Egyre több kamasz bántja saját magát a neten – Figyelj oda a digitális önsebzésre!

–

A digitális önsebzés jelenségére 2013-ban kapta fel először a fejét a közvélemény egy rendkívül tragikus történet kapcsán. Az angliai Leicestershire-ben öngyilkos lett a 14 éves Hannah Smith, és a halálát követő nyomozás kiderítette: ugyan korábban többször bántalmazták a társai, azok a zaklató üzenetek, amelyek közvetlenül a szuicidium előtti hónapokban keserítették meg a lány életét, magától Hannahtól származtak. Az elsőre teljes képtelenségnek tűnő információ a pszichológusokat is kihívás elé állította, ezért az elmúlt évtizedben több felmérést is végeztek serdülők körében, hogy feltérképezzék, kik, és miért zaklatják magukat online, illetve miért kártékony ez a viselkedés. 

Mi is történik pontosan? 

Új pszichológiai terminus lévén, nincs még egyetértés a digitális önsebzés meghatározásában – hangsúlyozza a témában eddig megjelent kutatásokat elemző 2022-es metaanalízis. Időnként gyűjtőfogalomként alkalmazzák a kifejezést, és ide sorolnak minden problémás online tevékenységet, amellyel a személy a saját jóllétét károsítja. Leggyakrabban mégis azt értik digitális önsebzés alatt, amikor az illető digitális platformokat – közösségi médiát, csetszobákat, fórumokat – használ arra, hogy személyközi agresszió célpontjának tüntesse fel magát, tehát úgy tegyen, mintha internetes zaklatás áldozata lenne. Ezt a szakirodalom fiktív online viktimizációnak (röviden FOV) is nevezi. Hogyan lehet elképzelni a gyakorlatban?

A kamasz létrehoz egy névtelen vagy kamuprofilt egy olyan platformon, amely a társai körében is népszerű – mondjuk, Facebookon, Instagramon vagy TikTokon. Belép ebbe a fiókba, és innen tesz nyilvánosan közzé saját magáról gyűlöletkeltő, fenyegető vagy megalázó posztokat, üzeneteket. Például odakommenteli magának, hogy „Hülye vagy, és soha nem lesz belőled semmi.” „Soha senki nem fog veled randizni, olyan randa vagy”. „Nincsenek barátaid, és a családod is utál.” Vagy: „Ha nem lennél itt, senkinek sem hiányoznál”. Az is lehet, hogy gyalázkodó bejegyzést tesz közzé, amelyben betaggeli, vagy csak megnevezi a valóságos profilját. A lényeg, hogy az osztálytársai, ismerősei látni fogják ezeket a támadásokat, de sejtelmük sem lesz, ki áll mögöttük. 

Sokkal több mint puszta figyelemfelkeltés

Szakértők szerint a digitális önsebzés hátterében számos tényező állhat, és ezek közül minél több motiváció van együttesen jelen, annál valószínűbben jön létre az adott viselkedés. Az okok három fő kategóriát képeznek. Az elsőbe tartoznak a társas fejlődéssel összefüggő indítékok.

A kamasz, amikor névtelenül alázza saját magát, valójában a társait teszteli: szeretné tudni, ki milyen reakciókat ad az önrágalmazó tartalomra, van-e, aki mellé áll, és ki az, aki a bántalmazóval ért egyet, egyáltalán, mi zajlik a háta mögött. 

Az általa kialakított helyzet – amennyiben öntrollkodásról van szó – lehetőséget kínálhat arra is, hogy a saját erejét megmutassa a többieknek: azt, hogy képes-e visszaverni egy ilyen támadást.  

 

A második kategória a személyes haszon, tehát azoknak a nyereségeknek a köre, amelyhez az illető jut a viselkedésével, akár tudattalanul. Az önmagát online abuzáló fiatal azt élheti meg, hogy figyelnek rá, együttéreznek vele, egyáltalán észreveszik a létezését. Olyan kétségbeesetten vágyik mások törődésére, hogy kész ennyire destruktív módon megszerezni azt. Bár a viselkedése elsőre rendkívül manipulatívnak tűnhet, fontos megértenünk, hogy egy mindent elsöprő negatív érzelem mozgatja, amelytől rettenetesen szenved, és amellyel nem tud önállóan megbirkózni. 

