-

Állandó felügyelet

Péter (nevezzük így) telefonja folyton jelez, hol hívás, hol üzenet. Péter negyedóráról negyedórára idegesebb. Naiv vagyok, munkahelyi zűrre tippelek, bár este tízkor mit lehetne rendesen megoldani. Eleinte nem kérdezek semmit, elvégre magánügy, de nem mondom, hogy nem zavar. Egy nagy beszélgetés közepén vagyunk. Péter épp azt fejtegeti nekem, hogy náluk ez nem férne bele. Ő nem hagyná, hogy a felesége, Bori csak úgy elutazgasson, amikor eszébe jut. Főleg nem egy férfi barátjával... és legfőképp nem egyedül.

Náluk ez válóok lenne. Mert nem normális, ha egy kapcsolatban az egyik állandóan külön utakra (szó szerint és képletesen is) vágyjon.

Nem azért kötötte össze Borival az életét, hogy Bori akkor pattanjon ki belőle, amikor épp kedve tartja. És Péter nincs egyedül a véleményével, igen sokszor szembesülök vele, hogy úgy néznek rám, mintha egy szörny lennék, mikor elmesélem, hogy évente minimum háromszor-négyszer elutazom valahová a barátom nélkül, olykor hosszabb időre – egy-két hónapra – is. És nálunk ebből nincs botrány, sőt. Helyénvalónak tartjuk mind a ketten. 

Azért rettegnek rengetegen az elköteleződéstől, mert azt látják: kapcsolatban lenni nem más, mint állandó megfigyelés alatt állni, folyamatosan a számonkéréstől (hol jártál, kivel találkoztál, mit csináltál) tartani, összeolvadni még akkor is, amikor épp különlétre lenne szükségünk. Nem vagyok egy Feldmár-fan, de ezzel a mondatával száz százalékig egyetértek:

„Ha valakit szeretek, akkor a társaságomban, a velem való kapcsolatban szabadabb, mintha egyedül lenne. És én vele szabadabb vagyok, mintha egyedül lennék.”

Féltékenység, megőrülés

Nem mintha én magam nem tudnék néha megőrülni, és nem uralkodna el rajtam a féltékenység. Sőt, a barátommal kettőnk közül épp én voltam, akivel annak idején több probléma volt, ami már-már szakításhoz vezetett. Míg magamnak a teljes és korlátlan szabadságot követeltem, őt állandóan nyúztam a keresztkérdéseimmel, nyugtalan voltam, ha azt láttam, ő nem velem töltené az idejét, hanem valami számomra gyanús idegennel. Balhéztam, mikor le akart menni vidékre csak úgy, pihenni, egyből hátsó szándékot orrontottam mögötte, egy vonzó nőt a távolban, akivel a hátam mögött bonyolult szerelmi hálót szőnek, és rajtam viccelődnek közben. „Te legszívesebben bezárnál egy vitrinbe” – emelte fel a hangját, és közölte, hogy ez tűrhetetlen. Vagy mindkettőnkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, vagy ő köszöni az együtt töltött időt, de befejezi. És hozzátette még, hogy legyek szíves elgondolkodni azon, mivel is gyanúsítgatom őt, és mit tennék, ha ő hasonlókkal állna elő, mikor én – teszem azt – két hónapra átteszem Berlinbe a székhelyemet, ahol ráadásul egy régi szerelmem is él. Hogy én micsoda balhét körítenék egy hasonló felállásból. És próbáljak meg végre bizalommal közelíteni felé. Ő nem azért nem balhézik, mert nem érdeklem, hanem azért, mert bízik abban, hogy fontos nekem, és tudja, nem arra játszom, hogy őt folyamatosan kijátsszam.

Péter szerint mi nem vagyunk normálisak

Úgy gondolja, már rég szakítanunk kellett volna, és teljesen nyilvánvaló, hogy két ember, aki ilyen gyakran vágyik a különlétre, nem való egymáshoz. Érzem a lebonthatatlan falakat közöttünk, de azért csak beszélek tovább a falnak, hátha. Próbálom kifejteni, miért is jó ez az egész.

Amellett, hogy vannak közös programjaink, közös útjaink (és arra nagyon kell figyelni, hogy az arányok fel ne boruljanak),

igenis igényem van magányra, és meggyőződésem, hogy mindenkinek igénye van erre. Hogy összeszedjük a gondolatainkat, kilépjünk egy kicsit a megszokottból, és más perspektívából is rá tudjunk tekinteni az életünkre.

Ráadásul az én esetem speciális: jobbára csak magamban tudok írni irodalmat, minden egyéb, minden hétköznapi összezavar. A barátommal már több nyilvános párkapcsolati performance-ot csináltunk, ott is felmerült a kérdés, nagy hullámokat kavarva. Mert ő nyilvánosan is elmondta, hogy élvezi ezeket a szeparált időket. Hogy eleinte nehéz volt, ez igaz, de aztán az egyik első hosszabb elvonulásom alatt szinte robbanásszerűen lepte meg az érzés: még mindig mennyire tudok neki hiányozni. Akkor már több éve együtt voltunk (jelenleg tizenhat), és voltak kételyeink. De akkor letisztult előtte, hogy akire ennyire tud vágyni a távolból, arra igazán szüksége van.

Én pedig egy kész kötettel, kisimultan érkeztem haza több hónap után, és jobb lett a kapcsolatunk, mint annak előtte. Minden út egy próba is, egy kísérlet. És ne higgyük, hogy akkor lesz stabil egy viszony, ha összeragadunk, ha csimpaszkodunk, ha nem is akarjuk távolabbról megnézni: valóban ezt akartuk? Engem mindig megnyugtat, hogy az útjaim után el tudom mondani magamnak: tényleg ezt a kapcsolatot akarom, ebbe akarok visszatérni. És a kapcsolat akkor is kapcsolat, ha fizikailag nem vagyunk egy helyen. Különben is, mitől jobb, ha a másik minden percével elszámol? Mindannyian ismerünk olyan mesteri megcsalóművészeket, akiknek még az ilyen szigorú hálóból is sikerül kisiklaniuk. Csak ravaszság kérdése. De én nem szeretnék ravaszkodni a kapcsolatomban.

Jó kapcsolat, gyeplő

Péter feje már vörös, megint egy üzenet, nem bírom ki, és végre megkérdezem, ki ez a buzgó üzenőmágus, és mit akar. Kiderül, hogy Bori az, Bori, aki nem bírja elviselni, hogy Péter velem van, illetve a személyem lényegtelen, mert ráadásul rám nem is féltékeny, egyszerűen csak gyűrűzik a hisztéria: „késő van, hogy így meg úgy, és különben is".

„Számodra ez a kiegyensúlyozott kapcsolat?” – kérdezem álságosan – „mert ha igen, gratulálok.” Péter erre magyarázkodni kezd: teljesen jogos, hogy Bori már aggódik, nem szeret egyedül lenni otthon. Majd hozzáteszi, hogy persze, Bori kicsit őrült, de érthető, az első férje agyba-főbe csalta, szereti a kezében tartani a gyeplőt.

Nos, szerintem a jó kapcsolat ott kezdődik, hogy nem kell gyeplő. Egyeseknek kevesebb idő kell egymagukban, mint másoknak, de valamennyire igenis szükségünk van. Saját élményekre, saját tapasztalatokra, amit aztán nagyon jó megosztani a másikkal. Péterrel persze nem tudjuk befejezni a beszélgetést, rohan haza. Magyarázkodni, mentegetőzni. És abban maradunk, legközelebb Borit is hozza magával.

Karafiáth Orsolya

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Duet PandG