Voltam én már mindenféle lánybúcsún, nem nagyon tudtok már nekem újat mondani. Voltam szabadulószobában, partibuszon, olyan hétvégén, ahol alig ismertem valakit, olyanon, ahol az est fő tematikája abban merült ki, hogy mindenből volt fasz alakú, láttam már vetkőzős fiús performance-ot, végigasszisztáltam a legkellemetlenebb játékokat, és a legrosszindulatúbb idegenekkel is volt szerencsém találkozni, akik fontosnak érezték odavetni a menyasszonynak, hogy „Majd úgyis elváltok”, de anyagiakon való civódásnak is lehettem már a tanúja egy-egy ilyen eseményen. (Ennél kellemetlenebb a földön nincs, sose csináljatok ilyet, pláne ne az ara jelenlétében.) De hál’ istennek voltam már olyan lánybúcsún is, amelynek a szervezésébe szívemet-lelkemet beletehettem, viszont sajnos az is megesett, hogy végül egy hányós-fosós vírus húzta keresztbe a részvételemet. A sokévnyi tapasztalat körvonalazta, mi az, amire én vágyom majd a sajátomon, és mi az, amit szerintem nem érdemes elkövetni, ha valakinek igazán boldog estét vagy hétvégét szeretnénk szerezni.

via GIPHY

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van kilenc barátnőm, akik hagyományőrző módon minden év utolsó adventjén átjönnek hozzám az úgynevezett Csajkari rendezvényre. Ha pedig van alkalmunk – mert pont itthon vannak azok, akik külföldön élnek, ráér, aki már anyuka, és az sem repül, aki stewardess –, egyszer-kétszer még összejövünk így, nagy létszámban év közben is. Van, akiket közülük még az általános iskolából ismerek, van, akit a gimiből, van, akivel az egyetemen kötöttünk szoros barátságot, és van, akivel munka révén találkoztam. Különálló klikkjeim voltak, de az elmúlt tíz évben a karácsonyi hagyománynak köszönhetően, ezek a fantasztikus nők, akik végigkísérik életem legboldogabb és legnehezebb pillanatait is, megismerték és megszerették egymást. Szívből örülnek, ha van lehetőségük nálam találkozni, nekem pedig jó érzés, hogy kapocsként működöm, és a számomra fontos emberek őszintén élvezik egymás társaságát, miközben eszünk-iszunk, feltöltődünk, rengeteget nevetünk, és van, hogy sírunk is. Én pedig minden évben elgondolkozom, hogy mekkora ajándék számomra, hogy ők léteznek. Szóval őket nem lesz nagy kockázat egyszer összeereszteni a lánybúcsúmon, a valóságban viszont a legtöbbször egymásnak vadidegen lányok kell hogy kitaláljanak és megszervezzenek egy programot, akár egy egész hétvégét. Sok esetben totálisan eltérő élethelyzetből és anyagi körülmények közül jönnek, és nem ritkán teljesen más mértékben és minőségben ismerik a menyasszonyt. Ez pedig óriási nehézségeket és nézeteltéréseket okozhat.

A nem reprezentatív felmérés, amelyet a környezetemben végeztem, szintén ezt igazolja. Beus nem sokat kertelt, és vélhetően nincsenek jó tapasztalatai ezen a téren: „A legkártékonyabb, leghaszontalanabb, legrizikósabb dolog összeereszteni több ismeretlen nőt egy akolba, hogy ott aztán ledobják az ékszíjakat, ki-ki különböző mértékben, majd egymást ekézve vesszenek össze különböző vélt vagy valós sérelmek miatt.

A lánybúcsú nemcsak erőltetett, ócska és borzalmasan gagyi műfaj, amiben rátestálják a barátnőkre a kisebb vagyonba kerülő, buta szertartást, hanem még viperafészek is.

