Botcsinálta életmódreform Covid idején – avagy Pató Pál igenis le fog fogyni!

–

Nem először fogok bele ilyesmibe. Testképzavaros kamaszként gyakran próbálkoztam diétákkal, de azok rövid távúak voltak és túl drasztikusak. Ájulós, alacsony vérnyomású „nyomi” lány voltam, emlékszem, minden tornaórán küzdöttem az elemekkel. Hét évig balettoztam, azt valamiért jobban bírtam, szerintem szimplán azért, mert szerettem.

A testkép problémákkal együtt jártak a táplálkozási anomáliák is, így híztam, fogytam, jojóztam.

Az egyetemi évek alatt beleszerettem viszont a Bikram jógába (a vérnyomásom heves tiltakozása ellenére), még annak ellenére is rendszeresen jártam, hogy a másfél óra alatt vagy háromszor kellett leüljek szusszanni. A nagy forróságban végig szidtam magam, hogy mégis mi a frászt képzeltem, idióta vagyok, hát itt fogok meghalni, aztán utána a jéghideg zuhany alatt a vérpiros testem olyan boldog volt, megtörtént minden alkalommal a katarzis, úgyhogy függővé, váltam és újra meg újra eljártam az órákra.

Aztán jött az első terhesség…

Ekkor kezdtem a várandós jógát. A harmadik trimeszterben viszont többet kellett pihennem a feldagadt lábaim miatt, így a hízás is megindult, szülés után nagyjából másfél év kellett, hogy lefogyjak. A rengeteg szoptatás, a költözésünk Berlinbe és az ottani depresszióm meghozta a hatását, úgy lefogytam, hogy a környezetem nem győzött szörnyülködni, hiába éreztem én végre szépnek magam (legalább) a bőrömben. Ilyen szempontból a jó világ a következő szülésemig tartott, immáron újra itthon, utána már nem sikerült megszabadulni minden fölösleges kilótól, ráadásul a hasizmaim is szétváltak. Egy intenzív, három hónapos online edzésprogramot végigcsináltam, fogytam tíz kilót, és megismertem olyan izmokat is, amiket addig nem is éreztem. Újra elkezdtem jógázni, igaz, otthon, de az is valami.

Pandémia, duginasik és Pató Pál úr

Aztán jött 2020. És a vírussal beköltözött az életünkbe a bezártság és az iszonyú, fullasztó szorongás. Az amúgy is jellemző stressz-habzsolás újra felütötte a fejét, gyakran ettem rendes étel helyett is csokit, sőt, az édességeken túl már csipszet is szinte kötelező jelleggel tartottam a dugifiókomban.

Nappal még csak-csak tartottam magam, de miután elaludtak a gyerekek, mindenféle szemetet felfaltam. Éjjel lefeküdtem aludni, és megfogadtam, „majd holnaptól rendbe teszem magam”. Nem így lett.

És ez így ment másfél éven át. A mentális egészségem a bezártságtól, bizonytalanságtól amúgy is padlóra került, egy akkori rémes munkában robotolva tényleg már két lábon járó idegroncs voltam, megküzdöttem depressziós periódusokkal is. Úgy köröztünk a lakásban mindannyian, mint a bezárt állatok.

Kitöltöm végre a lottószelvényt!

Aztán szinte egyik napról a másikra jött valami megvilágosodás-féle, és rájöttem, hogy eddig akárhányszor vettem a saját kezembe a dolgokat, abból még sosem jöttem ki rosszul. A világ összes terhét nyilván nem vehetem a vállamra, de amin a magam életén belül tudok változtatni, az meg fog változni.

Kicsit beleestem abba a hibába, mintha úgy vártam volna lottónyereményt, hogy egyetlen darab szelvényt sem töltöttem ki.

Szóval felmondtam azon a bizonyos munkahelyemen, amit szerintem az univerzum, vagy a jó ég tudja mi, de szerintem jelnek vehette, hogy a szándékaim komolyak, és a dolgok kezdtek jobb irányt venni, csatlakozhattam a WMN csapatához, megkaptuk az oltásunkat, amitől a Covid-szorongásom is jócskán lecsökkent. Újra elkezdtem online jógázni, egyik nap intenzív fajtát, másik nap stresszoldót, harmadik nap hasizomra mentem, negyedik nap nyújtásra, hol így, hol úgy, de a lényeg, hogy mozogtam. Ismerkedni kezdtem a meditációval, és a vonzást, elengedést is bevezettem a mindennapi gyakorlataimba.

