Tudom-e, mi az az AS szabvány? – nyit egy kérdéssel Nagy Tamás, a Wienerberger szakértője. Persze fogalmam sincs, és bőszen jegyzetelni kezdek, amikor nevetve elárulja a megoldást: „ahogy sikerül. Ez a kóklerek általános szabványa. Esetleg nevezhetjük még úgy is: így szoktuk.”

Noha egy építkezés hosszú távra szól, hisz általában kevesen vannak, akik életükben több házat is felépítenek, még mindig túl sokan vannak, akik szinte teljesen meggondolatlanul ugranak bele a munkálatokba, és ennek később meg is isszák a levét. Sorozatunk első részében arról írtam, hogy a tervezés előtt milyen kérdéseket tegyünk fel magunknak – most arról kérdeztük a Wienerberger szakértőjét, hogyan találhatjuk meg a piacon a profi szakembereket, és hogyan szúrhatjuk ki már messziről a kóklereket.

Ne menj a saját fejed után!

„Életem első lakásvásárlásánál azt hittem, elsőre megtaláltam a tökéletes ingatlant. Az volt a szerencsém, hogy az építész barátom lehűtötte a kedélyemet, mielőtt aláírtam volna bármiféle szerződést: gyanús volt neki az épület építési ideje, és kis utánajárással (meg az alaprajz kikérésével) kiderült, hogy a födémek salakbetonból készültek, és a társasház több pontján a végtelenségig voltak terhelve, így a tervezett felújítási munkák egy részét el sem tudtuk volna biztonsággal végezni.”

Sokan már a lakásnéző megejtését sem javasolják szakértői kíséret nélkül, és még mindig rengetegen vannak, akik igyekeznek a szakértői segítségen spórolni. Ez pedig nem ritkán gyászos eredményhez vezet.

„Ha belegondolunk, ez teljesen logikátlan – mondja Tamás. – Evidencia, hogy jogi ügyekben ügyvédi segítséget kérünk, és egészségi panasz esetén sem kezdjük el magunkat operálni – az építőiparhoz viszont mindenki ért.”

Szakértőnk azt javasolja, akármibe fogunk, kérjünk árajánlatot a munkálatokra két-három cégtől, hogy legyen összehasonlítási alapunk. Sok helyen ingyenes az első konzultáció, máshol viszont fizetni kell érte – ezt előre egyeztessük, és legyünk azzal tisztában, hogy az igazán jó szakemberek hozzáértése mindig sokszorosan térül meg.

Referencia, referencia, referencia!

„A kivitelező váltig állította, hogy a társasházi fürdőszobánk aljzatába kilenc centiméter betont kell önteni. Az építész pánikolva hívott fel, hogy nehogy megengedjem, hogy kiöntsék az aljzatot ennyi betonnal, mert az első fürdésnél leszakadunk az alsó szomszédhoz. Végül aprólékosan el kellett magyaráznunk a brigádnak, hogy mi az a lépésálló hungarocell, és hogyan csökkenthető vele a beton mennyisége.”

„A kivitelező meghagyta az embereinek, hogy hogyan hegesszék az én új csöveimet a társasház régi vízvezetékeihez, hagyjanak rá bőven, nehogy elengedjen a rögzítés. Persze nem így tettek, úgyhogy beköltözés után jól el is áztattam az alsó szomszédot, nálam meg lehetett feltörni az újonnan lerakott burkolatot.”

Tamás szerint nem szabad hinnünk a szemünknek: pontosabban annak nem, ha valaki csupán fényképeket mutatna referenciaként. A fotók önmagukban még akkor sem feltétlenül mondanak túl sokat, ha azok valóban az adott kivitelező munkáját ábrázolják.

Épp ezért vegyük a fáradságot, és menjünk el egy olyan építkezésre, felújításra, ahol a kérdéses szakember és csapata dolgozik, hogy személyesen is meggyőződhessünk arról, rendben folyik minden.

Emellett egész nyugodtan kérjünk referenciát olyan megrendelőtől, aki egy ideje már abban az ingatlanban lakik, amelyet a mester kivitelezett. Így azonnal kiderül, használat közben mennyire megelégedést keltő a munkája.

Nézd meg az eszközeiket!

„A munkások a megmaradt habarcsot, betont és a jó ég tudja, még mi mindent beleöntötték a társasház udvarán lévő lefolyóba. Pár nap múlva óriási felhőszakadás volt, úszott az egész ház. A munkások nagy duzzogva törték fel a betont. A cső vagy másfél méteren át tele volt megkötött anyaggal. Már azelőtt gyűlöltek bennünket a társasházban, hogy beköltöztünk volna.”

Banális apróságnak tűnik, de a szakértő szerint nagyon is fontos: amikor ellátogatunk a helyszínre, ahol a leendő kivitelezőnk csapata dolgozik, vessünk egy pillantást a szerszámokra! A jó szakember mindig tisztán és rendben tartja a szerszámait, és nem szedett-vedett darabokkal dolgozik, hiszen tudja, hogy ez a gyors és igényes munka titka.

