Iliás-Nagy Katalin: 5 dolog, amiért igazán hálás lehetek 2022 végén

–

Ahogy öregszünk, mintha észrevétlenül illannának el az évek, az idő kifolyik a markunkból, és mintha egyre kevésbé lennének kapaszkodók, hacsak azok nem igazán kardinális események: esküvők, születések, temetések. Pedig mi vagyunk azok, akik megakaszthatjuk az idő áradatát, cölöpöket verhetünk le, amelyekre felkapaszkodva körbekémlelhetünk: hol is vagyunk? Mi kavarog itt körülöttünk?

És valójában sok-sok ilyen cölöp van, akár egy éven belül is. A kérdés inkább az, hogy észrevesszük-e őket. A pillanatokat, amelyeknek figyelmet szentelve jelentőséget tulajdoníthatunk.

Ezzel akkor szembesültem, amikor az idei év elején életemben először kitöltöttem egy évösszegző évtervezőt. Akkor ezt írtam róla:

„Egyik barátnőm unszolására, illetve dehogy unszolására, inkább ösztönzésére, de még annak sem nevezném, egyszerűen csak a példáját követve, idén én is kitöltöttem ezt a »yearcompass« cuccot. Igazából tök meglepő volt, már pozitív módon. Én például azt gondoltam, hogy a 2021-es év csak úgy elillant. Hopp! Volt, nincs! Eltűnt, és mintha közben nem történt volna semmi, vagy én nem használtam ki az évet, elpazaroltam az időt, pedig annyi, de annyi tervem volt, és hejjj, megint mennyi mindennek nem jutottam a végére! Aztán (mivel ez volt az egyik feladat), visszanéztem a naptáramat, bejegyzéseimet, programjaimat, találkozóimat, és meglepve konstatáltam, hogy márpedig dehogynem!, bizony, rengeteg minden, rengeteg fontos dolog történt ebben az évben (is). Igazán nagy változások mentek végbe a világban, a környezetemben, bennem, és igenis voltak pozitív fejlemények, magammal pedig meg lehetek elégedve (fú, ezt nem is olyan könnyű kimondani). Na nem azért, mert valami világmegváltó dolgot tettem, hanem mert tök szorgalmasan, csendben és kitartóan tettem a dolgom, még akkor is, ha most még nem feltétlenül látszik ennek eredménye, és még nem értem mindennek a végére.” 

Úgyhogy ismét a jól bevált módszerhez folyamodtam és felütöttem a határidőnaplómat. Csak úgy potyogtak kifelé belőle az emlékek! Én pedig rájöttem, hogy az idén is van miért hálát adnom.

Fogadalmak helyett hálaadás

Néhány évvel ezelőtt január elsején ahelyett, hogy újévi fogadalmat tettem volna, inkább hálát adtam mindazért a jóért, ami történt velem előző évben. Igazán felszabadító és lélekemelő élmény volt, és csak ajánlani tudom mindazoknak, akiknek túlzott elvárásaik vannak magukat illetően, vagy hajlamosak a dolgok rossz oldalát látni. De azt hiszem, úgy általában nagyobb hangsúlyt kellene helyeznünk a hálaadásra. És nem csak szerintem.

Azt mind tudjuk, hogy Észak-Amerikában a hálaadás az egyik legfontosabb ünnep, ilyenkor a családtagok összegyűlnek, és jól bekajálnak pulykából. Eredetileg ilyenkor a jó termésért adtak hálát az őszi betakarítás után.

Ma már a pszichológia is külön foglalkozik a pozitív érzelmek, köztük a hála érzésének fontosságával.

Mert mi is a hála? A hála az, amikor képesek vagyunk felismerni, és köszönetet mondani mindazért, amink van, azokért a jó dolgokért, amelyek velünk történnek és gyakran rajtunk kívül álló okok következményei, vagy éppen azokért (akár a kis gesztusokért), amit mások tettek értünk.

Nem is annyira egyszerű ez manapság, amikor szeretjük azt hinni, hogy bármit elérhetünk, csak akarunk kell, és hogy mindaz, amink van, a kemény munkánk gyümölcse. A hálához ugyanis vissza kell vennünk az arcunkból egónkból. A jó dolgokhoz, a kényelemhez könnyű hozzászokni. A hála érzésének felkeltésével emlékeztethetjük magunkat, hogy mindaz, amink van, nem is annyira magától értetődő, hogy a dolgok nem járnak nekünk, és hogy a sikereinkhez mások is hozzájárultak.

Hálásnak lenni pedig igazán kifizetődő befektetés

A hála gyakorlása javítja az életminőségünket, segít megőrizni a belső békénket, hozzájárul a pozitív életszemlélet kialakításához, és segíti a fejlődésünket. A hála jó hatással van az emberi kapcsolatainkra is. Erősíti az összetartozás érzését, véd az elmagányosodástól és óv a stressztől, betegségektől, addikcióktól. Még a jó házasságoknak is az az egyik sarokpontjuk, hogy a házastársak hálát érezzenek egymás iránt és ennek hangot is adjanak.

A pozitív pszichológia több módszert is ajánl, amellyel a hála érzését növelhetjük magunkban, ezek pedig: a három áldás, a hálanapló és a köszönőlátogatás.

