Anonim pénzügyi analfabéták terápiás csoportja

Sziasztok,

Flóra vagyok, totális pénzügyi analfabéta, többszörös hitelkeret-túllépő, megkérdőjelezhető pénzügyi stratégiával élő ember. Ne bízd rám a pénzed. És tanulj a hibáimból.

Mert jónéhány szörnyűség, amit 21 és 25 éves korom között elkövettem pénzügyi dolgok tekintetében, simán elkerülhető lett volna, ha:

1. gyerekkoromban nemcsak azt hallom, hogy „most nincs pénzünk”, hanem információkat arról, hogy a szüleim mennyit keresnek, hogyan osztják be, mennyi a rezsi – csak hát, a szüleim még ennél is rosszabb helyzetből indultak, és akkor még végképp nem volt elérhető „tananyag” ebben a témában,

2. elolvasom, értelmezem és alkalmazom az úgynevezett apróbetűs részt a bankkártyámmal és a hitelkártyámmal kapcsolatban (merthogy mindkettő volt). 

 

Kis magyar boltkórosok naplója

Nem tudom, mennyire van meg nektek az Egy boltkóros naplója című film, de abban röviden az történik, hogy a főszereplő lánynak nagyjából 20 hitelkártyája van különböző mértékű tartozásokkal, és amikor elkapja a vásárlási láz (mindig), akkor azoknak a keretével sakkozik, és körülbelül öt kártyából rakja össze egy sál árát. Ez, ugye, azt jelenti, hogy az összes kártyájának a maximális HITELkeret aljánál mozog az egyenlege. Na, pont ezt csináltam én is, csak kicsiben.

Nyilván az első fizetésem több mint felét ruhákra költöttem, pedig albérletben éltem, és akkor kezdtem el fenntartani egy autót.

21 éves egyetemista voltam ekkor, addig sosem kaptam rendszeresen fix pénzt, zsebpénzt sem, hanem, amikor kellett valamire, kértem a szüleimtől, mérlegeltek: vagy adtak, vagy nem adtak. Szóval nagyon gyorsan megtapasztaltam, milyen, amikor elfogy a fizetésem 20-án, és mehetek a szüleimhez kérni.

Szerencsére ez pár hónap alatt sokat javult. Elkezdtem jobban keresni, és a bankom értesített, hogy van egy úgynevezett folyószámla-hitelkeretem. Ennek segítségével a fizetésem mértékét túl is lemehettem elvileg „mínuszba” a bankkártyámon, és ezzel kapcsolatban nyilván nem olvastam el az apróbetűs részt. Sőt, igazából semmit nem olvastam el, csak elkezdtem használni. Először csak annyit, amennyit korábban a szüleimtől kértem, úgy 20–30 ezer forintot, csak hát, az, ugye, a következő hónapban magával hozta, hogy annyival kevesebb lett a fizetésem.

Aztán jött egy nyaralás, és valahogy átcsúsztam oda, hogy a hónap végén már egy teljes fizetésnyi mínuszom volt.

Aztán egyszer csak megjött a pénzem, de még így sem értem el a nullát. Ekkor szembesültem vele, hogy ez bizony kőkemény levonással jár, hiszen a bank nem kedvességből hitelezi nekem a pénzt, hanem bizonyos feltételek mellett, amiben az is benne van, hogy minden hónapban visszafizetem a teljes összeget.

Közben úgy alakult, hogy egy barátnőmtől kaptam egy nagyszerű ötletet: szerezzek be egy hitelkártyát. Az volt a tervem, hogy a hitelkártyáról vásárolok, a bankkártyán meg gyűjtöm a pénzt – így cselezve ki a kínos pénzügyi helyzetet, amibe kerültem. Az nem szerepelt a terveim között, hogy figyelek a költéseimre és visszafogom magam (mentségeim: pénzügyi nevelést nem kapott huszonéves voltam, ráadásul ekkor már azért a fizetéseket és az árakon is érződött a gazdasági világválság).

Így hamarosan mindkét kártyán egyszerre lett tartozásom, és már havi 30 ezer forintom ment el arra, hogy ezeknek a költségeit fizessem.

Nagyon kikészültem, és pár hónap titkos kínlódás után körbejártam a témát, elolvastam a már több mint egy éve igénybe vett hitelem feltételeit, a hitelkártyám megszüntetésének pontos módját, és beszéltem a szüleimmel, akik természetesen segítettek. 

 

Pénzügyi tudatosság – pár év csúszással

A pénzt, amit ennek a pénzügyi katasztrófahelyzetnek a megoldására adtak kölcsön már tisztességesen visszafizettem, és büszkén állítottam be a folyószámla- hitelkeretemet nullára. A hitelkártyának pedig fájó búcsút intettem. Azóta történt már olyan, hogy egy szolgáltatás keretében újra lehetett volna folyószámla-hitelem, és lehet, hogy már elég érett is lennék hozzá, de a korábbi rossz tapasztalataim miatt nem mertem bevállalni. Pedig objektíve egyáltalán nem rossz dolog, a helyén kezelve.

Azt megtanultam ebből az ügyből, hogy mielőtt bármilyen banki papírt aláírok, olvassam el, értsem meg, és gondoljam át az üzenetét.

Szóval én nem egyszerű romantikus filmnek látom az Egy boltkóros naplóját, hanem kőkemény oktatótartalomnak, mert pontosan tudom, hogy pénzügyileg képzetlen, de vásárolni szerető fiatalként milyen könnyű hasonló helyzetbe sodródni. Persze az azért elég szélsőséges példa, de találtam már meg én is álmaim ruháját leárazva 31-én, és na, hát… annak nehéz ellenállni.

A spórolás és a ruhaboltok kerülése még mindig nem megy tökéletesen – azt szoktam mondani, hogy a legjobb pénzügyi stratégiám a deficit elkerülésére a több munka vállalása, ezáltal a bevétel növelése. A kiadások csökkentése nem az erősségem, és már bőven eljutottam abba a korba, hogy emiatt nem érvényes visszamutogatnom a szüleimre. Mivel az a célom, hogy a gyerekeim a húszas éveik elején se bénázzanak annyit, mint én, már most (kisiskolás és óvodás korban) zsebpénzt adok nekik, és igyekszem nagyon transzparensen kommunikálni a családi bevételekről meg kiadásokról. Aztán amikor megkapják az első bankkártyájukat (gyanítom, hogy nem 18 éves korukban, érettségi után lesz, mint ahogy velem történt), elmesélem nekik a kalandomat a folyószámla-hitellel. Szeretik azokat a sztorikat, amikben én vagyok a vicces szerencsétlenkedő…

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/PeopleImages