–

A WMN olvasóinak idegeit több alkalommal is borzolta már a téma, erről a legszórakoztatóbb cikk Borcsa tollából született, ennek egyik legfontosabb sorát ide is teszem, amolyan in medias res indításként, hogy ezáltal le is morzsolódhassanak mindazok, akiknek a lelke nem bír el olyan közönséges témákat, mint a fanszőr: „Szerintem (és kihangsúlyoznám, ez az én szabadon megkérdőjelezhető, saját véleményem) jobb, ha mindenki megbarátkozik először a saját pinájának vagy faszának – de minimum puncijának vagy farkának – a gondolatával, illetve azzal, hogy mindannyian hús-vér-könny-váladék emberek vagyunk. És ha ezzel végzett, ha már képes kimondani, megfogalmazni… vagy akár meg is nézni közelről a saját bugyogójának tartalmát, akkor elkezdhet kibékülni azzal is, hogy másoknak pedig valami más van ugyanott. És hogy neki ehhez az égvilágon semmi, de semmi köze sincs.”

Mindezzel Borcsa arra igyekszik rávilágítani, hogy a punciszőrről írt cikk alatt valóságos kommentháború robbant ki, és éppen azok a megmondóemberek, akik a legsarkosabb véleményeket fogalmazták meg annak kapcsán, hogy megítélésük szerint milyennek KELL lennie az ideális fazonnak és bikinivonalnak, éppen ők nem merték leírni a bűvös p betűs szavakat, és csak homályos utalásokat tettek arra, hogy OTT, meg ODALENT. Persze nem állítom, hogy könnyű dolga van bárkinek, aki bármi ilyesmiről szeretne írni vagy akár beszélni, mert meggyőződésem szerint a nemi szervek megnevezésének három csoportja van: a butuska, gyerekes (punci, kuki), a tudományos, bizonyos esetekben inkább modoros (vagina, pénisz) és az obszcén (pina, farok, fasz stb.).

Ez egyszerű szemantikai kérdésnek is tűnhet, de azt, hogy miként tabusítjuk a szexet vagy akár az olyan természetes jelenségeket, mint a fanszőr, szerintem nagyban befolyásolja, hogy a téma megvitatásához még csak vállalható kifejezéseink sincsenek.

(Ugyanitt jegyzem meg, hogy a fenti jelenség például a másik óriástabu körül is tapasztalható: a kaki, a széklet és a szar kifejezések közül választhatunk, ha a világ legtermészetesebb dolgáról akarunk hétköznapi módon beszélni, de erről is írok majd egy cikket, ne aggódjatok.)

Tegyük fel, egy szenvedélyes együttlét során szeretnénk megdicsérni a partnerünk szerszámát (elnézést, ez is teljesen vállalhatatlan kifejezés), mert neki is jólesik, és tényleg szépnek, játékosnak, akármilyennek találjuk. Mit mondunk? Melyik stílust választjuk?

„Imádom a faszod!” „Tetszik a hímvessződ!” „Odavagyok a kukidért!”

Már attól szekunder szégyenérzetem van, hogy ezeket leírom, annyira kellemetlen megnevezés az összes. Pedig miért ne lehetne megdicsérni ugyanúgy, ahogy egy szép kezet vagy mellet minden gond nélkül tudunk elismerő szavakkal illetni?

A női nemi szerv megnevezésével ugyanez a helyzet, és még barátnők között is furán hangzik, ha például megkérdezem: „És neked mi vált be, hogyan szőrteleníted a puncid?” Szemérmeskedve persze méltatlankodhatunk, hogy na de egyáltalán miért kérdeznénk ilyet bárkitől. Miért? Pontosan ugyanazért, amiért azt meg merjük kérdezni, hogy ki hova jár fodrászhoz, vagy tud-e valaki ajánlani egy jó körmöst. 

 

Nem célom állást foglalni, hogy kell-e szőrteleníteni, és ha igen, hogyan és milyen gyakran, ez mindenkinek a saját döntése. Az viszont biztos, hogy a nők még mindig nagyon sok esetben érzik magukat kellemetlenül a saját testszőrük miatt. Sokunkkal előfordult már, hogy nem vettünk fel ujjatlan felsőt, mert épp nem tudtunk szőrteleníteni, vagy két gyantázás között voltunk, és kellemetlenül érintett volna minket, ha valaki meglátja, hogy kivillan a hónaljkutya, de őszintén bevallom, én húzódoztam már szexuális együttléttől azért, mert úgy éreztem, nem készültem rá megfelelően az alkalomra. Samantha se kíméli Mirandát a Szex és New York mozifilmben, amikor utóbbinak kivillan a fanszőre. Samantha elhűlve veti oda, hogy „Ne süttesd, még bozóttűz lesz”. Sőt, még azt is hozzáteszi, hogy a saját temetésén se jelenne meg ilyen bundában.

A saját teljesen szubjektív álláspontom, hogy én komfortosabban érzem magam, ha rendszeresen szőrtelenítek, és nem a rögzült felfogás miatt, miszerint kötelezően ennek kell lennie a követendő szépségideálnak, hanem egyszerűen azért, mert így érzem jól magam a bőrömben. De miért kell ebből akkora ügyet csinálni, ha valaki meg másképp érzi jól magát, vagy ne adj’ isten, épp úgy alakult, hogy nem tudott szőrteleníteni?!

És miért kezeljük ezt az egész témát úgy, mintha a testszőr maga lenne az antikrisztus, és beszélni róla vagy a kérdésben egyet nem érteni olyan, mintha halálos bűnt követne el az ember?

Lehet, hogy ha lesz végre egy értelmes, pironkodás nélkül kimondható szavunk a puncira (amit a Facebook sem moderál, merthogy a puncit speciel igen), akkor megszűnik a testszőr túlmisztifikálása is. Azt hiszem, ideje magamra osztanom Kazinczy nyelvújító szerepét, és elkezdeni agyalni ennek a kérdésnek a megoldásán.

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Juj Winn