„London Bridge is down”, vagyis a londoni híd összeomlott. Ezzel az üzenettel jelezte a királynő magántitkára először a miniszterelnöknek, hogy minden idők leghosszabb ideje regnáló uralkodója, II. Erzsébet meghalt. A 96 évesen elhunyt királynő 70 évig ült a trónon, első miniszterelnöke Winston Churchill volt, az utolsó, akit halála előtt mindössze két nappal fogadott, pedig Liz Truss.

Percről percre megtervezett forgatókönyv

Halála egy előre, percről percre megtervezett, 12 napos eseményfolyamatot indított be, amely a London Bridge hadművelet nevet kapta. Mivel Skóciában, a balmorali kastélyban hunyta le a szemét, ezért egy másik folyamat, a Unikornis hadművelet is beindult. Utóbbi részletesen tartalmazza, miként jut el a királynő teste Skóciából Londonba.

Az uralkodó halálára az egész ország évtizedek óta készült lélekben, a média pedig gyakorlatban is. Az írott sajtó előre bekészített nekrológgal, míg a nagy hírműsorok, televíziótársaságok komplett kitelepülési gyakorlattal és félévente valódi kitelepüléssel – hogy a temetés napján minden flottul menjen. A BBC piros hátterű logóját feketére cserélték, az összes portálon a királynő halála vált a meghatározó hírré, minden mást messze maga mögé utasítva.

Nem meglepő az alapos felkészültség, hiszen tudható volt, hogy II. Erzsébet halála megmozgatja majd az egész országot és a világot. A temetésén a világ összes vezetője részt vesz, kivéve a diktatúrák vezetőit, akiket nem is hívtak meg.

Az alattvalók azonban nem várták meg a temetés napját azzal, hogy szeretett királynőjük előtt leróják a tiszteletüket. Már akkor gyülekezni kezdtek a Buckingham-palota és a Windsor-kastély előtt, amikor a média híradásaiból még csak sejteni lehetett, hogy az uralkodó gyengélkedik. Halála óta pedig virágok, ajándékok, üzenetek és levelek tömkelegét hagyták II. Erzsébet életének és uralkodásának szimbolikus épületeinél. A Buckingham-palota közelében, a fák tövében valóságos virágcsokormező alakult ki.

A sor a tiszteletadás metaforája

Mégis az iránta érzett szeretetnek és hálának nem ez volt a legerőteljesebb megnyilvánulása, hanem az, ami a sajtóban a The Queue, vagyis A sor nevet kapta.

Bármely uralkodó és meghatározó állami személyiség halála utáni eseménysorozat kulcsfontosságú eseménye az úgynevezett lying-in-state, amikor is az illetőt öt napra felravatalozzák egy állami (state) épületben – II. Erzsébet esetében a Parlament épületének Westminster-halljában. Az alattvalók pedig leróhatják előtte a tiszteletüket.

Ez az esemény szeptember 14-én kezdődött, és a temetés napján, szeptember 19-én reggel, helyi idő szerint 6.30-kor ért véget. Szeptember 14-től kezdve a hírcsatornák élőben mutatták a ravatalt, amely előtt a sorban állók mindössze egyetlen pillanatra torpanhattak meg, hogy biccentsenek, majd terelték is őket tovább. Eközben a brit kormány külön oldalt hozott létre, amelyen élőben folyamatosan követhető volt a sor pillanatnyi hossza, akárcsak az aktuális és várható időjárás.

Az angolok híresek arról, hogy szeretnek sorban állni, valószínűleg rajonganak a rendezettségért. Van egy brit poén erre, miszerint egy angol, ha egyedül áll a buszmegállóban, akkor is rendezett, egyszemélyes sorban teszi.

A Lying-in-State kapcsán kialakult sor azonban új szintre emeli ezt a nemzeti jellegzetességet.

A britek a Tower Bridge-től a Parlamentig kígyózó, sokszor harmincórányi sorban fejezik ki a királynő iránti tiszteletüket, és tisztelegnek az általa képviselt rendezettség, folytonosság előtt. Egy brit újságíró barátom, aki maga kilenc órát állt éjszaka sorban, hogy leróhassa a kegyeletét, azt írta:

„Egyszerűen ott kellett lennem, nem lesz még egy ilyen pillanat a történelemben, nem lesz még egy ilyen személyiség, mint ő volt. Ebben a sorban néhány óra leforgása alatt az énből mi lett. 