A digitális önsebzéssel összefüggő motivációk harmadik csoportját az érzelmi felszabadulás tényezői alkotják. Csakúgy, mint a falcolás esetén, a cél itt is a depressziós tünetek, az öngyűlölő gondolatok enyhítése. Ahogy 2013-ban egy 15 éves kamasz fogalmazta meg a BBC-nek: 

„A posztok arról szóltak, hogy csúnya vagyok, értéktelen vagyok, engem senki se szeret… szóval csupa olyasmiről, amik amúgy is a fejemben vannak. Amikor láttam mindezt feketén-fehéren, »mások által leírva«, tudtam, hogy igaznak kell lenniük”. 

Az online önbántalmazás tehát egyfajta kísérlet lehet arra, hogy a kamasz összhangot teremtsen a belső és a külső valóság között. Bármennyire is lesújtó véleménye van saját magáról, bizonyos értelemben megkönnyebbülést jelent, hogy mások visszaigazolják, érvényesítik ezt a tapasztalatot.  

Ők vannak különösen veszélyben

A digitális önsebzés úgy is felfogható, mint az érzelemszabályozás destruktív formája. A fiatal így próbálja megbüntetni magát valamiért, vagy elkerülni az unalmat, de az is lehet, hogy ezen a módon akar vicces lenni, közeledni másokhoz. Előfordulhat, hogy inkább ő bántja saját magát, mint hogy megvárja, amíg mások bántják, tehát a kontrollérzetéből igyekszik visszanyerni valamit. A saját maga ellen elkövetett cyberbullying válasz lehet olyan érzelmekre is, mint az üresség, az öngyűlölet, a csalódás, a kétségbeesés, a magány vagy a düh. Ebből az is adódik, hogy ha egy gyereket bántalmazás, kirekesztés ér, az megnöveli az esélyét annak, hogy digitális önsebző legyen. 

Az online önbántalmazás megemelkedett szintjét találták LMBTQ-diákok, fogyatékossággal élő kamaszok, illetve olyan tanulók körében, akiket ért már korábban iskolai zaklatás, kiközösítés. 

Azokra, akik online alázzák magukat, nagyobb arányban jellemző a problémás szerhasználat, a fizikai önsebzés, valamint az, hogy mentális nehézségeik, depressziós tüneteik, öngyilkossági gondolataik, étkezési zavaraik vannak. Ezeknek a fiataloknak alacsonyabb az önbecsülése, a szubjektív jólléte, és kevésbé elégedettek az életükkel. Vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a digitális önsebzés összefügg a kevés alvással, akkor is, ha a depresszió hatását számításba vesszük. Ez részben azzal magyarázható, hogy amikor kialvatlan valaki, az érzelemszabályozásra való kapacitása csökken, így hajlamosabb lehet destruktív, éretlen eszközökhöz nyúlni.  

Összefügg az öngyilkossággal

Justin Patchin és kollégái 2013 óta vizsgálják a digitális önsebzés jelenségét. Az első empirikus tanulmányt 2017-ben publikálták a témában, ekkor azt találták, hogy az amerikai középiskolások hat százaléka bántalmazta magát rendszeresen a neten. Mindössze három évvel később, 2019-ben ez a szám kilenc százalékra duzzadt a 12–17 éves korosztályban. Az eddigi kutatások egyébként azt találták, hogy a fiúk valamivel nagyobb arányban követnek el önmagukkal szembeni cyberbullyingot, mint a lányok. Azt is lényeges hozzátenni: az előfordulási gyakoriságról még viszonylag kevés nemzetközi adat áll rendelkezésre, tudtommal magyar fiatalokra vonatkozó eredményeket még senki sem publikált a témában. 

Az online trendek terjedését látva ugyanakkor nincs okunk azt feltételezni, hogy akár a személyes környezetünkben ne lehetnének érintettek. A jelenségre már csak azért is érdemes odafigyelni, mert a Patchin vezette munkacsoport adatai szerint: 

a digitális önsebzők hétszer gyakrabban szenvednek öngyilkossági gondolatoktól, mint a társaik, illetve tizenötször valószínűbben követnek el öngyilkossági kísérletet. 

Bár azt még nem tudjuk, pontosan hogyan függnek össze a szuicid gondolatok és tettek, illetve az online megtévesztés, előfordulhat, hogy a digitális önsebzés nagyobb bajt jelezhet, ezért lenne elképesztően fontos, hogy megtanuljuk észrevenni. 

  

Mit tehet a szülő, a pedagógus, az osztálytárs? 

