„Legyen a romák közül is valaki, aki ilyen hosszúkat fut!” – A „kenyai kobra”, alias Orsós Feri útja Szászvárról Spártáig

–

A Baranya megyei faluban, Szászváron élő Orsós Feri és a sport kapcsolata a harcművészetekkel kezdődött. A motiváló ok először teljesen más volt, mint ami miatt a gyerekek általában sportolni kezdenek. Nem arról volt szó, hogy valamelyik szülő példáját követte. Arról sem, hogy egy sztársportoló nyomdokaiba kívánt volna lépni. Azért kezdett el a harcművészetekkel foglalkozni, mert a szomszéd utca gyerekeivel rendszeresen összeverekedtek, és szerette volna magát megvédeni. Az „utcaháború” sikertelenségei közben észrevette, hogy az iskolája udvarán karatefoglalkozást tartanak. Jelentkezett rá, majd szépen, lassan élete fontos részévé vált a sport. 

Többféle stílust sajátított el, és ötvözött az edzéseken. Bruce Lee lett a példaképe, falta a könyveit, amelyekben olvasta, hogy a kiemelkedő állóképesség megszerzéséhez elengedhetetlen a futás. Jöttek tehát a kilométerek, egyre több és több.

A falujában rendszeresen meghökkentett mindenkit, mert egyáltalán nem volt megszokott, hogy valaki edzés céljából fusson, közben pedig néhány percre megállva például a sótókan karate formagyakorlatait végezze. Kapta is a megjegyzéseket: „Mit csinál? Elment az esze? Miért futkározik?” 

„Lenéztek. Nem kellettem, mert roma vagyok”

Nemcsak az edzéseken, hanem a munkaerőpiacon is folyamatos küzdelmet vívott. Az általános iskola nyolc osztályát még a Kádár-rendszer alatt végezte el. Szeretett volna utána valamilyen szakmát tanulni, de az osztályfőnöke nyomására dolgozni kezdett. Valamint azért is, mert az akkor hatályban lévő törvények értelmében közveszélyes munkakerülésért büntethető is lehetett volna. Kénytelen volt búcsút inteni az eredeti terveinek, segédmunkás lett: különböző gépeket tisztított és zsírozott. Később már lehetősége nyílt a tanulásra: asztalos és erdőművelő végzettséget szerzett. Szeretett volna az új képesítéseinek megfelelő szakmák valamelyikében elhelyezkedni, de megalázó és fájdalmas elutasítások sokaságát kapta: „Lenéztek. Nem kellettem, mert roma vagyok. Nem kellettem a bőrszínem miatt” – mondja mély szomorúsággal a hangjában. 

Miután feladta a szélmalomharcot, először egy bányában dolgozott, ami megszűnt, utána egy cipőgyárban alkalmazták, aminek tizenhárom év után leépítés miatt búcsút kellett intenie. Egyéb lehetőség híján három év közmunka következett. Majd ismét egy cipőgyár, ahonnan kevesebb mint három év munkaviszony után küldték el, így végkielégítést sem kapott. Egy röpke fél év a helyi vízműnél, majd újra közmunkás lett.

Segített a futótárs

Feri bízik benne, hogy a munkát tekintve végre megfelelő megbecsülést, hosszú távú kiszámíthatóságot jelent majd az a lehetőség, amit tavaly szeptemberben kapott. Az egyik futótársa alkalmazza a cégénél mint gondnokot. Nagyon jól érzi magát ott. Munka után pedig, ahogy hosszú évek óta mindig, következik az edzés. És ha már az edzésről esett szó, kanyarodjunk is vissza a sporthoz! 

 

A futás fiatalkorától kezdve fontos szerepet töltött be ugyan az életében, 2012-ig semmilyen versenyen nem vett részt. Ekkor egy úgynevezett futónagykövettel került kapcsolatba, aki felkarolta, és elkezdte egyengetni az útját. Első versenye Siófokon volt, a félmaratoni távot (21,1 km) teljesítette. Nem akármilyen módon, nem akármilyen körülmények közt.

„Futócipőm, futóruhám sem volt”

Aki akár szurkolóként, akár versenyzőként vett már részt valamilyen futórendezvényen, megfigyelhette, hogy trendi futóruhák és cipők, valamint egyéb kiegészítők széles repertoárját vonultatják fel a résztvevők. A siófoki versenyen Ferinek még nem voltak ilyenjei, így jobb híján abban futott, amit éppen otthon talált: „Futócipőm, futóruhám sem volt. Melegítőalsóban, pamutfelsőben és esőkabátban versenyeztem, a többiek kérdezték is, nincs-e melegem” – emlékezett vissza. A teljesítéssel azonban nem volt gond. Később a spórolt pénzéből megvette az első futócipőjét, hiszen a félmaratont nem a végállomásnak szánta, hanem az első lépcsőfokok egyikének. A már említett futónagykövet ismerőse sokat mesélt neki a klasszikus maratoni távról (42,195 km), Feri pedig úgy gondolta: „Ide nekem ezt is!” 

Először saját szervezéssel futotta le a lakhelyéhez közeli erdőben. A Mecsek mindig is inspirálta, feltöltötte. Pontosabban nem is maratont futott, hanem annál kicsit hosszabbat. Összesen 43 kilométer lett a megtett táv, ráadásul a hegyekben a jelentős szintemelkedéssel is meg kellett küzdenie. 

