A Dél-afrikai Köztársaságban született, és ott élt tizenhét éves koráig. Csodagyerek volt, nyomasztó gyermekkorral. Szülei apja brutalitása miatt elváltak (az idősebb Musk egy meglehetősen sötét, gátlástalan figura, aki zavaros ügyletek révén milliárdokat szerzett). Elon Muskot különcsége, hallgatagsága, fura szokásai miatt kiközösítették az iskolában, társai rendszeresen verték, menedéke a számítógép volt, pontosabban a saját elméje. 

Hogy elkerülje a sorkatonai szolgálatot, tizenhét évesen Kanadába költözött anyjával és testvéreivel. Már fiatalkorában nagy ívű ambíciói voltak. Miután fizikából és közgazdaságtanból diplomázott, Kanadából az Egyesült Államokba költözött, és felvételizett a kaliforniai Stanford Egyetemre… aztán két nap után ott is hagyta, hogy, úgymond, „fontosabb problémákkal foglalkozzon”. 

Forrás: Getty Images/Paul Harris

Játékprogramtól az űrrepülésig

Különlegesen jó képessége és kivételes üzleti érzéke elég hamar megmutatkozott. Tizenkét évesen írta a Blastar nevű játékprogramot, amit ötszáz dollárért el is adott – sikertörténetében ez tekinthető az első lépcsőfoknak. A kilencvenes években már dollármilliók mentek át a kezén:

1995-ben az öccsével megalapították a Zip2 elnevezésű internetes vállalatot, amelyet négy évvel később, 341 millió dollárért adtak el az 1982-ben alapított számítógépgyártó cégnek, a Compaqnak. A kapott pénzzel jól sáfárkodott: a mára talán a legismertebb, elektronikus kereskedelemre szakosodott, pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás, a PayPal megalapításába fektette. Azután ezt is megtöbbszörözte: 2002-ben az eBay (az egyik legnépszerűbb internetes aukciós weboldal) másfél milliárd dollárért vásárolta fel a vállalatot. 

A nagyra törő, forradalmi tervei megvalósításának következő jelentősebb területe az űrrepülés volt. A PayPal eladásának évében, 2002-ben megalapította a SpaceX nevű űrkutatási vállalatot, amelynek fejlesztési főmérnöke is. A gigacég napjainkban már a szektor egyik legfontosabb szereplőjének számít. Innovációk is köthetők hozzá: létrehozta a Falcon 9-et, a világ első újrahasznosítható, fel- és leszállásra egyaránt alkalmas rakétáját, ezzel nagymértékben csökkentette a Föld körüli pályára állítás költségét. Közel tíz évig tartó fejlesztés után pedig létrehoztak egy olyan űrkapszulát, amely asztronautákat is képes szállítani a Nemzetközi Űrállomásra. A 2012-es első, sikeres útját követően tavaly már két űrhajóst is vitt az űrállomásra.

Forrás: Getty Images/Hannibal Hanschke-Pool

A világ leggazdagabb embereinek sorába lépett

De befektetett az autóiparba is: 2004-ben hat és fél millió dollárral szállt be az elektromos autók fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Tesla Motorsba. Az általuk gyártott, ebben az évben bemutatott Model S Plaid típusokkal Musk szerint az iparág új szintre lépett: „Olyan vezetni, mint egy űrhajót” – nyilatkozta.

Januárban 189,7 milliárd dollár volt a becsült vagyona, ezzel a világ akkori leggazdagabb embere volt, pillanatnyilag pedig a lista harmadik helyén áll. 

Egymillió facsemete a tisztább levegőért

A neve egyre több jótékonysági kezdeményezéssel is összeköthető. 2019-ben a híres youtuber, Jimmy „MrBeast” Donaldson faültetési akciót indított: a cél év végéig húszmillió csemete elültetése. A YouTube átvállalta a tranzakciós költségeket, így az adakozással járó kiadások lényegesen csökkentek. Nem csak az adománygyűjtés szerepelt a szándékok között. A #TeamTrees hashtaggel ellátott, kapcsolódó tartalmak a környezettudatosságra és a klímaváltozásra is felhívták a figyelmet, valamint további, hasonló tematikájú videók, posztok létrehozására inspirálták a közösségimédia-felhasználókat.