A legjobb éveim csak most jönnek. Pont.

Mindez olyan radikális változást hozott magával, hogy már zongorázni lehetett idegállapotban a különbséget. A férjem is megjegyezte, hogy milyen látványosan megváltoztam. Aztán további változtatásokba kezdtem, mert azt tudjuk, hogy a tükör nem hazudik, de ezen túl is valahogy elkezdtem érezni, hogy lassan ideje a begubózásból kifele nyitni. Nem maradunk örökké a négy fal között, és hát a ménkűbe is, csak nem hagyhatom még magam mögött a csinos éveimet! Az nem létezik, hogy mindössze egy rövid berlini időszakban érezhettem magam jól a bőrömben (azt is csak a depresszió és a szoptatás kombónak „köszönhetően”), a legjobb éveim még csak most jönnek és punktum.

Csak el kell kezdeni

Szóval, egyik nap úgy keltem fel, hogy márpedig én nem nassolok tovább, az öngondoskodás nem állhat a habzsolásból, főleg, hogy környezetvédelmi szempontból is védhetetlen az egész, arról nem is beszélve, mennyire egészségtelen.

Papolok itt a tudatos életvezetésről, és közben meg kétpofára zabálom a paprikás csipszet? Nonszensz.

Szóval közöltem a családdal, hogy mostantól a mama diétázik, amit elkerekedett szemek fogadtak, főleg a nagyfiam nem tudott elképzelni édességevés nélkül. De az elhatározás megszületett, nem holmi „majd holnap” módon, hanem felkeltem, tettrekészen, és onnantól az új szempontok szerint éltem. Amikor anno le akartam szokni a cigiről, tudtam, hogy miért akarom abbahagyni és ennyi. Nem kellett tapasz meg rágó, hipnózis, csak simán nem csináltam többé.

Fejben dől el?

Magyarul, ha egészségesebb szeretnék lenni testileg, lelkileg, mentálisan, akkor figyelnem kell a mozgásra, a táplálkozásra és arra is, hogy a fejemben rendet tartsak. Bizony, feltaláltam a spanyolviaszt!

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy apróbb változtatásokkal indítottam. A teámat (nem kávézom) mindig sok cukorral iszom, hát most már csak a reggeli első teába teszek cukrot, és kevesebbet, mint eddig, a nap folyamán pedig csak pici citrommal turbózom. Reggelire zabpehely, granola, joghurt és gyümölcsök, és még a tea előtt megiszom egy nagy befőttesüvegnyi forró citromos vizet. Bármi is az ebéd – ugyanis nálunk a férjem szokott főzni –, én megeszem, maximum a köret helyett salátát fogyasztok, és igyekszem amúgy is mindenhez sok-sok zöldet passzintani. Vacsorára hideget szoktam enni, abonettet, amit amúgy is mindig szerettem, sok zöldséget és joghurtot.

A lényeg, hogy semmi sem tiltólistás, csak a mértékre ügyelek.

Sokkal kevesebb húst eszem, és a sajtokkal is sokkal visszafogottabb vagyok. Nassolni egyáltalán nem szoktam már, maximum pár olajos magvat veszek magamhoz, de igyekszem nem is helyettesíteni a rágcsálást, mert az nálam inkább stresszlevezetés, a szervezetem nyilván nem igényli. Ez a lényege annak, hogy az elhatározás katalizálja a dolgokat. Akárhányszor kísértésbe esnék, végiggondolom, miért is csinálom ezt az egészet. És ez mindig segít. 

 

Mozgás a bezártságban

A jógázást, tornázást legtöbbször délután szoktam megejteni, olyankor a gyerekek is csatlakoznak, de lehet, hogy át kéne térjek az esti alkalmakra, mikor már nyugi van, és akkor hosszabb, intenzívebb programokat is végigcsinálhatnék, méghozzá egyedül. Utána akár egy nagyobb meditációt is kipróbálhatnék, nem csak mindig az ötperceseket elalvás előtt az ágyban, ami nem is igazán szakszerű. Csak hát altatás után olyan jólesik ledőlni, a férjemmel lenni, nyugizni.