Egy közös élmény, megbecsülés, zarándoklat. 

Ha valakinek pihenésre, vagy a mosdóra volt szüksége, akkor tartottuk a helyét. Senkinek eszébe sem jutott előre tolakodni a sorban – elvégre angolok vagyunk.” 

Átlagemberek, celebek, incidensek

Kisgyerekes családok, idősek és ismert emberek is türelmesen várakoztak a sorban, amelyet egy időre le is kellett zárni. A sorban állók közben piknikeztek, Pimmst, vagyis a nemzet jellegzetes alkoholos nyári italát fogyasztották, és szeretett uralkodójukra emlékeztek. Még igazi celebritások is békésen álldogáltak a Tower Bridge-től a Parlament felé: David Beckham például 13 órát állt sorban – közben egy ponton fánkot osztogatott sor(s)társainak

 Beckham így nyilatkozott a helyszínen lévő riportereknek: „Tudtuk, hogy a mai egy nehéz nap lesz, nehéz a nemzetnek, és nehéz az egész világnak, és azt hiszem, ezt mindenki érzi.

Lélekben a családdal vagyunk, és mindazokkal, akik ma itt jelen vannak. Különleges itt lenni, búcsúzni, és a különböző történeteket hallgatni, amiket a sorban állók mesélnek.”

A népszerű volt focistán kívül Sharon Osborne, Tilda Swinton, James Blunt, és két nagyon népszerű tévés műsorvezető, Philip Schofield és Holly Willoughby is kiállták a sort, és lerótták a kegyeletüket a ravatalnál.

Még a híres brit rendezettségbe is csúszhat hiba

Akadtak azért incidensek is az öt nap alatt. Többek közt egy férfit előállítottak, mert a nemi szervét mutogatta, többen pedig rosszul lettek, elájultak a hosszas sorban állás közben.

A mentőket 435-ször riasztották ilyen esetekhez, és 42 sorban álló szorult kórházi ellátásra. 

Országszerte máshol is gyülekeztek az emberek. Én Windsor közelében élek, és szombaton kora reggel bementem a kisvárosba, amelyben majd a temetés hétfőn véget ér – itt helyezik II. Erzsébetet örök nyugalomra. A városban már szombat reggel sok állig felfegyverzett rendőr, valamint polgárőr volt, és rengeteg sorelválasztó fémkerítést állítottak fel, hiszen itt is hatalmas tömegre számítanak. Már szombaton reggel is megállás nélkül sorjáztak az emberek, kezükben virágcsokrokkal, hogy az erre kijelölt helyen elhelyezzék őket.

Aki pedig  egyik kegyhelyen sem tudott megjelenni, online is leróhatta a tiszteletét, a királyi család külön erre létrehozott weboldalán.

Személyre szabott temetési szertartás

A temetés napját, szeptember 19-ét, nemzeti gyásznapnak (Bank Holiday) minősítették, a legtöbb munkahely és üzlet zárva tart. A temetési szertartás reggel 8 órakor kezdődött a Westminster-apátságban – ekkor érkeztek meg a meghívott vendégek. II. Erzsébet koporsóját 10.35-kor emelik le a ravatalról és 10.52-kor érkezik a Westminster-apátság kapuja elé, a szertartás maga pedig 11.00-kor kezdődik. A gyászmenet 12.15-kor indul el, és miután végighalad Londonon, 15.06-kor érkezik Windsorba. Végül a királynőt – privát szertartás keretén belül – 19.30-kor helyezik örök nyugalomra szűk családi körben a VI. György Király-kápolnában, az édesapja, édesanyja, húga és a férje, Fülöp herceg mellé.

A királynőnek volt beleszólása a szertartásba, így több eleme az ő döntését tükrözi, mint például a halottaskocsi kinézete vagy a himnuszok kiválasztása és sorrendje.

Szintén az ő kérésére személyes skót dudása zárja a szertartást egy siralomdallal.

II. Erzsébet pótolhatatlan egyénisége volt az elmúlt majd száz évnek. Halálával egy meghatározó korszak ért véget a brit monarchia és a világ történelmében. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Anthony Devlin

A további képek a szerző tulajdonában vannak

Kégl Ágnes