„Már öt éve együtt vagytok, nem unod még?” – Amikor mindenki jobban tudja, hogy hol tart a párkapcsolatod, mint te

–

Ásó, kapa, nagy változás

Nem kell Jane Austen és a kosztümös filmek világáig visszamenni, hogy olyan hősnőkre akadjunk, akik azért mennek fiatalon férjhez, mert ez az elvárás. Dédszüleink, sőt nagyszüleink korában is a korai házasságkötés volt a módi. Igaz, a frigy gyakran gazdasági és társadalmi előnyökkel járt, a lényeg maga az esküvő volt: minél előbb, annál jobb. Aztán jött a XXI. század, és mára már az a bevett szokás, hogy „Előbb éld ki magad, csak azután állapodj meg!”.

A felsőoktatás és a karrier lehetősége addig ismeretlen szabadságot adott a nőknek, ez pedig egyet jelentett a családalapítás kitolódásával. Ám mindig is lesznek „számkivetettek”, akik valahogy eltérnek az átlagtól. Ahogy a Büszkeség és balítélet vénkisasszonyaira is szánalommal tekintettek, úgy hökkenne meg ma mindenki, ha huszonkét évesen, férjezetten, két gyerek anyukájaként mennék társaságba.

Cserélgesd úgy a pasikat, mint a vízszűrőd betétjét: havonta

Tudom, tudom, rohanó világban élünk, mindenki ezt mondogatja. Folyton cseréljünk a profilképünket, mindennap új videót osztunk meg az Instán, és minden percben újabb és újabb információkért görgetünk. Ami tegnap érdekes volt, az ma már lejárt lemez. Értem én, de hadd ne legyen bűntudatom, hogy a férfiakat nem ilyen ütemben cserélgetem.

Vázolom, hogy mi történik, amikor közlöm valakivel, hogy öt éve vagyok együtt a barátommal: elkerekedő szem, felhúzott szemöldök, majd egy erélyes „Az igen!” csodálkozás.

Látom, hogy megy a matek közben, és következik a jól ismert kérdés: „Akkor hány évesen is jöttetek össze?”

Kívülről fújom a helyzetet, úgyhogy darálom a válaszokat: „Tizenhét évesen, a gimi harmadik évében. Igen, ő az első komoly barátom. Igen, vele feküdtem le először. Igen, összeköltöztünk. Másfél éve együtt lakunk, az egyetem után szeretnénk családot. Még valami?”

Ha esetleg szakítanánk, akkor megmenekülnék a szánakozó „Hozzáment az első pasihoz, aki szembejött” pillantásoktól. Ám ha nem, és boldogan élünk, míg meg nem halunk, akkor bizony fel kell készülni ezekre a megjegyzésekre.

Instant ítélkezés

Aztán ott van az éremnek az az oldala, amikor valaki sokat randizik, újra és újra szerelembe esik, az egyetem minden félévében másik fiú szívét töri össze. Ha én prűd vagyok, akkor ő meg kurva? Na ne már!

Évek óta azon gondolkodom, hogy miért kell ítélkezni. Miért kell unalmasnak vagy gyávának tekinteni a hosszú távú kapcsolatban élőket, és miért kell szánalmas ribancnak bélyegezni valakit, aki gyakran kezd új kapcsolatba? (Ezeket a jelzőket tényleg sokszor hallottam már, nem én találtam ki őket.)

És most kérem szépen erősen figyelni: nincs semmi baj azzal, aki nem él párkapcsolatban! Nem kellenek szánakozó pillantások, nem kell sajnálni. Ha valaki egyedül akar lenni, hadd legyen egyedül! Nem kell őt kapcsolatba kergetni kárörvendő vagy rosszmájú megjegyzésekkel. A szingliség nem egyenlő a nyomorultsággal!

Pluszinfó: ha egy tizenhat éves lánynak nincs fiúja, az nem jelenti azt, hogy „biztosan leszbikus”. Csak úgy mondom.

