„Most már elég önmagamat adnom, hogy megfeleljek” – Egy autizmussal élő fiatal rockzenész története

–

Életem maradandó és legszebb élményei közül sokat köszönhetek azoknak az éveknek, amelyek során a gyöngyösi Autista Segítő Központ iskolájában zenés foglalkozásokat tartottam. Nyolc éve, nem sokkal a tanévkezdés után az egyik akkori, ott dolgozó kolléganőm egy videót küldött nekem, amelyen egy tizenpár éves srác a Green Day Boulevard of broken dreams című slágerét gitározta és énekelte. Kitűnő előadást láthattam és hallhattam: a karakteres orgánummal megáldott fiú remek intonációval, tisztán énekelte a dallamokat, és a gitárkíséret is kifogástalan volt. Nem is fukarkodtam a dicsérő szavakkal:

– Nagyszerű ez a fiú, le a kalappal előtte. Ő az egyik új tanuló?

 A kolléganőm válasza egy nagyon szép történet, a sráccal való együttműködés kezdetét jelentette:

– Igen, ő Mészáros Árpi. Amint láthattad, nagyszerűen gitározik és énekel, sőt, még zongorázni is tud. Nagyon jó lenne, ha a mentorálnád. A következő foglalkozáson már találkozhatnál is vele.

A hangszerjátékával és énekhangjával mindenkit lenyűgöző, autizmussal élő Árpi ekkor egy nagyon nehéz időszak után volt. Az első találkozásunk előtt nem sokkal még lakhelyén, a Gyöngyöstől nem messze levő Markazon járt általános iskolába, de az osztályában nem találta a helyét: kommunikációs problémái voltak, nem tudott mit kezdeni a szabálykövetési kötelezettségekkel, a viselkedése, bizonyos helyzetekre adott reakciói is eltértek az osztálytársai megnyilvánulásaitól. Mindezek mellett még hiperaktivitással is küzdött.

Úgy érezte, hogy egy számára idegen világba került, ahol sok minden ismeretlen és furcsa számára. Elmondása szerint a többiek nem voltak toleránsak vele szemben. Mindezek miatt erős frusztrációi lettek, amelyek egyre gyakoribb dühkitörésekhez vezettek.

„Tudták, hogyan kell velem bánni”

Egy idő után Árpi akkori pedagógusai és szülei számára is nyilvánvalóvá vált, hogy más közösség és tanulási környezet szükséges a tinédzser fiúnak. A megoldásért nem kellett messzire menniük, a szükséges segítséget mindössze néhány kilométerre Markaztól, a már említett Autista Segítő Központ (ASK) adta meg, amely „Magyarországon, egyedülálló módon több tagintézmény (például általános iskola, lakóotthon, fogyatékos személyek otthona és gondozóháza) együttes, egymásra építő munkájával valósítja meg az autizmussal élő gyermekek és fiatalok, illetve az őket nevelő családok komplex megsegítését.” 

Árpi, aki az ASK-ban csakúgy, mint az intézmény többi tanulója, autizmus-specifikus nevelésben és oktatásban részesült, és már az első perctől kezdve érezte, hogy megfelelő helyen van: hamar befogadták az intézmény dolgozói és az új, hozzá hasonlóan autizmussal élő diáktársai is – amit nagyban elősegített az, hogy az iskolában gyakran előkapta a gitárját, és ismert könnyűzenei dalok előadásával szórakoztatta hallgatóságát.

„A tanulóéveim közül a legszebbeket az ASK-ban töltöttem, az az intézmény volt számomra a csúcs. A velem foglalkozó szakemberek empatikusak voltak, tudták, hogyan kell velem bánni. A beilleszkedéssel sem voltak problémáim, diáktársaim is hamar a szívemhez nőttek” – emlékezett vissza az iskolaváltás reményekkel teli kezdeteire.