Sok nő egy helyen veszélyesebb, mint Kim Dzsongun egy rosszabb napján. Életemben többet be nem teszem egy darab lánybúcsúra sem, és ugyanez a véleményem a koszorúslányságról.”

via GIPHY

Ez a forgatókönyv véleményem szerint akkor valósul meg, ha túl sok dudás van egy csárdában, és egyszerre többen akarják bizonyítani, hogy itt bizony ők a legjobb barátnői menyasszonynak, akit náluk jobban SENKI nem ismer. Még talán maga az ara sem. Az sem kizárt, hogy valaki a saját be nem teljesült vágyait szeretné másnak a lánybúcsúján megvalósítani. (Inkább ne, jó?) Szóval az első számú szabály szerintem az, hogy lánybúcsúra olyan embereket érdemes meghívni, akik ismerik egymást, vagy legalábbis együtt tudnak működni. Sok esetben

jó megoldás, ha valaki, vagy valakik, akik igazán közel állnak a menyasszonyhoz, magukhoz ragadják a kezdeményezést, és a többiekkel is folyamatosan egyeztetve, de magukra vállalják az irányítószerepet.

Sokkal jobb, mintha mindenki egyszerre akarná bebizonyítani, hogy egy igazi rendezvényszervező és legjobb barátnő veszett el benne. 

Dia lánybúcsúja se úgy kezdődött, ahogy szerette volna:

„Jó pár lánybúcsút, babavárót végigasszisztáltam, szerveztem az elmúlt években a barátaimnak. Tényleg igyekeztem MINDEN, de minden kívánságukat figyelembe venni, és ez sikerült is. És bár elég távol áll tőlem a műfaj, és sokáig hezitáltam, én is szeretnék-e magamnak, végül úgy döntöttem, igen, hogy abban a figyelemben, törődésben, szeretetben, energiában, amit én is adtam az ilyen alkalmakkor, egy kicsit most magam is fürdőzhessek. Nem szerettem volna semmi extrát – se feladatokat, se limuzint, se chippendale-t, se Budapest utcáit róni, csak elvonulni valahova egy hétvégére azokkal az emberekkel, akiket szeretek, és beszélgetni egy jó nagyot. Max. táncolni egyet valahol – akár a kertben, mezítláb. Végül alig valósult meg valami abból, amit szerettem volna, nem vonultunk el, nem volt lehetőség beszélgetni. Mivel ezt már korábban tudtam, elég csalódott voltam sokáig (beindult az ego, hogy bezzeg, amikor én kérek valamit stb.), aztán, amikorra eljött a napja, elengedtem minden rossz érzésemet, és arra koncentráltam, hogy azokkal leszek, akiket szeretek. Ez tényleg így volt, és úgy gondolom, ez is ennek az egésznek a lényege. Még csak felcímkézni sem érdemes, mert mindegy, hogy hívjuk, a fő, hogy együtt zárj le egy fontos korszakot az életedben azokkal, akik végig ott voltak melletted jóban-rosszban. Szóval végül az én lánybúcsúm is felejthetetlen volt, és azt az érzést, amikor végignéztem a számomra fontos emberek arcán, akik közül két kivétellel tényleg mind ott tudtak lenni, a mai napig őrzöm.”

via GIPHY

A következő fontos pont az, hogy felmérjük, mire vágyik valójában a menyasszony,

és ehhez megpróbáljunk egy valós, mindenki számára vállalható büdzsét kalkulálni,

a vásárlások során pedig ezt folyamatosan nyomon követni, mert nagyon könnyen megszaladhatnak az ilyen-olyan felesleges tételekkel a kiadások, mint amilyen például a jófeleség-kezdőszett. Én speciel a világ egyik legnagyobb baromságának tartom, hogy valakinek poénból vegyünk kötényt, fakanalat, meg csupa elavult, „feleségnek való” dolgot, de engem a petrezselyemárulástól és a fűszerfelismerő játéktól is kiver a víz, szóval ez nyilván szubjektív. De lehet, érdemes elengedni az egyenpóló vásárlásának gondolatát, és az ordenáré dekoráció megvásárlását több ezer forintért, helyette viszont venni valamit a menyasszonynak, amire tényleg vágyik, de magának nem biztos, hogy megvásárolná. Jó ötlet lehet például egy utalvány, legyen az fehérnemű, masszázs vagy éppen valamilyen extrém dolog, ami nem feltétlenül tipikus lánybúcsús ajándék. A hangsúly azon van, hogy vajon a barátnőnk, akit meglepni készülünk, mire vágyik. Nem szerintünk, hanem valójában.

