Vannak dolgok, amiket vissza kell szerezni... és vannak, amiket nem lehet

Azt már a baba születésével érkező változások kapcsán is átbeszéltük, hogy bármennyire elcsépelt, még friss szülőként is ki kell lépnünk az épphogy megszerzett komfortzónánkból ahhoz, hogy legyen például úgynevezett „felnőtt” életünk a baba mellett. Bár Köhler Kata pszichológusként nagyon óvatosan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a baba természetétől és a család helyzetétől függ, mikor kezdenek visszatérni a szülők életébe a felnőtt élmények (és itt most nem a munkára gondolok), én a saját tapasztalataimból kiindulva úgy látom, hogy az egyéves kor sokaknál vízválasztó. A következő mérföldkő pedig az, amikor minden gyerek intézménybe kerül. Ezt Kata is megerősíti: „Bármikor jön el az a pillanat, amikor a szülő már másra – családtagra, bébiszitterre, bölcsődére, óvodára – tudja bízni a gyerekét, onnantól törekedhet arra, hogy

bizonyos helyzetekben visszaszerezzen valamit a saját korábbi életéből, a saját személyiségéből és a régi identitásából, ami már soha nem lesz a régi, de integrálódik egy újjal.

Ezzel a tapasztalással megérkezik az is, hogy ez egy változó, fejlődő állapot, ami fokozatosan vezet egy szabadabb, önállóbb élet felé, ahol a szülőnek, az anyának megjelenik a babától független énje is.”

De ha körbenézek magam körül (ideértve a saját családomat is), akkor azt látom, hogy az intézménybe járó kisgyerekek dolgozó szüleinek (legyen szó anyákról vagy apákról) egy állandó rohanás, balanszírozás, kattogás és szervezés az életük. Éppen ezért arra, ami a szülőség előtt evidencia volt, a szitokszóval felérő énidőre – olvasásra, sportra, befelé figyelésre, esténként nem az ágyba ájulásra –, tudatosan kell időt szakítani. És ez nagyon nehéz.

Távol van a támogató közeg

A szakértő szerint a nukleáris családmodell sem segít ebben:

„Nagyon nagy eltérés a régi időkhöz képest, hogy szinte teljesen szeparáltan éljük meg az anyaságot.

Kis családban nevelkednek a gyerekek, a nagyszülők gyakran vidéken vannak, vagy még dolgoznak, esetleg nem olyan a kapcsolat velük, hogy bármilyen módon megkönnyítsék a szülők dolgát. És ha éppen nincs a baráti körben vagy a rokonságban olyan, aki hasonló élethelyzetben van, akkor szorongató tud lenni az, hogy a nehézségeket a szülők egyedül csinálják végig, nem egy támogató közösségben. Ez nemcsak a praktikus dolgokban jelenik meg, hanem abban is, hogy a kapcsolódás egy hasonló élethelyzetben lévő emberhez könnyítene a lelki terheken. Alapvető igény, hogy az ember ne egyedül élje meg a legnehezebb helyzeteket, mert

iszonyú jó dolog, ha az embernek gyereke lehet, de közben elszigetelődést élhet meg szülőként, ráadásul az elmúlt években olyan extrém nehéz helyzetekben marad egyedül, mint a Covid vagy most a közeli háború, ami gyerekkel nagyon kegyetlen tud lenni.

Ez az, ami miatt most sokkal nehezebb szülőnek, anyának lenni, mint például akkor, amikor mi, a jelenlegi szülők voltunk gyerekek.” 

Ezt még azzal egészíteném ki, hogy az elmúlt 8 évben (amióta én anya vagyok) egyre több olyan online és offline anyukaközösség jött létre, amelynek tagjai tudatosan segítik egymást. Ilyen például a Mamakör is, aminek Kata az egyik alapítója, és ez tényleg nagyon felemelő tud lenni (erről írtam is).

Az apák viszont még nem érkeztek meg ebbe a tudatosságba – miközben az anyagi szorongás, a munkahelyi elvárások, a lelkiismeret-furdalás a gyerek(ek) életéből való kimaradás miatt ugyanúgy felőrli őket, mint az anyákat ennek a helyzetnek a „másik” oldala.

Ha gyereked van, eltűnik az életedből a spontaneitás?

Nem olyan régen anyákat kérdeztünk arról, mi hiányzik a legjobban a szexuális életükből, és szinte mindenki a spontaneitást mondta elsőként, és tapasztalataim szerint ez nemcsak a szexre igaz, hanem az életnek nagyjából minden területére. Minél kisebb a gyereked, annál rémisztőbb, NASA-szintű tervezést igényel a legegyszerűbb dolog is, nemhogy a spontán, nem halk, nem félig a gyerekszobára figyelő szex. 

