„Semmire sem emlékezett az ital elfogyasztása utáni órákból” – A randidrogoknak bárki, bárhol áldozatául eshet

–

Állok az Ellátóház vécéjében, és meg tudnék rá esküdni, hogy a falak mozognak körülöttem

A leharcolt, összefirkált ajtó egyszerre közeledik felém és távolodik tőlem, hiába nyúlok a kilincsért, sose sikerül megmarkolnom. Hallom a barátaim aggódó hangját, a maradék erőmet összeszedve próbálok bocsánatot kérni a lánytól, akit kis híján lehánytam, de nem jön ki hang a torkomon. Ez lehetne egy olyan estének a vége is, amikor önfeledten berúgtam valahol., és jól leégettem magam, és amiért a barátaim éveken át piszkálni fognak, de ez most nem az a történet. Mert az egyetlen oka, hogy egy fél pohár mojito után a barátomnak kellett hazacipelnie, az az, hogy én is egyike vagyok annak a több ezer, talán több millió embernek a világon, akit megpróbáltak bedrogozni. 

Azért használom a „megpróbáltak” szót, mert pont a jelenség gyakorisága miatt szinte azonnal leesett, hogy valami nincs rendben. Amint elkezdtem rosszul lenni, kiöntöttem az italom maradékát, felhívtam az akkori barátomat, kerestem egy taxit, és fél órán belül már a saját ágyamban aludtam. Valószínűleg a szer nagy részét még időben sikerült kihánynom, hála a kényes gyomromnak, így az egész sztori legrosszabb pontja az volt, hogy valószínűleg jól kicsesztem egy takarítóval, és rövidre zártam egy egyébként jó estét a barátaimmal. A történetem sokak számára ismerős lehet, ha nem is első kézből, de biztosan hallottak már valakiről, akivel megesett. Én személyesen legalább nyolc-tíz embert ismerek aki hasonlóan járt, sokan megúszták egy rémes éjszakával, néhányan viszont egy életen át cipelni fogják ezt az élményt. 

A YouGov nemzetközi kutatócsoport szerint élete során kilencből egy nő lesz ilyen bűncselekmény áldozata, a nők több mint egyharmada pedig közelről ismer valakit, aki erre a sorsa jutott.

Ám ez nem jelenti azt, hogy a jelenség csak őket érintené, a megkérdezett férfiak mintegy hat százaléka állítja, hogy bedrogozták, és ötből egy már hallott ilyenről az ismerőseitől. 

Azt persze nem nehéz kitalálni, hogy a bedrogozás egyáltalán miért létezik

Hisz mind tudjuk, hogyan végződnek ezek a történetek. A magatehetetlen, sokszor eszméletlen áldozatot jobb esetben megalázzák, rosszabb esetben kirabolják, legrosszabb esetben pedig fizikailag vagy szexuálisan is bántalmazzák, mindezt olyan módon, amit szinte képtelenség bebizonyítani az emlékezetvesztés lehetősége miatt.

A felhasznált szerek annyira olcsók és széles körben elérhetők, hogy egyetlen elkövető, egy éjszaka alatt akár tíz-húsz ember poharába eljuttathatja őket, és előbb-utóbb lesz közöttük olyan, aki magára marad.

Az adagolás is kifejezetten egyszerű feladat, mivel a nagy részük por vagy folyadékformában kapható, amelyek szinte észrevehetetlenül keverednek el a legtöbb italban, sőt, az ízük sem feltűnő, pláne, ha mellette sok alkoholt fogyasztunk. A leggyakrabban használt szerek a rohypnol, a gina néven ismert GHB és a ketamin, de sok esetben ecstasyt, egyéb partidrogokat, vagy egyszerűen alkoholt is csempészhetnek az áldozat poharába. Az előbb felsorolt drogok mindegyike képes szédülést, a mozgáskoordináció elvesztését, emlékezetkiesést és eszméletlenséget okozni, amelyek nagyban megkönnyítik az elkövető dolgát, akinek általában az a célja, hogy áldozata képtelen legyen gondolkodni és védekezni. A legendákkal ellentétben ez viszont nemcsak az olyan embereket érinti, akik vadul piálnak és szeretik hatalmas klubokban, idegenek között szétcsapni magukat (nem mintha ezért megérdemelnénk, hogy így bánjanak velünk), hanem konkrétan bárhol, bármikor megtörténhet, függetlenül a hely méretétől vagy az áldozat személyes szokásaitól.  