Erika bár elvált, imádta a lánybúcsúját:

„A házasságom tönkrement, de a lánybúcsúm parádés volt. Nekem legalábbis nagyon tetszett. Úgy lett megszervezve, hogy minden legyen, amit szeretek (kolléganőim szervezték – annyira jó csapat volt, hogy azóta is barátok vagyunk, ennek már tizennégy éve). Minden állomáson kaptam egy kis versikét, amiből ki kellett találnom, hogy mi lesz a következő meglepi. Volt csillár (ez egy másik story), szusi (megtanultunk tekerni is!), egy erotikus táncos megtanított minket, hogyan tekerjük a csípőnket is, ne csak a szusit, és egy profi sminkes ki is sminkelt, hogy szép legyek. Azt még hozzá kell tennem, hogy ekkor már érett, negyvenéves nő voltam. Nagyon régen pedig szerveztem is lánybúcsút a barátnőmnek. Szerintem az is jól sikerült. Csináltunk mindenféle »játékot«. Volt egy pólója a menyasszonynak, amin volt egy lista és azt kellett teljesíteni. For the record: az a frigy is füstbe ment.”

via GIPHY

Dián Dóri viszont ezen a ponton jelezte, hogy mélységesen felháborítja, hogy egy lánybúcsún csak lányok vannak:

„Nem értem a koncepciót. Konkrétan azt, hogy a lánybúcsúra csak lányok, a legénybúcsúra csak fiúk mennek. Nem akarok egy buli elrontója se lenni, szuper apropó az esküvő, hogy előtte legyen egy nagy buli a barátaimmal,

de nekem vannak fiú barátaim is, akiket csak a nadrágjuk tartalma miatt nem hagynék ki a banzájból.

via GIPHY

Nem is értem tényleg, a lányok csak lányokkal barátkoznak, a fiúk meg fiúkkal? Tök hülyeség. Például az egyik jó barátom megnősül a nyáron, és mi, lányok nyilván kimaradunk a legénybúcsúból, miközben a barátom megy. Pedig sajnos elég ritkán találkozunk, és tök jó lett volna, ha a baráti társaság női szekciója is ott lehet. Ha nekem egyszer lesz lánybúcsúm, az biztos, hogy koedukált lesz, mert se faszos kiegészítőkre és sütikre, valamint »csajos« programokra se vágyom.”

Zsófi szerint a közös sztorik dobják fel a hangulatot

„Én voltam már lánybúcsún, ami nem a szombat hajnalban a Nagykörúton szédelgő fajta volt, hanem tizen-egynéhány lánnyal kibéreltünk egy szuperjó házat egy hosszú hétvégére. A menyasszony életének minden korszakából volt ott egy-egy kisebb csapat, aminek köszönhetően a fasz formájú szívószálak helyett sokkal inkább a közös sztorikon, meg persze a medencézésen, bográcsozáson és daydrinken volt a hangsúly, és biztos, hogy fesztelenebb és bensőségesebb volt a hangulat, mintha csávók is lettek volna a bulin. Szóval a titok nyitja szerintem, hogy engedjünk el minden csokor petrezselymet és öltáncoló sztrippert, és csináljuk, amitől jól érezzük magunkat – akár játékokkal, akár fasztortával, akár a fiúbarátainkkal együtt.”

via GIPHY

A mi Csengénk is imádta a saját lányos buliját

„Nálunk minden olyan gyorsan történt házasság ügyében, hogy még azóta is elég hihetetlen az egész, de mindezek ellenére (vagy pont ezért?) egy nagyon kedves teadélutánt szerveztek nekem a barátnőim lányságom utolsó alkonyán.

Nagyon finom kencékkel, macaronnal és tulipáncsokorral, proseccóval, elképesztő terítékkel, na meg persze teaválogatással vártak, mintha csak egy Gossip Girl-féle villásreggelire lettem volna hivatalos.

