Manapság természetesnek tartjuk, hogy világszinten osztozunk a legtöbb ünnepünkön, meg sem lepődünk, amikor Törökországban (bár nagyrészt hivatalosan muszlimok lakják) karácsonyfát állítanak, vagy a halloween és a Valentin-nap után a hálaadás lecsupaszított verziója is bekúszik Magyarországra. A globalizáció egyre közelebb hoz minket egymáshoz, így elkerülhetetlen, hogy az ünnepeink is átszivárognak, ahogy más kultúrák kiválogatják belőle a számukra szimpatikus részleteket. Így Dél-Koreában is lelkesen várták, hogy január elsején felkeljen az új év első napja, az igazi nagy durranás számukra azonban a téli napforduló utáni második újholdkor érkezik el.

A koreai holdújév, a szollal (Seollal), a holdnaptár első napját jelöli. A holdújév számos ázsiai országban elterjedt (a leghíresebb a kínai újév), az ünneplés módja azonban más, és időnként néhány napos eltérés is előfordul a dátumok között. Dél-Koreában az ünneplés három napig tart, ilyenkor a családok a legidősebb férfi rokon házában gyűlnek össze, hogy kimutassák tiszteletüket őseik, és a család idősebb tagjai előtt. A rituális tiszteletadás során a család nőtagjai ételt készítenek, a feltálalás a férfiak feladata, ezután pedig mindannyian együtt fogyasztják el az ételt, hogy elnyerjék az ősök áldását az új évre.

Az, hogy milyen ételeket fogyasztanak, régiónként eltérő, a tteokguk (rizstésztaleves) azonban mindenhol fontos szerepet tölt be, ez jelöli ugyanis, hogy az új év beköszöntével mindenki egy évvel idősebb lett.

Mivel a koreaiak már a születésükkor egyévesnek számítanak (erről ITT írtunk korábban), a holdújév még egy évet hozzáad az életkorukhoz.

Emellett ünneplik a megszületésük pontos napját is, tehát évente kétszer ünneplik a születésnapjukat. De nem ez az egyetlen, ami meglepő lehet számunkra.

Nem bírnak a vérükkel

A legtöbb dél-koreai ismeri a vércsoportját, mivel úgy tartják, ennek fontos szerepe van a személyiség meghatározásában. A párválasztás során is figyelembe kell venni, mert az egymással nem kompatibilis vércsoportok sok veszekedést hozhatnak az kapcsolatba. 

Ha már párkapcsolat: bár sok nyugati országban rosszallón néznek a néhány órás szobabérlésekre, Dél-Koreában ettől nem kell tartanunk. Mivel rengetegen még a húszas éveik végén is a szüleikkel élnek, így a párok gyakran bérelnek néhány órára hotelszobát, hogy végre kettesben lehessenek. A nagy keresletre tekintettel már több típusból is lehet választani, a legegyszerűbbtől a tematikuson át a luxusig, és applikáció is segíti, hogy akár az esti buli közben is megtalálja mindenki a legközelebbi „love motelt”.

Ne keressünk sörhasakat

A dél-koreaiak a kontinens egyik legnagyobb alkoholfogyasztói, ünnepeiken és mindennapjaikban is fontos szerepet játszik az alkohol. Legnépszerűbb italuk a szodzsu (soju), amelyet 19 százalékos alkoholtartalma ellenére szívesen fogyasztanak a főétkezések mellé, de a vállalati kultúrának is része. Mindenhol legális alkoholt fogyasztani, akár a tömegközlekedési járműveken vagy az utcán is, amennyiben nem viselkedünk mások számára zavaróan.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maran G Krish (@beersakegin) által megosztott bejegyzés

A saját poharunkat nem illik megtölteni, csak egymás poharát, ha pedig a társaságban egyvalaki iszik, illendő, hogy a többiek is igyanak vele. Nem meglepő hát, hogy sok étteremben „másnaposságűző” leves is szerepel az étlapon.

Bár sok alkoholt fogyasztanak, az elhízottak aránya mégis alacsony, ami főleg a sok fermentált zöldséget tartalmazó étrendnek, és a kisebb adagoknak köszönhető. Ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Dél-Koreában nagyon fontos szerepe van a kinézetnek, ezért a testük karbantartásán túl a plasztikai műtétektől sem zárkóznak el, itt az egyik legmagasabb a plasztikai műtétek aránya, amelyet akár ballagási ajándékként is kapnak a fiatalok. 

A szépség pedig nem csak a nők kiváltsága. Mivel úgy gondolják, a szép emberek sikeresebbek, és könnyebben boldogulnak az életben, mindenki igyekszik a legtökéletesebb arcát mutatni, így a sminkelés a férfiak között is bevett dolog.

Cukrok és cipők

Bár a tökéletes szépséghez nem árt az ápolt, tiszta frizura is, a dél-koreaiak úgy tartják, ha újévkor, vagy vizsga előtt megmossák a hajukat, azzal kimossák a szerencséjüket is. Nem csak a szerencsére akarják bízni a sikeres vizsgát: a ragacsos ételek a hagyomány szerint segítenek abban, hogy a tudás is jobban megragadjon, így az iskolákban, vizsgaközpontokban időnként ragadós cukorkát osztogatnak a diákoknak, így „elősegítve” a sikeres vizsgát. A csúszós ételek (mint az algából készült leves) azonban épp az ellenkezőjét váltják ki, így óvatosnak kell lenni, mit eszik tanulás közben az ember.

Az ajándékokkal sem lehetünk elég óvatosak. Dél-Koreában úgy tartják, ha cipőt ajándékozunk a társunknak, akkor előbb-utóbb elszalad tőlünk.

Ez kivédhető, ha a cipőért cserébe egy kevés pénzt adunk, így már nem számít ajándéknak.

érdekesség fun fact Dél-Korea koreai újév
Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / RunPhoto

Romantikusnak tűnhet az ajándék mellé kis kártyára pirossal, szívecskékkel felírni a szerettünk nevét, azonban Dél-Koreában ez nem jó ötlet, pirossal ugyanis általában a halottak nevét írják. Ha még él az illető, de pirossal írjuk a nevét, azzal kimutatjuk, hogy rosszat akarunk neki, a halálát kívánjuk.

Nemcsak a piros tinta hoz halált, de a négyes számtól is óvakodni kell. Mivel a négy és a halál szavak hasonlók a koreai nyelvben, így sok liftben csak betű jelzi a negyedik emeletet, a társasházakban pedig igyekeznek elkerülni azokat a számozásokat, amelyekben több négyes is van.

Virág helyett vécépapír

Persze ne randevúra néhány guriga papírral érkező szerelmesekre gondoljunk, de házavató ajándékoknál bevett szokás, hogy bor vagy virág helyett praktikus dolgokat, például vécépapírt és öblítőt hoznak a vendégek.

Ezután pedig nem lepődnek meg, ha a házigazda szék helyett a földön kínálja őket hellyel. A dél-koreaiak hagyományosan a földön ülnek, akár étkeznek, akár a szabadidejüket töltik együtt, mivel úgy tartják, ez nyugtatóan hat az elmére, és erősíti az összetartozás érzését. 

Forrás: ITT, ITT, ITTITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / NeoPhoto

Pichler Zsófi