Alakoskodás – Áll a bál, de hol a farsang?

–

Nekem soha nem volt jelmezem

Pedig annyira vágytam arra, hogy én is pattogatott kukorica lehessek. Gyerekkoromban ez volt a legnépszerűbb jelmez a lányok körében, de nekem valamiért soha nem adatott meg. Emlékszem, mennyire csodáltam az egyik társamat, aki rózsaszínű, földig érő ruhában lejtett a táncparketten, és csak úgy röpködtek utána a cérnaszálra fűzött pattogatott kukoricák. Még egy világoskék papírból készült süvege is volt, amin minden forgásnál százfelé szálltak a fehér kukoricaszemek.

Egy másik társam pedig (akinek vadász volt az apukája) frissen lőtt fácánokat tűzött az övére, amik néha vércseppekkel pöttyözték a padlót egy-egy hevesebb mozdulat után. Tulajdonképpen riasztó volt, mégsem tudtam levenni a tekintetem az élettelen madarakról. A mai napig látom ezeket a képeket magam előtt, annyira belém égtek.

Amúgy nagyon szerettem a farsangot jelmez nélkül is, a zsúron, táncolás közben annak képzelhettem magam, akinek csak akartam.

Teli van a… az üzenőfalam kétségbeesett farsangi posztokkal

Bár az én gyerekeim már kinőttek az intézményes farsangi ünnepségekből, még nagyon élénken emlékszem, mennyi fejtörést okozott akkoriban, hogy a három különböző életkorú és habitusú gyerekem a közösség teljes jogú tagjának érezhesse magát farsangkor is. Hetekkel azelőtt elkezdődött az egyezkedés, és folyton változtak az álláspontok, hiszen ha a lehetőségek száma végtelen (és még tovább), akkor nehéz választani közülük. Így persze sokszor előfordult, hogy az utolsó pillanatban változtattak az addigi koncepción, és én pánikszerűen megpróbáltam beszerezni a mindig hiányzó, hőn áhított kelléket, vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor „varázsoltam” valamit saját kezűleg, ami valamelyest azt az illúziót keltette, hogy ez tényleg az, aminek látszik. 

 

Magam is kértem tippeket a közösségi oldalakon, zárt anyacsoportokban.

Látom, mekkora erőfeszítéseket tesznek a szülők azért, hogy a leglehetetlenebbnek látszó vágyakat is teljesítsék. Bár megértem őket, hiszen mindenki szeretné boldognak és elégedettnek látni a gyerekét, de néha úgy érzem, aránytalanul nagy áldozatokat hozunk anyagilag és időben is a jelmezekért.

Éjszakákat görnyedünk a varrógép fölött, hetekig tökéletesítjük a saját készítésű jelmezeket, megrendeljük a legmenőbb szetteket, és közben valahogy mégis elvész a lényeg, csak a görcsös akarás marad meg, a feszült készülődés, amiből könnyen veszekedés lehet.

Olyannyira szeretnénk megfelelni valamilyen (vélt vagy valós) kollektív elvárásnak, hogy végül eltűnik az ünnep valódi öröme.

Persze van másik véglet is.

Amikor nem tartozol a közösségbe

Az egyik gyerekem óvodás csoportjában farsang napján egy kétségbeesett kisfiút láttam gubbasztani az öltözőben. Nem sírt. Szomorú volt. Leírhatatlan bánat tükröződött a tekintetében. Az anyukája egyszerűen nem tartotta fontosnak, hogy valamiféle jelmezt szerezzen a fiának, ezért a kisfiú nem akart bemenni a csoportszobába, ahol már mindenki különböző maskarákban forgolódott. Az óvónőkkel gyorsan összedugtuk a fejünket, és improvizáltunk valamit, kalózjelmez volt, ha jól emlékszem. Elképesztő átalakuláson ment keresztül a kisfiú néhány pillanat alatt. Visszatért a szemébe az élet, és belépett a többiek közé…

Mit mond a farsangról a mesepedagógus?

Bajzáth Mária a Népmesekincstár mesepedagógia módszer megalkotója, már publikált nálunk néhány cikket, és sokszor hivatkoztunk rá, most az ő gondolataiból idézek a farsang kapcsán:

„Most muszáj megtartani a farsangot. Nem. Nem a szülői pénztárcák-jelmezkölcsönzők, vagy az ügyes kezű anyukák-apukák közötti jelmezversenyre gondolok, hanem arra a farsangra, aminek lényege a vidámság és az átlényegülés. Nem. Nem azért, mert úgyis maszkban vagyunk, hanem azért, hogy olyan maszkokat ölthessen végre magára gyerek-szülő-pedagógus, amilyet csak akar, hogy azzá változhasson és válhasson – legalább egy kis időre… –, amivé csak szeretne.

