Játékok kéznek, észnek, léleknek – (nem csak) eltérő fejlődésű gyerekek számára

–

A csecsemők fejlődése a környezetükből kapott ingerek érzékelésével és észlelésével indul

Ahogy ügyesedik a látási, hallási figyelmük, képesek lesznek fixálni tárgyra, személyre, majd elkezdik figyelni, hogy honnan jönnek a hangok. A fogás-elengedés is kezdetben akaratlan mozgás, amikor még a fogóreflex működik, ekkor a baba akaratlanul markol rá a ruhájára vagy épp az anyukája hajára – ebből alakul ki aztán az akaratlagos fogás. Ahogy mocorog, vagy amikor valamelyik szülő forgatja, fürdeti, pelenkázza, a bőrükön keresztül tapasztalt ingerek segítségével megtapasztalják saját testhatáraikat, ami fontos a nagymozgások fejlődésében is.

Ez minden kisgyereknél így zajlik, az eltérő fejlődésmenetű gyerekek esetében, például Down-szindrómás babáknál viszont szükség van némi plusz figyelemre és megsegítésre.

Házi készítésű, multifunkciós és megújuló játékok Down-szindrómás babák számára

Ezt a bizonyos plusz segítséget adja meg a játék, amelyhez még csak drága eszközöket sem kell vásárolni. 

A figyelem felkeltésére tökéletesen alkalmas egy babbal, kavicsokkal megtöltött kis flakon 

– mondja Borsfay Mária Eleonóra, a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központjának intézményvezetője. Ezeknek az eszközöknek rendkívül sok előnye van – hangsúlyozza –, amellett, hogy olcsók, otthon is pillanatok alatt elkészíthetők. A boltban kapható csörgőkkel ellentétben, ez nem egy állandóan ugyanolyan hangot kiadó műanyag játék, hanem egy „megújuló” darab, amit pénzkidobás nélkül, a lakásban egyébként is meglévő holmikat felhasználva készíthetünk el. Rakhatunk bele száraztésztát is, vagy épp terméseket, amelyek mind különböző hangot adnak.

Míg pár hetes-hónapos korban még a látási figyelmet fejlesztik, ahogy nő a kisgyerek, új és új dolgokra lehet használni – tudjuk például gurítani neki, ezzel motiválva a kúszás-mászásra. Ennek a fejlesztése kiemelkedően fontos a Down-szindrómás babáknál, hiszen jellemzően gyenge az izomtónusuk, ebből fakadóan nagyobb nehézséget okoz nekik a fej felemelése, és a különböző nagymozgások, de a finommotorikus mozgás is, mint például a csippentés, válogatás. 

A tápszeres vagy üdítős flakonba töltött száraztészta, termés később erre is használható: a kicsi szívesen játszik az öntögetéssel, majd a kis darabok kiválogatásával.

Otthon elkészíthető a „csippentős” játék is, amihez elegendő egy kilyukasztott cipősdoboz, és néhány, mindkét végén megcsomózott zsinór, amit a baba kihúzhat, majd a másik oldalon visszadughat.

Szintén népszerű a kartondoboz, amelynek a tetején kivágott kör és/vagy négyzet alakú lyukat vágunk. Ezen keresztül labdákat, kockákat dobálhatnak be a gyerekek. Egy ilyen kézzel készített dobozkával szintén ki lehet váltani a boltban kapható formabedobó játékokat, ha pedig később – ahogy ügyesednek – kisebb lyukakat vágunk bele, gyakorolhatják a beillesztést például fakanállal, vitaminos dobozokkal.

Elvont mesék helyett ismerős arcok

Fontos hangsúlyozni, hogy miközben az eddig felsorolt játékok mindegyike fejleszt, segíti a gyerekek értelmi, illetve motorikus fejlődését, eközben szórakoztató is számukra.

Ezek a játékok ép fejlődésű gyerekeknek éppúgy érdekesek és hasznosak, főleg, ha nincs elárasztva a szobájuk drága, csilivili, ám sokszor csupán pár hétig-hónapig használt játékkal.

A különbség inkább abban rejlik, hangsúlyozta a szakértő, hogy a Down-szindrómás gyerekeknél a hétköznapi életük során tudatosabban kell felkínálni a hétköznapi tárgyakat és játékeszközöket a fejlődésük megsegítése érdekében.

A játszótér is hatalmas élmény egy Down-szindrómás gyermeknek is, a homokozás, mászókázás, csúszdázás, hintázás, hiszen így a megtanult nagymozgásos elemeket is gyakorolni tudják, emellett lehetőség van a társas viselkedés elsajátítására, például a csúszdánál, mászókánál sorba állni, kivárni az előttük lévőt. (Ami az ép fejlődésű gyerekeknek is fontos tanulási folyamat).

Amiben talán a leginkább eltérő a kicsik fejlődése, világlátása a velük egykorú ép babákétól, az az elvont dolgok megértése, a könyvek történeteinek értelmezése. 