 

A valóság az, hogy nagyjából minden környezetben, korcsoportban és társadalmi rétegben vannak olyanok, akik képesek erre, a bedrogozás elkövetői (ugyanúgy, ahogy más bűncselekmények esetében), nem kizárólag arctetkós, lecsúszott alvilági figurák, akikről messziről lerí, hogy rosszban sántikálnak. Ugyan kevés adatunk van ezekről az emberekről, hisz nem sokan vannak, akik nyilvánosan felvállalnák, hogy az egyetlen lehetőségük arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek valakivel, az az, ha a másik eszméletlen). 

De a túlélők történetei megmutatják, hogy az elkövetők legalább annyira sokfélék, mint az áldozataik

Egy barátnőm, nevezzük csak Larának, nagyjából két héttel utánam tapasztalta meg ezt az „élményt”, ám egy merőben más helyzetben, mint én. Egy házibuliban történt, a fiú, aki ezt tette vele, már hónapok óta az ismerőse volt, és mindenki megbízott benne. Addig legalább ötször találkoztak, érzékelte, hogy a srác vonzódik hozzá, de sosem volt konfliktusuk abból, hogy ő látszólag nem viszonozta az érzelmeit. Egy közös ismerős szülinapján beszélte rá, hogy igyon vele egy felest, a másodikat már nem fogadta el, annyira gyorsan leterítette az első hatása. Lara másnap délután ébredt fel, a saját lakásában, a szomszédja hangjára, aki bejött a tárva-nyitva hagyott ajtón szólni neki, hogy kiszökött a macskája a folyosóra.

Semmire sem emlékezett az ital elfogyasztása utáni órákból, a buliban lévő ismerőseitől tudta meg, hogy a fiú vitte haza. Azóta sem tudja, hogy pontosan mi történt vele, a srác pedig mindent tagadott, és a közös barátaiknak sem válaszolt.

Egy másik barátnőm, Szilvi története egy üveg borral kezdődött. Ők egy akkoriban népszerű, ám a járvány alatt bezárt kerthelyiségbe indultak a barátaival, de a bejáratnál nem engedték be velük az italt, amit az utcán fogyasztottak. A biztonsági őr felajánlotta, hogy amíg bent vannak, megőrzi, és kifelé menet visszakaphatják. A lányok megköszönték, majd zárásig eltöltöttek kábé egy órát a helyen, mielőtt továbbindultak volna. Ez alatt Szilvi a magas árak miatt nem fogyasztott semmit. A helyről kilépve kezdte csak el a visszakapott bort iszogatni, állítása szerint nagyjából másfél pohárnyi mennyiséget ivott meg belőle, de ennél többre nem is volt szüksége. Fél órával később már ájultan cipelték haza. Utólag rakta csak össze a képet: hogy miért ragaszkodott hozzá a biztonsági őr, hogy személyesen ő őrizze meg az italt, miért beszélgetett vele ennyi ideig, és miért kérdezte meg, hova mennek tovább. 

Egy másik barátnőmet egy első randin drogozta be a fiú, akivel találkozott, egy doboz meggyes sörrel, fényes nappal, egy zsúfolt parkban. Fél napig kerestük kocsival a szüleivel a városban, de mire a nyomára akadtunk, már késő volt.

