A férfi nemi szerep az erőről és a sérthetetlenségről szól, sokszor mégis ez tűnik a világ legsérülékenyebb dolgának

–

Kik kezdtek el először buzizni?

Minden a latin bulgarus szóval kezdődött, ami az örmény eredetű bogumilistákboz kötődött – ez egy üldözött szekta tagjait jelölte, így nem mindenképpen volt hálás jelző. Aztán a latinból a szó az ófrancia nyelvbe került bogre-ként, melynek jelentése pogány és áruló volt. Majd ebben a formájában átkerült az ó-olaszba buggeróként és a spanyol nyelvbe bujjatónként, illetve az angolba buggerként, melyet a szodomitákra használtak. A velencei olasz nyelv a szót már buzerarként használta – ők is a szodomitákat illeték vele –, amit aztán átvett a német mint Buserant. És végül ezt a német szót vette át a magyar, de ahogy a fagylaltot rövidítette fagyira, így kényelmi okokból a buzeránsból is buzi lett.

A szó jelentése viszont nem változott – nálunk is azokat a férfiakat illették vele, akik análisan közösülnek egymással. Ma pedig már mindenre, ami rossz, azt mondjuk, hogy buzi.

Haver, te buzi vagy – A buzizás mint társadalmi atombomba

Mielőtt rátérnék a buzizás filozófiájára, picit még evezzünk tovább a nyelvészet vizein. A magyar nyelvbe nagyon kényelmesen épült be a buzi szó (illetve a meleg szó szexualizált jelentése), hasonlóan az angol nyelvhez. Ott a meleg szónak nagyjából a gay felel meg – bár ott halványan sértőbb, mint a magyar meleg kifejezés – a buzinak pedig a faggott vagy a fag. Ez viszont már brutális sértésnek bizonyul – nagyobbnak, mint a magyaroknál a buzi. Holott a buzi és a fag kifejezések valahol mégis testvérek, pozíciójuk a nyelvezetben nagyjából megegyezik. Éppen ezért lehet nagyon érdekes C.J. Pascoe, amerikai kutató projektje, melynek eredményeit a hangzatos Dude, You’re a Fag, vagyis Haver, te buzi vagy című tanulmányában publikált, és mellyel meglehetősen nagy sikert aratott.

Pascoe kutatása során arra volt kíváncsi, hogy amerikai középiskolások hogyan használják a buzi szót. Másfél évet töltött a kaliforniai River High gimiben (ez álnév, a valódi gimnázium nevét nem fedte fel), Riverton átlagos kis városában, és ott tartózkodása alatt 36 fiúval és 13 lánnyal beszélgetett a buzizásról, illetve kísérte útján az iskolaőrt, hogy lássa, hogyan is folyik a dolog, úgymond természetes közegben. Pascoe emellett igyekezett megfigyelni a buzizást tipikus, tesztoszterontól felrobbanó mikrokörnyezetekben – mint a konditerem –, neutrális környezetben – mint az osztályterem –, ahol szigorúan nem lehet senki szexualitására megjegyzést tenni, és tipikus „buzis” helyeken, mint például a drámaóra.

Pascoe sok érdekes felfedezést tett.

A srácoktól megtudta, hogy a buzi az a szó, amivel egy fiú megsemmisíthet egy másikat, és ha komolyan gondolják, a legrosszabb sértés, amit valaki kaphat – gyakorlatilag egy társadalmi atombomba.

A megfigyelések alatt kiderült, hogy a lányok nem nevezik egymást se buzinak, se leszbikusnak, a szexuális sértés náluk egyszerűen nem szokás, és a fiúk sem csúfolnak egy lányt azzal, hogy leszbikus. Sőt, néhány srác kiemelte, hogy míg a melegekkel elég komoly problémái vannak, a leszbikusokkal semmi gondja nincs – ez nyilván köszönhető a leszbikus pornó uralmának a heteró férfiak között. 

 

Ettől függetlenül a buzi szó nem mindenképpen a homofóbiáról szól

Ami látszólag az USA-ban már 2005-ben is valamilyen szinten ciki volt a tinédzsereknek. Többen kijelentették, hogy egy nyíltan meleg ember előtt nem buziznának, hiszen nem akarják vele megbántani.

A buzizás ebben a tekintetben így sokkal inkább genderkérdés és szól határozottabban a férfiasságról, vagyis a férfiasság hiányáról, mint a szexuális orientációról.

A buzi szó inkább azokra irányul, akik megbuknak a megannyi felesleges „férfivizsgán”, és így elvesztik férfiasságukat a férfitársaik körében. Vagyis ha valaki nem túl jó labdadobásban, le lehet buzizni – de csak ezért, nem pedig azért, mert homoszexuális. Arra sok srác is rávilágított, hogy attól, hogy valaki meleg, még nem mindenképpen buzi, hiszen van rá esély, hogy eléggé férfi legyen. Ahogy a tanulmányban Pascoe a David nevű fiút idézi: „Attól még eldobhatsz jól egy labdát, hogy meleg vagy.” (Na, ezért van Pride.)

