Nemcsak anyagi, hanem mentális teher is – Ezt érdemes tudni az inflációs szorongásról

–

Krónikus stresszként szivárgott az életünkbe

Szakértők szerint a magas infláció két okból is rendkívül megterhelő a pszichés rendszerünknek: egyrészt pénzügyi stresszt jelent, másrészt rengeteg benne a bizonytalanság. A pénzügyi stressz hasonlóan működik, mint más, a mindennapjainkban folyamatosan jelen lévő stresszor. Nagyon nehéz mentálisan eltávolodni tőle, jóformán állandóan szorongunk miatta. Feszültebbek leszünk, ingerlékenyebbek, többet veszekszünk a családtagjainkkal, a munkatársainkkal. Előfordulhat, hogy fáradékonyabbak, kimerültebbek vagyunk, rosszul alszunk, többet fáj a fejünk, vagy izomfájdalmakat tapasztalunk.

Nagyon fontos, hogy ezekre a testi-lelki tünetekre odafigyeljünk, és – bármennyire nehéz is – megpróbáljunk pihenni, sportolni, egészségesen táplálkozni, és kikapcsolódni.

Ami a bizonytalanságot illeti: nem véletlenül mondjuk azt, hogy „az infláció elszabadult”. Valójában senki nem tudja – még a közgazdászok sem –, hogy meddig és milyen ütemben fognak drágulni a termékek.

Ez megnehezíti a jövő tervezését, főleg, ha eddig kisadózó voltál, és pár heted maradt felszámolni, átalakítani a vállalkozásodat. Sokan vannak olyanok is, akik már elkezdték kivenni a pénzüket a bankszámlájukról, és megpróbálják áruba, ingatlanba fektetni a megtakarításaikat. Egyre fokozódik az instabilitás, amelyet tovább mélyít a politikusokban való bizalom elvesztése. A pandémia tapasztalatai (például az álláskeresési járadék körüli viták), illetve az elmúlt időszak intézkedései alapján joggal merül fel a kérdés, kire számíthatnánk, ha igazán bajba kerülnénk. 

Annak megélése, hogy csak magunkban, illetve – szerencsés esetben – pár közeli szerettünkben bízhatunk, egyszerre tehet minket kiszolgáltatottá, és végtelenül cinikussá a közügyek iránt. 

Kapaszkodni a munkába, még ha alulfizetett is?

Az infláció azért is tud ekkora károkat okozni, mert tovább súlyosbítja a már meglévő társadalmi problémákat, köztük a gazdasági egyenlőtlenségeket, valamint az évtizedek óta rendezetlen bérek miatti gondokat. Az árdrágulás nagyobb megterhelést jelent azok számára, akiknek egyáltalán nincs, vagy csak alig van félretett pénzük, akik anyagilag eddig is kiszolgáltatottabbak voltak (például egyedülálló szülők, nyugdíjasok, fogyatékossággal élő, roma, vagy LMBTQ-emberek). Másrészt vannak Magyarországon olyan szakmák, amelyekben évtizedek óta jóformán éhbérért dolgoznak emberek (például közalkalmazottak, tanárok, ápolók), de más ágazatokban is óriási probléma, hogy alacsonyak a fizetések.

Az alulfizetettséggel nemcsak az a baj, hogy az illető hónapról hónapra tud csak nagy nehezen megélni, és retteg attól, mi lesz, ha extra kiadásai merülnek fel (például elromlik valami a lakásban). Hanem az is, hogy óhatatlanul nő benne az elégedetlenség, a keserűség és a harag, ami egy idő után még azokat a pozitív élményeket is eltompíthatja, amelyeket a munkája kapcsán egyébként megtapasztalhatna. Megkeseredik, kiég, ellenségessé válik a környezetével szemben.

„Tényleg ennyit ér a szakértelmem, az időm, az energiám?” – teszi fel magának a kérdést, aztán még rögtön bűntudata is lesz, mert azt tanulta meg, hogy reális árat kérni a munkájáért kapzsiság, pénzről beszélni pedig olyan anyagias. 

Ráadásul maga a miniszterelnök is azt sulykolja, hogy akinek van állása, becsülje meg, és tegyen meg mindent azért, hogy meg is maradjon neki. Az „örülj, hogy van munkád” típusú mentalitás viszont oda vezethet, hogy még azok is nehezebben váltanak, akik egyébként megtehetnék. Az emberek amúgy is hajlamosak a valóságosnál korlátozottabbnak észlelni a lehetőségeiket, pláne bizonytalan időkben – azzal együtt is, hogy új munkát találni nem könnyű, sőt sok esetben szinte lehetetlen.

