rögtön a menstruációs termékek reklámjait, amikben évtizedekig kék folyadékkal „ábrázolták” a menstruációs vért (és sokakban ma is).

De a menstruációs termékeket sújtó adók is sokat elárulnak világszerte arról, ahogyan a kérdést kezeljük társadalmi szinten. Amerikában például jelenleg csupán huszonnégy államban adómentesek a menstruációs termékek – betétek, tamponok stb. – a többiben viszont még mindig luxusadóval terhelik őket, ami tovább növeli a menstruációs szegénységet. A helyzet Európában sem jobb: az Egyesült Királyságban csupán tavaly januártól adómentesek a női higiéniás termékek, de

a menstruáció a magyar nők számára is „luxustevékenység”: hazánkban világszinten igen magas az alapvető női higiéniai termékek adója, amit 27 százalékos áfa terhel. Csak viszonyításképpen: a cigarettát és az alkoholos italokat terhelik ilyen magas adókulccsal itthon, de a házi pálinkafőzés például tavaly óta ismét adómentességet élvez.

Persze pozitív példák is vannak: egyre több országban tervezik menstruációs szabadság bevezetését – Spanyolország után hazánkban is elkezdődött már ez a folyamat.  

Ezeket csak azért említem, mert fontos tudni, hogy amikor a menstruáció alatti szex tabujáról beszélünk, akkor azt ilyen háttérrel tesszük

Így nem csoda tehát, hogy rengeteg tévhit kapcsolódik hozzá. Az egyik ilyen, hogy a menstruáció alatti szex önmagában megvéd a nem kívánt terhességektől, ami nem igaz. Abban az esetben, ha egy nőnek rövid a ciklusa – tehát viszonylag korán történik a peteérés –, előfordulhat, hogy a vérzés napjaiban is termékeny. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a tüszőérés egyik velejárója, a méhnyák akár öt napon keresztül is képes életben tartani a hímivarsejteket.

Az óvszeres védekezés azonban nemcsak emiatt fontos az aktus során, hanem azért is, mert így elkerülhetjük a lehetséges fertőzéseket.

A menstruáció alatt ugyanis a méhszáj nyitottabb – ez könnyíti meg a méh kiürülését –, és így kevésbé tudja megóvni a szervezetünket a kórokozóktól. Emellett pedig a hüvelyflóra is változik, ami szintén tovább csökkentheti a védekezőképességet.

Az óvszer használata mellett azonban fontos, hogy a tampon kivételéről se feledkezzünk meg. Az ugyanis nagyon mélyen felcsúszhat a hátsó hüvelyboltozatba, ami miatt sok esetben orvosi segítségre lehet szükség az eltávolításához. 

 

A menstruáció alatti szexnek egyébként jó néhány pozitív élettani hatása van

Az orgazmusnak bizonyított a fájdalomcsillapító hatása. Segíti a méhnyálkahártya kiürülését a méhüregből, ami által nagy mértékben csökkennek a hasi görcsök. A folyamat miatt pedig maga a menstruáció ideje is lerövidülhet. A szexnek emellett önmagában stresszcsökkentő hatása van, fokozza továbbá a vérkeringést, amelynek köszönhetően több oxigén jut a sejtekbe.

Ahogy pedig azt korábban említettem, a menstruációs váladék az egyik legtermészetesebb síkosító, aminek köszönhetően az együttlét is élvezetesebb lehet – ennek sokan élvezhetnék a jótékony hatásait, egyes felmérések szerint ugyanis a nők nagyjából hatvan százaléka kívánja jobban a szexet a menstruáció előtti napokban.

Persze az is teljesen érthető, ha valaki a korábban már felsorolt indokok miatt idegenkedik tőle – vagy épp a partnere az, aki számára nem komfortos a menstruáció alatti aktus gondolata. Bárhogy is legyen, a lényeg a nyílt és őszinte kommunikációban rejlik. A többire pedig – ahogy a Cut videójában is elhangzott – ott van megoldásként az ágyra terített törölköző.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás:  Unsplash/Erol Ahmed

Filákovity Radojka