A három áldás gyakorlatának lényege, hogy minden este visszatekintünk a napunkra, és összegyűjtünk három olyan dolgot, amiért hálásak lehetünk. Ez kezdetben talán nem lesz könnyű, ám minél többet gyakoroljuk, annál könnyebb lesz észrevenni a jó dolgokat. 

A hálanapló – ahogy az a nevéből is adódik – lényege, hogy le is írjuk azokat a dolgokat, amelyekért hálásak vagyunk. Robert A. Emmons amerikai pszichológus 2000-ben végzett kutatásokat a hálával kapcsolatban, mely során a kutatásban részt vevőknek naplót kellett vezetniük. A résztvevők egy csoportja azokról a dolgokról írt, amelyekért hálát éreztek, a második csoport tagjainak a bosszúságaikat kellett feljegyezniük, és voltak, akik semleges dolgokról írtak. Egyértelmű volt, hogy a hálanaplót írók később jobban érezték magukat a bőrükben.

A köszönőlátogatás pedig azt jelenti, hogy kiválasztunk egy személyt, aki akár szóval, akár tettel segített minket, és akire jó szívvel gondolunk emiatt. Írjuk le, amit érzünk, ha akarjuk, el is küldhetjük neki ezt az üzenetet, vagy felhívhatjuk telefonon, esetleg személyesen is kifejezhetjük neki a hálánkat.

Dolgok az idei évből

Mondj öt dolgot, amit kiemelnél az idei évből! Nem muszáj, hogy jó legyen, csak olyan, amit valamiért fontosnak érzel – mondta az ismerősöm, én pedig úgy döntöttem, összegyűjtöm azokat a dolgokat, amelyekért idén hálás lehetek. Íme tehát az én hálanaplóm. Hálát adok…

…a valóságért

Hiába tettem meg ezer kilométereket, az elmúlt években mégis mintha megtorpant volna a világ. Ám idén ez a nehézkedés elmúlt, a megakadt kerék tovagördült. Valószínűleg jót tett velem az egy hónapos Facebook-megvonás is (erről itt írtam bővebben). Mint akit sokáig a víz alá nyomtak, majd a felszínre bukkanva levegőhöz jutott – ehhez tudnám hasonlítani, milyen élmény volt a virtuális valóságból kiszakadni és visszatérni a való életbe. És megelégedni vele.

…a szerencsés véletlenekért

Tudom, fura, de hálát adok azért, amikor lerobbantunk kocsival Németországban. Azért, hogy nem estem kétségbe, hogy képes voltam emlékeztetni magam arra, hogy a problémák általában megoldódnak, és hogy végül tényleg a lehető legjobb módon oldódott meg a helyzet. Hálás vagyok azért, hogy megismerhettem ezt a higgadt, bizalommal teli oldalamat (találkozhatnánk gyakrabban is azért). Hálás vagyok azoknak, akik segítettek minket. Hogy épp előtte olvastam Thoreau könyvét, és akkor már napok óta azt mantráztam: sokkal többet bízhatnánk a sorsra, mint amennyit általában rábízunk.

… a pillanatokért, amelyekben jelen voltam

Sokszor csak utólag jövünk rá arra, hogy boldogok voltunk, hogy jó dolgok történtek velünk, és később nosztalgiával gondolunk vissza ezekre a pillanatokra, időszakokra. De van, amikor elég összeszedettek vagyunk, és már akkor megérezzük ezek jelentőségét, amikor átéljük őket. Hálás vagyok ezekért a „jelenlétekért”. A tó partján ücsörgésért. A reggeli folyóban fürdésért. Az erdei ösvényen futásért. Amikor az erdőszélen elém ugrott egy őz, és rám nézett.

…az összekapcsolódásokért

Reggel a kanapén együtt kávézni. Körbeülni az asztalt, és beszélgetni. Együtt sétálni. Reggel a kocsiból, sátorból kimászva földön ülve inni meg a reggeli kávét, amit a kempinggázon főztünk. Könnyesre röhögni magunkat egy hülyeségen. Vagy egyszerűen beleolvadni egy szoros baráti ölelésbe…

…azokért, akikkel ezeket átélhettem

…a hétköznapi tanításokért

Margit néni, a könyvműves, a közösségépítők, az író… Hálát adok azért, hogy lehetőségem volt idén is számos érdekes embert megismerni, a történetüket meghallgatni, és másokkal is megismertetni.

…a célokért

Tudom, milyen az, amikor az ember szem elől téveszti a céljait. Hálás vagyok az idei évben szárba szökkenő gondolatokért, ötletekért, amelyekért a jövő évben dolgozni akarok.

…a jelentéktelennek tűnő dolgokért

A filmekért, amelyek szórakoztattak, a könyvekért, amelyekben elmerülhettem, a száraz tűzifáért, amely felmelegíti az otthonunkat.

…és a jelentősekért

Az idei évben kitört orosz–ukrán háború tanított meg minket arra, hogy milyen törékeny az a béke, amelyben élünk. Hálás vagyok érte… akármeddig tart is.

 

És a te hálalistádra mi kerülne fel?

Forrás: ITT, ITT

A képek a szerző tulajdonában vannak

Iliás-Nagy Katalin