Ugyanakkor vegyük észre: ennek a tanításnak ősidők óta az az egyik fő funkciója, hogy csendre intse a dolgozókat. Tűrjék el, hogy velük gyakorlatilag bármit meg lehet tenni. Ne lázadozzanak, ne sztrájkoljanak, hanem fogják be, hajtsák le a fejüket, szorítsák össze a fogukat, és csinálják, amit mondanak nekik.

Kétségbeesés és tagadás

Szinte biztos, hogy a jelenlegi helyzetben, illetve a közeljövőben a legtöbbünknek le kell majd mondanunk valamiről a korábbiakhoz képest. De nem mindegy, miről. Lesznek, akik megússzák annyival, hogy a luxusnak számító kiadásaikon csökkentenek. Másoknak azzal kell szembesülniük, hogy a számukra fontos célokat, a régóta dédelgetett álmaikat nem tudják megvalósítani – legalábbis nem a belátható jövőben. Rengeteg embernek pedig az a képessége fog csökkenni, hogy a létfenntartáshoz szükséges, alapvető kiadásait fedezni tudja. Mit fogok enni? Hol fogok lakni? Hogyan gondoskodom a gyerekeimről? 

A nélkülözés egyik következménye, hogy az elemi biztonságérzetet roppantja meg, ami könnyen kétségbeeséssé, reménytelenséggé válhat, főleg, ha az illető korábban is küszködött mentális nehézségekkel, azaz alapból sérülékenyebb.

Az infláció, a gazdasági válság várhatóan a depressziós tünetek és az öngyilkossági gondolatok fokozódásához fog vezetni, ezért nagyon fontos közösségekként funkcionálnunk, hogy észrevegyük, ha egy családtagunk, barátunk, kollégánk, vagy más ismerősünk nincs jól.

Tovább bonyolítja a képet, hogy ki milyen megküzdési mechanizmusokat sajátított el a problémái kezelésére. Ha valaki sokat szorong a pénz miatt, fél a szegénységtől, vagy a munkanélküliségtől, előfordulhat, hogy inkább tagadásba menekül, és nem tekinti át a pénzügyeit. Helyette mindenféle eszközzel, akár destruktív, egészségkárosító módokon igyekszik elterelni a figyelmét: evéssel, alkohollal, drogokkal. A függőségek kialakulásának veszélyét az is megemeli, hogy egy olyan társadalomban, ahol nem tudjuk, mi lesz velünk pár hét múlva, az ember hajlamos az azonnali jutalmak felé fordulni, és a vágyai késleltetése helyett a hedonizmust választani. Ezzel viszont tovább rontja az esélyeit.

Hasznos kiindulópont lehet

„Nekem pénzre van szükségem, nem pszichológusra”– gondolják sokan, és bizonyos szempontból igazuk van. Ugyanakkor ahhoz, hogy képesek legyünk átvészelni egy gazdasági válságot, nem árt, ha a körülményekhez képest a lehető legjobban vagyunk, és mentális értelemben is felkészülünk. Ebben fontos lehet az a koncepció, amit Nathan Astle amerikai terapeuta pénzügyi wellnessnek hív. Az elmélet szerint három területen érdemes fejlesztenünk magunkat: 

• a pénzügyi ismeretek terén: azaz igenis megtanulni, mi a csuda az az alapkamat, a likviditás, vagy a monetáris politika, ami által kicsit megszelídítjük a minket körülvevő zűrzavart;

• a pénzügyi magatartásokkal kapcsolatban: ha tudjuk, mire költünk, és miről vagyunk képesek könnyebben lemondani, tudatosabb döntéseket hozhatunk; 

• a pénzzel kapcsolatos hiedelmeket és érzéseket illetően: ezek feltárása segít jobban megérteni a pénzhez való viszonyunkat.

Utóbbiak közé tartozik, hogy mit gondolunk arról, mennyire udvarias dolog pénzről beszélni, vagy hol vannak az asszertivitás és a kapzsiság határai. Mennyi pénzt érdemelnek mások, és mennyit érdemlünk mi? Lehet-e relatíve magas a fizetésünk, ha mások hasonló munkáért kevesebbet kapnak?

Arról is biztosan vannak elképzeléseink, akár tudatosan, akár tudattalanul, hogy mi történne velünk, ha többet keresnénk. Mik azok a problémáink, amelyek megoldódnának, és mik azok, amelyek nem?

