„Oké, mesélek egy visszatérőt. Kamaszkoromban, szóval jó régen, nagyon tetszett nekem egy fiú, aki a barátnőmmel járt. Nem kezdtem ki vele soha, ő se próbálkozott nálam, bár valami szikrázott köztünk időnként. Na, ezt a srácot én vagy húsz éve nem láttam, rég a múlté a barátság is, de képzeld el, a mai napig álmodom vele. Hogy együtt vagyunk. Inkább romantikus az álom, olyan kamaszos a szex, száz óra csókolózás, tudod, ülök az ölében farmerben, jól fel vagyunk izgulva mind a ketten, simogatjuk egymást, ilyenek. Mindaz végtelenítve, amit felnőttként már gyorsan letudsz, sajnos. Hú, eléggé meg lenne lepve a csávó, ha összefutnánk valahol, tutira idősödő családapa már, és elmesélném neki, miket csinálunk álmomban. De vajon miért ő?” (T.)

Egy közeli ismerősöm osztotta meg velem az egyik visszatérő álmát, miután nemrégiben írtam az álmodásról, és elhatároztam, hogy külön cikket szentelek majd a második leggyakoribb álomtípusnak, amely az erotikához, a szexualitáshoz kötődik. (Az első helyezés az üldözés témájáé.) Meg is lepett, hogy elmondta, ebben a kultúrkörben nem nagyon szoktunk beszélni (senkivel) az ilyen álmainkról, ahogyan a szexuális szokásainkról sem sűrűn.

Pedig mindannyiunknak vannak erotikus álmai, ez tény, és nincs ebben semmi ciki

Hogy kinek milyen gyakran jelentkeznek?

Ezzel kapcsolatban hadd idézzek fel egy izgalmas kutatást. 2009-ben egy mannheimi alváslaboratóriumban Michael Schredl és munkatársai azt vizsgálták, hatással van-e az éber szexualitás az álombeli akciók gyakoriságára. Egyetemistákat vontak be a kutatásba, és azt állapították meg, hogy a diákok ébren töltött idejük körülbelül öt százalékát szentelték az erotikának (beleértve a szexet, az önkielégítést és a fantáziálást), és álmaik 22 százalékában szerepelt szex.

No de, és most jön a csavar, a szexuális álmok gyakorisága nem azzal függött össze, hogy mennyire aktív valakinek a szexuális élete, hanem statisztikailag szignifikáns kapcsolatban azzal állt, hogy mennyit fantáziált a szexről ébren.

Vagyis az erotikus álmokat nem a rutin szüli, hanem a gondolat, a belső mozizás. (Ha tehát szívesen összegyűrnénk a lepedőt valakivel legalább álmunkban, akkor érdemes sokat morfondírozni róla elalvás előtt, lehet, hogy bejön a számításunk.)

Nőknek a sztár, férfiaknak a gruppen

Ahogy legutóbb, most is felidézem Antonio Zadra, neves pszichológus-álomkutató vizsgálatait. Egy 2007-es kísérlet során megállapította kollégáival, hogy az üldözéses álmok után a 18+ karikás álomtartalom a leggyakoribb. A vizsgálatba bevont 130 ember közül a férfiak 45 és a nők 41 százalékának volt legalább egy szexuális álma egy adott hónapon belül, összesen a lejegyzett 3500 álom nyolc százaléka volt szexuális jellegű (szeretkezés, flört, csókolózás, önkielégítés stb.).

Ami a tartalmat illeti, azt tapasztalták a kutatók, hogy némiképp különböznek a két nem álmai.

A nők erotikus álmainak ötödében szerepel egy jelenlegi vagy egy régebbi partnerük, vagy egy olyan ismerős, akivel sosem voltak intim viszonyban. A férfiak esetében viszont gyakoribbak a képzeletbeli, nem valóságos szereplők, és sokkal ritkábban ihleti meg őket közéleti alak, filmsztár, híres ember, mint a nőket. A férfiak viszont többször álmodnak orgiaszerű jeleneteket (csoportos szex), és a nyilvános helyeket jobban kedvelik álmaikban erotikus légyottokra, mint a nők. Az önkielégítés egyformán kedvelt topik mindenkinek, ám a nők egészen fiatalon nem, inkább csak 35 éves koruk körül kezdenek róla álmodni.

Orgazmus tekintetében van még különbség: a nők álmaiban időnként ajándékoznak egyet a másik félnek is, míg a férfiak álmaira ez nem jellemző. 

 

Van-e jelentésük, jelentőségük az erotikus álmoknak?

