Így alakul át a szaglórendszered, ha érteni kezdesz a borokhoz
Bár gyermekkorunkban vagyunk a leginkább képlékenyek, az agyunk egész életünkben képes a változásra. Az úgynevezett neuroplaszticitásnak gyakran a sérülések helyreállításában van szerepe: ilyenkor az idegrendszerünk igyekszik újraszervezi önmagát, hogy a sérült területek funkcióját más részek vehessék át. A plaszticitás ahhoz is elengedhetetlen, hogy új képességeket sajátítsunk el. A sportolóktól kezdve a zenészeken át a taxisofőrökig, egy sor különböző foglalkozás esetén mutatták ki az agy szerkezetének módosulását az átlagpopulációhoz viszonyítva. Legutóbb például sommelier-képzésen résztvevők szaglórendszerét vizsgálták. Ez a kutatás azért volt különösen érdekes, mert folyamatában követte nyomon, hogyan alakul át az emberek szaglórendszere, miközben borszakértővé válnak. Milanovich Domi írása.
–
Biológiai szinteken hat ránk a hivatásunk
Agyunk a neuroplaszticitásnak megfelelően folyamatosan tökéletesítgeti áramköreit. A sokat használt sejtkapcsolatok megerősödnek, a többi szinapszis viszont gyengül, vagy idővel teljesen megszűnik. Az idegrendszerünk így alkalmazkodik a minket érő környezeti hatásokhoz, illetve azokhoz a tevékenységekhez, amelyeket rendszeresen végzünk, és amelyekben próbálunk egyre jobbak lenni. 
Több mint két évtizeddel ezelőtt kiderült például, hogy a londoni taxisofőrök hippokampuszában szerkezeti eltérések figyelhetők meg. A hippokampusz az az agyi struktúra, amely többek között a téri tájékozódásban, illetve a memóriában játszik szerepet. Munkájuk során a taxisok meglehetősen komplex úthálózatokat jegyeznek meg, és – GPS ide vagy oda – egyre inkább a fejükben lévő mentális térképre támaszkodnak, így agyuk különösen fejletté válik az ezekkel a funkciókkal összefüggő területeken.
Hasonló jelenséget értek tetten a kutatók más foglalkozások esetén is.
Az agy különböző módosulásai teszik lehetővé, hogy profi tollaslabdázók gyorsabban tudják feldolgozni a vizuális-téri információkat, a zenészek ügyesebbek legyenek az ujjaik mozgatásában, a radiológusok pedig hatékonyabban tudják értelmezni a röntgenfelvételeken látható információkat.
Pár hét, hónap is elég
A témában olvasható legtöbb kutatás keresztmetszeti jellegű. Ez azt jelenti, hogy egyetlen időpontban vizsgálják meg egy adott csoport, például a taxisofőrök agyát, és hasonlítják össze egy, a kérdés szempontjából átlagosnak tűnő emberekből álló kontrollcsoporttal. Emellett kisebb számban ugyan, de léteznek olyan kutatások is, amelyek egy adott beavatkozás előtt, közben és után készítenek méréseket, és ebből igyekeznek következtetéseket levonni.
Egy kísérletben például a személyek négyhónapos szaglástréningen vettek részt, amelynek során rendszeresen kellett szagolgatniuk különböző illattípusokat, hogy „eddzék az orrukat” (pontosabban a szaglórendszerüket). A tudósok azt találták, hogy a tréning végére az emberek szaglógumójának térfogata megnőtt, amely más vizsgálatok tanúsága szerint jobb szaglási teljesítménnyel jár együtt. A szaglógumó a frontális lebeny alatt elhelyezkedő tojásdad alakú szerkezet, amely közvetlenül a szaglóhámtól kap bemenetet, és gyakorlatilag az első állomást jelenti a szagingerek feldolgozásában, a receptoroktól a szaglókéreg felé vezető úton.
Egy másik tanulmányban olyan személyeket vizsgáltak, akik kilenc hónapig tartó, a társas készségeiket fejlesztő programban vettek részt. A képzés végére az agykérgük vastagsága számottevő mértékben megnövekedett a társas-érzelmi, illetve társas-kognitív hálózatokban. Az elvégzett munka hatása tehát nemcsak a viselkedés szintjén nyilvánult meg: nemcsak arról volt szó, hogy ügyesebben igazodtak el, és kommunikáltak különböző társas helyzetekben, hanem az új készségek elsajátítása, gyakorlása az agyuk változását is magával hozta.
A sommelier-képzés a tudósoknak is izgalmas
Az eddig felsoroltakhoz képest annyiban jelent újdonságot a kanadai kutatók idén publikált tanulmánya, hogy egy, a való életben létező képzés hatásait vették górcső alá. Vizsgálatukba 12 sommelier-diákot, illetve 13 egyetemistát vontak be. A sommelier-diákok 18 hónapon keresztül, összesen 1200 órában tanultak, majd átlagosan 905 óra munkatapasztalatot szereztek, miközben Gözde Filiz és kollégái folyamatosan nyomon követték őket, valamint a kontrollcsoport tagjait.
Minden résztvevő agyáról rendszeres időközönként MRI-felvételeket készítettek, mérték a kéreg vastagságát, valamint azt is, milyen teljesítményt nyújtanak a személyek a szagok megkülönböztetésében, felismerésében, megnevezésében.
Azt az eredményt kapták, hogy a sommelier-hallgatók esetében a szaglógumó térfogata a képzés során megnövekedett, míg a kontrollcsoport tagjai ezen időszak alatt nem mutattak hasonló változást. Az is kiderült, hogy a sommelier-diákok agyában a jobb entorhinális kéreg vastagsága megnőtt, más régiókban viszont csökkent a kérgi vastagság. Ez érthető, hiszen az entorhinális kéreg a tanulást és az emlékezetet közvetítő hálózat egyik fontos csomópontja, amely szorosan kapcsolódik a hippokampuszhoz, illetve a magasabb rendű agykérgi területekhez.
Érdekes volt viszont, hogy ami a szaglási teljesítményt illeti, nem tudtak kimutatni statisztikailag is érvényes különbségeket a frissen végzett borszakértők, illetve az egyetemisták között. Igaz, a tesztben nem borok, hanem más típusú szagok, illatok szerepeltek. Ettől függetlenül Filiz és csapata munkája a gyakorlással összefüggő agyi plaszticitás szép példáját adja.
Milanovich Domi
A könnyebb olvashatóság érdekében nem jelöltem egyesével a hivatkozásokat, azok mindegyike megtalálható a tanulmányban ITT.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/gilaxia
