–

Azt hittem, bátor vagyok,

hiszen nem okozott gondot teleírni egy verseskötetet (Más világok, 2022) olyan szövegekkel, mint hogy pontosan hogyan szoktam orgazmust színlelni, hogy milyen gondolatok játszódnak le a fejemben punciborotválás közben, hogy milyen szánakozásra méltón viselkedtem annyiszor a kapcsolataimban.

Nem okozott gondot írni egy cikket a WMN-re arról, hogyan aláztak meg a tanárok gimiben, amiért menstruáltam, amit aztán ötvenezren olvastak el.
Ötvenezer.
Legalább ennyi ember tudja ebben az országban, milyen görcseim vannak kiskamasz korom óta.
Értitek, azért ez intim dolog, legalább is másnak az lenne.

És a szárnyas betétet is büszkén, a kezemben viszem ki a mosdóba nyilvános helyen, nem rejtem el, nem szórakozom retikülökkel, mert semmi szégyellnivaló nincs abban, hogy szükségem van rá.

Nem szégyelltem megosztani a közönségemmel, hogy fel-le mászom az antidepresszánsról,
hogy az első barátom szerint kicsi volt a mellem,
hogy nem vettek fel a MOMEra,
hogy érnek kudarcok,
bőven,
nagyok és nehezek.

Azt hittem, bátor vagyok, de nem, még mindig van valami, amiről nem beszéltem soha, és most aktuálisabb, mint eddig bármikor.

Itt és most arra vállalkozom, hogy felnyársaljam a sárkányt, ami egész életemben a sarkamban ólálkodott: ti pedig most élőben olvashatjátok a csatát. Szorítsatok.

Ez a mély titok, ez a szégyenteljes sötét folt, ez a láp, ez a gonosz mocsár, ez az egyetlen seb, amin keresztül még elvérezhetek, aztán már tényleg mindent lehet tudni rólam:

Íme, kimondom (leírom):

Le
vagyok

Égve.

Tessék. Itt van. Huszonöt év szorongása. Ebben a három szóban. Le vagyok égve. Miért volt ezt nehezebb megmutatni, mint az összes többi nehézséget?

Azt hiszem, ott kezdődött, amikor ki kellett hagynom egy osztálykirándulást anyagi gondok miatt. Persze tagadtam a barátaim előtt, ha jól emlékszem, a cukorbetegségre fogtam, hogy nem jövök. Pedig nem ez volt az oka, egyszerűen csak nem volt pénzünk arra, hogy elmehessek Olaszországba a többiekkel. Miért nem mertem beismerni? 

„Természetes volt, hogy neki adom a vesémet” – Az élődonoros transzplantációra hívja fel a figyelmet a testvérpár

WMN Life – 2022. október 29. – MD

 

Miért nem merem beismerni azóta sem? Miért gondolom, hogy a keresetem, az anyagi helyzetem egyenesen arányos az értékemmel? Ezt tette volna velem Lázár János meg a magyar közbeszéd? Vagy a kapitalizmus? Vagy tisztán csak az én hibám?

Londonba is csak azért tudtam kiköltözni két évvel ezelőtt, mert az Instagram-közönségem nagylelkűen összedobott nekem kétezer fontot: nélkülük tényleg nem sikerült volna, nem lett volna időm lakást és munkát találni.

És most itt vagyok, a szabadúszólétem temetésén. (Tényleg nem csak Magyarországon van válság, annyit mondhatok).

És ebben a szent pillanatban, kétezer-huszonkettő, október huszonhetedike, délelőtt tizenegy órakor a londoni idő szerint fogalmam sincs, miből fogom kifizetni az egyéni vállalkozói adót december végéig, miből fogok hazarepülni Budapestre karácsonykor, és a barátom családjához Madridba vízkeresztkor.

Ez a repkedés az egyik legnehezebb különben. Például a könyvemhez kapcsolódó legutóbbi eseményen sem tudtam részt venni, mert nem volt pénzem hazajönni.

Értitek, a saját fellépésemre nem tudtam elmenni.

Hát, így állunk.

Ezerrel keresek munkát különben, már elkezdtek visszahívni interjúkra, és tudom, hogy ez az állapot nem fog örökké tartani. De mégis, most fáj, úgy fáj, mintha szakított volna velem valaki, olyan megalázó és nehéz ez az állapot.

De meg kell bocsátanom magamnak, hogy nem voltam okosabb, hogy nem tanultam meg félretenni, hogy annyi mindent vállaltam el barátságból és ingyen, hogy olyan sokszor adtam másoknak, amikor nekem sem volt, hogy néha vettem magamnak valamit, amire nem volt szükségem, csak vágytam rá.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

És be kell ismernem, beszélnem kell róla, mert tudom, hogy milyen nagyon sokan vannak most ugyanígy, és az nem lehet, hogy ők azt gondolják: egyedül vannak.

Nem vagytok egyedül.  

A pénz miatt derült ki, hogy a nőknek nincsen humorérzéke

WMN Life – 2022. október 28. – FB

 

Kemény Gabriella vagyok, ismert magyar költő, kommunikációs szakember, és saját hibámból, meg a körülményekből is fakadóan totálisan nincs pénzem.

Kitartást kívánok mindenkinek, magamnak is. Edukáljuk magunkat, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, tanuljuk meg azt, ami megtanulható a pénzről a helyzetünkben, és ne adjuk fel, hogy lehet jobb ennél.

És ne szégyelljük most már ezt se.

Le vagyok égve.

Tudja csak meg több tízezer ember.

Ettől még én vagyok.

Sokkal, de sokkal több, mint az egyenlegem.

Kiemelt kép: Szatai Judit

WMN szerkesztőség