wmn - otp
Advertisement

Tóth Flóra: Megtakarítgatunk, megtakarítgatunk?

Én úgy érzem, a mi generációnk a nullához közelítő pénzügyi tudatosságot kapott a szüleitől, már csak azért is, mert a korai X-eseknek (akik jellemzően a korai Y szülei) nem volt túl nagy mozgástere pénzügyek terén. Én például ezért nem tanultam meg gyerekként „bánni a pénzzel”, mert sosem kaptam zsebpénzt, minden gyerekkori kiadásra (mozi, pizza, aztán később bulizás) külön kérnem kellett (általában kaptam is, de ez nem biztos, hogy olyan jó pénzügyi tudatosság szempontból). Így az első pénzösszeg, amit be kellett osztanom, az a ballagásomra a rokonoktól kapott összesen százezres nagyságrend volt. Akkor viszont jöttek a szülői tanácsok csőstül: egy részét fektesd hasznos dologba, a többit meg költsd olyanra, ami örömöt szerez stb.

A nagyszótárak, amelyeket megvettem a pénzből, azóta is a könyvespolcot díszítik, és most, a digitális információszerzés idején, már inkább csak emlék – a nyaralási élmény viszont örökre velem marad. 

Azóta saját családom lett, és már nemcsak a saját életemért vagyok felelős, hanem azért is, hogy két gyereknek legyen mindig otthona, ennivalója, cipője, élményei, öröme (prioritás szerint nagyjából ebben a sorrendben). 

De attól, hogy gyerekeim születtek, az én igényeim sem szűntek meg teljesen. Bevallom, anyaként meg nagyonfelnőttként is szeretek ruhát, cipőt vásárolni, de azért nem sok olyan darab van, ami évtizedes távlatból megmaradt az emlékeim között. Bezzeg a nyaralások vagy a különleges éttermi élmények! Azokat a mai napig fel tudom idézni.

Szóval mostanra rájöttem, hogy vannak kézzelfogható dolgok, amiket érdemes megcsodálni… aztán visszatenni a polcra. Mert másra jobban kell a pénz. Ennek a megtalált tudatosságomnak az egyik oka, hogy bizony megtörtént velünk már kisgyerekes szülőként, hogy elfogyott a pénzünk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetett volna kihez fordulnunk. De nem tettük, mert nem akartunk másokat terhelni – vagy talán mert szégyelltük, hogy 30 fölött nem tudjuk beosztani a pénzt –, így magunknak kellett megoldást keresnünk. A krízishelyzet szerencsére csak pár napig tartott, és azóta néhány dolgon változtattunk. Például azon, hogy elkezdtünk apránként megtakarítani. Nem sok pénz gyűlt így össze, és azért nem is olyan nagyon tudatosan kezeljük, de lassan gyarapszik.

Csak éppen nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Költsük el az első nyaralásra, amikor már lehet? Vagy spóroljunk a gyerekeink egyetemi tanulmányaira? Lakásra? A saját, 30 év múlva esedékes nyugdíjas éveinkre?

Vagy csak azért legyen, hogy ha legközelebb bajban leszünk, tudjunk miből kenyeret venni?

Nagyjából ezekkel a kérdésekkel érkeztem a találkozónkra a szakemberrel.

Tóth Flóra

Nyitrai Győző felvilágosított, hogy amit csinálunk, hogy random tárolgatunk pénzeket a folyószámlánkon lekötetlenül, az valójában nem is megtakarítás, hanem félretevés. Na, tessék. A kettő, mint kiderült, nem ugyanaz.

A valódi megtakarítás ugyanis egy konkrét célra való folyamatos félretevés. A konkrét célnak van egy elképzelt összege, egy elképzelt időtávja, és megtervezzük előre, hogyan vesszük ki a költségvetésből.

Egyébként a mi generációnkban többen vannak, akik nem takarítanak meg, mint akik igen: a statisztikák szerint tízből négy embernek van megtakarítása, hatnak nincs. Azok közül, akiknek van valamennyi, a nagy része (háromnegyede) hozzánk hasonlóan a folyószámlán tartják a pénzüket, ami a szakértő szerint nem ideális. Ennél már csak az rosszabb, aki a folyószámláján tartja, vagy a párnahuzatban gyűjti otthon. A következő kérdés adta magát: hogyan lehetne ezt jobban csinálni?

Győző szerint az első lépés a havi költségvetés írása lenne (ami, mint kiderült, a magyarok felének van!). Ez nekem oké: amióta olyan applikációt használok, ami grafikonokkal és statisztikákkal segít, képes vagyok követni a bevételeimet és kiadásaimat. Miután a megtakarításra szánt összeg és a konkrét cél, vagy a konkrét célOK megvannak, érdemes először a neten körülnézni, hogy melyik tervünkhöz milyen távú megtakarítás fajta illik. Ezután pedig elmehetünk egy ingyenes tanácsadásra (a bankod nagy eséllyel nyújt ilyen szolgáltatást), ahol szakértő segít összerakni, hogyan gyűjts a nyaralásra, hogyan a gyerekeid taníttatására és hogyan a nyugdíjas éveidre. Merthogy mindre lehet egyszerre gyűjteni, akkor is, ha nem havi félmilliót teszel félre (mint ahogy nyilván én sem tudok). 

Például, ha 55 évesen kezdesz spórolni a nyugdíjas éveidre, három százalékos hozam mellett, akkor ahhoz, hogy 65 éves korodra legyen tízmilliód a megtakarítási számládon, akkor havonta elég nagy összeget, nagyjából 85.000 forintot kell(ene) félretenned. De ha mindezt harmincévesen kezdi el az ember, akkor elég havi 34.000 forintot elkülöníteni erre a célra. Azonban ha a megtakarított összeget befekteted például három százalékos hozammal, akkor a havonta félretett összeg 55 évesen 71.000, 30 évesen viszont csak 13.000 forintra rúg. Mondjuk, én magam erről már lemaradtam, nem kezdtem el 30 évesen, de még most is egész jó vagyok, havonta huszonpárezer forint körül úsznám meg a fönti példaként felvázolt célösszeget. Amit talán még ki is tudnék gazdálkodni megyek és kiszámolom.