A nemzetközi viszonylatban is népszerű Spar Budapest Maraton teljesítése volt az akkori nagy álma, úgy gondolta a mecseki felmérő után, hogy megfelelő hozzá az edzettsége. 2015-ben tervezte teljesíteni, de akkor egy sérülés miatt átmenetileg búcsút kellett intenie a futásnak. Egy évvel később azonban nem állt semmilyen akadály az útjába: Budapesten „dokumentáltan is” maratonista lett. Az életét addig szinte teljes egészében a szülőfalujában töltő Feri számára kinyílt a világ, egyre több versenyen vett részt. Becenevet is kapott: a szurkolók közül sokan kenyainak nézik, így futótársai elnevezték „kenyai kobrának”.

Három verseny másfél nap alatt

A sikerélmények és befutóérmek mellett barátokra is szert tett, sokan fogadták szívükbe a kedves, szerény, ugyanakkor a pályán igazi harcosként küzdő futót. Életformájává vált a versenyzés. Előfordult olyan is, hogy másfél napon belül három versenyt is teljesített úgy, hogy a vasárnapra virradó éjszakát egy vonaton töltötte. Így emlékezett vissza arra az őrült hétvégére: „A Szelidi-tó futáson lenyomtam a 33 kilométert, onnan fölvittek autóval Budapestre, ahol a Generali Night Run éjszakai félmaratont teljesítettem, majd felszálltam a vonatra, irány Kaposvár! A vonaton aludtam, már amennyire lehetett, mert a kalauz keltegetett, amikor át kellett szállni. Az út végén egy másik futó ébresztett fel, aki ugyanazon a versenyen indult. Ott lefutottam a 28 km-es távot, amin bronzérmet szereztem.”

„220 felett”

Bruce Lee, a félmaratonisták és a maratonisták után új példaképei lettek: a maratonnál hosszabb, annak gyakran a többszörösét teljesítő ultrafutók. Ámulattal nézte, ahogy emberfeletti módon futnak száz vagy akár kétszáz kilométer feletti távokat. Szeretett volna ő is közéjük tartozni. Bizonyítani akart mind saját magának, mind azoknak az embereknek, akik származása miatt lenézték, elutasították:

„Legyen a romák közül is valaki, aki ilyen hosszúkat fut” – fogalmazta meg, mi a legfőbb motivációja. A nagy elhatározás után következtek az ultratávok. Nem is akármilyenek: a 80, a 130, sőt a 160 kilométer sem jelentett neki akadályt. 

Feri jelenleg kétszáz kilométernél is hosszabb távokra készül. Következő célja Közép-Európa leghosszabb futóversenyének, az Ultrabalatonnak a teljesítése, ami egy 221 km hosszú kör a „magyar tenger” körül. De miközben erre készül a faluja környéki hegyekben, már egy következő álom megvalósításán is töri a fejét. A világ egyik legnépszerűbb és legnehezebb futóversenyét, az „ultrafutók Mekkájaként” is emlegetett Spartathlont is szeretné lefutni. A történelmi hagyományokat ápoló verseny Athénból indul, az Akropolisz lábától, és Leonidász király Spárta főterén álló szobránál ér véget. 246 kilométert kell teljesíteni jelentős szintemelkedéssel megküzdve, legfeljebb 36 óra alatt. 

Feri új példaképei, a magyar ultrafutók közül többen nyerték már meg ezt a versenyt, vagy értek el azon előkelő eredményt. Tudja, hogy még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy 246 km lefutása után, a célba érés hagyományainak megfelelően megérinthesse Leonidász király lábát. Ám, ha lehetősége nyílik az indulásra, beleáll a kemény felkészülésbe, hogy minden addiginál nagyobb küzdelem után élhesse át azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amit így fogalmaz meg: „Ha lefutom, boldog a lelkem, hogy teljesítettem.”

„Amit én tanultam, azt átadom nekik”

A futáson kívül Feri továbbra is rendszeresen részt vesz harcművészeti foglalkozásokon. Nemcsak a saját teljesítményét szeretné javítani, hanem másokra is gondol: hátrányos helyzetű gyerekeknek tart edzéseket – önkéntesként, ingyen. Szeretné, ha a sport az ő életüket is ugyanúgy tartalommal töltené meg, ahogy az vele is történt az első iskolai edzés óta: „Amit én tanultam, azt átadom nekik” – ez a filozófiája. 

  

Jószívűségét, nagylelkűségét egy két évvel ezelőtti történet is bemutatja. 2019-ben a faluja összefogásának köszönhetően eljutott a párizsi maratonra. A szállásadója és kalauzolója némi tarhonyát kért tőle ajándékba. Tizenkét kilónyit készített össze, de nem volt tisztában a csomagokat érintő súlyhatárokkal. Meglepődött, hogy a repülőgépre szánt kézipoggyásza összesen tíz kilót nyomhat. Ezt a helyzetet is megoldotta: az ajándék maradéktalanul eljutott Párizsba. 

Feri jelenleg egyedülálló, az édesanyjával és az egyik öccsével él egy háztartásban. Voltak barátnői, de ők nem nézték jó szemmel, hogy ennyit sportol, ezért egyik kapcsolata sem lett tartós: „Inkább egyedül vagyok, senki se szóljon bele a dolgaimba. Ezt szeretem csinálni, erre van szükségem” – mondja. Mint meséli, a falujában még a mai napig is sokan, köztük a rokonai is furcsállják mindazt, amit ő képvisel, nem tudnak azonosulni vele. Hétvégente azonban, ha felszáll a buszra vagy a vonatra, és versenyekre megy, újra és újra találkozik – ahogy ő nevezi – a „nagy családjával”, a futótársaival. Közösségükben rokonlelkekre és megértésre talált. Az utóbbi évek óta szinte fürdik a szeretetükben. Ez a szeretet, és a benne lévő tántoríthatatlan akarat Szászvárról akár a Spartathlon céljáig, Leonidász király szobráig is elrepítheti.

Nádudvari Péter

Képek forrása: ITT