1.

Marossy Kriszta – videós szekció: dajdajozás éjjeli holdfénynél

Én nem akarok egyáltalán különbséget tenni a kollégáim között, de Marossy kisasszony az egyik kedvencem a cégnél. Hát, ez van! Annyira jó a stílusa, hogy csak lesek, iszonyú jó érzékkel tudja kiválasztani a ruhadarabokat, miközben nem az a fajta, aki éjjel-nappal a ruhaboltokban lófrál vagy az online boltokat bújja. 

Krisztike a videós szekciót erősíti, de frankó cikkeket is ír, idén lett teljes jogú WMN-tag, és ez az első alkalom, hogy a stílusnaplóban szerepel. (Ez azt jelenti, hogy innentől fogva hivatalos is, hogy nálunk dolgozik.)

Az ő karácsonyát úgy képzelem el, hogy a menő arc férjével (egyszer együtt dajdajoztam velük a borfeszten, és volt nemulass) valami elképesztően cool állófogadásra mennek, miután megvacsoráltak, megajándékozták egymást, és jól lepasszolták a gyereküket a nagyihoz. Aztán egészen éjfélig haza se mennek, pedig Krisztikével nem mindig lehet ilyenkor bírni. 

Eme a nemes alkalomra csakis egy haute couture Givenchy-darab dukálhat. Roppant elegáns, és pazar módon illik a sikkes maszkulinitás Marossy fizimiskájához.

2.

Fiala Borcsa – főszerkesztő-helyettes: vér, kaja, homály

Kebelbarátnőm és bajtársam, Bé nekem bevallotta, nem szereti annyira Jézuska születését megünnepelni, ha csak úgy nem, hogy főzhet valamit az édes kis csemetéinek. Na, már most, ezek a csemeték híresek arról, hogy nem könnyű őket meggyőzni a gasztronómia fantasztikus rejtélyeiről, így kénytelen lesz idén eltávolítani őket hazulról az exférjéhez, hogy végre az igazi örömeinek adózhasson.

Bé nem átall Krisztus tiszteletére leölni egy mangalicát, piros pecsenyésre sütni, mellé jó borokat pukkantgatni és élvezni a gyerekmentes övezetet.

Amikor a malac megsül, addigra mámoros hangulatba jön, és megnézi az Igazából szerelmet is, de a felénél majd jól kikapcsolja, mert túl nyálasnak tartja, amikor a menő pasi legjobb barátja szerelmet vall a menő pasi menyasszonyának betlehemes zenére, hatalmas kartonpapírokon.

Mindehhez az elfoglaltsághoz egy nejlon védőruha dukál, ha netán fröccsenne a mangalica vére, vagy túlfolyna a vörös bor. Ezt a darabot a Balmain-divatházból hoztam neki, remélem, elnyeri majd a tetszését. A gigantikus flitterek külön ajándékaim a számára.

3.

DTK – főfőnök: az ember, aki ott se volt

DTK sosem beszél a férjéről, még nekünk se. Lehet, hogy nem is létezik, mert sokkal rejtélyesebb, mint Columbo felesége. Jó, mi igazából egyszer láttuk, és nagyon hasonlít Jude Law-ra. Még az is lehet, hogy igaziból is az angol színész a hites ura. (Úristen, nagyon tetszik ez a gondolat.)

Szóval DTK idén Jude Law-val töti a karácsonyt a Holiday című nagy sikerű filmből ismert cuki angliai házikóban, ahol végre nem kell tovább rejtegetnie, hogy egy sztár a párja. Angol trüffelt készít, amibe nem tesz marhahúst, mint Rachel a Jóbarátokból, pulykát süt és borozik, amíg Jude befűti a kandallót.

DTK az ünnepek alatt kikapcsolja a mobilját, beidőzíti előre a haikuit, és végre átadhatja magát az igazi énjének: egy bohém, színes, kényelmes egyéniségnek, aki tesz a konvenciókra.

Ehhez ez a legendás Spinédzsereket megidéző, Versace-kollekció passzol a legjobban. Ugye, mennyire jól áll neki? Mintha ráöntötték volna.

4.

Gyárfás Dorka – kultrovatvezető: kétségbeesve keresi Hermione Grangert

Jaj, a Dorka! A legkedvesebb kollégám. A „szembepadtársam” és szerkesztőm, és a legaranyosabb ember idestova az egész irodában. Őt volt a legkönnyebb felöltöztetni, hiszen egyből kiszúrom, melyik az a darab, ami passzol hozzá.

