Aki ismer, tudja rólam, hogy jó ideje egyedülálló anyuka vagyok. Így aztán értelemszerűen, a múlt héten befejeződött nyaralásom is a gyermekemmel kettesben telt (természetesen családi, baráti találkozókkal kiegészítve). Szinte sziámi ikrekként összenőve kalandoztuk át a két hetet, ami isteni volt. Igyekszem minden alkalmat kihasználni, amikor igazán minőségi időt tölthetünk egymás társaságában.

Egyrészt mert élvezetes: rendkívül szórakoztató a kisfiam, és ahogy növekszik és érik a gondolkodása, egyre jobban élvezem a társaságát. Másrészt tisztában vagyok vele, hogy lassan zárul Miki mókatára, és az én tizenkét és fél évesem hamarosan már nem az én társaságomban akarja elütni minden szabadidejét.

A kéthetes nyaralás végeztével azonban óriási váltás következett. Ugyanis a gyermeket „átvette” az édesapja, akivel egész szeptemberig együtt buliznak. És a szoros együttlét után hirtelen, egy hónapra, egyedülálló nő lettem. Anyuka, akinek mintha hiányozna az egyik karja.

A csonka család egy csomó furcsa helyzettel jár. Olyan helyzetben találja magát az ember, amilyenről nyilván sosem álmodozott kisgyermekkorában. Ez az állandó megosztottság időben és érzelmekben valószínűleg mindenkinek megterhelő – a szülőknek ugyanúgy, mint az érintett gyerekeknek. Épp ezért – én úgy érzem – a mi feladatunk és felelősségünk, hogy gyermekeink és saját magunk számára is a lehető legelviselhetőbbé tegyük a szingli szülőségből és a csonkaságból adódó felemás körülményeket. Szentül hiszem (mert az optimizmusom elpusztíthatatlan), hogy ebből a dologból is ki lehet hozni a legtöbbet. Még a nyári szünidőben is. Úgyhogy íme, az én gyermek nélküli, szingli szülős túlélési stratégiám.

Nem katasztrófa!

Nem mondom, hogy az elválás előtti két nap nem jött rám többször is a bőghetnék, mert az nem lenne igaz.

Egyszerűen előre kínlódtam a gyermekem hiányától. A külföldi létünkből és bizonyos szintű egymásrautaltságunkból (meg a rengeteg odafigyelésből és közösen eltöltött időből) fakadóan nagyon szoros és mély kapcsolat van köztünk. Tényleg szokatlan, amikor kicsit nem vagyunk együtt.

De aztán csavartam egyet a gondolkodásomon, és megpróbáltam arra koncentrálni, ami ebben a szituációban mégis jó. Nekem és a kiskorúnak is. Egyrészt megtöltöttem a közös nyaralást annyi pozitív, aktív és szeretetteljes élménnyel, ami mindkettőnknek muníciót ad a külön töltött időre is. Aztán átgondoltam, hogy igazából egyikünk életében sem történik semmi katasztrofális.

Sőt, a gyereknek egyértelműen érdeke, hogy minőségi időt töltsön az amúgy jóval kevesebbet látott édesapjával. Tudom, hogy a kettejük egy hónapos nyaralása izgalmas és érzelmileg biztonságos közegben, ráadásul a családja másik felének a társaságában telik majd. Így a nyár folyamán az egyébként a családtagoktól távol élő gyerek végre kicsit elmerülhet a tágabb család szeretetében és figyelmében is. Aztán szeptemberben remélhetőleg egy kivirult, kipihent és érzelmileg feltöltődött kiskamaszt kapok vissza.

Próbáld a gyerekben és önmagadban is oldani a feszültséget

Szerintem rendkívül fontos, hogy ebben a szétszakított helyzetben is pozitívra hangolja magát az ember. Ez mindenki jól felfogott érdeke. Sajnos váláskor a gyerekek valamilyen mértékben mindenképpen sérülnek. De ha a szüleik egymástól függetlenül kiegyensúlyozott és alapvetően jó kedélyű emberek, akik érzelmi biztonságot teremtenek a gyerek számára, az biztosan képes valamelyest ellensúlyozni a szülők különválása okozta törést.