Életemben egyszer voltam ilyen ügyben tanúskodni a rendőrségen, és azóta rettegek attól, hogy segítséget kelljen kérnem tőlük, mert az üggyel foglalkozó nyomozók (innen is hatalmas tisztelet annak az egyetlen női rendőrnek, akik komolyan vett és meghallgatott minket) röhögve legyintettek egyet, mondván, biztos csak nagyon berúgott, és most szégyelli magát. Ezúton is üzenném nekik, hogy nagyon szívesen átruháznám rájuk a barátnőm arcának emlékét az eset utáni reggelről, mert azóta nem hagy nyugodni engem. Mindketten tizenöt évesek voltunk.  

 

Mind jól ismerjük a szabályokat: ne hagyd egyedül a piád, ne fogadj el bontott italt, és ha fura az íze, azonnal öntsd ki

Ám sokszor ez sem elég ahhoz, hogy megússzuk. Én mindent úgy csináltam ahogy „kellett” volna, és mégis hányva, félig ájultan végeztem, és szerencsém van, hogy csak egy rossz estém lett belőle. Szerencsém volt, mert nem lettek hosszú távú egészségügyi gondjaim, ahogy sok más lánynak, akik titokzatos, mentális és testi betegségekkel küzdenek a bedrogozásuk után. Szerencsém volt, mert olyanok között voltam, akik figyeltek rám, és empatikusan kezelték a helyzetet. De nagyon sokan nem így járnak ezzel, és utána együtt kell élniük a kiesett órakkal, a fájdalommal, a szégyennel.

Nem jelentik ezeket az eseteket, mert bűntudatuk van, magukat hibáztatják, és sokan, ahogy én is, rettegnek attól, hogy nem vennék komolyan őket a rendőrségen.

A YouGov kutatócsoport felmérései szerint, a megkérdezett nők mindössze negyvenkét százaléka gondolja úgy, hogy a rendőrség egyáltalán foglalkozna az ügyével, és ebből nyolc százalék állítaná magabiztosan azt, hogy komolyan vennék őt. Így az esetek többnyire a szőnyeg alá kerülnek, ami nemcsak a konkrét áldozatnak rossz, de mindannyiunk számára, mivel bejelentések nélkül lehetetlen átfogó képet kapni a jelenségről. Nincsenek adataink ezen szereknek a hosszú távú hatásairól, nem tudjuk, kik a célpontok, és nincsenek kifejezetten erre kiképzett nyomozók, akik kellő érzékenységgel tudnák kezelni a helyzetet. 

  

Ameddig nem vesszük komolyan az áldozatokat, a probléma ott fog rejtőzni a szőnyeg alatt, ahová söpörtük

De onnan csak még nagyobb kárt tud okozni. A mi felelősségünk elismerni, hogy ez hatalmas és fenyegető jelenség, és követelnünk kell a vezetőinktől, a rendőrségtől, hogy akként is kezeljék. De amíg ez nem történik meg, egymásra kell vigyáznunk. Ha ma mind eldöntenénk, hogy felelősséget vállalunk ott, ahol hatalmi pozícióban lévő emberek nem voltak képesek vagy hajlandóak rá, sokkal kevesebben ébrednének azzal a gyomorszorító érzéssel, hogy soha nem fogják megtudni, mi történt velük az elmúlt tizenkét órában.

Legyünk mi azok az emberek, akik észreveszik, ha baj van, nem csupán a saját barátainkon, de idegeneken is. Merjünk megkérdezni másokat, hogy minden rendben van-e velük, ha pedig necces helyzetet látunk, ne féljünk közbeszólni. Nem egy ájulás közeli állapotban lévő lány taxiját fizettem már ki, és biztos vagyok benne, hogy még fogok így tenni. De nyugodtabban alszom éjszaka azzal a tudattal, hogy megtettem, amit lehetett, hogy megkíméljek valakit egy potenciálisan életre szóló traumától. Akkor is, ha felelős embernek lenni kibaszott fárasztó és hálátlan munka, amit kellemetlen érzés magunkra venni. De végül ezerszer inkább lennék irritáló vészmadár, mint csendestárs valaki bántalmazásában.

Nyáry Luca

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/PeopleImages