Márti huszonöt éves volt, friss diplomás, háta mögött egy féléves németországi egyetemen elvégzett szemeszterrel. Többéves kapcsolatának az előző évben lett vége közös megegyezéssel, pár hete pedig egy ígéretes állásajánlatot is kapott. Lacival egy házibuliban ismerkedett meg, azonnal vonzódni kezdtek egymáshoz, aztán néhány randevú után kiderült, hogy ez a vonzalom nem csak fizikális.

Laci harmincnyolc éves volt, két éve vált el, megosztott felügyeletben nevelte tízéves kisfiát. Márti és Laci boldogok voltak, összeillettek, de a külvilág rosszalló véleménye azért rendre beszivárgott kis buborékukba is. Amikor Laci először mutatta be barátainak Mártit, azok teljesen megdöbbentek a hatalmas korkülönbség miatt, és megkérdezték a férfitól, hogy minden rendben van-e vele, tudja-e, mit csinál, nem lehet, hogy inkább terápiára kellene járnia?

A lány szülei szinte alig bírtak Laci szemébe nézni az első találkozáskor, annyira zavarban voltak

Különösen, amikor szóba került, hogy elvált, és van egy gyereke. A távozáskor Márti anyja aggódva súgta oda lányának: „ugye, tudod, mit csinálsz?” Márti barátai vegyesen fogadták a kapcsolatot: volt, aki izgalmas szexuális fantáziának vélte a dolgot, volt, aki megkérdezte, hogy van-e egyáltalán közös érdeklődési körük. Pedig hasonló volt az ízlésük filmekben, könyvekben, mindketten szerettek utazni, kirándulni és éjszakába nyúlóan beszélgetni. A világ ítélkezése azonban rövidesen erodálta a kapcsolatukat is.

Nem világos számodra, mire ez a felhajtás? Hogy miért ne járhatna egy huszonöt éves lány egy harmincnyolc éves elvált férfival?

És ha azt mondom, hogy a két szereplő valójában Miklós és Laura? Ha ezekkel a nevekkel olvasnád újra a történetet, már minden érthető lenne, ugye?

A fiatalabb férfi-idősebb nő páros tabu

Egyike azoknak a tabuknak, amelyek olyan mélyen beágyazottak a társadalomba, hogy az emberek alapvető joguknak érzik ítéletet mondani minden ilyen pár ügyében, legyenek azok a szomszédai, rokonai, helyi hírességek vagy világsztárok. De vajon mi az, ami ennyire elfogadhatatlan abban, ha egy kapcsolatban a nő az idősebb fél?

Az evolúciópszichológia valamilyen szinten választ adhat arra, miért tűnik természetellenesnek ez a felállás. Az elmélet szerint a heteroszexuális párválasztás egyik célja, hogy két ember potenciálisan a lehető legtöbb és legjobb „minőségű” utódot hozza létre és nevelje fel. A nő fiatalsága termékenységének fontos jele, ahogyan a férfi életkora is annak, hogy jó erőforrás-megtartó képességekkel rendelkezik, tehát tudja biztosítani az anyagi feltételeket a gyermekneveléshez. (Természetesen ezen kívül még számtalan külső és belső vonzó tulajdonsága van mindkét nemnek, amelyek az evolúciós pszichológián belül értelmezhetők, és sok szempontból számít a férfi relatív fiatalsága és külseje is, de korántsem annyira, mint a nőé). 

 