Tapasztalatból tudom, hogy amikor huzamosabb ideig rossz passzban voltam érzelmileg, a gyerekem is rosszabbul volt mentálisan. És amióta én kiegyensúlyozottabb vagyok, az ő érzelmi egyensúlya is helyrebillent. Elég egyszerű egyenlet.

Így aztán, amikor a nyári elválásra került a sor, igyekeztem a pozitív oldalát nézni a dolognak, és kerülni, hogy felesleges érzelmi terhet rakjak rá (így is láttam rajta, hogy szenved az elválás gondolatától). Érzékeltettem vele, hogy hiányozni fog, és nagyon várom haza, de hangsúlyoztam, hogy szuper az, ami az édesapjával rá vár, és szeretném, ha kiélvezné. Így sikerült elérnem, hogy az elválás nem könnyes búcsú lett, hanem viszonylag jó kedélyű elköszönés egy nagy öleléssel megtoldva.

Találd meg és élvezd ki, ami a helyzetben számodra pozitív!

A szünidős elválásokra igaz, hogy mindig az azokat megelőző, felvezető napok és az elválás utáni első napok a legnehezebbek. Aztán az ember belerázódik az átmeneti, új helyzetbe. Én már előre igyekszem tudatosan megkeresni, hogy mi az, ami ebben jó. Hogyan tudom a lehetőségekhez mérten kiélvezni a gyermek nélküli szabadságot. Mert azért nyilván ennek is vannak szépségei. Mégpedig:

1. Munka utáni szabad program

Nem kell hazarohanni vacsorát készíteni, leckeírást felügyelni, jelen lenni. (Hacsak nincs az ember lányának súlyosan határidős leadni való cikke, ami már a körmére ég. Mert akkor ugyanúgy rohanni kell haza.) Szabadon elmehetek meginni egy pohár bort a munkatársaimmal, vagy épp beülhetek egy esti filmre.

2. Vacsora a saját ízlésemnek megfelelően

Főzhetek valamit csak a saját kedvemre, nem a szokásos pizza, rántott hús, bolognai spagetti tengelyen mozogva. Ne adj’ isten még avokádó is kerülhet a vacsorába. Őrület!

3. Lecserélhetem a Harry Pottert 

Nézhetek akár nem feltétlenül gyerekbarát filmet, vagy dokumentumfilmet, és még csak lelkifurdalást sem kell emiatt éreznem. De el is vonulhatok, vehetek egy fürdőt, órákig olvashatok, és senki nem fogja rajtam számonkérni.

4. Hétvégén kimaradhatok

Jó, már régóta nem vagyok nagy partipárti. Szoktam mondani, hogy igazi rock and roll arc vagyok, ha a buli este kilenckor véget ér. De amikor nincs itthon a kölyök, néha azért elszabadulok a barátaimmal, és éjszakába nyúlóan táncolok. Mert megtehetem.

 

Tervezz előre, és töltsd meg tartalommal az időt!

Szóval azért a gyermek nélküli az átmeneti szingli anyaságnak is megvannak az előnyei. Talán a legfontosabb, hogy előre tervezzük el, mi mindent akarunk csinálni a szabad napok, hetek alatt (és nem a mosásra vagy a nagytakarításra gondolok – persze, ha valakinek épp ezek szereznek semmivel sem összehasonlítható örömet, akkor erre kell fordítani a szabad órákat). Mik azok az elfoglaltságok, amikre a gyerek vagy gyerekek mellett nincs vagy csak nagyon ritkán van alkalom (olvasás!), és aztán szépen, tudatosan kezdjük ezeket megvalósítani. Legalábbis nekem ez a stratégiám, és általában viszonylag jól feltölt, hogy aztán mire visszakapom a fiamat, újra energiával telve vághassunk neki a közös hétköznapoknak.

 

 Kégl Ági

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images