Árpi az ASK-s időszaka előtt néhány évvel kezdett el ismerkedni a zenével: az őt nevelő édesapja (szülei elváltak) volt először számára a példa, aki szintén több hangszeren játszik, de zenei fejlődésére hatással volt egy halmajugrai (Markazhoz közeli falu) roma család is, akikkel rendszeresen találkozott, gitározott, énekelt. Ami a gitárt illeti, az alapokat még a markazi iskolában tanulta meg. Amikor tudomására jutott, hogy az intézményben van gitároktatás, nem volt kérdés, jelentkezik rá. 

Tehetsége, kivételes képességei már korán megmutatkoztak: kiderült többek között, hogy abszolút hallása van (vagyis bármelyik zenei hangot képes azonosítani viszonyítási alap nélkül), és ahogy később számomra is világossá vált, ösztönös érzékkel, tiszta intonációval használja az énekhangját.

Metallica a Zeneakadémián

 Az első találkozásunkkor, némi ismerkedő örömzenélést követően már a debütáló fellépésünkre készültünk: az egyik, Autista Segítő Központhoz köthető rendezvényen már elő is adhattunk néhány dalt közösen. A felkészülési idő rövidsége ellenére jól sikerült a produkciónk, ami köszönhető volt Árpi alázatosságának és rugalmasságának is, hiszen ellenkezés nélkül eleget tett minden kérésemnek – lehet, hogy néhány hónappal korábban még másképp reagált volna a hasonló helyzetekre.

Nem sokat pihenhettünk az első közös fellépés után, mert egy nagy presztízsű, hatalmas önbizalombombát adó lehetőséget kapott Árpi: a Zeneakadémián léphetett színpadra Szalóki Ágival az Autista Segítő Központ javára rendezett jótékonysági koncertjén. Nagy örömöt jelentett számára ez a felkérés, hiszen a 2014-es januári karitatív rendezvény előtt nem sokkal még frusztrációk sokaságával küszködve kereste helyét a markazi osztályában, akkor azonban a zene magyarországi szentélyében zenélhetett – méghozzá a koncertterem színpadán, telt ház előtt. A Metallica Nothing else matters című dalát választotta, amit a rocktörténet egyik legszebb balladájaként tartanak számon. Akusztikus gitárral és zongorával adtuk elő a dalt egy igényes feldolgozásban, hogy olyan arculatot kapjon, amely méltó a helyszín jellegéhez, hagyományaihoz. Az előadást követő meghajlás alatt határtalan büszkeséget és meghatottságot láttam Árpi arcán: egy Gyöngyös melletti faluból származó, sokszorosan elutasított autista fiú a Zeneakadémia közönségének vastapsát fogadta.

Egy színpadon Rúzsa Magdival

A 2014-es év még egy hasonlóan nagy megtiszteltetést jelentő, maradandó élményt adó fellépést is tartogatott Árpinak: április másodikán, az autizmus világnapján szervezett jótékonysági esten a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban is színpadra állt. Örömét nagyban fokozta az is, hogy a színpadon, sőt, még a színfalak mögött is találkozhatott az egyik kedvenc énekesnőjével, Rúzsa Magdival, aki az est sztárfellépője volt.

Árpi 2015-ig tanult az Autista Segítő Központban, az ott töltött időszak alatt még számtalan olyan fellépése volt, amely az intézményhez vagy Gyöngyös városához volt köthető. Amikor már nem tartozott az ASK kötelékébe, akkor is visszajárt zenélni az iskola által szervezett rendezvényekre (például adventi koncert) – egyik alkalommal sem kellett sokat győzködni, hogy elfogadja ezeket a felkéréseket. A beszélgetésünk alkalmával többször is hangsúlyozta, hogy a gyöngyösi évek mindig is kiemelt helyen lesznek a szívében:

„Az Autista Segítő Központ számomra egyet jelent a feltétel nélküli szeretettel, az intézmény falai közt megleltem a tágabb értelemben vett családomat. Óvó-védő burokban tartottak, mindig is vissza fogok vágyni abba a közösségbe” – mesélte meghatottsággal a hangjában. 

