Ez a lista szigorúan az egyéni ízlésem alapján készült, lehet vele vitatkozni, új kedvencet választani, de simán belekötni is ér. Nem térek ki kifejezetten a filmes, tévés teljesítményekre, nem erre hivatott ez az anyag. A felsorolás fordított sorrendben van, végig kell pörgetnetek ahhoz, hogy meglássátok a nekem legszebbet. Aztán lehet kiabálni kígyót-békát, vagy mormolni a hozsannát…

Az idei évben férfiak is bekerültek ebbe az anyagba, mégpedig azért, mert egyre színesebb az öltözködésük. A nyertes talán nem lesz meglepetés. 

Kezdem:

16. Salma Hayek Gucciban

Salma Hayeket körülbelül egymilliószor öltöztették fel már jobban. Ez a szettje nem nyert, a legutolsó helyre került. 

Annyira hangsúlyos a dekoltázsa, olyan ormótlan, hogy az összhatás sírva könyörög egy kis eleganciáért, ám mindhiába. A végeredmény leginkább közönséges, és nem azért, mert nem szépek a mellei, hanem azért, mert sokkal ízlésesebben is tálalhatták volna, mint azt megtették már párszor (például ITT nézzétek meg, mennyivel finomabb volt.)

Persze az nem kérdés, hogy Hayek mindenhogyan gyönyörű, valójában zsákot is húzhatna magára. De ha van lehetősége valakinek a világ legszebb ruhái közül válogatni, akkor nem értem, miért nem teszi meg.

15. Gwyneth Paltrow Fendiben

Ó, igen, Gwyneth… Talán sosem lesz a kedvencem színésznőként és stílusikonként. Hogy ezt a színt mivel magyarázza valaki, azt nem tudom, de elfogytak a szavak. Mert legfeljebb egy oversized nadrágkosztümöt tudok ebben az árnyalatban elképzelni, de a tüllön és a fodrokon úgy döglik meg az árnyalat, hogy ha egy óráig kellene újraéleszteni, akkor sem támadna fel. 

Gwyneth Paltrow szépen sápatag fizimiskájához sokkal inkább felvettem volna egy kéket vagy egy méregzöldet, de majd máskor talán megteszi (miután elolvasta ezt a kritikát. Haha!)

14. Charlize Theron Diorban

Ha már az előnytelen árnyalatoknál tartunk, akkor ugorjunk is rögtön a következőre. Ez a kislibafos színű Dior-ruha legfeljebb a szövegkiemelőben mutat jól, vagy a kilencvenes évek egyik UFO-klipjében, de a vörös szőnyegen semmiképp. Talán a Billboard- gálán elmegy az ilyesmi, na de Charlize Therontól ennél jóval többet vár az ember.

Számtalanszor felöltözött már lenyűgözően, most lehet, hogy épp stylistot váltott, vagy nem tudom, mi a magyarázat, de rettenetesen előnytelennek tartom ezt az outfitet. 

A Dior egyébként sem tartozik a kedvenceim közé John Galliano menesztése óta, de hányszor elmondtam már ezt… mindegy. 

13. Jennifer Lopez Valentinóban

Jennifer Lopez az a nő, akinek a ragyogó, időtlen szépségét legeslegjobban az egyszerűség emeli ki. Rá nem kellenek hatalmas masnik, mélyen dekoltált megoldások, giccs és csiricsáré, ő egyszerű színekben, klasszikus vonalvezetésben fest a legeslegjobban, és szinte kivétel nélkül mindig ő a vörös szőnyegek királynője. 

Kivétel ez alól a tegnapi nap, ahol ebben a túlgondolt Valentino-estélyiben jelent meg. De miért? – tesszük fel most sokan ezt a kérdést… annyival, de annyival több lenne a kevesebb.

12. Margot Robbie Chanelben

A Volt egyszer egy Hollywood női mellékszereplője volt az egyik leglazább tegnap. Az haute couture-tervezésű Chanel- overalljában az igazi lezser öltözékek közé sikerült bekerülnie. Semmi extra igazából, amolyan szép és szerény összeállítás.

Nem kezdett el hevesebben dobogni a szívem, amikor megpillantottam, nem akartam fejvesztve megkaparintani a tervező nevét (amúgy egyértelmű a stílusjegyek alapján.) Inkább csak konstatálom, hogy tisztességesen felöltözött egy szép és jó szabású ruhába, de jó gyorsan el is fogom felejteni, az biztos.

11. Saoirse Ronan Celine-ben

Talán Saoirse szőkített hajának jobban állt volna egy élénkebb színű estélyi, vagy ehhez a ruhához lehet, hogy vörösre festettem volna a hajam, de ha csak a ruhát nézem, és elvonatkoztatok a hajszíntől, akkor ez a Celine-estélyi talán még a dobogósok közé is befért volna. Nem így lett. 