„Volt egy nagy szerelmem pár éve, sokáig szenvedtem, amikor elhagyott. Nem tartjuk a kapcsolatot, de mindennap eszembe jut. Annak ellenére, hogy közben férjhez mentem, és boldog feleség vagyok. De tudod, hogy van ez, vannak kísértetek az ember életében, akik visszajárnak. Álmodni is szoktam vele. Általában kiszolgáltatottnak érzem magam ezekben az álmokban, mert hideg velem, míg én megőrülök érte. Belekezdünk a szexbe álmomban, de menet közben eltűnik, hoppon maradok, akárcsak a valóságban.” (L.) 

Az álmok kapcsán még mindig nagyon sok a vitás kérdés, pedig a kutatókat is rendkívül érdeklik az álmok, nem csak minket, laikus álomfejtőket. A különféle álomteóriákról legutóbb írtam, de egy gondolatot hadd idézzek fel a cikkből az erotikus álmok kapcsán!

Nem kell ahhoz aludni, hogy történeteket meséljünk magunknak a valóságról! Azaz életünk történéseit összegyúrjuk az érzelmeinkkel, és egy privát forgatókönyvet gyártunk, összekapcsolunk tetszőleges dolgokat ok-okozati láncba, kiszínezzük az eseményeket, és metaforákat alkotunk. Álmunkban nemkülönben.

Van, hogy az álom egy az egyben a szexuális vágyaink kifejezője, de az is lehet, hogy semmi köze a valós vágyhoz, sokkal inkább más emberi viszonylatokhoz.

Ha például egy barátunkkal keveredünk intim szituációba álmunkban, egyáltalán nem biztos, hogy ébren is hat ránk erotikusan. Könnyen lehet, hogy a konkrét személy igazából a saját avatárunk, azaz énünk egy verziója a másik személy alakjában.

Freud klasszikus elmélete szerint az álom kompenzál minket, kielégíti elfojtott vágyainkat, felfedi tudatalatti szexuális késztetéseinket. Az ébrenlét feszültségeitől szabadulunk meg éjjel, a gátlások és elfojtások pedig általában szimbólumként jelennek meg.

Olyan dolgokat csinálunk esetleg, amelyeket ébren nem mernénk. Fesztelenek vagyunk, kíváncsiak, gátlástalanok akár. Megszegjük az elemi szabályokat, úgy viselkedünk, ahogy sosem. Falakat döntünk le, belemászunk olyan helyzetbe, amelyet ébren gusztustalannak találnánk vagy veszélyesnek. Egyáltalán nem biztos, hogy ébren vágyunk azokra a dolgokra, amikre álmunkban igen, vagy ha mégis, nem biztos, hogy élvezetünket lelnénk bennük a valóságban. De álmunkban nincs tétje a kísérletezésnek.

  

Freud egy csomó álomelemnek tulajdonított szexuális másodjelentést

Az ő értelmezésében tehát erotikus álom lehet az is, amit mi nem annak gondolnánk. Jó hír viszont azoknak, akik titokban szégyenkeznek egyik-másik tabudöngető, „bűnös” álmuk miatt: egy kifejezetten erotikus álom sem kapcsolódik feltétlenül a szexhez, lehet, hogy csak metaforája valaminek. Ha tehát szeretnénk megfejteni az üzenetet, akkor érdemes az erotikus tartalom mögé nézni, és azt vizsgálni, milyen érzések mozgattak minket közben, hogyan viselkedett velünk a másik szereplő, illetve mi hogyan bántunk vele. És milyen a kapcsolatunk a valóságban? Vajon mi képeződött le az álomban?

Nógrádi Csilla pszichológus-álomkutató szerint (könyve a témában az Álomnapló címet viseli) az erotikus álmokban sokszor kikerülünk a „morális én” elfojtásai alól. Így a személyiségünk „cserepei” tudnak szabadon összeforrni, egységgé válni. Ugyanakkor nem érdemes szóról szóra lefordítani az álmokat, érdemes inkább megismerni a saját szimbólumrendszerünket, keresni a metaforikus kapcsolatot az álom történései és a valóság között.

Fontos viszont, hogyha vissza-visszatérő, nyomasztó, erőszakos, félelmetes (szex)rémálmai vannak valakinek, akkor azt komolyan kell venni. Traumák, fel nem dolgozott sérülések köszönhetnek így vissza a múltból, de ezek feltérképezése szakemberért kiált, nem álmoskönyvekért vagy önvizsgálatért.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Reza Estakhrian