Az állatok versenye

A nyugatival ellentétben, a több ezer éves kínai asztrológiában az állatövi jegyek nem havonta, hanem évente, tizenkét éves ciklusban váltják egymást. Eredetéről nincs írásos emlék, de a keletkezéséről szóló legendák közül a legismertebb az állatok versenye.

Az égi császár versenyre hívta az állatokat, és megígérte, hogy az első tizenkettőről nevezi el az állatövi jegyeket. Az élmezőnyben a két jó barát, a patkány és a macska tartott a cél felé egészen addig, amíg egy sebes sodrású folyóhoz nem értek. Itt bevárták a segítőkész bivalyt, akire – mint mindig –, most is lehetett számítani: a hátán vitte át őket a túloldalra.

Végül csak a patkány jutott át, mert a „Ki a ravaszabb?” kérdésről folyó vita közepén, szimplán belelökte a macskát a vízbe, így elsőnek ért a célba.

A bivaly nyomában futott be a fürge tigris, majd a nyúlra sem kellett sokat várni. Útközben a mitikus sárkány – kis filantróp kitérővel – esőt fakasztott egy szárazság sújtotta vidéken. A ló elbambult, a kígyó ezt kihasználta, és a farkába kapaszkodva jutott át a folyón. A túlparton e nemes állat mérgében akkorát suhintott a farkával, hogy a kígyót maga előtt lökte át a célvonalon. A majom, a kecske és a kakas karöltve szelték át a folyót. Két befutót pedig hedonizmusa szorított le az utolsó helyre: a kutya a hűsítő vizet élvezte, a disznó pedig falatozott egy kicsit, és aludt is rá egyet.

Február 5-én lépünk át a föld kutya évéből a föld disznó évébe

Az ázsiai kultúrákban a disznó szerencsét hozó szimbólum, ami számos lehetőséget hoz anyagi és a személyes boldogság terén is. A személyes csillagjegyet a születési évek alapján határozzák meg, de a januárban és februárban születetteknek még az előző évig csillagjegyhez tartozhatnak attól függően, hogy az adott évben mikor kezdődött az újév.

A nyugati asztrológiában használt aszcendenshez hasonlóan, a kínai állatövi jegyekhez az öt elem egyike, fa, víz, föld, tűz vagy a fém járul, amely árnyalja az általános alaptulajdonságokat.

Így hatvan évenként van ugyanolyan minőségű év, ezért (is) érdemes minden évből a maximumot kihozni. Bár 106 évesen biztos jól jön majd nekem a személyes boldogság terén egy kis pozitív energia, de lehet, hogy nem tudok hat évtizedet várni az újabb föld disznó évére.

Homályos jóslatok

Valamikor a húszas éveim végén párkapcsolati zűrzavarok és az énkeresés útvesztőjében, többször jártam asztrológusnál. Egyikük a színes vektorokkal tarkított geometriai ábrát nézve azt mondta, hogy egész pontosan január 27-én gyertyafényes vacsorát lát, és mintha még jegygyűrű csillogását is sejtetné az egyik konstelláció. Félretettem valahol az agyam egyik fiókjába az információt egészen addig, amíg már vészesen közeledett január 27-e, de egyetlen potenciális, jegygyűrűvel felszerelkezett delikvens sem volt a közelemben.

Egyre jobban feszített az önmarcangolás, hogy valamivel letéríthettem útjáról a Vénuszt Holdastul és Jupiterestül, aztán persze mégiscsak beláttam a saját határaimat.

A csillagokba vetett hitemet ugyan nem rengette meg, de az információ interpretálását annál inkább. Lehet, ez egyéni igény, hogy a jövőt csak sejtető homály biztonságába bújjak bele, de ez az emlék jutott eszembe, amikor hongkongi barátnőm arról mesélt, hogy a kínai asztrológusok és jövendőmondók az emberekben rejlő pozitív energiákat ébresztik fel azzal, hogy a kedvező hatásokat festik fel konkrétumok nélkül (a gyengeségeken és a kevésbé szerencsés életterületekhez pedig jó munkát és odafigyelést kívánnak). A pozitív megerősítés híveként, a felelősség súlya alatt kicsit megroppanva azt előre elárulom, hogy mindenkinek valami jót hoz a föld disznó éve. Úgyhogy minden jegynek készítettem egy adagnyi pozitívumokkal teli útravalót erre az évre. 