 

„Nagymama bárhol meg tud jelenni egy szempillantás alatt”

Miután elballagott az ASK-ból, balassagyarmati RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium tanulója lett, ami újabb kihívásokat, valamint a rugalmasságot és a szociális készségeket illetően fejlődési lehetőséget is tartogatott neki: a családias gyöngyösi közösséggel ellentétben, itt sok tanuló közé kellett beilleszkednie, és a hétköznapokon távolra került az addig megszokott környezetétől. Nem volt azonban különösebb gondja az alkalmazkodással: jól tanult, és a gyöngyösi évekhez hasonlóan rendszeresen zenélt az intézmény rendezvényein, sőt, még új barátokat is szerzett.

Péntek délutánonként, az utolsó tanórát követően pedig autóbuszra ült, várta az otthonának tekintett Mátraalja – a szülei, az ottani barátai, illetve az egyik legfőbb támasza, (az azóta elhunyt) nagymamája is. Rá úgy emlékszik vissza, mint arra a mentsvárra, aki az élete nehéz, viharos pillanataiban (családi problémái is voltak egy időben) a lelki, érzelmi menedéket jelentette számára. Árpi nagyon szomorú amiatt, hogy ő már nem lehet jelen a fellépésein és élete egyéb fontos eseményein, de hite szerint valamilyen formában most is mellette van:

„Nagymama ugyan már nincs köztünk, de valójában mégis mindig ott van, ahol én vagyok, hiszen bárhol meg tud jelenni egy szempillantás alatt” – mondta bánattal vegyített megnyugvással.

„Szépen lassan kiismertem az embereket”

A balassagyarmati iskolában sikeresen leérettségizett, és szakmát is szerzett (rendszerkarbantartó informatikus lett), majd visszatért Gyöngyösre, ahol a társadalmi integrációját tekintve újabb jelentős mérföldkövet lépett át: dolgozni kezdett, annak a hangszerboltnak lett főállású alkalmazottja, ahol korábban is foglalkoztatták rövidebb időszakokra. Mint mondta, segítségére volt az, hogy munkatársait már korábbról ismerte, és az is, hogy a többségi társadalom tagjainak kommunikációját, és különböző helyzetekre adott reakcióit tudatosan megfigyelte, majd beépítette a saját automatizmusai közé:

„Szépen lassan kiismertem az embereket, ami segített abban, hogy a társadalomban egyre természetesebben viselkedjek. Korábban sok helyzetben kellett türtőztetnem magam, de most már elég önmagam adnom, hogy megfeleljek” – mesélt a benne lezajlott folyamatokról. Amióta újra Gyöngyösre sodorta az élet, nemcsak a munkahelyén foglalkozik a hangszerekkel, hanem – csakúgy, mint a gitárral való első találkozás óta – szabadidejében is a zene bűvöletében él: egy helyi rockegyüttes énekes-gitáros frontembere.

Jelenlegi életét nemcsak a zenélés és a munka teszi ki, hanem még felsőoktatási szakképzésben is tanul, méghozzá a szintén Gyöngyösön található Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán, programtervező informatikus szakon. Sokrétű, pörgős életéhez a nélkülözhetetlen hátországot pedig barátnője biztosítja, akit három éve ismert meg Balassagyarmaton. Árpi szeretne majd Alexandrával családot alapítani, közös terveikben egy-két gyermek is szerepel. A zenében és a munkában is világos céljai vannak: tíz év múlva együttesét már a magyar rockpaletta élmezőnyében látná, ő maga pedig egyéb stílusokba (például funky, popzene) is belekóstolna – dolgozni pedig egy multicégnél szeretne informatikusként.

Ami pedig engem, egykori mentorát illet, szeretném, ha egy évtized múlva arról mesélne nekem, hogy olyan értékes és boldog élete van, amelyből sokan példát, inspirációt merítenek. A beszélgetés végén pedig közösen zenélnénk egy jót a fiatal apuka csemetéinek.