Ettünk-ittunk, csacsogtunk, ahogy máskor, de egy kicsit mégis máshogy, tudva, hogy holnap valami nagy dolog fog történni. Nem volt semmi faszoskodás, se egyenpóló és megalázó feladatok sem, hanem egy sor hasznos útravalóval, szívmelengető kívánságokkal engedtek haza. Azt egy kicsit sajnálom, hogy a sietség és a vizsgaidőszak nehezítette pályán nem lehetett megvalósítani az igazi girlpowert, hogy mindenféle életszakaszomból ott legyenek számomra kedves emberek, de ennek is lesz még helye. Augusztusban pedig az egyik táncos barátnőm házasodik, szóval a szervezkedő énem már nagyon izgatott, de fasz alakú szívószál és vetkőzős fiúk tutira nem lesznek itt sem…” 

 

Pásztory Dórinak is emlékezetesre sikerült a lánybúcsúja

„Én hat nappal a lánybúcsúm előtt tudtam meg, hogy terhes vagyok, úgyhogy újra kellett kalibrálni az egészet, mert wellnessbuli lett volna fürdőzéssel, szaunával meg ilyenekkel. Ehelyett lett egy hatalmas piknik a Kopaszin, ahova a gyerekkori barátnőmmel érkeztem, aki huszonnégy órával előtte landolt Kaliforniából a négy hónapos kisfiával. A szülés után ez volt az első alkalom, hogy kimozdult, rögtön a fél világot átszelve, hogy az esküvői tanúm legyen. Természetesen nem volt semmi kukis dekoráció, kvíz meg ilyesmi, nekem inkább arról szólt az egész, hogy kicsit megismerjék egymást a számomra fontos emberek. A Kopasziról kisétálva viszont egy elnézett piros lámpa után tőlünk három méterre felhajtott egy autó a járdára. Kb. másodperceken és tényleg három méteren múlt, hogy nem temetés lett az esküvőből.

via GIPHY

A legcsodásabb pillanata pedig az volt, hogy este (azért nem mondtuk le a koktélozást, én nyilván alkoholmenteset ittam) megjelent az örök plátói szerelmem, Kulka János.

Nem vetkőzött, de biztos vagyok abban, hogy az enyém volt a világ legjobb lánybúcsúja. Ahhoz képest, hogy zsigerből utálom az egész műfajt, csodás emlékeket őrzök erről a napról, az idióta autóst leszámítva.”

A kulcs vélhetően éppen ebben van, hogy még ha a műfaj alapkoncepciójával nem rezonálunk is, találjuk meg, hogyan tud egy csapat nő a menyasszony révén összekapcsolódni. Erre Domi álláspontja is ráerősít:

„Én, ha jól számolom, hét lánybúcsún is voltam. Te jó ég! Igazából mindegyiktől tartottam, végül mindegyiket szerettem. Volt limuzinozás a győri éjszakában, Harry Potter-tematika, könyves étterem, szélcsatornában lebegés, táskafestés, tuk-tuk kocsival borvidékjárás, éjszakai fürdőzés, nagy lelkizések. A kedvenc kellékem eddig az a műanyag gyűrű volt, amin a drágakő felespohárként funkcionált, a menyasszony abból hajtott fel egy-egy italt. Ugyanebben a buliban a Spice Girls tagjainak is beöltöztünk meglepiből, amitől hát nagyon ódzkodtam, aztán olyan jó volt a hangulat, hogy én kunyeráltam mindenkitől a neccharisnyát meg a magas sarkút. A végeredmény, mondjuk, elég felemás lett, ha valaha híres leszek, biztos ezeket a fotókat fogják előbányászni rólam. Szóval innen is üzenem, számítok a diszkrécióra. Ja, és egyszer pont az én ölembe ült egy chippendale-srác, akkor egy pillanatra megállt bennem az ütő! De aztán mindenki röhögött, én is. Hogy ráérzett! Igazából az egész műfaj ilyen, nem érdemes túl komolyan venni. Viszont én alapvetően kényelmesen érzem magam a női terekben, és mindegyik lánybúcsún nagyon jó volt a társaság, kedves, szerethető emberekkel. És ezt nem rontotta el nekem néhány fasz alakú szívószál, vagy egy kis petrezselyemárulás. Az esküvőn meg jó visszaemlékezni a közös sztorikra.”

via GIPHY

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a lánybúcsúkról? Írjátok meg kommentben!

Krajnyik Cintia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / jacoblund