Viszont a ruha nagyon szép. Divatos, flitteres fényárban pompázik, jó a szabása, a sliccmegoldása és a mellrésze is. Csak a színeket nem passzították megfelelően össze, de majd az Oscaron hátha összejön. Vagy jövőre.

10. Jennifer Aniston Diorban

A gála előtt olvastam olyan pletykákat, hogy Aniston és Pitt kéz a kézben fog érkezni, de még csak egy közös fotót sem láttam róluk (sikítsatok, ha ti igen). Viszont Anistonnak még a nagy masnikat, a fura színeket és a hatalmas dekoltázst is elnéztem volna, olyat alakított az új kedvenc sorozatomban, a The Morning Show-ban. Sajnos díjat nem vitt haza, a The Crown főszereplője Olivia Colman tette meg ezt helyette.

Aniston a ruha kiválasztásában biztosra ment. Egy klasszikus, fekete, egyszerű Dior-estélyivel túlságosan nem lehet mellényúlni. Szép. Csinos. Tízpontos. Mármint ezen a listán.

9. Sofia Vergara Dolce&Gabbanában

Vergara tipikus végzet asszonya, akárcsak Salma Hayek vagy Monica Bellucci. Könnyen lehet ruhát választani az istennői alkatára, ám ő is ugyanolyan könnyen válhatna közönségessé, ha eltúlozza a szabásvonalakat. 

Idén viszont nem esett túlzásba, hanem pompás árnyalatú, alakját kiemelő díszítésekkel választott magának estélyit  az olasz tervezőpárostól, Domenico Dolcétól és Stefano Gabbanától. 

A szín miatt külön piros pont jár. Imádom!

8. Helen Mirren Diorban

A nő, akinek iszonyú jól áll az öregedés, akit nem hasonlítgatunk fiatalkori önmagához (hiszen világsztár csak jóval negyven felett lett), és nem firtatjuk a túlzásba vitt szépészeti beavatkozásait sem, merthogy nincsenek is neki ilyenek. 

Mirren egyike azoknak a nőknek, akik jelenlétükkel mindig azt bizonyítják, hogy az idő múlása Hollywoodban sem egy rémálom, hisz anélkül is lehet eszméletlenül csinos valaki, hogy az arcbőre a tarkójáig lenne feszítve. És mellé Mirrennek még olyan páratlan a stílusérzéke is, hogy le a kalappal előtte. 

A legszebb dekoltázs az övé lett tegnap. Éljen!

7. Reese Whiterspoon Roland Mouret-ban

Hollywoodban már nem divat egy ideje a napbarnított bőr, de egy ilyen szép fehér estélyihez illett volna egyszer-kétszer leugrani a szoliba. 

Igazából Whiterspoonra is az a kijelentés áll, amit Anistonnál mondtam: bármit felvehetett volna, annyira hálás vagyok nekik a The Morning Show-ért. 

Ez a ruha egyébként nagyon szép, az egyszerűségében rejlő különlegessége és a bátor fehér színe miatt. Merthogy a fehér szín a vörös szőnyegen a bátorság jele. Ki merne felvenni az esküvőjén kívül egy ennyire vakítóan fehér és drága holmit, ha nem egy bátor nő?

Én tutira jajveszékelnék a vörösboros poharak láttán.

6. Zoë Kravitz Saint Laurent-ben

Rohamosan közeledünk a Top5 igazi kedvenchez. Zoë Kravitz ruhája éppen csak nem fért bele az igazi kedvencek közé. 

Pedig szép is, különleges is, mégis egy kicsit túlzásnak gondolom a pöttyös anyag fodorban végződését, azt hiszem, ez az, ami zavar. Sokkal szebb lett volna a ruha, ha nem fodrokban végződik, hanem egyszerű lezárása van, vagy a felsőről elhagyják a pöttyöket. 

De a sminkkel, a hajjal együtt, az összhatás mégis zseniális és különleges. Kilóg a sorból, mondjuk, Lisa Bonet és Lenny Kravitz lányától ezt is várom el.

5. Nicole Kidman Versace-ban

Jön az arany ötös fogat Miss Kidmannel az élen. Bevallom, nekem örök kedvenceim a vörös estélyik, de néhány lépcsőfokkal feljebb, már a dobogós helyezettek között lesz még egy hasonló outfit, ami jobban sikerült. 

Kidman talán túlságosan lekarcsúsodott ehhez a szabásvonalhoz. Szívesen meghívnám egy sajtburgerre, de lefogadom, hogy ilyesmit már évtizedek óta nem evett, és a glutén, a tej meg a cukor is szigorúan tiltólistán van nála. 

