A legfontosabb ünnepünk

A karácsony nem csupán egy ünnep a sok közül, sokkal nagyobb készülődés és várakozás előzi meg, mint bármilyen másikat az év folyamán. Ilyenkor gyűlnek össze a családok, és találkoznak az egymástól messze lakó, rég nem látott rokonok. Jelen helyzetben azok is készülnek az esetleges karácsonyi viszontlátás örömére, akik eddig a járvány miatt inkább elhalasztották a családi összejöveteleket.

A kutatás azt mutatja, hogy ugyan az emberek több mint fele – 58 százaléka – egyetért azzal, hogy idén más lesz az ünnep, ugyanakkor sokak úgy vélik – 43 százalék –, hogy nem lesz érdemi változás a szokásokban az előző karácsonyokhoz képest.

Kis karácsony? Nagy karácsony?

Abban is megoszlanak a vélemények, hogy hány ember körében tölthetjük majd az idei karácsonyt. A megkérdezettek 53 százaléka állítása szerint ugyanannyi emberrel fog találkozni az ünnepek alatt, mint korábban, azonban azok száma is jelentős – a válaszadók 44 százaléka –, akik a járványhelyzet miatt valószínűleg kevesebbel töltik az ünnepeket.

Dienes Angéla pszichológus szerint sok oka lehet annak, hogy az emberek többsége nem csökkenti a karácsonyi vendégek számát. Egyrészt közrejátszhat: belefáradtunk abba, hogy a veszélyhelyzethez igazítjuk az életünket, és egyelőre nem is látjuk a végét. De szerepe lehet annak is, hogy a koronavírus-járvány bizonyos szempontból veszteségélmény is: gyászoljuk a régi életünket, ehhez pedig társulhat düh, miszerint legalább a karácsonyt „ne vegye el” tőlünk a vírus. Persze van, aki nem tapasztalta sem magán, sem a környezetén, hogy milyen súlyos következményekkel járhat ez a vírus, így a veszély bagatellizálása is ott lehet háttérben.

Az egyéni élethelyzet is rengeteget számít a családi összejövetel melletti döntésben: például, ha valakinek nincsenek veszélyeztetett rokonai, illetve a találkozás előtt mindannyian teszteltetik magukat.

Mellettük ott van az a 44 százalék, amely csökkenti az idei „karácsonyi kontaktlistáját”, szinte mindenki (87 százalékuk) pedig járványügyi megfontolásból teszi mindezt. A kutatásból az is jól látszik, hogy ez főként az időseket érinti, a teljes minta 18 százaléka velük nem fog találkozni az ünnepek alatt.

A pszichológus szerint nagyon fontos, hogy ezek az idős rokonaink is csak fizikailag legyenek egyedül. Igyekezzünk alternatív megoldásokkal bevonni őket a közös ünneplésbe. Az átlagosnál gyakoribb és hosszabb videócsetes vagy telefonos kapcsolattartás mellett most még nagyobb szükség van a szeretetünk kifejezésére. Írjunk nekik hosszabb levelet, hogy milyennek látjuk őket, mit tanultunk tőlük, a közös emlékekről, vagy lepjük meg őket egy kis aprósággal, például tegyük a kedvenc süteményüket a „küszöbre”.

Digitálisan is lehet közös programokat csinálni: például nézhetünk együtt filmet, amit aztán megbeszélünk, de sok társasjáték van, amit videócseten keresztül is játszhatunk. Fontos tehát, hogy érezhessék: ugyan fizikailag nincsenek jelen, mégis valamennyire részei a készülődésnek és az ünneplésnek. „Hiszen az ünnep lényege a szeretet, és a szeretet kifejezésének lehetősége végtelen. Rövidebb távon nem feltétlenül van szükség hozzá szükség fizikai jelenlétre, ráadásul ettől az újfajta kapcsolattartástól, a gesztusoktól, a kapcsolatok még el is mélyülhetnek” – mondja Dienes Angéla.

Idén sem csak online jön a Jézuska

A reprezentatív felmérés annak is utánajárt, hogyan szerzik be idén a magyarok a fa alá kerülő ajándékokat. A megkérdezettek 89 százaléka vesz ajándékot a szeretteinek, és jelentős többségük, 77 százalékuk, ugyanannyi embert ajándékoz meg idén, mint tavaly. De csak 63 százalékuk költ ugyanannyit, mint eddig, a harmaduk – 36 százalék – kevesebb pénzt szán idén ajándékokra, a válaszadók így is átlagosan ötvenötezer forintra becsülték a karácsonyi büdzséjüket.

Bár az online kereskedelem nagy nyertese a vírushelyzetnek, mert minden harmadik magyar többet vásárol online március óta, a karácsonyi ajándékok nagyobb részét idén is inkább az üzletekben személyesen választják ki az emberek.

A válaszadók 47 százaléka mondta azt, hogy vagy az összes ajándékot, vagy a nagyobb részét boltban vásárolja meg, míg 41 százalékuk döntött amellett, hogy vagy az összeset, vagy az ajándékok többségét online szerzi be. 

Arra, hogy miért nem a neten veszik meg még ennél is többen az ajándékokat, Dienes Angéla szerint többféle magyarázat is lehet. Egyrészt nyitva vannak az üzletek, szabad személyesen vásárolni, és sokan jobban szeretik megnézni, megfogni azt, amiért pénzt adnak, mindemellett esetleg nem féltik magukat a vírustól, és nincs veszélyeztetett rokonuk, ismerősük, kollégájuk, akivel találkoznak. Esetleg ragaszkodnak a régi, jól bevált szokásokhoz, rutinhoz, nem szeretnének arról is lemondani. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy az újra bevezetett távoktatás és home office miatt sokaknak a négy fal közüli szabadulási lehetőség, hogy elmenjenek, és karácsonyi ajándékot vásároljanak.

Figyeljünk magunkra, figyeljünk a környezetünkre!

Abban Dienes Angéla is egyetért a válaszadók többségével, hogy az idei karácsony más lesz, mint a többi, de fontosnak tartja, hogy ne csak arra koncentráljunk, ami az idei ünnepből esetleg kimarad, inkább azokat nézzük, amikről viszont dönthetünk. A pszichológus szerint nem kell kiszíneznünk az élményt, és úgy tenni, mintha minden ugyanolyan szuper lenne, de érdemes kiaknázni a helyzet adta lehetőséget, mert ilyen karácsonyunk még nem volt. Talán még tanulhatunk is ebből az élményből magunkról, a megküzdési módszereinkről, a családi és emberi kapcsolatainkról. Illetve arról, hogyan fejezhetjük ki a szeretetünket egymás megóvásával, hogy minél több közös, önfeledt karácsonyunk lehessen még a jövőben.

Dián Dóri

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images