Derítsd ki, mi az, ami rajtad múlik

Minél komplexebb egy probléma, annál fontosabb, hogy szét tudd választani, mi az, amire hatással lehetsz, amivel neked van dolgod, és mi az, amire nincsen befolyásod. Az inflációt egy személyben nem fogod tudni megállítani, ezért túl azon, hogy megérted, és nyomon követed, sok mindent nem fogsz tudni kezdeni magával a jelenséggel, csak a következményeivel. Éppen ezért érdemes nem belecsúszni abba, hogy a szükségesnél több hírt, vagy közösségimédia-posztot olvasol, és nonstop nyomasztod magad. 

Ugyanakkor az sem igaz, amit néhány pszichológus előszeretettel hangsúlyoz, hogy csak az érzéseidet, a gondolataidat, a megéléseidet tudod kontrollálni, a külső történéseket, a rendszerszintű folyamatokat viszont nem.

Óriási félreértés, hogy a társadalmi igazságtalanságokhoz alkalmazkodni kell, nem pedig küzdeni ellenük.

Persze érdemes kinek-kinek felmérnie a kockázatokat, de vannak helyzetek, amikor igenis elő kell lépni, fel kell szólalni, és ki kell menni tüntetni (akkor is, ha épp az általad támogatott párt hoz megkérdőjelezhető döntést). Ha mindenki arra hivatkozik, hogy „ő nem foglalkozik politikával”, akkor soha semmi nem fog változni. Persze a tüntetés, vagy a mozgalmakban való részvétel sem hoz mindig sikert, de legalább elmondhatod magadról, hogy te mindent megtettél.

Ehhez hasonlóan, az is lényeges, hogy odaálljunk a főnök elé, és asszertívan megkérdezzük, hogyan tud a fizetésünk inflációkövető lenni, van-e pluszmunka, milyen kilátásaink vannak. Lehet, hogy semmi biztatót nem fog tudni válaszolni, de legalább érzékeli, milyen igényeink vannak, mi kéne ahhoz, hogy megtartson minket, illetve mi is könnyebben hozhatunk döntést a továbbiakról. 

Faragj le a túlfogyasztásból!

Ami a középosztálybeli embereket illeti, általánosan elmondható, hogy még mindig sokkal több árut, szolgáltatást vásárolunk, mint amire valóban szükségünk van. A gazdasági válság kérdése itt szépen összekapcsolódik a környezetvédelemmel. 

Az előttünk álló nehéz időszak, ki tudja, talán arra lesz jó, hogy visszatérjünk egy egyszerűbb, lassabb, bizonyos szempontból emberközelibb élethez. 

Egy olyan világba, ahol kevesebb cuccunk van, ahol nem mindenből a legdrágábbat, a leggyorsabbat, a legújabbat akarjuk megvenni. Ahol újra rászokunk arra, hogy megjavítsunk dolgokat, ahol nem vagyunk a nap 24 órájában elérhetők. Ahol több a nyugalom, és van idő elbíbelődni azzal, hogy a saját kertünkben termesszünk zöldséget-gyümölcsöt, vagy megismerjük a szomszédjainkat, és tőlük vásároljunk. Ahol biciklivel járunk, tömegközlekedünk, vagy sétálunk, és kevesebbet költünk autóra. Ezért is lényeges átnézni a kiadásainkat: mi az, amit másképp csinálhatnánk? 

  

Legyen csapatod!

Minden krízishelyzetben az egyik legfontosabb első lépés, hogy szervezz magad köré egy csapatot. Így volt ez a pandémiával is, és így van ez most is. Kik azok, akikkel pénzügyekről beszélgetni tudsz? Ki hallgat meg, kinek ventilálhatsz az érzéseidről? Ki az, aki, ha megszorulsz, kölcsönnel vagy lakhatással is segíteni tud? Kihez fordulhatsz, ha új munkára van szükséged? 

A családod, a barátaid támogatásán túl az is lényeges, hogy kapcsolódj online és offline közösségekhez, mert a legjobb tippek, a legfrissebb információk mindig a sorstársaktól jönnek. 

Azt is érdemes megfontolni, hogy felkeress egy pénzügyi tanácsadót, aki átnézi a költségvetésedet, és javaslatokat tesz arra, hogyan tovább. Ha pedig úgy érzed, túl nagy a nyomás rajtad, elakadtál, vagy olyan tüneteid vannak, amelyektől nehezen működsz a mindennapokban, esetleg sok konfliktusod van, kérj pszichológustól, pszichiátertől segítséget (az ingyen elérhető lehetőségekről ITT írtunk).

És ne felejtsd el: amikor krízisen megyünk keresztül, a tudatállapotunk beszűkül, és hajlamosak vagyunk azt hinni, a szenvedésünk örökké tart. De ahogy annyi más dolog az életben, a gazdasági folyamatok is ciklikusak, és a recessziónak is vége lesz egyszer. 

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / fizkes