Dorka a gyönyörű ikreivel fog karácsonykor otthon LEGOzni. Merthogy titok (el ne áruljátok, nehogy visszajusson!), hogy Harry Potteres LEGO-készletet visz hozzájuk a Jézuska, de ezt csak nekem mondta meg. Amíg az ikrek játszanak, addig Dorka karácsonyi díszeket fabrikál, majd beteszi a legkedvesebb karácsonyi muzsikájukat, és leül a gyerekeivel LEGOzni. Végül annyira belefeledkeznek a játékba, hogy észreveszik, elkutyulták valahova a Hermiona Granger-bábut, ezért az este hátralevő részét azzal töltik, hogy megtalálják. 

Mindezt semmi másban, csakis egy haute couture Jean Paul Gaultier-darabban lehet megtenni. Csinos!

5.

Szentesi Éva – főmunkatárs: Mennyből a szaloncukor

Magamat mégsem fogom bemutatni magamnak (pedig néha azért kéne), azt meg már elmondtam, mennyire karácsony-fanatikus vagyok, úgyhogy erről sem kell többet beszélni. 

Az az igazság, hogy legszívesebben egész évben karácsonyi girlandok között hevernék, miközben megvilágítanak csillagszóróval. Idén pedig úgy döntöttem, hogy kivonulok Novákékhoz Kisorosziba, és elképesztő méretű „karácsonyszínű” szaloncukornak öltözöm. Majd – elnézve ezt a ruhát – nem fogok beférni Novák konyhájába, így erre hivatkozva nem tudok majd mosogatni meg porszívózni.

A ruha egy ellenállhatatlan haute couture Valentino-darab. Az isten se tudott volna kitalálni jobbat reám.

6.

Szőcs Lilla – újságíró, kreatív munkatárs: Fodrok és miszlik

Ne dőlj be a látszanak. Lehet, hogy első ránézésre ez a ruha egy igazi tervezői darab (mert amúgy az), de Lilla simán kihajtogatja magának origamiból. 

Ha valaki még szereti rajtam kívül ezt az ünnepet, az a Lilla, ezért le kellett játszanunk „kő-papír-ollóval”, ki lesz a szaloncukor, és ki az angyal. Lilla nyerte az utóbbit, ezért karácsonyra elszegődött a Mikulás mellé, és nála fog segédkezni, hogy minden ajándék a megfelelő helyre kerüljön a virtuális keresztrejtvényes adventi naptárban. Amíg ezen tüsténtkedik, addig Micsu, a macskája ráugrik a vállára, és miszlikbe aprítja ezt a méregdrága haute couture-darabot.

A tervezőpáros neve: Viktor&Rolf. 

7.

Both Gabi – olvasószerkesztő, Gabianyu: Lehull a lepel

Vagyis nem hull le most sem. Maximum csak a hó, amit Gabianyu kiráz a hatalmas dunnájából, amíg a gyerekeinek mesél. Mert náluk egészen biztos, hogy hófehér lesz a karácsony, még akkor is, ha nem esik. 

Körbeülik majd a fát, és mézeskalácsot sütögetnek, majd kézzel készített angyalka-lánccal díszítik körbe a gyertyával megvilágított ablakokat. Aztán mesélni fog a gyerekeinek, amíg ők mézes-fahéjas tejet szürcsölgetnek, és nyálcsorgatva elalszanak édesdeden a halovány csengettyűszó békés hangjára.

Gabi pedig leveszi a válláról, és betakargatja a csemetéket ezzel az állati eredetű anyagoktól mentes (a tervező semmilyen állati eredetű anyagot nem használ), Stella McCartney által tervezett köpennyel, hogy ne fázzanak.

8.

Tóth Flóra – videós szekció: energiaital-reklám, hozzáadott anyagoktól mentesen

Őszinte csodálattal bámulom a meetingeken Flót (akit persze Bé nevezett el így, ki más), hogy milyen vakmerően viseli a neonba hajló, vakító színeket. Pink, türkiz? Simán elfér rajta, mivel ilyen típus. De nem azért, mert dedós lenne, hiszen kétgyermekes anyuka, aktívan dolgozó, felelős munkavállaló, és tágra nyílt szemekkel csodálom, honnan szedi az energiát mindehhez.

A karácsonyuk szerintem úgy telik majd, hogy már előre organizál mindent, megsüti a mézeskalács-palotát, feldíszíti az enteriőrt kézzel eszkábált karácsonyi elemekkel, előre becsomagolja az alapos haditerv szerint beszerzett ajándékokat a gyönyörűen megmunkált dobozokba, elmegy fodrászhoz, kivasalja a ruhákat, megteríti az asztalt csodás terítékkel, karácsonyi zenét indít egy előre összeállított egyéni listából, csengettyűzik, a karifa már rég áll, azt nem kell feldíszíteni, a gyerekeknek előajándékot rejtett el alatta még reggel, és ha megvolt mindennel, akkor nekiáll kitakarítani a lakást.

Mindehhez pedig ebben a csodálatos, Moschino-tervezésben lát neki. Imádom!

Boldog karácsonyt minden kedves kollégámnak! 

Szentesi Éva