Amíg egy hároméves kisgyereknek általában élmény nézegetni a lila maciról szóló leporellót és hallgatni a mesét, addig a Down-szindrómás gyerekeknek kezdetben azt szokták javasolni, hogy a szülők készítsenek egy pár képből álló könyvet a családról, a hétköznapokról. Ezekben a könyvekben felismeri testvérét, meg tudja mutatni a képen a játékát, beazonosítja a konyhát, fürdőszobát, rámutat az ujjával, hogy ott mos Bence fogat, pont úgy, ahogy aznap reggel is látta, vagy akár saját magát azonosítja be a képen, ahogy vacsorázik – ezek mind érdekesek számára, és segíti őt a körülötte lévő világ (és benne saját maga) megértését.

Ezek után ismerkednek rajzolt képekkel, képtörténetekkel, mesékkel.

Nagyon hasznos, ha vizuálisan áttekinthetővé tesszük a játékidőt (mikor kezdődik, mikor van vége), vagy a játékon, például társasjátékon belüli időhatárokat.

Időkeret, rendszeresség, ceremóniák

Autista, vagy más okból rugalmatlanabb, a bizonytalanságot nehezen viselő, vagy az időbeliséget kevésbé értő, például értelmi fogyatékos gyerekeknek a strukturált idő és tér hatalmas segítség. Ez történhet úgy, hogy a „játékidő” kezdetét mindig azonos elemmel kezdjük. Ezt a gyógypedagógusnál nyilván könnyebb megvalósítani, de otthon is megtörténhet.  

 

Ha van egy fix rutin felébredés után (reggeli, mosakodás, öltözés stb.), a játék kezdetét jelezheti az, hogy előveszi a kiságyból az addig pihenő kedvenc plüssfiguráját, és maga mellé ülteti. Azt, hogy telik az idő, jelezheti egy tépőzáras vagy mágneses táblácskán lévő egyszerű, könnyen cserélhető motívum, például óra, ami először fehér, majd a negyede, fele, háromnegyede piros, majd szinte az egész, és amikor már csak pár perc van (például a játszótéri indulásig), akkor már csak egy keskeny sáv fehér. De a motívum lehet bármi más, például a répához siető nyuszi is, aki először még távol van, majd egyre közelebb ér (ez a videó is hasznos, amelyben Szigethi Zsófi gyógypedagógus ad tanácsokat autizmus-spektrumzavaros gyerkőcök szüleinek).

A játék befejezését is jelezheti egy kedves, jól érthető elem, például szappanbuborék-fújás, vagy egy gyertya elfújása

(ami természetesen mindig a gyerek számára elérhetetlen helyen legyen, és csak a szülő veszi le akkor, amikor véget ér a játékidő). Borsfay Mária Eleonóra tapasztalata, hogy ezt a gyerekek egy idő után nagyon jól megértik, sőt, használni is tudják – például, ha fáradtabb, nem érdekli annyira az adott játék, vagy már szeretné a következő programot (legyen az alvás, játszótér, ebéd, bármi), akkor ő jelzi, hogy „fújjuk el a gyertyát”.

Izgalom, kihívás, sőt akár konfrontáció: biztonságos hátteret nyújtó játékok autista gyerekek számára

A fentiekben sok szó esett arról, hogy a játék mit és hogyan fejleszt – fontos azonban szem előtt tartani, hogy a játék mindig élmény legyen, olyan tevékenység, ami elsősorban szórakoztató a gyermek számára, ami ellazítja, derűssé teszi. Természetesen ettől még lehet a része valamilyen feladat, olyan helyzet, amelyet „meg kell oldani”. Ezt minden gyerek (és felnőtt) egyaránt élvezi, ezért játszunk társasjátékkal, ezért végzünk fizikai kihívást jelentő sporttevékenységet, vagy a memóriát, lexikális tudást, kreatív gondolkodást, logikai készséget igénylő játékokat, teszteket. Ez izgalmas és érdekes lehet egy eltérő fejlődésű gyermek számára is – a fontos az, hogy figyeljünk rá, meddig marad igazán élvezetes a gyerek számára.

A kiszámíthatóság például alapvető fontosságú a kisgyerekeknek, az autizmus-spektrumzavaros kicsiknek pedig még inkább. Nekik például a társasjáték jó élmény lehet, hiszen konkrét szabályok vannak, tudja, mikor kezdődik és mikor végződik, a játékmenet strukturálja a teret és az időt is. 

Arra azonban figyelni kell, milyen fajta társasok lehetnek jók számukra, hiszen a cél az, hogy sikerélményük legyen, jól érezzék magukat. Sok autistának kiemelkedő a memóriája, de jellemző az is, hogy van egy adott szűk terület (például valamilyen közlekedési eszköz, állatfaj stb…), amiről nagyon sokat tudnak. Ha ilyen témájú társast választunk, ebben ők is sikeresek lehetnek. Ez azért is fontos, mert a beilleszkedés, a kortárs csoporthoz való kapcsolódás általában nehézkes ezeknek a gyerekeknek. 