Egy nő termékenysége időben meglehetősen behatárolt

Míg húszéves kor alatt a teste nem feltétlenül áll készen a szülésre, addig harmincöt éves kora felett tendenciaszerűen csökken az esélye a fogantatásra és az élveszülésre, miközben növekszik a petesejtjei károsodásának valószínűsége is, hiszen egy nő azokból a petesejtekből „dolgozik” negyvenévesen is, amelyeket már magzatkorában hordozott. A férfi termékenységi ablak azonban ennél sokkal szélesebb, egy férfi tizenöt és negyvenöt évesen is nagy valószínűséggel gond nélkül képes megtermékenyíteni partnerét, és egészséges utódot létrehozni. Tizenévesen azonban még általában nem rendelkezik azzal a mentális érettséggel és erőforrásmegtartó-képességgel (anyagi javakkal), amelyek alkalmassá tennék arra, hogy az utódok felneveléséhez kellő mértékben járuljon hozzá. Ebből a szempontból tehát azért nem ideális egy fiatal férfi és idős nő párosa, mert kockázatossá válik a faék egyszerűségű evolúciós program kivitelezése, míg ugyanez a program tökéletesen kivitelezhető úgy is, ha a nő huszonkettő, a férfi pedig negyven.

Ha azonban azt tekintjük, hogy a társadalom jelentős része gond nélkül elfogad sok olyan kapcsolati típust is, ahol az utódnemzés nem jöhet szóba – például egynemű pároknál vagy amikor két elvált ötvenéves esik szerelembe – felmerül a kérdés, hogy valóban csak az evolúciós nézőpont erőteljes hatása az oka annak, hogy sokan ösztönösen problémásnak ítélünk egy idősebb nő-fiatalabb férfi párost, míg ennek a fordítottja csak nagyon nagy korkülönbség esetén szúr szemet?

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az ítélkezésnek köze van a patriarchális társadalmi berendezkedéshez és a női szexualitás tabusításához is.

„Azok a barátnőim, akik le vannak döbbenve a kapcsolatomon, általában két véleményt szoktak megfogalmazni: az egyik az, hogy mégis, miről tudunk mi ketten beszélgetni, a másik pedig: nem félek-e attól, hogy én csak egy kihúzandó tétel vagyok a hódítási listáján” – mondja a 34 éves Éva, aki egy 27 éves férfival randizik. „Attól függetlenül, hogy szerelmesek vagyunk és tiszteljük egymást, számomra nagyon érdekes, vajon miért az a kérdés, hogy ő melyik fantáziáját éli ki velem, és miért nem az, hogy én melyik fantáziámat élem ki vele” – mondja.

Fiatalabb férfi, idősebb nő 

Az ő kapcsolatuk tehát azért is lehet „zavaró”, mert a magasabb életkort a bölcsességgel, jobb anyagi helyzettel, magasabb társadalmi státusszal, ennél fogva a dominanciával hozzuk összefüggésbe, míg a fiatalságot inkább ennek ellentéteivel. A nőket pedig a patriarchális társadalmi berendezkedés alapján szubmisszívnek, míg a férfiakat dominánsnak képzeljük el.

Ha tehát egy nőt feltételezünk dominánsnak egy kapcsolaton belül, az sokakban kényelmetlen érzéseket kelt. Nem véletlen, hogy erőteljes törekvések vannak arra is, hogy a nőt ebben a szerepében is szexualizáljuk, dominának, „MILF-nek” nevezzük, ezzel is tárgyiasítva őt, hogy újra a helyére kerülhessenek a szerepek. Mert így újra csak arról van szó, amit a fent idézett Éva barátai is rávetítenek a jelenségre: a fiatalabb férfi számára az idősebb nő csupán szexuális fantázia, tehát mégis a férfi van domináns szerepben, és a nő tárgyiasul.

E mellé társul az a szexista gondolkodásmód, hogy a férfi kizárólag szexuális-, a nő pedig kizárólag lelki alapon vágyik valakire.

Ennek is tipikus jele, hogy a fiatal férfi idősebb nőre vágyása, vagy angolul „Mrs. Robinson-fantázia”, nagyrészt szexuális alapú, míg a fiatal nő idősebb férfi felé irányuló vágya „apakomplexusként”, azaz jobbára lelki jelenségként van aposztrofálva. Ez a perspektíva nyilvánvalóan megalázó mind a nők, mind a férfiak számára (ahogyan igazából majdnem minden szexista és antifeminista jelenség is).

