Hang és hagyomány

Énekelni szerintem természetes, és biztosan más lenne a világ, ha mindenki másnak is természetes lenne, ahogyan régen is az volt: az emberek ebből merítettek erőt a munkához, és ezzel űzték el a félelmet.

Énekkel altatták a gyermekeket, énekkel búcsúztatták az elhunytakat, és ennek segítségével gyógyították a betegeket.

Úgy képzelem, sokkal kevésbé okozott gondot az embernek, ha ő maga vagy éppen valaki más ne adj’ isten, hamisan énekelt, mert nem ez volt a lényeg.

Félelem ellen is hat

A katonák a háborúban gyakran dalra fakadtak, hogy legyőzzék a félelmet, ahogy a csatakiáltások is erre szolgáltak az erőmerítésen túl. Számos katonadal született, amely segített megbirkózni a harcos életforma nehézségeivel és a honvággyal. Többek között Gerald Hüther német neurobiológus is bebizonyította, hogy a felszabadult agy éneklés közben nem képes félelemérzéseket mobilizálni.

Bölcsődalok

A csecsemőkkel kapcsolatban is kitüntetett szerep jutott a zenének, és ez még ma is így van.

Jack Kornfield buddhista tanító A lélek éneke című írásában mesél egy afrikai törzsi szokásról, amely szerint, amikor egy nő gyermeket szeretne, elvonul, hogy „meghallja a születendő lélek dalát”.

A dalt azután megtanítja az apának, majd az egész közösségnek. Ez a szokás jól illusztrálja az elképzelést, hogy minden ember egyedi és különleges lelki szerkezettel felruházott, amelyet hangokra lehet fordítani. Erre rezonálnak Babits Mihály A második ének című versének sokat idézett sorai: „Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban.”

A kisgyermekek és a zene áldásos kapcsolatát egyébként a kutatások is alátámasztják. Már az újszülöttek is felismerik a ritmikus mintázatokat, vagyis úgy tűnik, ez az ember veleszületett képessége. Hogyha éneklünk a kisbabának, azzal megnyugtathatjuk (őt is és magunkat is), egyúttal erősíthetjük a kettőnk közötti érzelmi köteléket is.

Egyes vélekedések szerint az éneklés pozitív hatásai a túlélési esélyeket is javítják, aminek régebben különösen nagy hasznát vehették a nehéz körülmények között élő családokban.

Még mindig jobb hamisan, mint sehogy

Mostanra viszont eléggé kikopott a spontán éneklés a hétköznapjainkból, és sokaknak eszükbe sem jut, hogy bármilyen okból – vagy épp ok nélkül – dalra fakadjanak. Ennek oka gyakran az, hogy a gyerekkorukban annyi gátlást ültetett beléjük a környezetük. Megkapták, hogy „túl hangosak, nincs hallásuk vagy hamisan énekelnek”. Ezzel egy életre megfosztva őket a lehetőségtől, hogy erőt merítsenek a hangjukból.

Emlékszem, hogy nekem is volt egy szolfézstanárom, aki rendszeresen az egyik csoporttársam fejéhez vágta, hogy „micsoda repedtfazék-hangja van, és ez mennyire zavaró”. Mintha tehetne róla. Ezt egyébként sohasem értettem, hogy miért kell megbélyegezni azt, aki egy készségtárgyban kevésbé ügyes. Engem például a tesitanárok rekesztettek ki rendszeresen, és csak valami különös szerencsének köszönhetem, hogy nem utáltam meg egy életre a sportot. Gondolom, hasonló lehet az énekléssel is. Sokan mondják, hogy nem tudnak énekelni, és

temérdek történet van arról, hogyan tántorítottak el embereket a zenétől épp a tanárok. Pedig énekelni szerintem mindenki tud.

Jó, lehet, hogy ha profi akar lenni, akkor nem árt elsajátítani a technikát, de démonűzés gyanánt egyáltalán nincs szükség a tökéletességre. Sőt.

Remény a hangban

Egy válságos pillanatomban jöttem rá, hogy az éneklés gyógyít. Éjszaka volt, nem tudtam aludni, szorongva ültem az ágyon, és valahogy megpillantottam a My favourite things című dzsessz-sztenderd kottáját, amivel épp akkoriban ismerkedtem. Bár nem szívesen adok éjjeli szerenádot a szomszédoknak, ez egy kivételes pillanat volt. Néhányszor elénekeltem a dalocskát, és sokkal jobban lettem.

A hatás instant volt, mintha csak bevettem volna valami pirulát. Megnyugodtam, és megpillantottam a fényt az alagút végén. Az éneklés valamit helyrebillentett bennem.

A zenélés pozitív lelki és fizikai hatásaira kutatások is rávilágítanak: ezek szerint a dalolászás csökkenti a stresszt, és az ehhez kapcsolódó hormon, a kortizol jelenlétét, a kedélyjavító endorfintermelést viszont segíti, összességében tehát boldogságtöltetként hat. Emellett javítja a vérkeringést, így az agy oxigénellátását is, amit Alzheimer-kórban szenvedő betegek kezelésében is használnak.

A zeneterápia hatékonyan kiegészítheti a különböző lelki betegségek kezelését: enyhíti a skizofrénia tüneteit, és segíti a közösségbe való beilleszkedést. Emellett önállóan is hatásosnak bizonyul a depresszió, a szorongás és a krónikus fájdalom csökkentésében.

Gyógyító rezgések

Egyelőre kevés a tudományos információ arról, hogy pontosan milyen szerepe van hangnak mint rezgésnek a fizikai és lelki változások elérésében. A kimatika új keletű tudománya többnyire igen látványos formában mutatja be, milyen mintázatokat hoznak létre a hangok rezgései a különböző szilárd, folyékony és gáz halmazállapotú anyagokban. Egyes fizikusok úgy vélik, az atomok szintjén minden anyag folyamatosan mozgásban van, vagyis vibrál, ezzel együtt pedig hangot is generál, igaz, többnyire nem hallhatót. Eszerint nincs ez másként a testünkkel sem, amely nemcsak „hangzik”, hanem rendkívül fogékony is a hangokra.

Akárhogy legyen is, én kortól, nemtől, képzettségtől és önbizalom-mennyiségtől függetlenül mindenkinek receptre írnám fel az éneklést.

Ez az egyik legkönnyebb és leggazdaságosabb módszer ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és erőt merítsünk a ránk váró feladatokhoz.

 Fábián Emese

Források: ITT, ITT, ITT és ITT