Formabontó

2017-es megválasztása után a világ már csak azért is felfigyelt volna Ardernre, mert 37 évesen ő lett a világ akkori legfiatalabb vezetője. De az új-zélandi balközép Munkáspárt politikusa nem csupán fiatalságával írta be magát a történelembe. 2018-ban ő lett a második olyan választott vezető a világon, aki a hivatali ideje alatt szült gyereket.

Bár sokan bírálták, telhetetlennek nevezték amiatt, mert egy ilyen fontos pozíciót betöltve mert belevágni az anyaságba, sem a terhessége alatt, sem a szülése után nem hagyott fel a feladataival. Hat hét gyermekágy után vőlegénye maradt otthon a kisbabával, de az is előfordult, hogy az ENSZ közgyűlésére magával vitte a picit.

Ardern nemcsak azt mutatta meg fiatal nők millióinak, hogy a karrier és a család igenis összeegyeztethető, hanem vezetői stílusból is követendő példát állított a világ első számú politikusai elé.

Nem véletlenül volt elképesztően népszerű Új-Zélandon és a világszerte is: felrúgott és újra írt olyan szabályokat, amiket kőbevésettnek gondoltak a hatalomban és az ahhoz közel lévők.

A hivatalos sajtótájékoztatók mellett például rendszeresen jelentkezett be élőben a Facebookon, nemegyszer úgy, mint egy átlagos ember: szoptatás után, smink nélkül, sőt, a kanapéjáról jelentette be, hogy hatályba lépett az általa kezdeményezett kormányzati családsegítő csomag.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jacinda Ardern (@jacindaardern) által megosztott bejegyzés

Ez a követlenség elképesztően népszerűvé tette a lakosság körében, de önmagában ettől még senki nem lesz jó vezető. Ardern azonban a választói szerint jól is kormányozta az országát, legalább is ez derül ki abból, hogy a legutóbbi, 2020-as választáson 20 százalékos előnnyel nyert a pártja. Hatalmas szerepe volt ebben a nagyarányú győzelemben annak is, hogy Új-Zéland sikeresen kezelte a koronavírus-járványt. Szigetország lévén természetesen jobb helyzetben is voltak, de kiemelkedő adat, hogy 2021 végéig mindössze 52-en veszítették életüket az országban a Covid következtében.

Emellett népszerűsége annak is volt köszönhető, hogy betartotta ígéreteit. D. Tóth Kriszta korábbi, Ardernről szóló cikkében egy Budapesten élő, új-zélandi nő, Lucy Blade így nyilatkozott róla:

„Könnyedén beleáll a számára fontos vitákba. Hatékonyan képviseli, amit a kampányában ígért, például az őslakosok jogainak ügyét, amely Aotearoa (Új-Zéland) társadalmának egyik legfontosabb kérdése”.

Az elfogadást és sokszínűséget nem kizárólag a szavak szintjén képviselte. Jelenlegi kormányában, a húszfős kabinetben nyolc nő, három LMBTQ-közösséghez tartozó politikus, öt maori és három csendes-óceáni őslakos foglal helyet. Emellett kislánya középső neve maori eredetű, a Te Aroha az őshonos nyelven azt jelenti, hogy szeretet.

Bár az utóbbi egy évben – főleg a gazdasági válság okozta nehézségek miatt – a pártja támogatottsága jelentősen csökkent (40 százalék alá), továbbra is Jacinda Ardern az ország legnépszerűbb politikusa.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jacinda Ardern (@jacindaardern) által megosztott bejegyzés

Elfáradt

Váratlan bejelentését a miniszterelnök azzal indokolta, hogy kimerült a feladatban, és egy jó vezető tudja, mikor kell hátralépnie. „Azért távozom, mert egy ilyen kiváltságos szereppel felelősség jár. A felelősség, hogy tudod, mikor vagy a megfelelő személy a vezetésre, és azt is, hogy mikor nem” – mondta elcsukló hangon a politikus. Hozzátette, biztosan elkezdenek majd azon tanakodni az emberek, mi lehet lemondásának a valódi oka, ezért rögtön tisztázta: „Tudom, hogy mivel jár ez a munka, és azt is, hogy már nincs elég energiám ahhoz, hogy megfelelően elvégezzem a rám bízott feladatot. Ilyen egyszerű.”

Megemlítette a családját is, akikről elmondta, ők hozták meg a legnagyobb áldozatot azért, hogy Jacinda Ardern betölthesse a posztját. Kislányának célozva azt mondta, alig várja, hogy ott legyen, amikor a gyereke elkezdi az iskolát, a vőlegényének pedig azt üzente, hogy most már házasodjanak össze végre.

Beszéde zárásaként megköszönte az új-zélandiaknak, hogy bizalmat szavaztak neki és betölthette élete legfontosabb szerepét, valamint kifejezte reményét aziránt, hogy miniszterelnöksége hitet ad az embereknek arra, hogy lehet másmilyen is egy vezető:

„Lehetsz kedves, de erős. Empatikus, de határozott. Optimista, de céltudatos. Hogy lehetsz egy magadfajta vezető – olyan, aki tudja, mikor jött el az ideje annak, hogy távozzon”.

Jacinda Ardern február 7-én fejezi be miniszterelnöki pályafutását, parlamenti képviselői mandátumát pedig áprilisig tervezi megtartani.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció -  Forrás: Getty Images/Mark Tantrum

Dián Dóri