Bár a felnőttek hajlamosak lehetnek mindenért a technológiát hibáztatni, szakértők szerint érdemes magunkat emlékeztetni: a közösségi média általában csak a csatorna, amelyen keresztül a gyerekek problémája megnyilvánul, nem pedig a kiváltó ok. Ha tehát elzárjuk a kamaszt az online kommunikációtól vagy elvesszük a telefonját, azzal átmenetileg ugyan orvosolhatjuk a helyzetet, de hosszú távon biztos nem érünk el pozitív változást, hiszen a tünetek gyökere kezeletlenül marad.  

Az egyik legfontosabb, amit a szülő és a pedagógus tehet, hogy nyílt, ítélkezéstől mentes, biztonságos kommunikációt alakít ki a serdülővel. Ez azért is elengedhetetlen, mert a fiatalnak nagyon nehéz beismerni a digitális önsebzést, vagy akár távolról érinteni ezt a témát, a viselkedéshez tapadó nagyfokú szégyen miatt. Ha sokat beszélgetünk vele, az abban is támogatja, hogy feltérképezze a magatartása mögött meghúzódó okokat, illetve hatékonyabban fejezze ki az érzelmeit. 

Természetesen minél fiatalabb gyerekről van szó, a szülőnek annál inkább monitoroznia érdemes a serdülő online jelenlétét. Lényeges, hogy tudja, kik számára látható a kamasz profilja, milyen kommentek, bejegyzések jelennek meg a felületein. Ahhoz, hogy képben legyen az egyes applikációk, platformok használatát illetően, kérheti más fiatalok, idősebb testvér vagy ismerős kamasz segítségét.

Az újabb generációk mindig tíz lépéssel előttünk járnak a technológiában, hozzájuk képest gyakran dinoszaurusznak érezhetjük magunkat. Ennek ellenére fontos, hogy foglalkozzunk a témával, és értsük, miben vannak, hiszen csak így vigyázhatunk rájuk. 

Az osztályban szintén érdemes a tanároknak felhívni a figyelmet arra, hogy ha egy diák azt tapasztalja, valamelyik társát bántják a neten, forduljon ahhoz a felnőtthöz, akiben megbízik. 

Szülőként azért is sokat tehetünk, hogy a gyerekünknek legyen külső támogató hálózata. Ha az iskolában kevésbé jön ki a többiekkel, érdemes lehetőséget biztosítani neki, hogy más, akár hobbik köré szerveződő közösségekben barátokra lelhessen. Vegyük észre azt is, ha a gyerek kedvetlenné válik, elveszti az érdeklődését az általa korábban szeretett tevékenységek iránt, romlanak a jegyei, kialvatlan, vagy magához képest is túl sokat alszik, illetve a szokásosnál is jobban el van merülve a telefonjában – ezek a tünetek általában is azt jelezhetik, hogy valami baj van. Ilyenkor nyugodtan vegyük igénybe szakember segítségét. 

Ha a gyereked pszichológushoz jár, az semmit nem árul el arról, milyen szülő vagy. Viszont ha magára marad a gondjaival, vagy pusztán félelemből nem biztosítod számára a megfelelő segítséget, az már igen. 

Ezekben fog tudni fejlődni

A szakember többek között abban tudja támogatni a fiatalt, hogy közösen feltárják a digitális önsebzés mögött meghúzódó problémákat, és ezekre hatékony válaszokat dolgozzanak ki. Ha a serdülő felismeri, mik azok a helyzetek, amelyek kiváltják ezt a viselkedést, akkor a) elkerülheti ezeket a szituációkat, b) fel tud készülni rájuk, és megtanulhatja, hogyan képes konstruktívabb módokon szabályozni az érzelmeit (például sporttal, írással, légzőgyakorlatokkal, beszélgetéssel, stb.). 

  

Persze ehhez az is kell, hogy jobban eligazodjon a belső állapotai között, és képes legyen beszélni arról, mi játszódik le benne. A negatív érzések ventilálása önmagában megkönnyebbülést szokott hozni. Ha valaki megnyílik, és hangosan gondolkodik, az is jobban tetten érhető, milyen téves hiedelmei vannak, hogyan értelmez félre információkat. A kognitív torzítások azonosítása segíthet, hogy növelje az önbecsülését, a társas készségek javításával pedig jobban kapcsolódhasson másokhoz. Ettől még a „hiba” korántsem csak az ő készülékében van: lényeges, hogy biztonságos közösségeket hozzunk létre, ahol egymás bántalmazása nem elfogadható sem a gyerekek, sem a felnőttek számára.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Moore Media

Milanovich Domi