Hallgasd meg Nyáry Luca beszédét a Budapest Pride megnyitóján

Hogy miért érdemes a Pride megnyitó-beszédeit hallgatni? Mert elképesztően fontos gondolatok hangzanak el minden évben elfogadásról, sokszínűségről, szeretetről, emberségről és persze megismerheted belőlük az LMBTQ-emberek társadalmi helyzetét is, azokat a nehézségeket, amikkel napi szinten meg kell küzdeniük ma Magyarországon (az elmúlt évek beszédeiből Milanovich Domi kolléganőm szemezgetett EBBEN a kvízben).

Idén immár a 27. Budapest Pride Fesztivált ünnepelhetjük, és nagy büszkeség számunkra, hogy az egyhónapos programsorozatot idén nem más nyitja meg, mint szerzőnk, Nyáry Luca.

Az est házigazdája Péterfy-Novák Éva író, nőjogi és emberi jogi aktivista lesz, de a szervezők nevében Radványi Viktória gondolatait is hallhatjuk, illetve beszédet mond Tuza Tóbiás, a Tobi színei című dokumentumfilm főszereplője (akinek édesanyja, Tuza Éva kapta meg tőlünk tavaly a SzuperWMN-díjat, és én mondom, szem nem maradt szárazon a köszönőbeszéde után). De Beck Zoli, a 30Y frontembere is bejelentkezik majd egy videóüzenettel, a beszédek között pedig Závada Péter verseit hallhatod, illetve a Vibes and Stuff táncosainak segítségével a ballroom és a vogue világába is betekintést nyerhetsz. Emellett a megnyitón adják át a Háttér Társaság díját is, amelyet olyan személyek nyerhetnek el, akik kiemelkedően sokat tettek a közösségért. És bár az esemény már telt házas, de a megnyitót a Budapest Pride Facebook-oldalán élőben közvetítik majd. Gyere, támogasd (akár online) jelenléteddel a közösséget! Infókat ITT találsz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Budapest Pride (@budapestpride) által megosztott bejegyzés

DIY-gasztroparty Steiner Kristófékkal

Nincs, ami jobban összehozna, mint a közös főzés – és az azt megkoronázó evés!

Kristóf és Nimi számára a konyha szentély, amiben szakavatott mesterekként mozognak. Július 20-án hozzájuk csatlakozhatsz a Budapest Makeryben, a DIY étterem legújabb vegán receptjének premier buliján.

És hogy pontosan mire is számíthatsz? Egy igazán pörgős-bulis gasztrodélutánra, amelynek során Kristóf új előétele mellé szabadon választhatsz a többi Makerys receptje közül, amelyeket mind-mind te magad készíthetsz el, legyen az ízekkel gazdagon játszó vöröslencsés curry, a testes-krémes vörösboros töltött padlizsán vagy a laza-könnyed vegán bársony sajttorta. Kápráztasd el Kristófékat a konyhatudományoddal, vagy hagyd, hogy ők tanítsák meg neked a konyhaművészet csínját-bínját. Kattints IDE a bővebb információkért!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Budapest Makery (@budapestmakery) által megosztott bejegyzés

Mondj búcsút a szorongásaidnak művészetterápiás workshop segítségével

Ami engem illet, igazi feketeöves vagyok a szorongások terén, de ha te is érezted már, hogy a mindennapjaidnak annyira szerves része ez az érzés, hogy már szinte el sem tudod képzelni, hogy nem szorongsz valami miatt, akkor ez az esemény épp neked való. A június 16-i workshopon – amit Takács Dalma gyakorló művészetterapeuta és Lóki Eszter, az ELTE végzős pszichológus-hallgatója vezetnek – ugyanis a művészetterápia és a relaxáció eszközeivel dolgozhatod ki magadból a legbensőbb szorongató érzéseidet. A technika egyaránt lehetőséget ad a ventilálásra, az önreflexió, valamint a kreativitás fejlesztésére és a közösségi élmény mélyítésére. És még az sem kell hozzá, hogy művészi érzékkel vagy kézügyességgel rendelkezz. Bővebb infókat ITT találsz a foglalkozásról.

Mégis hol a helye a nőnek? – Történelmi séta a női egyenjogúság nyomában

Itthon egyre népszerűbbek a tematikus séták, amik által felfedezhetjük a velünk élő történelem nyomait, és jobban megismerhetjük a múltat – például azt, hogyan zajlott és milyen emlékei vannak a női egyenjogúságért folytatott harcnak itthon.

Kik voltak az első nők, akik az egyetemen helyt álltak a sok férfi közt, és karriert építettek egy olyan társadalomban, ahol a férfiak voltak az értelmiség? Hogyan vélekedtek a férfiak a kortárs nők egyenjogúságért folytatott küzdelméről? 

A Sétaműhely június 30-i tematikus sétáján választ kapsz ezekre a kérdésekre, miközben a hazai női egyenjogúságért folytatott küzdelemről és annak úttörőiről tudhatsz meg többet. A séta Veres Pálné szobrától indul, aki elsőként elégelte meg Magyarországon, hogy a nők háttérbe szorulnak az oktatásban. Bővebb infókat ITT találsz a sétáról.

Gyakran ismételt kérdéseket válaszolnak meg a szexuális neveléssel kapcsolatban

Egy éve fogadták el az úgynevezett „pedofiltörvényt” (az elmúlt időszakról Tóth Flóra cikkét ITT olvashatjátok), amely szerint a gyerekek szexuális nevelése, felvilágosítása kizárólag a szülő dolga. Ez pedig azt jelenti, hogy fel kell készülniük a gyerekeik kérdéseinek megválaszolására, illetve – ha szükséges – a támogatásukra.

Ebben nyújtott segítséget a már húsz éve működő Melegség és Megismerés program a szülőknek szóló online sorozatával, amelynek keretében minden alkalommal érintettek, szülők és szakemberek osztották meg egymással a tapasztalataikat, tudásukat a témában, és válaszolták meg a hallgatóság kérdéseit. A sorozat folyamán szerzett ismeretanyagot június 28-án a Pride-hónap keretein belül összegzik, nemcsak megosztják a gyakran ismételt kérdéseket, hanem válaszokat is adnak rájuk, ezzel segítve a szülőket a felkészülési folyamatban. Bővebb infókat ITT találsz az eseményről.

Üldözésből üldözésbe – Beszélgetés az ukrán LMBTQ-menekültek helyzetéről Magyarországon

Amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, több százezer menekülő lépte át Magyarország határát.

Ebben az eleve sérülékeny, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek között külön csoportot alkotnak az LMBTQ-közösség tagjai, akiknek sajátos nehézségekkel kell megküzdeniük a menekülés során is.

De milyen segítségre van szükségük? Hogyan lehet bizonyítani a menekültügyi eljárásban, hogy valakit szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt üldöznek? Mik a terepen dolgozó segítő szakemberek tapasztalatai? Ezekről, és még sok más érdekes kérdésről beszélget a Helsinki Bizottság jogásza, egy szociális munkás és egy pszichológus, akik régóta foglalkoznak a Magyarország védelmét kérők segítésével. Bővebb információkat ITT találsz az eseményről.

Filákovity Radojka