Aztán itt van a női libidó problematikája is

Erre még mindig szeretünk széles körben úgy gondolni, mintha a rózsaszín lányregények lapjairól vennénk a feltételezéseinket: a nő csak azzal élvezi a szexet, akibe szerelmes, vagy legalábbis mindenképpen szerelmes lesz abba, akivel szexel, ha nem, akkor romlott (tehát valami baj van vele, nem normális, traumatizált), ahogyan akkor is, ha egyéjszakás kalandokat létesít, az pedig természetellenes, hogy pusztán szexuális alapon vágyjon valakire. Tehát chippendale-show-k ide vagy oda, általánosságban véve még mindig hatalmas tabu az is, hogy egy nőnek is lehetnek éppen olyan szexuális vágyai, mint egy férfinak.

Nyilván ezzel is az a fő probléma, hogy heteroszexuális viszonylatban ez a nőt domináns, kontrolláló, míg a férfit tárgyiasult, kontrollvesztett pozícióba helyezi.

Merle ötven éve írta a Védett férfiakat, Fellini negyven évvel ezelőtt rendezte meg A nők városát, de még ma is sci-fibe illő lenne, ha például a helyi kifőzdében a középkorú konyhás nénik pofátlanul bámulnák az ebédért leugró fiatal irodista fiúk fenekét, vagy dicsérő megjegyzéseket tennének a külsejükre, míg ezt nők milliói élik át nap mint nap úgy, hogy néha már arcizmuk sem rándul. 

 

Míg teljesen hétköznapiak azok a helyzetek, amelyekben a nő a szexuális vágy tárgya – adott esetben egy nála jóval idősebb férfi vágyának tárgya –, addig egy férfit nem tudunk elképzelni ilyen szerepben, mert az zavarba hozna minket. Ha egy nő a férfire pénzéért, hírnevéért vagy presztízséért vágyik, ha ezek táplálják az iránta fellobbanó szerelmét is, azt „értjük”, még ha olykor rosszalljuk is. Ha azonban egy nő valakire a testéért, fiatalos frissességéért vágyik, és esetleg emiatt is szeret bele, az „érthetetlen”.

Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy egy húszas éveiben járó férfiba szerelmes harmincas-negyvenes nő kimondatlanul még azt is sugallhatja, hogy nincs szüksége önmagánál gazdagabb vagy bölcsebb férfira, mert adott esetben ezekkel az értékekkel ő maga is rendelkezik, az végképp fenyegeti a nemekről alkotott jelenlegi világképünket. Ez pedig fordítva is igaz. Ha egy férfi szívesen létesít romantikus kapcsolatot egy nála tapasztaltabb – nagy eséllyel bölcsebb és jobb anyagi helyzetben lévő – nővel, akihez ráadásul nem a tökéletes testéért és a ránctalan bababőréért vonzódik, akkor ellene megy annak a macsós képnek, amelyet elvárnánk tőle – ez pedig ismételten csak a patriarchális társadalmi berendezkedést fenyegeti.

Az ítélkezés tehát sokszor arról szól, hogy mind a nő, mind a férfi „szégyellje magát” egy ilyen kapcsolatban, amiért felborítják a jól megszokott rendet.

Aztán ott van az „ageism” problémája is

Ebbe beágyazva pedig az, hogy ér-e valamit egy nő akkor, ha már nem a teste és az arca a legvonzóbb tulajdonsága? Sokan hangot adnak rosszallásuknak azért, mert Leonardo DiCaprio még soha nem járt huszonöt évesnél idősebb lánnyal, annak ellenére, hogy ő maga már negyvenhét éves, de azt soha senkitől sem hallottam, hogy undorral tekintenének a kapcsolataira, és feltennék a kérdést, hogyan lehet képes egy huszonkét éves modell a közel ötvenéves DiCaprióval szeretkezni.  

