Ez a kedves, szerény, tudós-író nemzedékeken át úgy vitt egy fontos ügyet, hogy világszinten is elismert lett a hazai madarászok munkája. Talán a sorsa, talán a lelkialkata formálta ilyenné, akire nagy tisztelettel és szeretettel tekintettek ismerői, olvasói, tanítványai. A természetet már gyerekkorában szeretettel teli érdeklődéssel szemlélte, és ez a szeretet és érdeklődés nőtt benne akkorára, hogy az egész életét kitöltse. 

Gyermekkorom kedvenc folyóiratában, az általa szerkesztett Állatvilágban találkoztam először azzal a nyelvvel, ami nagyon közel hozta a legkülönlegesebb állatokat a lakótelepi lakásunkhoz. Ennek hatására kezdtünk el állatokat hazacipelni a szobába, hiszen alig lehetett elképzelni annál nagyobb élményt, mint amikor beköltözött néhány olyan jószág az ágyunk mellé, amiről Schmidt Egonék írtak. Hányszor képzeltük el, hogy mi is járjuk majd a nádasokat, és lesz nekünk is olyan kifordított esernyős hangfelvevő berendezésünk, amivel ezek a példaképek rögzítették az elképesztően szép madárdalokat… 

Ő volt, aki miatt kezembe vettem a madarász távcsövet, mert úgy mesélt a rádióban az erdőkben és nádasokban trillázó tollas csodákról, hogy még lusta kamaszként is kivonszoltam magam a természetbe. Ebből is látszik, hogy varázsló volt. 

Tanárként láttam, hogy micsoda hallatlan erő volt ebben az emberben. A természet puszta szeretete mellett óriási alázattal dolgozott a terepen, gyűjtötte az adatokat, naplóiból évtizedek múlva is egészen pontosan vissza tudta olvasni, hogy aznap milyen madarakkal találkozott, és milyen körülmények között. És ami igazán lenyűgöző, hogy ezt a tudományos munkát azonnal meg tudta osztani a széles közönséggel.  

 

Kevés olyan ember van, aki a tudományos életben is megkérdőjelezhetetlen szaktekintély, de kisiskolásokhoz is azon a nyelven tud szólni, amit azok tökéletesen megértenek. Egyszer sikerült elhívnunk őt az osztályomba, hogy meséljen a gyerekeknek. Elég tapasztalt tanár voltam már akkor, ott ültem a teremben, mint egy kisgyermek, és hallgattam, hogyan tud ez a csuda ember mindent, amit érdemes tudni a madarakról. 

Visszaröpített gyerekkoromba. Aki ilyen jól ismeri a madarakat, az röptetni is nagyon tud.

Nagyon boldog voltam, hogy ezt a gyerekekkel közösen átélhettem. Kellenek a példaképek, a testközeli élmények hús-vér emberekről. Átélni velük azt, ami fűti őket, melegedni a lelkesedésünk lángjánál. Ahogyan mesélt, az azokat a nagypapai hangszíneket hozta, amire az ember legszívesebben emlékszik a gyermekkorából. A vele készített interjúkban is úgy beszél, hogy az olvasó együtt utazik vele, együtt örül a fővárosi parkokban felbukkanó csuszkának, a nádasban éneklő rigóknak.

Olyan gyerekeket szeretnék nevelni, akik ilyen érzelmi viszonyban vannak a természettel. Nem kizárólag önmagukkal foglalkoznak, hanem a természettel is. 

Gyönyörködnek benne, szeretik, értik, és segítenek másnak gyönyörködni, érteni, szeretni. Szüntelen, mosolygó érdeklődés a világ iránt, a rácsodálkozás öröme, a barátokká fogadott állatvilág megunhatatlan, derűs élvezete. Ez sugárzott Egon bácsiból, ezt kell valahogyan ápolnunk, ha jót akarunk magunknak. 

D. Tóth Kriszta: Lágyrész

WMN Life – 2023. február 1. – DTK

 

Mesélte, hogy gyerekkorában egyszer kölcsönkapott a nagybátyjától egy távcsövet, ami kinyitotta előtte a világot. Ez az egyszerű gesztus elindította az úton, meghatározta az életét. És mi kaptunk egy mestert. Egy kölcsönadott távcső egy egész ország madárszeretetére hatással lett. Tanárként milyen jó lenne azt hinni, hogy mi is adunk néha olyat a diákjainknak, ami ekkorát segít majd az életén, és mindazokén, akik megismerik őt.

Egon bácsi most elsétált oda, ahol már nem kell távcső a részletek élesen látásához, mert már nem érdekesek a részletek, hiszen ott van a nagy egész. Nem kell már naplót vezetni a tapasztaltakról, mert az örökkévalósághoz mindent felidézett.

Kiemelt kép: Wikipedia/Pellinger Attila

Kökéndy Ákos