Hamar eljutunk a következtetéshez, miszerint a buzizás nem másról szól, mint a férfiasságról

A buzizás eszköz: valaki férfibb lehet azzal, hogy a szóval megalázza más férfiasságát, illetve megerősítheti a saját férfiasságát úgy is, ha komikusan buzisan viselkedik, majd rögtön meg is mutatja, hogy ezzel a felvett szereppel ellentétben ő mennyire férfias is valójában. Erre Pascoe megannyi példát láthatott a fiúk körében, akik számtalanszor, megannyi szerepjátékban és szituációban játszottak így egymás férfiasságával. Mármint nem úgy. Nem olyan… buzisan. Csak a buzi szóval. Értitek, na.

Bár a magyar példától mindez egy picit távol áll, érdekes, hogy az amerikai nyelvben a buzi szó miként játszik szerepet a faji kérdésekben is. A fehér srácok között közmegegyezés, hogy a tánc buzis, és aki táncol, az buzi, illetve az is buzis, ha valaki törődik a megjelenésével, kivéve néhány ruhadarabot, például a cipőt. Viszont a gimibe járó afroamerikai srácoknál már más szabályrendszerek voltak érvényben. Náluk a megjelenés, a megfelelő, hip-hop stílusba illő ruhadarabok harmonizálása és a közös tánc, illetve táncoktatás az abszolút normalitás, amit a fehér fiúk is elismernek és nagyra tartanak.

Hogy mire jöttem rá magyar szemmel Pascoe tanulmányából?

Hogy mennyire hasonlóan bánunk a buzi szóval. És mégis, mennyire szabadabban.

„Az a buzi ügyfél megint kever!” „A buzi számítógép megint folyamatosan kijelentkezik!” „Istenem, már megint bekapcsolt ez a buzi riasztó!” –

a buzi jelző a magyar nyelvben is kiemelkedő pozíciót foglal el. Igaz, mi inkább úgy használjuk, mint az angolok a gay jelzőt, ami ebben az esetben cseppet sem a szexualitásról szól, csupán arról, hogy valami egyszerűen rossz.

A gay szó ilyen szintű használata ma már angolszászéknál cseppet sem korrekt, ám a magyar nyelvben továbbra is elnézzük. Előttem is mondják, sokszor, sok esetben. Igaz, miután észrevesznek, bocsánatot is kérnek – hozzátéve, hogy nem úgy gondolták. Amivel persze tisztában van az ember: nyilván nem úgy gondolta az illető, hogy a rosszalkodó számítógép ugyanolyan processzorú számítógépekkel csinálja négy fal között, csak egyszerűen arra, hogy az a gép rossz, nem működőképes – buzi. És itt a baj. Nem is kellett mélyre ásni, hogy megtaláljuk a problémát.

A magyar a buzi szót a lehető legnagyobb természetességgel használja a rossz, kellemetlen, bosszantó dolgokra, alapvetően megteremtve a párhuzamot, miszerint: ami buzi, az rossz

Persze-persze, senki sem úgy gondolja, de ez a párhuzam mégiscsak sértő, nem? „Megint beletört a zárba ez a kék szemű kulcs, nem hiszem el!” „Kések, megint nem ébresztett ez a kék szemű telefon!” „Ne égesd már annyit ezt a büdös kék szemű gyertyát…” –

vajon mit szólnának a kék szemű olvasók, ha minden, ami rossz, az ő biológiai jellemzőjükkel címkéznének? Még ha nem is úgy gondolnák… Azért rossz lenne, nem?

Hiszen rossz egy olyan jelzőt hordozni, aminek van egy másik, nagyon negatív jelentése. És nagyon rossz egy olyan jelzőt hallgatni, aminek van egy nagyon rossz múltja. Hiszen nyilvánvaló, hogy amikor először buzizták le a szegény merülő távirányítót a tévé előtt, akkor bizony a buzinak, a melegnek, a homoszexuálisnak, tehát minden buziságnak igencsak negatív megítélése volt, nulla nyitottság és elfogadás, befogadás nélkül. Lehet, hogy mindez megváltozott – de egy meleg számára a tárgyak buzizása akkor is mindig jelzés arra, hogy a „fajtája” régen rossz volt. És ez nem is olyan nosztalgikus érzés. Főleg, ha az ember eszébe jut a szélsőjobboldali buzizás, a gyerekkori játszótéri buzizás, az agresszív focidrukkerek buzizása. És ők emberekre mondják ezt a jelzőt, nem például köcsögökre vagy vázákra. A buzi szó eredeti értelmezése máig velünk él, és sajnos virágzik is.

