Mi történhetett Csao Vejjel?

A történtek körülményeiről egyelőre nem sokat tudunk, de a Weibón olyan információk terjednek, miszerint kijátszotta a kínai adórendszert. Szingapúri származású férje, a 44 éves Huang You Long nemrég Franciaországba utazott a bordeaux-i szőlőbirtokukra. Csao legújabb Instagram-posztjában viszont arra utalt, hogy ő még mindig Kínában tartózkodik, a poszt azonban egy óra múlva eltűnt.

My Fair Princess című sorozattal ismertté váló színésznő egyébként nem csak a filmvásznon, az üzleti életben is sikeres. Férjével, Huanggal 2014-ben a Ma’s Alibaba Pictures részvényesei lettek, ami miatt felkerültek a Hurunra, a világ leggazdagabb embereit nyilvántartó listájára is.

Csao Vej a My Fair Princess című sorozatban

De a pártot nem csak óriási vagyona zavarhatja: amikor 2016-ban egy tajvani színészt szemelt ki az egyik filmje főszerepére, idegenszívűséggel vádolták, és végül hazai színészt kellett szerződtetnie a munkára.

A kínai állampárt a filmsztár online eltűnése után akcióba lendült, hogy felszámolja a „káros rajongói kultúrát”. Az állami média kommentárjai folyamatosan azt ismétlik azóta, mennyire káros a celebkultusz. A propaganda témája nem véletlen: azokat a hírességeket veszi majd valószínűleg célkeresztbe, akik nem illeszkednek a párt által preferált értékekhez. 

A Csao Vejjel történt virtuális megsemmisítés nem egyedi eset: korábban a színésznő Cseng Suang (Zheng Shuang) munkásságának is nyoma veszett, miután 46 millió dollár bírsággal sújtották adócsalás vádja miatt. 

Amikor nem csak az online térből tűnt el egy kínai színésznő

Fan Pingping (Bingbing) története is kísértetiesen hasonlít Csao Vejére. Fan Kína egyik legismertebb arca és legjobban kereső színésznője volt, aki a nemzetközi közönség számára sem ismeretlen, hiszen szerepelt az X-Menben és a Vasember 3.-ban is (vagyis annak a kínai piacra szánt változatában). Aztán 2018-ban egyszer csak eltűnt, és nem adott életjelet magáról. A kínai állami médiában az eltűnésével nagyjából egy időben olyan hírek jelentek meg, hogy a filmsztár egy papíron 1,56 millió dolláros gázsiról szóló szerződés mellett még 7,8 millió dollárnyi összeget kapott, és hogy a botrány kirobbanásakor Egyesült Államokban próbált menedékjogot kérni, hogy elkerülje a további következményeket, illetve, hogy 12 millió dollárt költött el három nap alatt a vőlegényével Las Vegasban. 

Fan Pingping – Forrás: Getty Images/Gareth Cattermole

A hatóságok adóelkerüléssel vádolták, mondván, kettős, úgynevezett „jin-jang” szerződést írt alá, hogy kibújjon a szigorú kínai adózási rendszer alól. Egy ilyesfajta szerződést aláíró személy a valódi gázsijához képest sokkal kisebb összeg után fizet adót, ugyanis több, de egyazon projektre vonatkozó szerződést ír alá. Fan Cell Phone 2 című filmre vonatkozó kettős szerződését egy Cuj Jung-Jüan (Cui Yongyuan) nevű műsorvezető tette közzé a Weibón: egy 7,8 és egy 1,5 millió dollárosat.

Aztán a kínai adóhatóság bejelentette, hogy átfogó vizsgálatot indít, és több híresség bevételeit is átnézi adócsalás gyanújával, hogy kiszűrje a kettős szerződéseket a filmiparban.

A kínai kormány szerint a „nyugati országokban sok időt töltő” filmsztárok „a pénz imádatára tanítják az embereket a szocialista értékek tisztelete helyett”.

Ebben az évben a szórakoztatóipart felügyelő szervezet átkerült a Kommunista Párt propagandaosztályának közvetlen irányítása alá, és új fizetési korlátokat szabott: egy színész sem kereshet többet, mint a teljes szereplőgárda fizetésének 70, vagy pedig a gyártási költségek 40 százaléka.

Hamarosan felröppentek a hírek, hogy Fant esetleg börtönbe zárhatták, hogy a többi kínai celeb számára példát statuáljanak vele. A bizarr események miatt több filmes cég is önként jelentkezett, hogy aláírnak egy nyilatkozatot, amellyel vállalják, hogy alávetik magukat a kormány akaratának. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia pedig nyilvánosságra hozott egy listát, amelyen az ország száz legnagyobb sztárját rangsorolták a társadalmi felelősségvállalás alapján, azt osztályozva, mennyire erős példaképek, vagy éppen mennyire jelentenek negatív példát a társadalom előtt – Pingpinggel az utolsó helyen. 

 

Fannal minden nagyobb cég megszakította a szerződését, beleértve a Montblanc-t, a Chopardot és a Swisse-t. Kis idő múlva a színésznő újra posztolt a Weibón: „Szégyellem a hibákat, amiket elkövettem. Cserben hagytam az országomat, a közösségem elvárásait, visszaéltem rajongóim szeretetével. Könyörgök mindenki bocsánatáért. Elfogadok minden jogos büntetést, miután az adóhatóságok elvégezték a munkájukat. Követni fogom a törvényeket, és befizetem a büntetést és az adóimat.

A párt és az állam nagyszerű intézkedései és az emberek szeretete nélkül nem lenne ma Fan Pingping.”

Távolléte alatt a South China Morning Post forrásai szerint Csiangszuban tartották fogva, ahol „lakossági megfigyelés” alatt állt. Ez vélhetően annyit takar, hogy civil ruhás rendőrök vették fel, és szállították a titkos helyre négy hónapra, ahol nem használhatta a telefonját, és még annyi privát szférája sem volt, hogy a zuhanyzóban egyedül lehessen.

A többéves kihagyás után egyébként Fan jövőre visszatér a nemzetközi mozikba is, legközelebb januárban láthatjuk majd Jessica Chastain, Penélope Cruz es Diane Kruger mellett a 355 című filmben.

De hogy mi lesz – pontosabban mi van most – Csao Vejjel, az egyelőre rejtély.

Forrás: ITT és ITT

Kiemelt kép – Forrás: Getty Images/Ernesto Ruscio