Most akkor korai vagyok vagy elkéstem? Ellentétes társadalmi elvárások

Gondolom, most páran fogjátok a fejeteket, hogy „mi van?”. Nos, az, hogy van egy bevett életút, amire sokan az ideálisként vagy normálisként gondolnak: fiatalon randizgatsz, lesz néhány kapcsolatod, lehetőleg három-öt emberrel, aztán megállapodsz, megházasodsz, gyerekeid lesznek, és megöregszel. És az, aki ettől így vagy úgy eltér, arra valaki valamiért furcsán néz majd.

Tudjátok, hányszor kaptam meg a kortársaimtól, hogy hülyeséget csinálok, amiért ugyanaz a barátom öt éve, és mire meg kellene állapodnom, addigra „halálra unom magam” mellette?

A legjobb barátnőmet ugyanezek az emberek azért vonták kérdőre, mert szerintük túl sokat pasizik, és még nem állapodott meg.

Szerintetek hogyan lehetne kiigazodni ezeken az elvárásokon? Szerintem sehogy. Inkább: ne legyenek elvárások, hagyjunk mindenkit és minden kapcsolatot a saját ütemében fejlődni. Ehhez mit szóltok? 

 

Szurkálódó megjegyzések

Egy párkapcsolat általában két félből áll, de ha poliamoriáról beszélünk, akkor kizárólag az érintettek tudják pontosan, hogy mi a jó nekik és a kapcsolatuknak. Hidd el, a nagynéni nem tudja jobban, hogy mikor jön el az ideje a házasságnak, és te érzed, mikor kell szakítani, nem a barátnőid. Véleménye persze mindenkinek lehet – és lesz is –, de ítélkezni nem kell.

Ennek ellenére jól tudom, mennyire bántók azok a bizonyos megjegyzések. „Mikor lesz eljegyzés? Ugye, próbálkoztok már a babával? Ugye, van már komoly barátod? Ugye, tudod, hogy nem jó későn szülni?”

Ugye, ugye, ugye…

Először csak legyintesz: kit érdekel. Aztán azon kapod magad, hogy három hét múlva is azon agyalsz, amit a másod-unokatestvéred nagyanyjának szomszédja mondott a legutóbbi látogatáskor. Szépen lassan beeszi magát a bőröd alá a gondolat, és egy békés, kedd esti vacsora közben hirtelen dühbe gurulsz, pedig nem is érted a kiakadásod okát.

Az agyérgörcs elkerülésére a megoldás: mindenki nyugodjon le a picsába, és csak a saját kapcsolataira fókuszáljon!

Ribancok és gratulációk

Van egy névtelen ismerősöm, de a hecc kedvéért hívjuk most Enikőnek. Enikő egy általános iskolában dolgozik valahol az országban. Enikő mesélte, hogy folyamatosan megy a kurvázás, ha egy lánynak gyakran változik a barátja. Enikő azt is mondta, hogy ha egy fiúnak van sok barátnője rövid idő alatt, akkor őt nem piszkálják. Helyette elismerő pillantásokat, gratuláló pacsikat kap a többi fiútól.

Miközben írom ezt a cikket, és felteszem magamnak az ellentétes elvárásokra épülő kérdéseket, akaratlanul is Cynthia Nixon hangját hallom: „be a lady they said”.

Emlékeztek még? „Ne légy provokatív! Ne feküdj össze mindenkivel! Ne légy prűd! Ne légy túl feszült!” Szentesi Éva ITT írt a videóról. És én most, majdnem két évvel később, ugyanazt kérdezem: mi lenne, ha békén hagynánk egymást?

Hagyjuk békén a szingliket, hagyjuk békén azokat, akik régóta ugyanabban a párkapcsolatban élnek, és azokat, akik gyakran új kapcsolatba kezdenek! Higgyétek el: sokkal békésebb az élet, ha csak a saját kapcsolatainkra fókuszálunk.

Homlok Anna

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/PhotoAlto/Laurence Mouton