Na de ez tényleg eldőlhet fejben is, úgy kell felfogni, hogy persze, fáradt vagyok, de megpróbálom előkeresni magamban ugyanazt, mint anno. Tudom, hogy nem lesz könnyű, tudom, hogy szidom majd közben magam, utána viszont csodálatos lesz.

Ráadásul az albérletünkben bordásfal is van, nemcsak a falon, hanem a plafonon is, úgyhogy lehet falra mászni, kötélen lógni, arra felhúzódzkodni, és a nyújtásra is rengeteg lehetőség adódik így, van jógaszőnyegem, hevederem, jógatéglám, úgyhogy igazán mázlim van, mert a lakásból könnyen válhat edzőterem is. Szeretem a DIY-mozgásformákat is, gyakran keverem a jógát a balettgyakorlatokkal, nem veszem szigorúan, csak mozgassam meg a tagjaimat legalább egy hangyányit. És miután kimozogtam magam, lezuhanyoztam, még mindig lehet beszélgetni, sorozatot, filmet nézni, szóval nem olyan szörnyű ez sem, sőt.

Reális célkitűzés

Minden megbillenésnél felidézem a célt. Nem akarok sokat, apránként haladok. Fogyhatnék tizenöt kilót is, de most megelégszem öttel. Aztán jöhet még további öt. És még csak mérlegem sincs, fogalmam sincs, mennyi a súlyom, csak érzem, a régi nadrágok feszülnek, ha leülök, egyre gyakrabban nyúlok a szorítós nagyibugyimhoz.

Szeretnék könnyebb lenni testileg-lelkileg. Szeretnék magamért tenni valamit, és az csak a hab a tortán, hogy ez a környezetemnek is jó, hiszen, ha én jól vagyok, akkor mennek gördülékenyen a dolgok.

Ha én összezuhanok, dominóként borul minden(ki) a családban. Úgyhogy nem akarok én sokat. És a megvalósítás sem nagy kunszt. (Itt megjegyezném, hogy egy szóval sem állítom, hogy ez egy szuper módszer, ami mindenkinek beválik, mert természetesen különbözünk, és tudom, hogy vannak, akik napi többszöri mozgással és szigorú diétával hónapokig, évekig küzdenek, kevés sikerélménnyel. Le a kalappal előttük, semmiképp se hasonlítanám magam hozzájuk, én abszolút botcsinálta életmódreformer vagyok.) Annyit tudok biztosan, hogy a célom reális, és el fogom érni. Még úgy is, hogy hétvégén megengedek magamnak némi csalást, sőt, ha kimenőnk vagyunk, és a gyerekek szüleimnél töltenek pár napot, akkor meg pláne nem vagyok olyan szigorú magammal.

Csak lazán!

Épp elég sok mindenről mondtunk le az elmúlt évben, bőven eleget kínlódtunk, nem az a cél, hogy az életmódváltás egy rossz, frusztráló tényező legyen a sok közül. Az az ideális, ha a tudatos táplálkozás, a sport nem elvesz az életünkből, hanem hozzáad. Ha a lustaságom szól közbe, azt áthidalom azzal, hogy végiggondolom, miért kezdtem változtatni. De ha kimerültem, vagy lazításra vágyom, mert túlterhelődtem, akkor megengedem magamnak azt a luxust, hogy pihenőt tartok. Ezt tanultam meg az elmúlt évben, hogy igenis fontos magunkra is figyelni. Annyi figyelmet fordítunk a különböző elvárásokra, a kötelességekre. Pont saját magunktól vonnánk meg a valódi figyelmet? Hagyni elúszni az éveket egészségtelen szokásokkal sokkal nagyobb luxus, mint tökön ragadni a dolgokat, akár újraszervezni az életet, a szokásainkat. Persze dumálni könnyű, még nagyon az elején járok ennek az útnak. De menni fog. Most pedig lehajtom a laptopot, és előszedem a jógaszőnyeget. Namaste.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Luis Alvarez