Miután Musk felfigyelt a kezdeményezésre, egymillió dollárt adományozott, ami egymillió fa ültetésének a költségeit fedezte. 

Saját filantróp alapítványa is van. A 2001-ben alapított Musk Foundation célja a következő területek támogatása: megújuló energia kutatása és alkalmazása; űrkutatás; gyerekgyógyászat; tudományos és mérnöki képzés; biztonságos mesterséges intelligencia kifejlesztése. A fentiekben szereplő gigaadományok mellett évente 175 ezer és 600 ezer dollár közötti összeggel támogatja a vállalt célokat. Íme, néhány a jelentősebbek közül, a teljesség igénye nélkül.

2011-ben napenergiás hálózat létesítéséhez szükséges felszerelést adományozott egy földrengés és cunami által lerombolt japán városnak, Szómának. A helyszín felkeresése után úgy döntött, segít az ipari területen élőknek a megújulóenergia-források meghonosításában. A hálózat alkalmazásához szakértőkről is gondoskodott. 

2015-ben tízmillió dollárral támogatta a mesterséges intelligencia által okozott egzisztenciális kockázatok mérséklésével foglalkozó Future of Life Institute-ot.

Musk többször hangoztatta, hogy aggódik az emberiség jövőjéért abban a tekintetben, hogy az esetleg öntudatra ébredő robotok akár az emberi fajt is elpusztíthatják. 

2017 nyarán 15 millió dollárt adott a Global Learning XPRIZE alapítványnak, amely a tanzániai gyerekek olvasni, írni és számolni tanítása céljából jött létre.

Forrás: Getty Images/Joshua Lott

Százmillió dolláros jutalom

Ez év elején bejelentette, hogy százmillió dollárt ad annak, aki olyan technológiát hoz létre, amely képes a szén-dioxid kivonására légkörből. Amint az köztudott, jó néhány szakember szerint az utolsó órában vagyunk a légkör szennyezettségét és a globális felmelegedést tekintve, vagyis mihamarabb megnyugtató megoldásra lenne szükség. Musk azt reméli, hogy az új technológia segítségével jelentős mértékben kivonhatók lesznek a légkörből az ezekért felelős üvegházhatású gázok. Úgy gondolja, ennek nyomán nemcsak a jelenlegi helyzetnél is rosszabb jövő elkerülése lehetséges, hanem a bolygó légkörének helyreállítása is.

Arról persze megoszlanak a vélemények, hogy vajon részéről mindez tudatos marketingfogás vagy szívből jövő jó cselekedetek sora-e (esetleg a kettő egyszerre). Mindenesetre tény, hogy kilenc éve csatlakozott a The Giving Pledge nevű adományozói csoporthoz, amely tagjai vállalják, hogy vagyonuk számottevő részét jótékony célokra fordítják. Ennek tagja többek között a szitén a világ leggazdagabb embereinek sorába tartozó Bill Gates és Warren Buffett is. Csatlakozásakor Musk bejelentette, hogy minimum a vagyona felét eladományozná. A május 24-én becsült adatok szerint ez legalább 73,65 milliárd dollár. 

 

Musk, az életművész

Innovációi, üzleti sikerei és jótékonysága mellett bohémságával is rendre címlapokra kerül. Imádja a partikat, nem csinál titkot abból, hogy füvezik, amúgy jóformán popcornon és kávén él (az étkezést időpocsékolásnak tartja), esténként rajzfilmeket néz, a Szilícium-völgyet pedig egy időre Los Angelesre cserélte, ahol sztárokkal barátkozott. Tavaly a kedvezőbb adózási törvények okán Texasba költözött a családjával.

Minden nyilatkozatában azt hirdeti (és úgy tűnik, hisz is ebben): a határ a csillagos ég. Úgy tervezi, a Marson fogják eltemetni, az általa alapított városban. 

Nádudvari Péter

Kiemelt kép: Getty Images/Win McNamee