Így amikor lebuzizzuk azt a szegény kávéfőzőt, még ha nem is úgy gondoljuk, mégiscsak egy egész közösséget mikroalázunk meg

Gyuri és Laci minden bizonnyal évtizedek óta ismerik egymást, már sráckorukban együtt rúgták a bőrt. Most is játszanak néha az öregfiúk csapatában, és még ha gól ritkábban is születik, azért egy ünnep mindig kijár a kocsmában, ahol kölcsönösen biztosítják egymást arról, hogy otthon ők a királyok. Egy ideje együtt járnak le gyúrni is, igaz, az edzés inkább szól a nagy beszélgetésekről, mint a súlyok minél hangosabb emeléséről. De amikor emelnek, keményen emelnek. Mint egy férfi. A lazítás maradjon a csajoknak. „Hagyjuk ezt a buziskodást most már, emeld ki azt az ötvenest!” „Na, ne buzulj már, hozd azt a nagyobbat ide, ezt meg hagyd meg a kislányoknak!” „Na, jó, nem vagyok én buzi, lenyomok még egy menetet, de teszek rá még egy ötöst.” Megjegyzés: van egy másik b betűs szó, amit ilyenkor minden mondat végén használnak, de most azt nem használjuk. 

 

A buzizás mint genderkérdés és mint az alfahímség egyik eszköze, a magyar nyelvbe is becsúszik, ráadásul pont abban a szerepben, amiben a faggot is tetszeleg az angol nyelvben.

A buzulás és buziskodás távolról sem szexet jelent férfi és férfi között, hiszen Gyuri és Laci – legalábbis ebben az esetben – nem azért hagyta abba a súlyemelést, hogy végre egymásnak essenek. A buzulás itt egyszerűen azt a fajta gyengeséget jelenti, amit egy igazi, ízig-vérig férfi nem engedhet meg magának. És minden, ami gyengeség, minden, ami egy kicsit is nem férfias, az már buzis.

Ezen a logikán kiindulva nem kellenek hajtűkanyarok, hogy eljussunk odáig, hogy van itt egy gondolat, miszerint a melegek bizony nem igazi férfiak. Mindez amúgy tökéletesen jelzi azt, hogy a társadalmunkban a férfiasság mennyire furcsa jelenség.

A férfi nemi szerep az erőről és a sérthetetlenségről szól – sokszor mégis ez tűnik a világ legérzékenyebb és legsérülékenyebb dolgának, amit folyton foltozni és ápolni kell, állandóan meg kell erősíteni, mert bármitől összedőlhet.

Egyszer láttam egy videót, ami azt a problémát vetette fel – mindennemű irónia nélkül –, hogy egy férfi hogyan ehet nyilvánosan banánt úgy, hogy ne legyen kínos számára a szituáció. A válasz az volt, hogy mindenképpen törjön apró darabkákat a gyümölcsből. Mert hát a banán elég fallikus gyümölcs, és ha egyben a szájához veszi, hát, tudjuk, hogy ki mire fog gondolni... szóval ennyire törékeny lehet a világ legerősebb dolga.  

De mit is kezdjünk akkor ezzel a szóval?

Ez a kérdés az LMBTQ-közösséget is zavarba hozza. Vannak, akik szerint egymás között nyugodtan lehet használni: az „én buzihatok, mert meleg vagyok” logika valamiért sokaknál kikezdhetetlen jellegű. Egyesek kirohannának a világból, amikor meghallják, mivel minden bizonnyal életük során annyiszor bántották már őket ezzel a szóval, hogy minden említés újabb minitraumát jelent. Mások szerint ez csak egy szó – és még ha a szavaknak ereje is van, akkor sem szabad egy alapvetően gyengének gondolt közösséget azzal is gyengíteni a társadalom szemében, hogy egy négybetűs kifejezés kiakaszt minket, és fegyverként tekintünk rá.

És vannak, akik szerint maga a buzi szó igenis lehet fegyver – egyszerűen a közösségnek kell vele kezdeni valamit: használni, átalakítani, visszafoglalni, olyan büszkeséggel viselni, hogy az többé ne legyen sértő. Bár ki tudja, ehhez mekkora és mennyire nehéz út vezetne. És mennyire lenne rá érett a magyar társadalom, beleértve a magyar LMBTQ-közösséget is.

Persze lehetne olyan álszent okossággal zárni a cikket, hogy mi lenne, ha egyszerűen nem káromkodnánk, és akkor a csúnya szónak tartott buzi is kikerülne a közbeszédünk egy részéből. De egyrészt valljuk be: a legtöbben káromkodunk, és ezzel talán nincs is semmi baj. Másrészt talán a problémák gyökere valahol itt rejlik. A buzik a nyelvünkben a melegeket jelentik, néhány jó embert, néhány rossz embert, fiatalt, középkorút, öreget, olyat, aki perzselő szerelemben él, olyat, aki virágról virágra száll, aki magányos, aki kedves, olyat, aki rideg, sikereset, sikertelent, boldogot, szomorút. De embert. A buzi szó pedig káromkodás is. És ha összerakjuk, jogos a kérdés: miért is kellene, hogy egy embercsoport valaminek a káromlásával kapcsolódjon össze? Valóban jó, ha valaki élete más dolog káromlása?

Legközelebb talán gondoljuk át ezt a kis gondolatmenetet, amikor elmondanánk a világnak, hogy ez a bu… mármint barackos sütemény megint odaégett. Hátha jobb világot teremtünk.

Még ha a süti nem is úgy sikerült, mint terveztük.

Kanicsár Ádám András

Nádasdy Ádám véleménye a kérdésről röviden és tömören 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Joseph Greve