Farsangkor mindenki átlényegülhet »kibújhat a saját bőréből«, más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. Néhány óráig azt játszhatja, hogy »megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen«. A farsang zajos mulatozás, tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom. A tánc, a lakoma, a szerelem, a dal időszaka, valódi örömünnep.

A farsang a nézőpontváltás, az átlényegülés ideje. A tavasszal megmutatkozó, új élet mágikus előkészítése. Erre a reményt adó, vidám varázslatra most minden gyereknek nagy-nagy-nagy szüksége van.

Nem tömegrendezvényre gondolok, inkább egyéni figyelemre. Minden egyes napon megkérdezhetjük a gyerekeket: ha bárki vagy bármi lehetnél, mi lennél, ki lennél? Kinek a bőrébe bújnál szívesen? Kiébe semmiképp? 

 

Miközben válaszol, megismerjük a példaképeit, és közben azt is megmutatjuk, hogy bárkivé válhat, bármi lehet. Észreveheti, hogy számtalan, végtelen választási lehetősége van.

Nem kell sok eszköz:

Csak dőlj hátra, csukd be a szemed, és képzeld el, hogy az vagy…

Csak pördülj meg a sarkadon, és változz át…

Ha van jelmez:

Bújj bele a bőrébe, és változz olyanná, amilyen ő…

Öltsd magadra a jelmez mellé a tulajdonságait, utánozd a hangját, mozgását…

A farsang empátiára tanít, mert más bőrébe bújva, de a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, hogy milyen kicsinek, nagynak, öregnek, fiatalnak, szépnek, csúnyának, erősnek vagy gyengének lenni.

A Népmesekincstár mesepedagógia nem a hagyományt őrzi elsősorban, hanem a gyerekek jelenét vigyázza és a jövőjét építi, a néphagyomány és a népköltészet XXI. században is érvényes elemeivel” – írta a szakértő.

A lényeg az önazonosság

Régi jó ismerősöm, Bárdos Zsuzsanna lánya, Gizi, igazi egyéniség. Rá egészen biztosan nem hatnak azok a trendek, amelyeket már az óvodában is követnek a gyerekek. Míg a lányok többsége valamilyen épp nagyon népszerű női mesehős bőrébe szeretne bújni, ő így felelt anyukájának erre a kérdésre:

„Gizikém, mi szeretnél lenni farsangkor, tündérke, pillangó?

– Nem, tüskés disznó!”

Gizit arról sem lehetett lebeszélni, hogy egy másik farsangi ünnepélyen krumplinak öltözzön, nézzétek csak, milyen jól állt neki ez a jelmez:

A farsang szerintem a gyerekek számára arról szól, hogy átlényegülhessenek, minden porcikájukban érezhessék, milyen lehet az, amikor ők nem ők, hanem olyasvalakik, akik lehetnének. Nekünk pedig az a feladatunk szülőként, hogy támogassuk őt ebben. Ha krumpli akar lenni, hát legyen krumpli, ha tüskés disznó, akkor tüskés disznó. Ha pedig valamelyik ismert mesefigura, akkor az. A lényeg a közös játék, a metamorfózis és a felhőtlen ünnep.

Ovidius írta: „A játékunkban feltárjuk, hogy milyen emberek vagyunk.”

És akkor most a végére idebiggyesztek egy négy évvel ezelőtti képet, amikor még valóban felhőtlenül ünnepeltük a farsangot.

Gyurkó Szilvi csillámos egyszarvúnak öltözött, én pedig katicaszelídítő voltam.

Egy közeli ismerősömmel találkoztam ezen a farsangi mulatságon, váltottunk pár mondatot, amikor egyszer csak nagy zavarban így szólt: „Ne haragudj, tudom, hogy ismerjük egymást, de fogalmam sincs, ki vagy.” Örültem, hogy ilyen jól sikerült a gyorsan improvizált jelmezem, igazán jó volt átlényegülni katicaszelídítővé.

Ti minek öltöznétek legszívesebben az idei farsangi időszakban?

Both Gabi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / AleksandarNakic