Ha azt látod, hogy az eszközök szanaszét hevernek elmosatlanul, rozsdásan, és az építkezés helyszíne nem tiszta, rendezett, hanem mindenféle sebtiben letakart objektumokkal van tele, gondolj bele: akarod-e ezt a felfordulást beengedni az otthonodba – és vajon milyen a munkája annak, aki ennyire trehány?

MINDIG olvasd el a véleményeket!

„A kőműves feladata az volt, hogy téglából rakja le a kamra falait a konyhába. Arra értünk haza, hogy a szakember teljesen körbefalazta magát. Amikor megkérdeztük, mégis hogy óhajt onnan kimászni, halál komoly arccal azt felelte: hát majd létrával. Eltartott egy darabig, mire leesett neki, hogy nem árt, ha ajtó is van a kamrán…”

„Mindenki ismeri AZ EMBERT. Akit valami távoli ismerős ajánl, akinek szintén valami távoli ismerőse ajánlotta, vagy az internet sötét bugyraiból túrtuk ki végső elkeseredésünkben, mert senki sem ért rá. Nos, mi a konyhabútort szereltettük fel az emberrel. Néhány hét múlva előbb a beépített hűtő szekrénye omlott össze (centik híján a fejemre, mert én épp benéztem alá, hátha rájövök, mitől recseg), kicsivel később pedig az ölembe szakadt a felső szekrénysor. Az ember szerint nem kellett nagyobb tipli.”

Bár mindenkinek lehet rossz napja, és nincs ember, akinek valamennyi munkája ugyanolyan tökéletesen sikerül, az azért viszonylag gyorsan kiderül, ha valaki teljesen alkalmatlan arra a feladatra, amit elvállalt. Szakértőnk azt mondja: ne legyünk restek végigolvasgatni a szóba jöhető szakemberekről szóló értékeléseket a Facebookon, honlapon, Google-on. Ha valaki sorra kapja a rossz osztályzatokat és a felháborodott hozzászólásokat, akkor felejtsük el gyorsan mi is. Hacsak nem száz százalékig megbízható helyről érkezik az ajánlásunk valakiről, mindig kezeljük fenntartásokkal az olyan kivitelezőket, akik egyszerűen nem találhatók meg interneten.

„A Facebook tele van építkezős-felújítós csoportokkal. Mielőtt hozzálátnánk a munkálatokhoz, lépjünk be néhányba, és olvasgassuk, kinek milyen ajánlásai vannak, kivel nem szabad dolgoztatnunk, és ki az, akit ajánlanak. Egy jó szakemberre várni is érdemes!”

Egyeztessetek előre mindent!

„Megbeszéltem a festővel, hogy a háló fala tojáshéjszínű legyen, azt hittem, ennyi elég neki. Amikor délután hazaértem, rózsaszín volt a szoba. Azt mondta, szerinte sokkal jobban néz ki.”

Egy jó szakember felkészít arra lelkileg, hogy minden építkezésnél és felújításnál lesz olyan (nem lehet, hanem lesz is), amire nem számítunk előzetesen. Egy jó szakember azonban átsegít ezeken a nehézségeken, és nem arra használja az esetleges többletköltségeket, hogy még több pénzt keressen.

Szakértőnk szerint egy építkezés költségei tizenöt-húsz százalékkal szokták meghaladni a költségvetési tervet normális esetben, okos dolog tehát, ha nem centizzük ki a rendelkezésünkre álló keretet.

Noha sokan az alapvető építési alapanyagokon akarnak spórolni,

nem árt tudni, hogy a teljes építkezési költségvetésnek csupán öt-nyolc százaléka a falazat és a tető – így aztán érdemes a szakemberre hallgatni, amikor ő ragaszkodna a jobb minőségű téglához vagy cseréphez. (Hiszen később a gatyánk rámehet például a fűtésre…)

Legyen papír!

 „Nem húzták meg a gázkazán egyik szelepét, így a beköltözésem napján szétázott a vadiúj parketta. A kivitelező széttárta a karját.”

A Wienerberger szakértője azt mondja: ha a mester csak kerülgeti a számla témakörét, akkor eszünkbe se jusson foglalkozni vele – ahogyan olyannal sem, aki következetesen elutasítja a szerződésírást. Ha valaki azzal áll elő, hogy „számlával ennyi, számla nélkül annyi”, az vélhetően máshol is előszeretettel keresi a kiskapukat, ráadásul egy „lepapírozatlan” munka után gyakorlatilag képtelenség reklamálni vagy garanciális javítást kérni.

Márpedig se szeri, se száma az olyan történeteknek, amelyekben hetekkel átadás után máris előjön valami apróság (vagy épp valami olyasmi, ami jócskán megnehezíti az életünket). És persze mindannyian hallottunk már olyanról, akinek a „mester” többé nem veszi fel a telefont, vagy elegánsan széttárja a karját: „De hát én ott se jártam!”

Az ilyen helyzeteket elkerülendő foglaljuk szerződésbe, mit várunk, milyen határidőkkel (mi történik, ha azokat a kivitelező nem tartja), milyen kondíciók mellett, stb. Ha szükségét érezzük, kérjünk jogi segítséget már a szerződéskötés előtt!

