„Hogy min voltál? Karrierszüneten? Ilyen van?”

Igen, ilyen van. Ez az az állapot, amikor befejezel egy munkaviszonyt, és utána szánt szándékkal, előre megfontoltan nem kezdesz bele a következőbe. Történhet ez azért, mert esetleg van valamilyen betegséged, és szeretnél arra koncentrálni, hogy mihamarabb kigyógyulj belőle.Vagy azért, mert hosszabb időre elutaznál felfedezni a világot. De lehet azért is, mert úgy érzed, kiüresedtél az elmúlt időszakban, és pihenésre, valamint új impulzusokra van szükséged. Ez történt velem is.

Kilenc év után egyik napról a másikra, szinte minden előzmény nélkül álltam fel a biztos munkahelyemről a méltánytalan bánásmód miatt, a felmondási levelemmel pedig minden hidat fel is égettem.

Nem gondolkodtam túl sokat, talán négy embernek kértem ki a véleményét abban a kicsivel több mint 12 órában, ami a döntés és a felmondás között eltelt. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz másnap, csak annyit tudtam, hogy én ezt most befejezem, és hiszek abban, hogy valami nagyon jó történik majd ezután. 

Állj!

Egy ilyen hirtelen akció után nyilván semmi esélye nincsen annak, hogy másnap egy új helyen kezdjek, de engem akkor nem is riasztott jobban semmi annál, mint hogy átüljek egy másik székbe, és folytassak mindent ott, ahol az előző munkahelyemen abbahagytam. Én tényleg szerettem volna szünetet tartani, és abban, hogy ezt megengedjem magamnak, rengeteget segített az a számos példa, amit a környezetemben láttam.

Az ismeretségi körömben férfiak és nők is döntöttek úgy, hogy egy stresszes, mentálisan megterhelő munkahelyet először kipihennek, feltöltődnek, és csak utána keresnek egy következő lehetőséget.

Volt, akinél ez egy-két hónapig tartott, de olyan is, akinek egy évig, és ezalatt átképezte magát egy teljesen más munkakörbe. Hallottam olyan gyermekáldásra váró párról, akiknél pont akkor kopogtatott a gólya, amikor a nő karrierszünetet tartott. 

Tervezd meg!

Ha valakinél már hosszabb ideje érlelődik ez a döntés, akkor remekül fel is lehet rá készülni: számold ki, mennyi pénzre van szükséged ahhoz, hogy gondtalanul eltölthess pár hónapot, vizsgáld  meg, és esetleg csoportosítd át a kiadásokat, és ha megteheted, bátran engedd meg magadnak, hogy a félretett pénzedhez nyúlj. Nekem sokat segített az a mantra, amit többször elismételtem magamnak ebben az időszakban:

én a mostani kiadásaimra már előre megkerestem a fedezetet.

A mentális egészségnek gyógyító balzsam lehet egy ilyen időszak

Hiszen kimozdulsz a napi rutinból, jó eséllyel megszabadulsz egy olyan munkahelyi stressztől, ami már egy ideje nem szolgált téged, és a szerencsésebbek ilyenkor hihetetlenül inspiráltak is lesznek. Engem nap mint nap felvillanyozott az érzés, hogy kezembe vettem a sorsom, kiléptem egy számomra romboló munkahelyi helyzetből, és azt éreztem, most jött el a pillanat, hogy a karrieremről alkotott képet atomjaira szedjem.

Ki vagyok én, és mivel szeretnék foglalkozni? Biztosan az eddigi utamat szeretném folytatni?

A legtöbb időt és energiát arra fordítottam, hogy figyeljem magam, a zsigeri megérzéseim, azt, hogy mire dobban meg a szívem, milyen történeteket hallgatok szívesen, és bíztam abban, hogy ezek majd segítenek. Erre mind nem lett volna alkalmam, ha továbbra is az előző munkahelyemen dolgozom, mert annyira sokat kivett belőlem pszichésen, hogy nem tudtam meghallani a gondolataimat. Nem is biztos, hogy abban a helyzetben voltak ilyen gondolataim, ezért is kellett ez a szünet. 

 

A befektetett szünet megtérült

Nem terveztem, hogy meddig fog tartani, végül négy hónap után kezdtem el újra dolgozni, ezúttal nem alkalmazottként, hanem szabadúszóként. Addigra már tele voltam ötletekkel, energiával, frissen szerzett tudással, és alig vártam, hogy belekezdjek valamibe. A legjobb döntés volt időt hagyni magamnak, lehetőséget adni, hogy kapcsolódjak a mostani igényeimhez, és felfedezni azokat az erősségeimet, amit az előző munkakörömben nem tudtam kiaknázni. 

Azóta lelkes karrierszünet-nagykövet vagyok, és szeretném minél több emberhez eljuttatni azt az üzenetet, hogy ez is egy megoldás a munkahelyi stresszre, illetve szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy többen engedhetik meg ezt maguknak, mint ahányan gondolják. Elmúltak azok az idők, amikor mindennél nagyobb érték volt a folyamatos munkaviszony, és ferde szemmel néztek azokra, akiknek rövidebb-hosszabb ideig nem volt munkájuk.

A mai világban pár hónap karrierszünet nem ördögtől való, és nem feltétlenül luxus.

Úgyhogy engedd meg magadnak, ha egy pici esély van arra, hogy javítana az életminőségeden!

Fogarasy-Zólyomi Zsu

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Ascent/PKS Media Inc.