„Az anyaság, a szülőség elképesztő rugalmasságot kíván abban, hogy először a babához, később a nagyobb gyerekhez hogyan alkalmazkodj, folyamatos tervezés és újratervezés, és az első időkben a szülői igények valahol a sor végén vannak.

Éppen ezért törekedni kell arra, hogy tervezetten legyünk spontánok, ami persze látszólagos ellentmondás. Ha péntek esténként valaki más vigyáz a gyerekünkre, akkor nyilván nem akkor fogunk elmenni kettesben étterembe, amikor eszünkbe jut, hanem péntek este. De ez még mindig sokkal jobb, mintha egyáltalán nem mennénk, és sok apró dologban meg tud jelenni a spontaneitás ilyenkor is.”

A szexuális élet szülés után nem csak a spontaneitás hiánya miatt kihívás

„Már a várandósság és később a szoptatás is változást okozhat: az intimitás régebbi formájának a megélésében, akár a vágy felkeltésében, akár az intimitás mennyiségében. Van, akit nem gátol a szexualitás terén a megváltozott helyzet, de ezzel nincs mindenki így. Ráadásul a nők teste – akár csak időszakosan, de lehet, hogy véglegesen – megváltozik a gyerekvállalás után, és ez járhat szorongással. Már a terhesség során veszteségélményt él át sok nő amiatt, hogy egy várandós anya más típusú visszajelzéseket kap a külsejével kapcsolatban – elsősorban anyai minőségében jelenik meg, nem pedig nőként –, ahogy korábban. Ez később is megmarad, hiszen

az anyák az első időben szinte minden idejüket a gyerekkel töltik, így lehet az a megélésük, hogy ők már megszűntek nők lenni.

Ezeket a nehézségeket, bármelyik fázisról beszélünk is, csak úgy lehet feloldani, ha merünk kommunikálni róluk. Mert ezek a kihívások általában átmenetiek, vagy ha nem is az eredeti állapotba állnak vissza, akkor is valami más minőséggé formálódnak át, amiből lehet egy mindkét fél számára kielégítő szexuális élet. De ha a pár egyik tagja, vagy akár mindkettő úgy érzi, hogy a szexuális élet aktuális minősége vagy annak hiánya számára szorongató, és ezt a kommunikáció sem oldja fel, akkor érdemes külső segítséget kérni, párterápiára menni.”

De a spontaneitás hiányozhat az élet más területein is, az az élmény, hogy hirtelen feltámad benned a vágy, hogy elmenj valahova, és akkor fogod a táskádat, és elindulsz, nagyon sokáig egyszerűen nem opció. Szerintem szimbolikus a táska mérete, amivel az ember elindul otthonról: kisbabás és kisgyerekes szülőként ez a táska inkább egy óriási zsák, és ahogy egyre nőnek a gyerekek, és tevődik át a fizikai szükségletekre való igény a lelki rendelkezésre állás felé, úgy csökken a táska mérete.

De az, hogy ez mennyi spontaneitással jár, Köhler Kata szerint is szülői habitus kérdése: „Nagyon sok múlik azon, hogy milyen a személyisége a szülőnek. Van, aki, miután magára talált a szülői szerepben, könnyedén tud laza lenni, másnak viszont gyerek nélkül is nagyon fontos a tervezhetőség és a rendszer.” 

Szerintem ezzel el is érkeztünk ahhoz az alaptézishez, amit nemrég fogalmaztam meg a személyes élményeim alapján:

attól, hogy szülővé válsz, nem leszel egy másik ember. Bizonyos dolgokat – spontaneitás vagy akármi – csodásan tudunk szüneteltetni a gyerekeink érdekében, de kibújni nem fogunk a bőrünkből.

Tudom, hogy ez annak, aki most éppen egy pici babával a saját igényei szüneteltetésének a közepén van, sovány vigasz, de én például a hat és fél és nyolcéves gyerekeim mellett már az élet legtöbb területén „visszatértem” ahhoz, ahogy a gyerekek előtt éltem. Ahol pedig nem, ott meg is változtak a prioritásaim, ahogy azt a szakértő is megfogalmazta. Persze hogy ez a folyamat meddig húzódik, az tényleg a szülő egyéniségétől, a családi helyzettől, és a gyerekek személyiségétől is függ.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Emely