Ellenőrizd rendszeresen a haladást!

„A kőművesek kérdés nélkül visszavakolták azt a falat, amelyet korábban két hétig tisztítottunk és fugáztunk a férjemmel, hogy szép nyerstégla-falunk legyen.”

„Fordítva szerelték be a kiállásokat a konyhában, de mire észrevettem, már késő volt. Így aztán most egy sündisznószerű csőrengeteg van a szekrények mögött, a hideg víz nyomása pedig sokkal kisebb, mint kellene.”

„A kivitelező a teljes tetőt megépítette – csak épp a ki- és beszellőzést felejtette ki. Pontosan: emiatt az egész szerkezetet vissza kellett bontani.”

Igen, idegesítő és fárasztó lesz. De tartsd észben: az építkezés, felújítás sikere rajtad is múlik. Ha csak kéthetente jelensz meg a színen, szinte lehetetlen lesz gyorsan orvosolni, ha valami nem úgy készült el, ahogy megálmodtad, szóval szánd rá az időd és energiád, és kövesd a haladást, hogy azonnal tudj reagálni, ha valamit másképp szeretnél!

Magyarországon felújításnál kevésbé gyakori, hogy műszaki ellenőrt bízzon meg a tulajdonos, építkezésnél elengedhetetlen – de egy szakértői szem minden esetben ki tudja szűrni az esetleges problémákat. Bontani senki sem szeret, ráadásul a visszafelé haladás pénz- és időveszteséget jelent.

Képünk illusztráció - Forrás: Getty Images

Légy tudatos vásárló!

„A víz-, gáz-, fűtésszerelőnk a munkák háromnegyedénél eltűnt. Hetekig állt a meló miatta, hiszen egy darabig megpróbáltuk elérni – sikertelenül. A szerelvényezéshez szükséges cuccokat még megvette (a mi költségünkre természetesen), aztán felszívódott. Végül találtunk egy új szakembert, aki az első napon döbbenten kérdezte, miért vettünk mindenből háromszor annyit, mint amire szükségünk van. Gondolom, az első szaki ezzel akart bizniszelni, aztán jött valami jobban fizető lehetőség, és lelépett.”

Ha tevékenyen részt veszel a munkálatokban, akkor nagyon fontos az is, hogy tudatos vásárlóként állj hozzá a feladathoz, és ne csak úgy „érzésre” szerezd be az alapanyagokat.

Még a legnagyobb jóindulat mellett is félretájékoztathatnak a boltban azt illetően, hogy mire van szükséged – a mennyiségről nem is beszélve: légy felkészült és tudd, miből mennyi kell, nehogy rád sózza a tüzépes az összes maradék tégláját.

Ha a gyártó cég végez ilyet, érdemes kérned a mennyiségszámítási szolgáltatásukat, amellyel pontosan meg tudják neked mondani, miből mennyit rendelj, így megúszhatod azt, hogy újra kelljen rendelned bármiből, és azt is, hogy a nyakadon maradjon egy csomó felesleges anyag.

Kezeld őket partnerként!

„Mivel csak munka után tudtam a helyszínt ellenőrizni, akkor már gyakran nem találtam ott a munkásokat. Ilyenkor egy termosz forró teát és egy tálca süteményt hagytam nekik, hogy másnap jól induljon a napjuk. A legkedvesebb reakció egy parkettadarabra írt üzenet volt egyiküktől: nagyon finom volt!”

Súlyos tévedés, hogy az építőmunkásokkal kiabálni meg hadakozni kell a siker érdekében: szakértőnk szerint nagyon is fontos, hogy jó legyen a viszony közöttünk.

És mivel mindenféle komfort nélküli helyszíneken végzik a kőkemény munkájukat, fontos volna, hogy odafigyeljünk rájuk. A jó viszony titka néha olyan apróság, mint egy termosz kávé vagy egy tálca sütemény. Vagy – és ezt megdöbbentően kevesen alkalmazzák – a dicséret.

Az pedig a munka gyakorlati oldaláról lényeges, hogy ne várjunk el olyasmit a kivitelezőtől, amihez nem kell értenie, hanem biztosítsuk a számára a megfelelő szakembereket, akikkel konzultálhat – vagy fogadjuk el, ha szerinte szükséges egy statikus vagy gépész a törvényileg előírt feladatokon túl is.

Ja, és egy nagyon fontos dolog a végére: lehet akárhány diplomád, ha nem építészmérnök vagy (esetleg más, témába vágó szakon szerezted a papírod), hallgass arra, aki viszont ért hozzá. És fogadd el, ha valaki szakmai érvekkel alátámasztva azt mondja, valamit így kell vagy úgy nem lehet megoldani. Ne ellenkezz, ha azt mondják, egy falat nem szabad kibontani, hiába kérted ki az önkormányzattól az alaprajzot, ha egy hozzáértő ránézésre meg tudja mondani, hogy az egy tartófal, és nem nyúlhatsz hozzá. Fogadd el: ez az ő szakterületük.

Kérdezz, és válaszokat kapsz majd – ha csak mellébeszélést, akkor viszont gondolkodj el, hogy ő-e a te embered.

 

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images