A legszebb otthon összképét is teljesen agyonvágja az ajtó mögé dugott szárítóállvány, a vécében éktelenkedő felmosóvödör, a konyhai felső szekrény tetején porosodó dobozkupac, vagy éppen az előszobában rogyásig pakolt falifogas alatt így-úgy egymásra pakolt cipők látványa. És most nem azokról az esetről beszélek, amikor olyan mértékben kicsike a lakás (akár négyzetméterre, akár a benne élők számára nézve), hogy minden centiméterét kénytelen az ember tárolásra használni. Nem-nem, a hangsúly most azokon az otthonokon van, ahol egy kis átgondolással és újratervezéssel ezeket a problémákat okosan át lehetne hidalni. 

Természetesen minden lakásnak mások az adottságai, és a benne lakóknak mások az igényei. De éppen ezen van a hangsúly: ha praktikus, kényelmes, rendezett otthonra vágyunk, akkor az adottságokat össze kell igazítani az igényekkel, ami tárolás tekintetében egyet jelent a tárgyak, ruhák, eszközök és bármilyen egyéb holmik megfelelő módon való elhelyezésével: az előszobától kezdve a gardróbon át egészen a konyhaszekrények tartalmáig.

1. Több táskám, kabátom, cipőm van, mint befőttem

Az egyik személyes példám erre a saját lakásomban kialakított alig egy négyzetméter alapterületű gardrób, ami eredetileg kamra volt. Bár rendszeresen főzök, de mivel a konyhában minden ehhez szükséges alapanyagot kényelmesen el tudok helyezni fiókokban és polcokon, így a kamra egy két napos DIY-ráncfelvarrással új funkciót kapott. A beköltözésem után ez volt az első dolog, amit megcsináltam, és máris nem kellett annyi dobozt kerülgetnem. Természetesen további okos megoldásokkal, például felfelé terjeszkedéssel, falra rögzített kampókkal simán megoldható még több holmi elhelyezése itt. 

2. Az ágyneműtartó mint tároló

Az ágyneműtartók, főleg a fiókos verziók az egyik legjobb rejtett tárolók, amik eleve nem foglalnak plusz helyet, hisz ágyra mindenkinek szüksége van. Nem csak ágyneműt lehet bennük tartani, pláne, hogy legtöbben – ahogyan én is – reggelente nem ágyaznak be, csak az ágytakaró alá rejtik az elrendezett ágyneműt. Persze, az egyik fiókban lehetnek a lepedők, plédek, váltó ágyneműk, belső párnák és huzatok, de a többiben nagyon sok dolog elfér kényelmesen és jól átláthatóan. 

3. 2in1 dobogó

Ha nem szeretnétek egy helyiség méreteiből elvenni például újabb és újabb szekrények és komódok elhelyezésével, akkor gondolkodhattok egy dobogóban is, persze, ha a szoba adottságai ezt lehetővé teszik. Nálam, a korábbi panellakásomban nagyon bevált a saját kezűleg épített dobogós megoldás, ami nemcsak új és egyedi karaktert adott a térnek, de plusz ülőfelületet is biztosított. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg holmit kebelezett magába a barkácsgépektől kezdve a görkorcsolyán át egészen a sílécig. 

4. Tükör mögött rejtőzködő ékszerek

Kinek több ékszere van, kinek kevesebb, de ezeket is érdemes valamilyen zárt formában tárolni. Például fiókban vagy üveges szekrényben, mert ha, mondjuk, a komód tetején kapnak helyet, vagy a fürdőszoba egyik polcán, akkor egyrészt helyet foglalnak, másrészt porosodnak, illetve – fürdőszobai tárolás esetén – könnyebben elszíneződhetnek. Én a falitükröm mögé rejtettem az órák, ékszerek nagy részét, és ami nem fért el itt, az ékszeres dobozban pihen a fiókban. Kifejezetten szeretem, hogy jól átlátható, és konkrétan nulla helyet vesz el a hálószobámból.

5. Feliratozás, a jól átláthatóság titka

Ha már eljutott az ember odáig, hogy nagyjából rendben vannak a cuccai, és sikerült fiókokban, dobozokban, egyéb módon elhelyezni őket, akkor jöhet a jelölés. Ugyanis közel sem biztos, hogy később fel tudjátok idézni, melyik dobozba mi került pontosan. És nincs bosszantóbb annál, mint amikor valamit keres az ember, és tudja, hogy ott van valahol, mégsem találja…

6. Helyek felszabadítása szanálással

Amit viszont mindig érdemes szem előtt tartani, hogy kevesebb holmi kevesebb helyet is igényel. Így tehát rendszeres szanálással, jól átgondolt vásárlásokkal sokkal kevesebb tárolóhelyre lesz szükségünk. Tudom, milyen nehéz megszabadulni tárgyaktól, mert én magam is voltam a rabjuk. Mostanra viszont a „jó lesz még valamire”, és a „majd egyszer biztosan felveszem” holmik nálam nem férnek meg, nyugodt szívvel tudok tőlük megválni, sőt, már azt is sokkal jobban átgondolom, hogy mit engedek be a lakásba.

Ezek persze csak ötletadó megoldások részemről, és a végtelenségig lehetne még folytatni, hisz ezer és egy klassz megoldás létezik a napi szinten, illetve a szezonálisan használt dolgok praktikus tárolásához. Erről szól az egész KonMari-módszer is, ami Marie Kondo rendrakási szemléletének művészete. Ha netán még nem ismernétek, ajánlom figyelmetekbe az általa ajánlott praktikákat. (Erről elolvashatod Pásztory Dóri írását ITT, és Marossy Kriszta önironikus cikkét ITT).

Szerintem a tudatos tárolás és annak folyamatos fenntartása sokkal élhetőbb otthont és rendezettebb környezetet eredményez a mindennapokban. Próbáljátok ki, hisz tudjátok: rend a lelke mindennek…

JUDITU