Nyújtsd, ameddig nyújthatod!

Ma már szinte minden sportnak elengedhetetlen kiegészítője a nyújtás és az erősítés, de húsz éve nem volt ez ám így. Illetve mi is próbáltuk növelni az izmaink rugalmasságát és hosszát, része volt a bemelegítésnek és a levezetésnek, de egészen más módszerekkel és más hangsúlyt fektetve erre, mint ahogy azt a mai sportolók teszik. Egyre több úszónál látom, hogy jógázik, pilatesezik vagy olyan keresztedzést iktat be az úszás mellett, amely a mélyizmokra is hat.

Én bármi ilyennel próbálkoztam életem során, mindig teljes kudarcba fulladt, ezért – a sikertelenséget nagy ívben elkerülve –inkább más mozgásforma után néztem.

Míg az izmaim rövidek és feszesek, addig az ízületeim és szalagjaim lazák, ez ugyan az úszásban segített, viszont ezt úgy képzeljétek el, hogy a mai napig kihívást jelent nyújtott lábbal és egyenes háttal pusztán csak egy helyben ülni is, az az élmény pedig sosem adatott meg, hogy meg tudjam érinteni a lábujjaimat lehajlásnál. Még akkor sem, ha csak az egyik karom rövidebb. 

Szóval inkább nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel egy-két kisebb fellángolást leszámítva, ami néhány óralátogatás után alább is hagyott.

Innen jutottunk el oda, hogy most, 36 évesen, lassan két éve szerves része az életemnek a heti pilates-óra, és azonnal jelez a testem, ha egy is kimarad.

A háttérben Lauren, aki megváltatta a hozzáállasomat a pilateshez, és akihez „visszájárok” már két éve, március óta sajnos csak online vehetek részt az óráin

Na de egyáltalán mi is az a pilates?

A pilates egy olyan mozgásforma, ami a testtudatosság növelését segít úgy, hogy közben erősít, fejleszti az egyensúlyérzéket, a mozgáskoordinációt, az állóképességet (szó szerint is), nyújtja az izmokat, növeli az ízületek mozgástartományát és még légzéstechnikát is tanít. A módszer Joseph Pilates fejlesztette ki, aki Németországban született, majd az Egyesült Királyságon át az Egyesült Államokig vezetett az útja, ahol sikerre vitte „Contrology” néven kidolgozott mozgásformáját. Édesanyja természetgyógyász volt, édesapja tornász, úgyhogy erős alaptudást hozott otthonról, de a kor gimnasztikagyakorlatai még elég merev, katonás mozdulatsorokat tartalmaztak, így nagyon korán elkezdett újfajta mozgásformán gondolkodni. Az ő alapmódszere nagyjából ötven folyamatos, dinamikus, ritmusost mozgást igénylő gyakorlatot tartalmaz.

Pilates hat alapelv szerint dolgozott tanítványaival, ami elengedhetetlen volt a helyes kivitelezéshez és a kívánt eredmény eléréséhez: koncentráció, testkontroll, a test középpontjának tudatosítása, ahonnan minden mozdulat kiindul, helyes légzéstechnika, a mozgás folyamatosan áramló jellege, és a gyakorlatok lehető legmagasabb szintű kivitelezése.

 Hogy miért lenne érdemes mindenkinek tennie ezzel egy próbát? 

1. Remek mozgásforma

Kell egyfajta érettség és testtudatosság ahhoz, hogy az ember rájöjjön, a vázizomzat, az ízületek és a mélyizmok adják azt a stabil alapot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy bármilyen sportot hosszú távon űzhessen az ember sérülés nélkül, de a fájdalommentes hétköznapi léthez is. Mert lehet, hogy vígan futkosunk harminc-negyven évesen heti háromszor, de ha nem foglalkozunk a nyújtással, erősítéssel, ízület-karbantartással és mobilizációval, nem biztos, hogy hatvanévesen is gondtalanul mozoghatunk. A pilates minden sportág mellé remek kiegészítést ad, mert amellett, hogy növeli az ízületek mozgástartományát, nyújt, de egyben erősít is, tudatosítja a légzés fontosságát, fejleszti a mozgáskoordinációt és az egyensúlyérzéket.

2. Rengeteget ülünk

A megváltozott életvitelünk és életmódunk miatt a testtartásunk, a törzsizmaink terheltsége, az izmaink feszessége igencsak megváltozott, és nem az egészséges irányba. Sokkal több időt töltünk ülve (vagy a home office-ban fekve…), ami nem kedvez a gerincünknek és az azt körülvevő izmoknak. Éppen ezért extra figyelmet kell szentelnünk ezek erősítésére, ha nem akarunk viszonylag korán együtt élni konstans fájdalommal a testünkben. A pilates különösen nagy hangsúlyt fektet erre a területre, a módszer egyik alapvetése, hogy minden mozgás innen, a has és mély hátizmok irányából ered.