 

Ennek hátterében is a biztonsághoz való ragaszkodás áll – míg a felnőttek számukra kiszámíthatóbbak, érthetőbbek, ezért velük általában nagyon jól tudnak kommunikálni (ez sokszor akadálya is annak, hogy felfedezzék az autizmust, hiszen „milyen okos ez a kisgyerek, lám, még egy felnőttel is milyen jól el tud beszélgetni!”), addig a kortárs csoport számukra túl kiszámíthatatlan, kaotikus. 

Nem azért húzódnak el, mert nem szeretnének a társaságba tartozni, hanem mert nem tudnak kapcsolódni, összezavarja és megijeszti őket a tőlük érkező túl sok, különböző inger, információ, érzelemhullám.

Azok a játékok viszont, amiben ők is jók, segíthetnek a különbözőségek kezelésében, a kortársak is észreveszik, hogy nem kizárólag különcségeik vannak, nem butábbak vagy ügyetlenebbek, csak mások, mint ők, de van, amiben érdekes és hasznos tudással rendelkeznek, és játszani is jól lehet velük.

Játékválasztásnál, legyen szó akár társasról, akár másról, figyelembe kell venni a gyerek képességeit. Ha kifejezetten cél a finommotorika fejlesztése, akkor a korábban már említett apró tárgyak válogatása, fűzése jó lehetőség, ám közös játékra, például társasozáshoz ne olyat válasszunk, amiben pici, számukra nehezen megfogható figurák vannak, mert ez elrontja mindenki élményét.

Figyeljünk arra is, hogy ha új játékot tanítunk, azt először csak kettesben vagy a másik szülővel hármasban játsszuk a kicsivel, és csak akkor vonjunk be más gyerekeket is, amikor már ő is érti, megszerette, van benne rutinja.

Segítség vagy játék, játék vagy tanulás – minden együtt 

Ahogy már említettem, az idő múlásának „értése” sok gyereknek nehézkes, érdemes ennek strukturálásához használni a felnőtt-társasokban már sokszor előforduló „játékosjelölőt” – például egy kis babzsák, plüss, sakkfigura jelezheti, épp ki van soron. Ebből a résztvevők értik, hogy most kicsit várniuk kell, az tevékenykedik, akinél ott van az adott, „Most Én Jövök-figura”.

Hiperaktív gyerekeknél a „belassulós”, szabályokat követő játékok kevésbé használhatók, viszont sokszor lelkesen segédkeznek kifejezetten felnőttes házimunkákban, legyen szó takarításról vagy kerti munkáról. Ezeknél természetesen fokozottan figyelni kell arra, hogy a gyerek megtanulja és betartsa a biztonsági szabályokat, és a felügyelet elkerülhetetlen, ám ha ez megvan, a tevékenység végzése nagyon sok előnnyel jár: ki tudja mozogni magát, levezeti az energiáját, és közben hasznosnak érzi magát, „segít anyának/apának”, látható eredményt ér el (felporszívózott, megöntözte a virágokat, eltalicskázta a földet…).

  

Miközben a nehezített pályán mozgó, valamilyen szempontból lassabban/másképp fejlődő gyermekek számára optimális játékokat térképeztem fel, azzal kellett szembesülnöm, hogy még a legapróbb ötlet, tanács is hasznosítható bármelyik gyereknél. Hangsúlyozzuk, hogy 

világos, egyértelmű, rövid instrukciókat adjunk a hiperaktív, figyelemzavaros kisgyereknek, ami persze éppúgy fontos a Downos, autista, de az ép fejlődésű kicsiknek is. 

Elmondjuk, hogy bár érdemes lehet egy új társasjátékot, kártyát, csapatjátékot először egyszerűsített szabályokkal bevezetni, de hozzátesszük, hogy ezeket mindig előre rögzítsük, ne menet közben nyesegessük le, mert egy autizmus-spektrumzavarral élőt ez felzaklatja – de ugyanez fontos más gyerekeknél, gyerekcsoportokban is.

Szinte minden, amit a gyógypedagógusoktól, pszichológusoktól, más segítőktől megtanulhatunk a valamilyen szempontból nehézkesebben, másként fejlődő gyerekekről, hatalmas segítség bármelyik gyermek nevelésénél, hiszen mindenkinek más az erőssége és gyengéje, másra érzékenyebb, másban tehetségesebb. Számomra megható és felemelő, mennyit tudunk, tudnánk szülőként tanulni azoktól, akiket a világ hajlamos sommásan gyengébbnek, lassabbnak, és ezért néha csupán problémának tekinteni.

H. Fekete Bernadett

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/mmpile