Patkány

Úgy tűnik, a WMN táján jócskán elszaporodtak a patkány évében született szerzők, ugyanis a macskadobálós első helyezettből bőven akad közöttük. Ami engem illet, macskát nem dobnék ki így úszni, bár a szembesülés pillanata emlékeztet arra, hogy zsigeri módon abszolút kutyabarát vagyok. Szentesi Évára, Pásztory Dórira, és Csepelyi Adriennre pedig rábízom az önanalízist. Hogy így előrepofátlankodtunk, még azt is el kell mondanom, hogy a patkányoknak a disznó éve jólétet és boldogságot hoz. Fontos kapuk nyílnak meg szakmai téren, de új célok felállítása helyett érdemes a már meglévő kapcsolatokra építeni.

Bivaly

Kedves Marossy Kriszta és Tóth Flóra! Ha már segítőkész, megbízható, nagy munkabírású bivalyként átvittetek a hátatokon, elmondom, hogy jó év vár rátok, és főként pénzkereseti lehetőségekben lesz gazdag ez az év. Hatalmas mennyiségű munkával kell szembenézni, és szuper utazási lehetőségek adódnak majd. Családi és baráti emlékezetes pillanatokban is bőven lesz részetek.

Tigris

A jegy igen önálló és erős szülöttei, akik mellesleg imádnak a vezetői székben ülni, ebben az évben azt gyakorolhatják, hogyan jussanak kompromisszumokra másokkal. Az év első felét a siker lengi át, de a második hat hónap óvatosságra int. A tigris felhalmozott tudását és tapasztalatát fordítsa mások javára.

Pihenésre és aktív társasági időre pedig igenis szenteljen több időt. A jegy egyetlen képviselője a WMN-nél: DTK.

Nyúl

Az érzékeny, konfliktuskerülő, visszahúzódó nyulak számára az év második fele pörög fel. Aktív közösségi életre számíthatnak, így úgy tűnik, Kurucz Adri partiról partira jár majd, és szívügyekben is csupa jó vár rá.

Sárkány

A kalandszerető, energikus sárkányoknak ellenben kevesebb buli jut, viszont annál több családi program, amely mellé pihenés és nyugalom van felírva receptre. Hajrá, Gyurkó Szilvi!

Kígyó

A független, természetszerető, idealista kígyóknak nem árt némi óvatosság minden területen. Maradjanak csak a kaptafánál, az ismerős szakmai közegben. Függetlenség helyett pedig tessék csak a munkatársakkal együtt dolgozni, kedves Borcsa, Lilla és Zsuzsa!

A pozitív, nagylelkű lovak elkerülték a szerkesztőséget, de a ló olvasók fogjanak csak vissza energiájukból ebben az évben, és a kígyókhoz hasonlóan minden területen maradjanak óvatosak.

Kecske

Jószívű, művészlelkű kecskékből sem jutott a WMN-nek. A jegy szülöttei a munka területén bőven profitálhatnak környezetük támogatásából. Váratlan lehetőségek, izgalmas családi élet vár rájuk.

Majom

A kíváncsi, izgága, új kihívásokat kereső majom magánélete jó sínen halad, de a munka területén inkább az előző két jegy nyomába járjon: csak óvatosan. Both Gabi és Molnár Erika legalábbis ne kezdjen új vállalkozásba ebben az évben.

Kakas

A törekvő, maximalista, tervezős kakas számára izgalmas románcok várhatók, és sok új ember kerül a környezetébe.  

Kutya

A konzervatív, igazságszerető, hűséges kutya most lubickolhat a sikerben, az elismerésben, és számos lehetősége lesz a hobbiját élvezni.

Disznó

A nyugis, vidám, toleráns disznók pedig először is harminc napon át viseljenek piros alsóneműt, hogy megvédje őket a személyes évükben rájuk leselkedő rossz energiáktól. Babonásabbak egész évben hordjanak vörös karkötőt. Munkahelyi előmenetel, magánéleti kiteljesedés és megállapodás is benne van a pakliban.

(Reklamációkat kizárólag közvetlenül a patkány éve előtt fogadok el. Akiket pedig – hozzám hasonlóan – megfogott a kínai kislány és családjának története, annak javaslom a kínai asztrológia mélyebb tanulmányozását.)

Trembácz Éva Zsuzsa

 

Ha tetszett szerzőnk írása, és szívesen olvasgatnál még tőle különféle kultúrákról testközelből, akkor feltétlenül nézd meg a Facebook-oldalát is!