Lola 11 és fél éves, ez a harmadik tanév, hogy nem fizetjük be iskolai ebédre. Nem szeretnék erről vitát nyitni, mert tudom, hogy „ami nekünk jó volt anno, az legyen jó a mai kölyköknek is”, tudom, hogy az iskolai menzán is lehet jókat enni (már, ahol), és tudom: abban, hogy a gyerek megválogatja, mit eszik (azaz: válogatós), nekünk ugyanolyan nagy (ha nem nagyobb) szerepünk van, mint neki. Így nálunk a csomagolós megoldás vált be, nem állítom, hogy ez mindenki másnak bejön. Meg azt sem, hogy aki nem így csinálja, az szaranya. Nekünk ez így jó, készpassz.

Az elmúlt csaknem három évben sikeresen kikísérleteztük, hogy miből mennyit, mi az, amit megeszik, mi az, ami fixen megmarad, és nem érdemes vele próbálkozni. Indulás előtt kap reggelit, délután pedig otthon uzsonnát. Tehát ennek a doboznak a tartalmát osztja be a tízórai-ebéd viszonylatban. Úgy, ahogy ő akarja. Születése óta sokszor eszik keveset, mondhatni, az egész élet egy nagy piknik neki, szereti ezt az „eszegetős” megoldást a suliban is. Arról nem is beszélve, hogy cserébe a

a könyvei, füzetei és egyéb felszerelései mellett cipelt doboz+palackok kombó plusz fizikai terheléséért, vele van egy darabka az otthonából, a szeretetemből, a gondoskodásomból és a figyelmemből mindennap.

(Hja, a doboz pakolása 99 százalékban az én dolgom, ezért kelek korábban, ez így alakult, és ez nekem is legalább olyan fontos, mint neki.)

Most pedig, hogy belevágtam ebbe a nyilvános egy hétbe, gondoltam, emelem a tétet, és az étel mellé mindennap egy üzenetet is kitalálok a gyereknek. Valami apróságot, egy közös élmény ígéretét, amit majd együtt csinálunk, nézünk meg, élünk át... 

Akkor jöjjenek a napok, a dobozok és az üzenetek:

Hétfő

A menü:
Mozzarellás-paradicsomos graham bagett, saláta, tortilla csipsz, sajt, egy kis csoki, eper, multivitamin dzsúsz és víz.

Az üzenet:
„Befejezzük a Supergirl LEGO-t, amit a hétvégén elkezdtünk.”

Kedd

A menü: 
Magvas tortillatekercs, benne sonka, sajt, saláta, mellé jégsaláta, uborka, olajbogyó, macis burgonyasnack, pici sajt, szalámi, csoki, alma, és persze sok folyadék: narancslé és víz.

Az üzenet:
„Fagyi hazafelé?" 

Válasz, szerintetek? 

Szerda

Ami a doboz tartalmát illeti: fajita csirkesaláta (tegnap esti maradék, ez van), tortilla csipsz, sajttekercs, uborka-paradicsom sali. Kivi, almacsipsz... na meg az elmaradhatatlan narancslé és víz. Szép napot mindenkinek!

Az üzenet:
„Suli után beugrunk a kedvenc papírboltunkba, csak úgy…”

Közös hobbink a különböző papír- és művészkellék boltokban való látszólag céltalan nézelődés. Bárhol, bármelyikben képesek vagyunk egy órát eltölteni.

Csütörtök

A menü:
Sonkás-sajtos-jégsalátás graham bagett, zöldsaláta, mini krémsajt, némi ropi/perec, gabonás csokiszelet, alma, víz, gránátalmás dzsúsz.

Az üzenet:
„Tanítás után várlak a szerkesztőségben! Megnézzük a lovardát, amit szeretnél.”

Ezt a délutánt szerintem én is ugyanannyira vártam, mint ő. Ellógtunk együtt, csodaszép környezet, friss levegő, állatok, és Szedres, akinek a hátára föl is ülhetett Lola egy rövid időre.

Azt hiszem, új hobbi van születőben…

Péntek

A menü:
Nagyrészt a szokásos. (Mert persze az én gyerekem is szereti a jól bejáratott dolgokat, és csak épp annyit enged variálni, hogy én jól érezzem magam tőle...). Narancslé, víz, sonkás-sajtos-jégsalátás bagett, mini sajt, kivi, almacsipsz és a tegnapi vacsora maradékából rögtönzött csirkés saláta.

Az üzenet:
„A hét végén megyünk Papiékhoz Kaposvárra!”

És a ráadás:

Apuéknál, a teraszon ülve, fellapoztuk a „zinternetet”, és nekiálltunk, hogy valami hasznosat készítsünk a gyerek által lelkiismeretesen hazahozott kiürült flakonokból. Akrilfesték helyett csak temperát találtunk, fűszernövények helyett nefelejts palántát meg árvácskát, de egész jó lett a végeredmény. Arról nem is beszélve, hogy az egész család milyen kiválóan szórakozott azon, hogy a nagyjából egyórás aktivitás során kétszer borítottam föl a vizes tálkát, egyszer véletlenül levágtam a készülő macska fülét, és még este fél kilenckor is találtak a fülem mögött fehér festékfoltot. Még jó, hogy Lola felügyelte a munkát – ki tudja, mi lett volna a végeredmény nélküle... Így viszont ez lett:

És, hogy mi a – kétségtelenül hatásvadász – címben ígért eztörténtvelünk? A válasz faék egyszerű, ráadásul mostanra már talán mindannyian kitaláltátok. Nem baj, azért leírom, mert jólesik.

Az együttlét és a figyelem. Amiről már eddig is tudtam, hogy jó és kell, de – lássuk be – a hajtásban az ember hajlamos nem elegendő hangsúlyt fektetni rá. Még egy e-mailre válaszolni, még egy cikket megszerkeszteni, még egy feladatot elvégezni, nem letenni a tollat időben, úgynevezett kikapcsolódás közben is a másnapi to-do-listán pörögni fejben... egyszóval: nem ott lenni. Nem jó. Sem neki, sem nekem. És nem állítom, hogy nem kellett néhány dolgot átszerveznem a múlt héten egy-egy ígéret megtartásához, de az a helyzet, hogy elmondhatatlanul jólestek ezek a lopott idők délutánonként. Azt sem állítom, hogy mostantól minden egyes nap üzenet várja majd Lolát a dobozban, és mindig meg fogom tudni oldani, hogy ellógjak az irodából, de azt igen, hogy hetente néhányszor meglepem majd. Mindkettőnket.

D. Tóth Kriszta