–

Szandra még a karantén alatt szokott rá a sütésre. Fáradhatatlanul gyártotta a finomabbnál finomabb édességeket, általában éjjel. Gyúrta, kutyulta, kelesztette, sütötte (ne kérdezzétek, miért épp akkor), és hordta át a szomszédnak, mert nem evett belőlük egy szemet sem. Nappal festett (új hobbi), éjjel sütött. Ezt nyomta. Én meg csak ámultam a szorgos barátnőmön, aki elhatározta, hogy nincs olyan, amit ő ne tudna megtanulni, ha egyszer a fejébe veszi (és gondolt szépen egyszerre a sütésre és a festésre).

Nem tudnám megmondani, melyikben ügyesebb, de kedvet kaptam hozzá én is, pedig az a fajta ember vagyok, aki nem áll neki egy szál magában ilyesminek. Nem volt ínyemre eddig a sütés, mert ahhoz először is kell egy frankón működő sütő, ami nem égeti meg az étel egyik oldalát, és nem marad nyers a másik, na meg a legjobb esetben látszanak rajta a számok is, mert nem árt tudni, hány fokra tekeri az ember, ha már nekiveselkedik. 

A karácsony előtti időszak épp ilyen. Hogy sütit kell sütni. És ehhez egy olyan házban kell lakni, ahol rendes, jól látható számok jelzik a hőfokokat a sütőn.

Ha ez mind megvan, és az egyébként tudatosan táplálkozó ember rá tudja venni magát arra, hogy megvásárolja az éves cukor- és lisztadagját (kétszer egy kilót), akkor neki is veselkedhet szépen. 

De miért emlegetem ennyit a sütő számlapját? Hát azért, mert az enyém elszökött hazulról. Lekopott, és úgy kellett kitalálni, hány fokra lőjük be a sütőt, az pedig a tízperces aprósütiknél annyira nem mindegy. 

De akkor kezdem is az elején. A kalácsnál.

Mézeskalács majdnem anyám receptje szerint

Csak azért majdnem, mert Szandra nem bírta megvárni, amíg anya átküldi nekem (azonnal), és nem tette bele a sertészsírt, amitől pedig anyám szerint nagyon sokáig puha marad. Szóval én mondom nektek, zsírral kell csinálni – bár a kalács így is puha, de majd ráharapok két nap múlva is. 

Hozzávalók:

30 dkg méz
30 dkg cukor
25 dkg vaj
5 dkg sertészsír
1 kg liszt
2 tk. szódabikarbóna
1 tk. szegfűszeg
1 tk. fahéj
1 tk. szegfűbors
1 tk. őrölt szerecsendió
3 egész tojás

Elkészítés: egy lábasban elkezdjük olvasztani a vajat, a mézet, a zsírt és a fűszereket, és egészen addig hevítjük, amíg jól össze nem lehet keverni. Egy tálban összekeverjük a lisztet a szódabikarbónával, egy másikban pedig a cukrot és a három tojást egy robotgéppel habosra keverjük, majd kis adagonként, felváltva hozzáadjuk a szódabikarbónás lisztet és a vajas-mézes keveréket, aztán simára gyúrjuk.

Ha már homogén a masszánk, szépen formázzunk belőle cipót, tekerjük fóliába és rakjuk néhány órára vagy egész éjszakára a hűtőbe. 

Másnap, amikor kivesszük, hagyjuk kicsit felmelegedni, majd egy deszkán nyújtsuk kb. fél centi vastagságúra, és szaggassunk belőle mókás formákat, vagy sima pogácsákat. 

Anyám egyszerű pogácsaszaggatóval szedi le a formákat belőle, majd mindegyik tetejét megkeni kikevert tojássárgájával, aztán diót szúr bele sütés előtt (lehet sok dió is, nem csak egy).

Ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, mi nem így csináltuk, hanem jegesmedvéket festettem egy túlságosan nagyra vágott végű habzsákkal. És ha megkérdeznéd, nem állítanám, hogy a mézeskalácsbabák nem ragadnak össze a mai napig.

Nagyjából tíz perc-negyedóra a sütőben, és kész is. 

Hókifli – ahogy Szandra szereti (vagyis ahogy szerinte kell)

Szandra szerint ez a süti pontosan annyira egyszerű, amennyire nehéz. (Ezt jól megmondtuk, mi? Szívesen!) A lényeg tehát az, hogy könnyű elrontani, ha egy óvatlan pillanatban nem figyelsz – például túl sokat dumálsz a barátnőddel –, és a kezed felmelegíti az anyagot. (Na, ezt például nem szabad.)

Hozzávalók:

25 dkg liszt
25 dkg vaj
15 dkg porcukor
10 dkg darált mogyoró, mandula vagy dió
1 tk. zsíros tejföl
csipetnyi só

Elkészítés: a lisztet és a porcukrot egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a csipet sót, a darált mogyorót vagy diót (anyum például mindig dióval csinálta), és az egészet tisztességesen összekeverjük. Aztán jön a vaj, de ennél a résznél nagyon kell figyelni, mert a vajnak teljesen hidegnek kell lennie, ugyanis azt a nagy lyukú (alma)reszelőn kell hozzáreszelni a többihez a tálba. Ha ez megvan, beletesszük a tejfölt is, és szépen simára keverjük. Ezután becsomagoljuk, elrakjuk a hűtőbe egy órára, és amikor kivesszük, nagyjából kétcentis átmérőjű kígyókat gyúrunk belőle, amit késsel hatcentinként felvágunk, és kiflikéket formázunk belőle. (Szandra szerint az én kiflijeim szebbek, és amikor megállapítottam, hogy szerintem azért, mert nem nyomorgatom sokáig a kígyót, amire egyébként ő figyelmeztetett, akkor kicsit mintha megsértődött volna, de csak mintha…)

Ha ez megvan, mehet a sütőbe, tíz percre, száznyolcvan fokon (milyen jó lett volna látni a számokat, amik lekoptak, így jobb híján tippeltünk), és amint kivettük, azonnal bele kell forgatni porcukorba, mert csak akkor fog ráragadni. 

Aztán kész is. 

A mézeskalácsban és a hókifliben is az a jó, hogy dobozban szépen eláll, nem kell aznap, vagy egy nappal szenteste előtt sütni. Semmi baja nem lesz, ha egy héttel előre megcsinálod, hacsak nem annyi, hogy folyton rájársz, és befalod az egészet. Már csak ezért is veszélyesek a karácsony táján sokáig elálló aprósütik. 

Óvatosan velük!

Szentesi Éva

A képek a szerző tulajdonában vannak.