A ruha gyönyörű, azt meg kell hagyni. A szabása, a színe, és az uszályos része elragadóvá varázsolják viselőjét. 

4. Cate Blanchett Mary Katrantzou-ban

Cate Blanchett évről évre az egyik legnagyobb kedvencem a stílusa miatt is. Ez a ruha pedig szerintem az egyik legkülönlegesebb költemény volt egész este. 

Ráadásul olyannyira jól áll a finom, pasztellsárga szín a viselőjének… szinte el sem hiszem, hogy ezt az árnyalatot egy szőke nőn látom, mert ellentmond annak a törvénynek, hogy szőkére ne adj sárga göncöt. De ez valamiért mégis nagyon jó. 

A pliszírozott ujjrészért külön köszönet. 

3. Naomi Watts Armaniban

A harmadik helyezést érte el a kedvenc vállmegoldásom okán: olyan rafinált, hogy ha választanom kell, sokkal inkább a vállak hangsúlyozását preferálom a kebleké helyett. 

Naomi Wattsnak filigrán alakja és kisebb mellmérete miatt ez a ruha prímán áll. A nagymellűeket el kell, hogy keserítsem, nem fog jól mutatni az ő testükön ez a szabás. 

A csillogó-villogó kövek és strasszok nélkül pedig az egész cucc mit sem érne. Dobogós helyet biztosan nem. Szóval taps. 

2. Scarlett Johannson Vera Wangben

Nagyon erős volt a dilemmám az első és a második hely között. Ez a ruha annyira erőteljes, olyan monumentális és lenyűgöző, de a maga nagyszerűségében mégis elegáns és egyszerű, hogy nehezen tudtam eldönteni, melyik legyen a befutó. Aztán az döntött, hogy ebben talán inkább biztosra mehet az ember, már ha gyakorlott vörös szőnyegeken megforduló színésznő. Hiszen ami piros, uszályos és nagy, az rendszerint nyerő szériát jelent a stílusversenyben. 

Scarlett Johannson csodaszép ebben a ruhában. (Nagyon elfogadnám én is a ruhát, mondjuk, felvenném egy hét múlva a 35. születésnapomra.)

1. Renée Zellweger Armaniban

Istenem, ez az Armani-ruha, mennyire csodálatos! Olyan gyönyörű ez az árnyalat, annyira szolid, mégis nagyszerű a vonalvezetés. Ha pontoznom kellene, erre tíz plusz tízet adnék. Lenyűgözően fest ebben Zellweger, és mekkora szerencse, hogy ilyen szépséges ruhát választott, hiszen ő nyerte a legjobb női főszereplőnek járó Arany Glóbuszt. 

Nos, a stílusét is ő vitte el.

És most jöjjenek a férfiak:

Billy Porter

Billy Porter az az ember, aki fittyet hány a hagyományokra, és teljesen újraértelmezte azt, hogyan kell kinéznie egy hímneműnek a vörös szőnyegen. Régebben talán körberöhögték volna ezt a szerelést, de kétségkívül sokat lazultak az elvárások, és megváltozott a sötét szmoking fogalma. 

Évről évre új és új meglepetéseket hoz Porter, neki köszönhetjük, hogy semennyire sem unalmas a férfiak kötelezően elegáns viselete. Éljen!

Jason Momoa feleségével, Lisa Bonet-val

Aquaman és bájos felesége, aki nem mellékesen Zoë Kravitz anyukája és Lenny Kravitz exfelesége, mindig nagyon passzolnak küllemben. Ám most nem „Momoánén” van a hangsúly, hanem a bársonyba bújtatott Momoán. 

Pompásan áll neki a zöld, pompásan fest testén a bársony. És már nem először él ezzel az anyagmegoldással.

Sacha Baron Cohen feleségével, a szintén színész Isla Fischerrel

Sacha Baron Cohen pedig nem ment el „porteri” magasságokig, de színben erősen belehúzott, és megmutatta, igenis van a férfiaknak jogosultsága ezekhez az erőteljes színekhez. 

A királykék ráadásul remekül passzol a vörös szőnyeghez, még akkor is, ha kedves neje, Isla Fisher lilában pózol mellette, ami kicsit megtöri az összhatást, de az értékéből nem vesz el.

És Brad Pitt…

Lehetsz te a tabudöntögető Billy Porter, lehetsz te a formabontó Sacha Baron Cohen, és lehetsz te a bársonyba bújtatott, dögös Momoa, amikor a teremben ott van melletted a tökéletesen klasszikus vonalvezetésű, iszonyúan elegáns Brad Pitt! 

Mondhatnám azt is, hogy unalmas már, de nem volna igaz. 

Szentesi Éva