Ahhoz egy férfinak már sokkal-sokkal idősebbnek kell lennie női partnerénél, mondjuk, negyven-ötven évvel, hogy kérdés legyen: hogyan „nem undorodik ez a fiatal nő ettől a vénségtől”? Ha azonban a női fél idősebb, akkor – kivéve JLo eseteit – rendre felmerül, „mi vonzhatja a férfit egy ilyen ráncos csoroszlyában”? (Természetesen nem azt mondom, hogy bárkinek joga lenne bármilyen relációban feltenni ezt a kérdést, vagy ítélkezni, csak arra próbálok rávilágítani, hogy mennyire másképpen tekintünk arra, miért lehet vonzó egy idősebb férfi, mint arra, miért lehet vonzó egy idősebb nő).

Ez a hozzáállás mindkét nem számára megalázó, hiszen a nőről azt állítja, „nem adhat mást egy férfinak, mint a szépségét és fiatalságát”, míg a férfiról azt: „nem kereshet mást egy nőben, mint a szépséget és a fiatalságot”. Persze ebben az is benne van, hogy egyetlen férfi esetében sem tudjuk elképzelni, mit adhat egy nőnek, ha nem azt, hogy bölcsebb, gazdagabb vagy nagyobb presztízsű nála.

Még hírességek között is nagyon kevés olyan nő van, akinek ne kellene magyarázkodnia

Például azért, mert adott esetben jóval idősebb férfi partnerénél. Azok ússzák csak meg, akik fiatalabbnak néznek ki a koruknál, tehát a társadalom szemében könnyedén helyezkednek bele a szexi fiatal nő szerepébe, és akiknek fiatalabb partnerük is magas presztízsű. Ezért nem bántották Shakirát és Gerard Piquét, vagy Jason Momoát és Lisa Bonettet.

A most hatvanegy éves Tilda Swinton nyilvánosan sosem beszél a partnere, Sandro Kopp és a közte lévő tizenhét év korkülönbségről (Swinton javára), mert talán vannak az életében fontosabb dolgok is, amikről beszélhet, ugyanakkor, ha a Google-keresőbe beírjuk a nevüket, a róluk szóló cikkek többsége legalább is kitér arra, hogy a férfi mennyivel fiatalabb a nőnél. Ezekből az egyik „kedvencem” az alábbi cím: „tizennyolc évvel fiatalabb macsóval él a csúf Tilda Swinton”.

  

De még a Nick Jonasnál mindössze tíz évvel idősebb Priyanka Choprának is időről időre mesélnie kell arról, mit is jelent a köztük lévő korkülönbség. Ez már csak azért furcsa, mert sem Matthew McConaughy-nak, aki tizenhárom évvel idősebb párjánál, Camilla Alvesnél, sem Ryan Reynoldsnak, aki tizenegy évvel idősebb Blake Lively-nál nem kellett soha magyarázkodnia a választásáért. De nem emlékszem – és a Google-keresőm sem – arra, hogy Amal és George Clooney valaha szükségét érezte volna bizonyítani, hogy tudnak egymással miről beszélgetni, és Amal nem csak egy játékszer a nála tizennyolc évvel idősebb férfi számára.

Helena Bonham Carter huszonegy évvel idősebb partnerénél, Rye Dag Holmboe-nál, akit a brit bulvársajtó következetesen csak „toyboy”-nak hív, ami magyarul valami olyasmit jelent, hogy „játékfiúcska”, vagyis arra utal, hogy partnere csak játékszernek használja fiatalsága és szépsége miatt.  

Bonham Carternek interjúkban kell magyarázkodnia arról, hogy a férfi, aki négy éve párja, nem buta, és ő nem csak a külsejéért van vele. Nem tudom, lehet-e jobban megalázni egy két Oscar-díjra jelölt, BAFTA-díjnyertes, tehetséges és elismert, ötvenöt éves színésznőt? Akinek azért szerencsére még ilyen viszonyok közt is megmarad a humora, és egyszer azt nyilatkozta Holmboe-ról: „nagyon okos és nagyszerű a humora, amellett, hogy a teste valóban fantasztikus, ha már kérdezik…” Ugye, nem ugyanazok fognak ezen a poénon kiakadni, akik évek óta azt próbálják megfejteni, hogy vehetett el feleségül Hugh Jackman egy nála idősebb és (anyám, borogass!) túlsúlyos nőt?

Kerekes Anna

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61