Addig is, átadom a szót Évinek.

Szentesi Éva: Megtakarítás? Milyen megtakarítás?

Spórolós, mindent beosztó családból jöttem, ahol apám kontrollálta a pénzügyeket. Sosem voltunk gazdagok, ennek ellenére nem igazán szenvedtünk hiányt semmiben. A szüleim kellemes anyagi biztonsággal indultak az életnek: az esküvőjükre kaptak házat, kocsit, nagyanyámék halálukig támaszként álltak mellettünk, és mindig volt munkájuk is. 

Viszont örök téma volt, mikor, mire és mennyit költünk. Sosem vettünk drága és haszontalan dolgokat, de az eleven emlék, ahogy apám azon vitázik anyámmal, miért vesz meg magának egy drágább, jobb minőségű cipőt. Anyám erős érve volt, amely megmaradt bennem: mert az jobb, strapabíróbb, kényelmesebb, és a jolly joker érve: „mert megdolgoztam érte!” 

Családunkban örökölt női sors, még a dédanyámtól: sose függj férfitól, és ne kelljen soha pénzt kérned. 

Ezt olyannyira sikerült betartanom, hogy amikor felköltöztem Budapestre, már az első héten munkába álltam, tanulás mellett is dolgoztam – bár nem volt egyszerű. Egy évtized alatt azért sikerült kialakítanom egy szilárd lábakon álló anyagi biztonságot, és teljes pénzügyi függetlenséget. 

Szentesi Éva

Vagyonom viszont nincs, és nem tudom, lesz-e valaha. Hiába volt spórolós a famíliám, én nem lettem az. Szeretem elkölteni a pénzem, azt, amiért… megdolgoztam! Szeretem, ha szép környezet vesz körül, ha jókat eszem, iszom, és szép ruhákba öltözhetek. Imádom a divatot, és arányaiban sokat is költök rá. De legalább ugyanennyit költök a fizikai és a mentális egészségemre is a speciális élethelyzetemből fakadóan. (Éva kétszeres méhnyakráktúlélő – a szerk.)

Éppen ezért, amikor a pénzügyi tanácsadó azt javasolta, hogy ellenőrizzem a grafikonon, milyen típusú termékre mennyit is költök pontosan, akkor reflexszerű tiltakozásba kezdtem:

nem akartam látni, hogyan ugrik egy nagyot a divatárukra költött mércénél az oszlop, és miként jelez annál a temérdek táplálék-kiegészítőnél és egyéb egészségügyi kezelésnél, amikre havonta kiadok egy-egy jelentősebb összeget.

Persze, ha azt nézzük, a ruhavásárlásaim is tudatosak, hiszen kevés darabot veszek, de arra a kevésre (viszonylag) sokat költök, hiszen anyám elvét viszem tovább: a jó minőségű darabok tovább tartanak, vagy esetenként örökké, így hosszú távon kevesebbet költök divatra, mint azok, akik havonta vesznek új ruhaneműt. 

Nemcsak vagyonom, de megtakarításaim sincsenek. Az elvem az, hogy most szeretném élvezni az életemet, és azt, amit megkerestem. Egyrészt csak magamra kell költenem (illetve azokra, akiknek segíteni szeretnék), másrészt pedig ne gondold elsőre azt sem, hogy felelőtlen vagyok!

Alapos számításokat végeztem az életem időtartamát illetően.

Ha hiszek az orvosoknak, és nem hagyom figyelmen kívül, hogy a súlyos betegségem után nagyjából húszéves túlélési esélyem van (ami azt jelenti, hogy ennyire erős kezelések után, egy áttétes daganatos betegségből felgyógyulva elég alacsony százaléknyi esélyem van arra, hogy megérem az ötvenéves kort), akkor valamilyen szinten ehhez tervezem a megtakarításaimat. Igaz, kiindulhatok abból is, hogy nem hiszek az orvosoknak, hiszen öt éve egy lyukas garast sem adtak az életemért. Tegyük fel, hogy nincs igazuk, és itt vigyorgok majd még hetvenévesen is.

Mivel én ez utóbbi hozzáállást választottam, illetve azt is tudom, hogy ezek az esélyek és százalékok mind rajtam is múlnak, így amennyire ez lehetséges, annyira vigyázok magamra. Sokat foglalkozom a jóllétemmel, figyelek arra, mit eszem, iszom, mit kenek magamra, mennyit sportolok. Így az egészségemre is sokat költök. Havonta egy nagyobbacska összegbe kerülnek a rehabilitációs kezeléseim, a tápanyagaim és a sportolás is, amivel befektetek abba, hogy minél magasabb kort érhessek meg. 

A szakértő persze azt mondja, bármely percben történhet velem baleset, és történik is azokkal, akiknek nagy összegű befektetéseik vannak. Így nekem sem ártana némi segítség. Szóval Nyitrai Győző nekem szánt javaslata a következő:

kössek rövid távú befektetési megállapodást, mert az is sokkal jobb, mint hogy egy bankszámlán álljon a pénzem. 

Én pedig úgy döntöttem, hogy ezt szépen meg is fogadom. Addig pedig kitartok azon elvem mellett, hogy nem függök senkitől, büszke és boldog ember vagyok.

 

Szentesi Éva és Tóth Flóra

Képek: Pozsonyi Janka/WMN