Míg a jóga nagyobb hangsúlyt fektet a nyújtógyakorlatokra és a meditatív jellegre, addig a pilates a törzsizmok erősítésére koncentrál, és dinamikusabb a végrehajtása a mozdulatsornak. Ennek ellenére nagyon sok gyakorlatban van átfedés a két módszer között.

3. Kis helyen, kevés eszközzel is végezhető

A piletes-gyakorlatok rendkívül széles skálán mozognak, és természetesen erre a mozgásformára is épült egy iparág, így rengeteg segédeszközzel lehet könnyíteni vagy épp gyorsítani a fejlődésünket, de alapvetően egy matraccal, egy puhább labdával, egy fejpárnával és néhány gumikötéllel bármikor el lehet kezdeni akár otthon is a mozgás ezen formáját. Persze maga Pilates úr is több eszközt fejlesztett ki, amelyekkel hatékonyabban lehet gyakorolni, de ezek nem elengedhetetlen részei a mozgásnak. Nagyon sok egy helyben végezhető gyakorlat van benne, nem kifejezetten ugrabugrálós-bugyiig leizzadós edzésforma, így akár kisebb lakásban is végezhető. Teljesen szomszéd-, alvó gyerek- és számítógép előtt gubbasztó férj-kompatibilis. 

4. Egy jó tanár aranyat ér

Valójában minden ezen múlik. Ha találunk olyan instruktort, aki szívvel-lélekkel oktat, aki azért tartja az óráit, hogy mi egészségesebben, boldogabban és fájdalommentesebben éljünk, és aki ennek érdekében képes mindent lépésről lépésre elmagyarázni, úgy, hogy ne csak a gyakorlat kivitelezését értjük meg általa, hanem azt is, hogy mi a célja a mozdulatnak, és melyik csigolyát mozgatjuk, melyik izmot feszítjük, melyiket nyújtjuk, akkor biztos, hogy sikerélmény lesz – még akkor is, ha soha a büdös életbe nem nyúlik ki teljesen az a láb, vagy nem hajlik úgy a derék, mint a nádszál.

Saját mozgástartományunkon belül tudunk sikeresek lenni, és biztos, hogy minden gyakorlatra van olyan módosítás vagy könnyítés, amit életkortól és képességektől függetlenül bárki meg tud csinálni.

A mi csoportunkban volt húszévestől nyolcvanévesig, terhes kismamától a reumás nyugdíjason, az ex-balerinán át a hobbi-triatlonistáig mindenki. Rólam nem is beszélve, aki, ugye, hét centivel rövidebb bal karral vágtam bele úgy, hogy a pilatesben azért elég sok gyakorlatban kell kézre támaszkodni.

Egy jó tanárral, aki érthetően és szemléletesen magyaráz, még akár online is elkezdhetjük az ismerkedést ezzel a mozgással, de persze amint újra lehetséges és biztonságos, érdemes egy-egy órára ellátogatni, mert a szakértő szem azonnal kiszúr minden apró módosítási lehetőséget, amivel hatékonyabban tudunk kivitelezni egy gyakorlatot.

5. Testtudat

Talán kicsit kezd ez az szó is elcsépelt lenni, pedig elképesztően fontos. Én alapvetően elég szerencsés embernek mondhatom magam, mert az élsport magasabb testtudatot adott, mint egy átlagembernek, aki valamilyen sportágat elkezd. Ennek ellenére számtalanszor találtam magam olyan helyzetben a pilates-órán, hogy képtelen voltam kivitelezni egy gyakorlatot, mert nem tudtam összehangolni a feszítést, nyújtást, légzést, vagy nem tudtam olyan koncentrált állapotba kerülni, ami segít, hogy a különböző végtagjaimat és testrészeimet az instrukciók szerint mozgassam.

Éppen ezért több ez, mint egy testmozgás, itt ugyanis az elme is edzésben van, és legalább annyira fontos része a koncentráció meg a légzés a megfelelő kivitelezésnek, mint az, hogy mozogjanak a csigolyák, feszüljenek az izmok.

Nem mondom, hogy mindig minden percét élvezem, és átlényegült állapotban „higanyként mozgok” a térben abban az egy órában, amíg részt veszek az órán. Iszonyú sokat szenvedek, igazi kihívás számomra, hogy elfogadjam a testem korlátait, azt, hogy az élsportos múlttal számtalan gyakorlatot nem tudok elvégezni, és nem mindig engedelmeskedik a testem úgy, ahogy azt én szeretném. De soha semmilyen mozgásformában nem tanultam annyit magamról, mint ebben. Számtalan olyan izmot és izomcsoportot fedeztem fel, amiről nem is tudtam, hogy létezik és mozgatható, és nagyon sok visszajelzést és megerősítést kaptam abban, hogy mennyire sokat lehet fejlődni gyakorlással, helyes légzéssel és koncentrációval. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, hogy tegyen egy próbát.

Pásztory Dóri