1. Légy szép (akár mesterségesen is)

„A filippínók szépséget akarnak. Nekem muszáj gyönyörűnek lennem, hogy a szegény filippínóknak legyen egy csillaga, amire feltekinthetnek a nyomorukból” – nyilatkozta egy ízben a Fülöp-szigeteki Marie Antoinette, aki a mai napig elutasítja a vádat, hogy férjével együtt korruptak és kizsákmányolók lettek volna. Talán meg is teheti, a nép ugyanis, ahogy a mellékelt ábra mutatja, gyorsan felejt.

A szépségét viszont valóban nem lehet tőle elvitatni. Még jóval a férjével való megismerkedése előtt, 18 éves korában elcsavarta Elpidio Quirino elnök fejét, kiváló testi adottságai és gyönyörű hangja miatt pedig amúgy is szívesen hívták el különféle partikra, adománygyűjtő eseményekre, ünnepségekre. Későbbi elnöknéi karrierje során is sorra nyűgözte le a világ ilyen-olyan vezetőit Mao Ce-Tungtól Szaddam Husszeinen át Kadhafiig. Fidel Castro egy ízben állítólag azt mondta, hogy a világon összesen két asszony van, akit hajlandó a kocsiján furikázni: a saját édesanyja és Imelda Marcos.

2. Tegyél meg mindent a férjed karrierjéért

Imelda és Ferdinand (aki ezidőtájt még csak kongresszusi képviselő volt) 1954. április 6-án ismerkedtek meg egymással, a férfi pedig ott helyben elhatározta, hogy feleségül veszi a lehengerlő szépségű lányt. Tizenegy napon keresztül látogatta Imeldát, virágokkal és ajándékkal árasztotta el, és mindennap győzködte, hogy menjen hozzá. Végül – állítólag akkor, amikor a lánytól egy újságíró barátja viccesen megkérdezte, hogy nem szeretne-e egy nap First Lady lenni – Imelda aláírta a házassági szerződést.

Ám Ferdinand nemcsak a ritka szépsége miatt akarta feleségül venni a lányt, hanem azért is, mert arisztokrata származású volt, egy kékvérű oldalborda pedig pompásan beleillett a képviselő titkos terveibe, hogy egy nap ő lesz Fülöp-szigetek elnöke. Imeldában  megtalálta ehhez a tökéletes társat.

Extrém szorgalommal dolgozott onnantól fogva a férje előmeneteléért, az 1964-es kampány során nem volt rest meglátogatni és összebarátkozni mind az 1347 delegálttal, akikről úgy sejtette, szava lehet Ferdinand jelöltté állításában.

Ha kellett, drága ajándékokkal kedveskedett, ha kellett, könnyekre vagy dalra fakadt, olykor pedig nehéz körülményeit ecsetelte szívszaggatóan. Imelda személyes bájával véghezvitt hadjárata sikerre vitte a kampányt, 1965-ben Ferdinand Marcost megválasztották Fülöp-szigetek tizedik elnökének.

3. Költs, költs, költs és költs!

Imelda Marcos soha nem látott különösebb kivetnivalót a saját fényűző életmódja, és a népe sírnivaló nyomora között tátongó szakadékban.

Egész országa elképesztő mélyszegénységben élt, miközben a szépséges First Lady férje oldalán beutazta a világot, hogy ékszereket és cipőket vásárolgasson. Gyűjteményében sok különleges darab található, többek között egy Cartier tiara, egy 25 karátos rózsaszín gyémánt és egy egymillió dolláros Bulgari karperec. Ám Imelda nem érte be csupán drága csecsebecsékkel.

Egy esztendő leforgása alatt az akkori értékben ötmillió dollárt költött el külföldön vásárolgatva. (Ez ma körülbelül 3,39 milliárd forintnak megfelelő összeg.)

Egy ízben pedig Ausztráliából hozatott repülővel hófehér homokot a tengerparti üdülőjébe. San Francisco repterén kétezer dollárért vásárolt rágógumit, és egyszer azért kellett a magánrepülőjének visszafordulnia, mert Imeldának a levegőben jutott eszébe, hogy elfelejtett sajtot vásárolni Rómában.

4. Az ellenlábasokat nyírd ki

Mindeközben otthon tombolt a diktatúra, lakosok ezreit csukták le és kínozták meg, és bárki nyomtalanul eltűnhetett, ha nyíltan kritizálta a Marcos-házaspárt.

1983-ban meggyilkolták az ellenzék vezetőjét, Benigno Aquinót, amikor három év száműzetés után hazatért Manilába, Fülöp-szigetek fővárosába. A bűntettért soha senkit nem vontak felelősségre. Mégis az ő tragikus halála volt az, ami miatt végül a nép összefogott, és a Marcos-házaspárt elkergette az országból.

Imeldától több millió dollár értékű ékszert foglaltak le – nemhiába nevezték kritikusai kleptokratának (a kleptomániás és az autokrata csodaszép keverékeként).

5. Dugd (hófehér) homokba a szép fejed

De vajon felfogta tetteinek, egész karrierjén át tartó mohóságának súlyát? Egy interjúban, amit a Time magazinnak adott, így fogalmazott: „Amikor kinyitották a szekrényeimet, azt hitték, csontvázakat fognak ott találni. De hál’ istennek csak cipők voltak. Gyönyörű cipők!” 1986 februárjában a négynapos People Power forradalom eredményeképp a Marcos-házaspár Hawaii szigetére menekült. Ferdinand itt halt meg három évvel később. Az 1991-ben hazaköltöző Imeldának ugyan megengedték, hogy a Fülöp-szigetekre vitesse az ura hamvait, de azt már nem, hogy hősöknek kijáró temetésben részesítse.

6. Bízz az emberek szitaszerű memóriájában!

Bár a korrupciós ügyei és az emberi jogok megsértése miatt több száz eljárás indult ellene, Imeldát soha nem sikerült elítélni. Öröm az ürömben, hogy 2011 márciusában azért 7000 áldozatának fájdalomdíjat utaltak ki az elszenvedett károkért, a Marcos- család mérhetetlenül nagy, sokáig eldugott vagyonából.

„Ha tudod, milyen gazdag vagy, akkor egyáltalán nem vagy gazdag. Nekem  fogalmam sincs a vagyonom mértékéről. Én ennyire gazdag vagyok” – mondta.

Az emberek azonban, úgy tűnik, külföldön is gyorsan felejtenek. Vagy csak nagyon elnézőek, valami érthetetlen okból kifolyólag. Két évtized nyomorúsága és kizsákmányolása után Imelda újra politikai pályára lépett otthon. Legutóbb két évvel ezelőtt választották meg újra kongresszusi képviselőnek. És hogy mi vár rá a jövőben? Nos, szerinte ez: „Isten a szeretet. És én szerettem. Tehát biztos, hogy a mennyországba kerülök.” 

Fiala Borcsa

Kiemelt kép: Getty Images/ Bettmann